Eurovíziós Dalfesztivál - Ki az esélyes?

A várakozások alapján a Svédországot képviselő Loreen Euphoria című dala, az Oroszországból érkezett udmurt nagymamák, a Buranovszkije Babuski Party For Everybody című produkciója, valamint az olasz Nina Zilli L'amore é femmina (Out of Love) című száma a legesélyesebb arra, hogy győzzön az 57. Eurovíziós Dalfesztivál szombat esti bakui döntőjében, amelynek a magyar Compact Disco zenekar is résztvevője.

Az azeri fővárosban a Kaszpi-tenger partjára épített Kristálycsarnokban (Crystal Hall) mintegy 25 ezer ember, világszerte pedig 100-120 millió tévénéző fogja nyomon követni az 1956 óta minden évben zajló, és ezzel a világ legrégebben folyamatosan működő zenei fesztiválját. Az első versenyt 1956-ban a svájci Luganóban szervezte meg az Európai Műsorsugárzók Szövetsége (EBU), akkor a mindössze hét indulóból a vendéglátó országot képviselő Lys Assia győzött Refrain című dalával. Lys Assiát Bakuba is meghívták, ott volt a második elődöntő sajtókonferenciáján. Svájci győzelem idén biztosan nem születik, hiszen az alpesi ország képviselője idén nem jutott a döntőbe, ahol 26 ország és dal versenyez egymással.

 

Bakuban mindent megtesznek a dalfesztivál sikeréért. Azerbajdzsán és fővárosa - köszönhetően az ország jelentős kőolaj- és földgázmezőiből származó bevételeknek - rohamléptekkel épül, fejlődik: modern városnegyedek, luxusszállodák, irodaházak nőnek ki a földből. Az Európa támogatását kereső, az emberi jogok helyzete ügyében azonban többször bírált azeri vezetés számára a verseny jó lehetőség annak bizonyítására, hogy az ország gond nélkül képes megrendezni egy ilyen nagyszabású eseményt. A hírek szerint Azerbajdzsán a 2020-as nyári olimpia megrendezését is megpályázza.

 

A fogadóirodák szerint a szombati döntő nagy esélyese a marokkói berber származású svéd énekesnő, Loreen, akinek Euphoria című versenydala igazi európai popsláger, a számot ráadásul a táncra jól felépített produkció kíséri a színpadon. Szintén győzelmi reményekkel indulhat a döntőben a bakui közönség és az Eurovíziós Dalfesztiválhoz kapcsolódó rajongói klubok nagy kedvence, az Oroszországot képviselő Buranovszkije Babuski (Buranovói nagyik), amely orosz, udmurt és angol nyelven vegyesen adja elő a Party Fo Everybody című dalt. A hat nagymama Oroszország Udmurt Köztársaságából érkezett Bakuba, az orosz nemzeti döntőben az Eurovíziós Dalfesztivál négy évvel ezelőtti győztesét, Gyima Bilant is megelőzték.

 

A legidősebb közülük 77 éves, a színpadon egy kemence előtt énekelnek, táncolnak és süteményt sütnek. A legesélyesebbek közé tartozik még Nina Zilli olasz énekesnő, akinek L'amore é femmina (Out of Love) című dala mögött egy nemzetközi szerzőcsapat áll. A négytagú, a bakui produkcióban még egy zenésszel és egy vokalistával kiegészülő Compact Disco nagy népszerűséget vívott ki az azeri fővárosban, nemcsak a Sound of Our Hearts (Szíveink dallama) című modern elektronikus dallal, hanem szimpatikus magatartásával is.

 

Tavaly Wolf Kati és a What About My Dreams (Szerelem, miért múlsz) a 22. helyen végzett a düsseldorfi döntőben, idén a Compact Disco ezt akár felül is múlhatja. A 42 indulóból a döntő 26-os mezőnye úgy alakult ki, hogy a keddi és a csütörtöki elődöntőből tíz-tíz ország jutott be. Kedden került a fináléba a Compact Disco, akárcsak az izlandi Gréta Salóme és Jónsi, a görög Elefteria Elefteriu, az albán Rona Nishliu, a román Mandinga, a ciprusi Ivi Adamu, a dán Soluna Samay, az orosz Buranovszkije Babuski, a moldovai Pasha Parfeny, valamint az ír ikerpár, a Jedward.

 

Csütörtökön lett döntős a litván Donny Montell, a bosnyák Maya Sar, az észt Ott Lepland, a norvég Tooji, a svéd Loreen, a török Can Bonomo, a máltai Kurt Calleja, a macedón Kaliopi, a szerb Zeljko Joksimovic és az ukrán Gaitana. Kiemeltként eleve a finálé tagja az Egyesült Királyság (Engelbert Humperdinck Love Will Set You Free című dalával), Franciaország (Anggun Echo - You And I), Olaszország (a már említett Nina Zilli), Azerbajdzsán (Sabina Babayeva - When The Music Dies), Spanyolország (Pastora Soler - Stay With Me) és Németország (Roman Lob - Standing Still). A döntőben fellépő 26 előadóra már a péntek esti főpróba után szavazott az induló 42 ország öt-ötfős szakmai zsűrije, ám ennek eredményét titokban tartják.

 

A végső pontszámba a zsűriké 50 százalékban számít bele, a másik 50 százalékot a televíziónézők voksai adják: ők a szombat esti élő adásban az utolsó dal elhangzása után 15 percen át szavazhatnak, saját országuk fellépőjére azonban nem.

 

Az összesített kombinált pontszám úgy alakul ki, hogy a 42 országból bejelentkező egy-egy szóvivő (Magyarországról Novodomszky Éva) ismerteti a nemzeti voksokat: a legmagasabb pontszám a 12, utána 10, 8, majd egyesével lefelé következnek. Aki a legtöbb pontot kapja, az nyeri a dalfesztivált; a győztes a végén újra elénekli dalát. A verseny szabályai szerint mindig az előző évi győztes ország a rendező, tavaly Düsseldorfban egy azeri duó, Ell & Nikki nyert Running Scared című dalával. A Magyar Televízió élőben közvetíti a döntőt a helyszínről.


Kedvezményes napközbeni töltési időszakot vezet be az MVM Mobiliti

2026. július 1-jétől új kedvezményes töltési konstrukciót vezetett be a Mobiliti országos villámtöltő-hálózatának kijelölt töltőin. A társaság célja, hogy a napközbeni időszakban kedvezőbb feltételeket biztosítson az elektromos autósok számára, miközben ösztönözze a villamosenergia-rendszer leterheltségéhez és a megújuló energiaforrások termelési sajátosságaihoz jobban illeszkedő töltési szokások elterjedését.
2026. 07. 02. 12:30
Megosztás:

Stabilcoin-szuperkoalíció: ezért fontosabb a Google és a Stripe, mint egy új kriptotőzsde

A Google, a Shopify, a Stripe, a Visa és a Mastercard részvétele többet jelenthet a stabilcoinok jövője szempontjából, mint egy újabb nagy kriptotőzsde megjelenése. Az Open USD köré szerveződő, több mint 140 vállalatot összefogó szövetség ugyanis nem elsősorban kereskedési termékként, hanem a globális fizetési infrastruktúra részeként próbálja meghonosítani a dollárhoz kötött digitális eszközöket.
2026. 07. 02. 12:00
Megosztás:

A Pek-Snack csoport nyeresége bővült stabil árbevétel mellett 2025-ben

A mélyfagyasztott pékáruk piacán működő Pek-Snack csoport konszolidált árbevétele 2025-ben az előző évivel közel azonosan 12,7 milliárd forint volt, adózott eredménye 619 millió forintra emelkedett a 2024. évi 589 millió forintról - közölte a társaság az MTI-vel.
2026. 07. 02. 11:30
Megosztás:

Világbajnoki pénzeső: 45 milliárd dollárig száguldott a Kalshi és a Polymarket

Robbanásszerűen nőtt a Kalshi és a Polymarket forgalma 2026 júniusában: a két vezető predikciós piaci szolgáltató amerikai platformjaikkal együtt közel 45 milliárd dolláros kereskedési volument ért el. A látványos növekedés legfontosabb motorja a labdarúgó-világbajnokság volt, amely új felhasználókat és jelentős likviditást terelt az eseményalapú kontraktusok piacára.
2026. 07. 02. 11:00
Megosztás:

Lépett az OTP Bank, de mikor követik a többiek? Elindult végre a kamatcsökkentés a lakáshitelnél

Júliustól megkezdődött a kamatcsökkentés a lakáshiteleknél is. Elsőként a legnagyobb jelzáloghitelező, az OTP Bank lépett: fél százalékot faragott több lakáshitelének a kamatából is. Mivel a bankok árazását meghatározó referenciakamatok hónapok óta csökkennek, a BiztosDöntés.hu szerint az ajánlatait kedvezőbbé tevő OTP-t várhatóan a többi bank is követi majd hamarosan.
2026. 07. 02. 10:30
Megosztás:

Eredménytelennek nyilvánította az MCC a budapesti, központi épületére kiírt közbeszerzési eljárást

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) kuratóriumának döntése alapján az MCC ingatlanfejlesztési társasága eredménytelennek nyilvánította a budapesti, központi épületre kiírt közbeszerzési eljárást - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 07. 02. 10:00
Megosztás:

Az amerikai és a német tízéves hozam is emelkedett

Szerdán az amerikai tízéves hozam 4,5% felett is járt, de Kevin Warsh Sintrában mondott üzenetei, továbbá a vártnál gyengébb ADP foglalkoztatási adat és lassuló feldolgozóipari aktivitás mérsékelték a hozamemelkedést.
2026. 07. 02. 09:30
Megosztás:

Szerdán lefelé vették az irányt az amerikai részvényindexek

Szerdán mindhárom vezető Wall Street-i index mínuszban zárta a napot. Az S&P 500 0,2%-ot, a Nasdaq Composite 0,7%-ot csökkent, míg a Dow Jones minimálisan zárt a keddi értéke alatt. 8,8%-os emelkedéssel kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Meta, miután a Bloomberg arról számolt be, hogy a vállalat felhőszolgáltatási üzletágat épít ki annak érdekében, hogy értékesítse a felesleges mesterséges intelligencia-számítási kapacitását.
2026. 07. 02. 09:00
Megosztás:

0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai STOXX600

A kimondottan erős második negyedév után (+10%-os erősödés Q2-ben) 0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai STOXX600. Bár a DAX 0,2%-ot erősödött, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE100 pedig 0,2%-kal került lejjebb. A technológiai szektorindex 1,2%-ot esett, amiben az ASML 4,6%-os csökkenése is szerepet játszott. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó berendezéseket gyártó Schneider Electric 3,1%-ot veszített értékéből, miután megállapodott a Cognite Holding felvásárlásáról. Az egyedi részvények között a Primark tulajdonosa, az Associated British Foods 3,2%-ot esett, miután jelezte, hogy az éves profit várhatóan elmarad az előző évi szinttől. A svéd védelmiipari vállalat, a Saab 3,3%-kal erősödött, miután mintegy 2,54 milliárd dollár értékű szerződést írt alá 16 darab Gripen vadászgép Ukrajnának történő szállításáról.
2026. 07. 02. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 02. 08:00
Megosztás:

Peking és Washington közös érdeke a kapcsolatok erősítése

Kína és az Egyesült Államok közös érdeke, hogy kapcsolataik a konstruktív stratégiai stabilitás irányába fejlődjenek - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter amerikai kollégájával, Marco Rubióval folytatott telefonbeszélgetésén.
2026. 07. 02. 07:00
Megosztás:

A Toyota Corolla a hibrid-verseny győztese? Nagyot nőtt a hibridek piaca

Valóságos roham indult a részben elektromos hajtású járművek iránt a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 májusi statisztikái szerint. Egyetlen év alatt több mint 34%-kal emelkedett a hibrid modellek iránti kereslet, miközben a kínálatbővülésnek köszönhetően a szegmens átlagára némileg csökkent. A legnépszerűbb modellek rangsorában trónfosztás történt: a Toyota Corolla megszerezte az első helyet, a Ford Kuga pedig hatalmasat lépett előre.
2026. 07. 02. 06:30
Megosztás:

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek - így vásárolnak bútort a magyarok

A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.
2026. 07. 02. 06:00
Megosztás:

Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom

2026 júniusában országosan 9 862 lakóingatlan-adásvétel köttetett, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 222 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 07. 02. 05:30
Megosztás:

Az engedélyek megérkezése után indulhat a tevékenység a CATL debreceni cellagyárában

A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják; eközben megkezdődött az ötödik toborzási kampány a CATL-nél - hangzott el a cég debreceni telephelyén szerdán tartott sajtótájékoztatón.
2026. 07. 02. 05:00
Megosztás:

A magyarok közel kétharmada kerékpározik, és ez egyre inkább jelent identitást is

A nyári szabadságok és a szünidő kezdetével egyre többen ülnek nyeregbe, és sokan még a külföldi nyaralásukra is magukkal viszik kerékpárjukat. Egy friss kutatás szerint a szabadidős kerékpározás egyre inkább közösségi élménnyé válik, és a magyar bringások fele már életmódja szerves részének tekinti a biciklizést, amely sokak számára identitásformáló szerepet is betölt. De hogyan élik meg a magyarok a kerékpáros létet? Mit ad számukra a bringázás, milyen kapcsolatban vannak a többi közlekedővel, és mennyire figyelnek saját biztonságukra? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Groupama Biztosító legfrissebb, országos reprezentatív kutatása.
2026. 07. 02. 04:30
Megosztás:

Megállt a lakásárak száguldása - Jelentős fordulatot hozott a második negyedév

Az idei első negyedévben még látványos volt az éves áremelkedés a hazai lakáspiacon, a második negyedévben azonban elfogyott a lendület. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint éves összevetésben ugyan még mindig 14 százalékkal magasabbak a lakóingatlanok hirdetési árai, de ez jelentős lassulás az első negyedévi 20 százalékos növekedéshez képest. Negyedéves alapon pedig mindössze 0,3 százalékkal emelkedtek az árak, vagyis országosan gyakorlatilag megállt az áremelkedés.
2026. 07. 02. 04:00
Megosztás:

Vizsgálják a Paksi Atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítását

A Főváros távhőrendszerét FŐTÁV divíziója keretében üzemeltető Budapesti Közművek - több hónapig tartó tárgyalásokat követően - megbízási szerződést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel. Az együttműködés célja egy majdani döntést megalapozó tanulmány közös elkészítése a Paksi Atomerőmű hőjének a fővárosi távfűtési rendszerbe történő eljuttatásának lehetőségéről. A beruházás révén számottevően csökkenhetne a Duna vizének hőterhelése, továbbá a jelentős CO2 kibocsátáscsökkenés mellett tovább mérséklődne az ország földgázimport-függése. A Paks és Budapest közötti távhővezetékre a nyomvonal közelében lévő városok távhőrendszerei, ipari fogyasztói is rácsatlakozhatnának, ezzel tovább javítva az energetikai és gazdasági hatékonyságot.
2026. 07. 02. 03:30
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén júniusban?

Emelkedéssel zárta a júniust a Budapesti Értéktőzsde irányadó részvényindexe, a BUX, amely a hónap végén 139 892,19 ponton állt. Az azonnali részvénypiaci forgalom összesen 565,7 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 25,7 milliárd forintos kereskedési volument jelentett. A befektetői aktivitás továbbra is elsősorban az OTP Bank, a Magyar Telekom és a MOL részvényeire koncentrálódott, míg a befektetési szolgáltatók közül júniusban is a WOOD & Company zárt az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 07. 02. 03:10
Megosztás:

Légkondipiac 2026: jön a nagy klíma-drágulás!

A magyarországi klímapiac 2026-ban jelentős fordulóponthoz érkezett: a 2025-ös évhez képest átlagosan 20–25 százalékkal csökkentek az árak, ami elsősorban a forint erősödésének és a piaci túlkínálatnak köszönhető.
2026. 07. 02. 02:40
Megosztás: