Évek óta a legizgalmasabb európai IPO jön!

Az 1991-ben egy összeolvadás nyomán létrejött holland bankcsoport, az ABN AMRO november 20-án ismét visszatér a nyilvános piacokra. Mindezt hét évnyi állami tulajdonlást követően teszi – az állami tulajdonszerzés a pénzügyi válság során szükségessé vált mentőakció eredménye volt. A jelenlegi IPO keretein belül meghatározott 16-20 eurós ajánlati ár mellett meglehetősen nagy értéket látunk az ABN AMRO részvényeiben - hívja fel a figyelmet Peter Garnry, a Saxo Bank részvénystratégiai vezetője.

A holland kormány 188 millió részvényt kínál fel nyilvános értékesítésre, emellett a jegyzést garantáló pénzügyi intézmények 28,2 millió darabos túljegyzési opcióval is rendelkeznek. A végső árazásra november 19-én kerül sor, míg a részvények tényleges kereskedése november 20-án indul meg. Az ársáv közepével számolva a kibocsátás piaci értéke 3,89 milliárd euró, a bank piaci értéke pedig 16,92 milliárd euró.

 

A pénzügyi válságot megelőzően az ABN AMRO agresszív pénzintézet volt, amely számos európai piacra terjesztette ki kereskedelmi és befektetési banki tevékenységét. 2007-ben ádáz harc indult a holland bankért, a Barclays került szembe az RBS, a Fortis és a Banco Santander alkotta konzorciummal. A csatát a konzorcium nyerte, azonban a felvásárlás és a pénzügyi válság túl soknak bizonyult a Fortis számára, így holland kormánynak kellett közbelépnie egy mentőakcióval, hogy átvegye a Fortis hollandiai eszközállományát.

 

Sokévnyi állami tulajdonlás következett, ezalatt átszervezésre került a költségszerkezet, megszabadultak számos eszköztől, megnövelték az alapvető tőkeelemek (Tier 1) értékét, nem mellesleg túlélték az európai hitelválságot – így az ABN AMRO ismét készen áll arra, hogy visszalépjen a nyilvános piacokra. A befektetők valószínűleg örömmel fogadják a versenytársak zöménél jóval erőteljesebb bankot.

 

Ami a pénzügyi eredményeket illeti, az ABN AMRO jobban teljesít, mint a legtöbb európai versenytársa. A banküzemi eredmény 2015 első kilenc hónapjában 6,4 milliárd euró volt, ami év/év alapon 8,3 százalékos növekedést jelent, miközben a működési kiadások év/év alapon 6,1 százalékkal csökkentek, ezen felül pedig - szintén év/év alapon - a leírások állománya is 62 százalékos csökkenést mutatott. Mindezek eredményeként a részvényesek 125 százalékkal nagyobb profitot könyvelhettek el az év első kilenc hónapjában, mint az előző év hasonló időszakában. A bank vezetősége a kibocsátási tájékoztatóban több kézzelfogható stratégiai célkitűzést is meghatározott, többek között az 56-60 százalékos költség/bevétel arány és az 50%-os osztalékfizetési ráta elérését 2017-re.

 

Ezek alapján sokakban felmerül a kérdés, hogy mindez nem túl szép ahhoz, hogy igaz legyen? A kibocsátási tájékoztató számai alapján a 2015-ös részvényesi profitot körülbelül 2,16 milliárd euróra becsüljük, ami a részvényesek számára 13,7 százalék részvényhozamot jelentene. 940 millió nyilvános forgalomban lévő részvény mellett, illetve 16,1 milliárd eurónyi részvénytőkével számolva az egy részvényre jutó könyvszerinti érték 17,1 euró – a szeptember 30-i adatok alapján. A jelenlegi IPO-ban meghatározott ársáv középértékével, 18 euróval számolva ez 1,05-szörös ár/könyvszerinti érték mutatót feltételez. Összehasonlításképpen elmondható, hogy az európai bankok átlagosan 0,96-szoros ár/könyvszerinti értéken forognak, így az ABN AMRO bevezetésére a versenytársaknál kismértékben magasabb értékelés mellett kerül sor. Tekintettel azonban a csoport eredményeire, a részvények árának jóval a 18 eurós középár felett kellene mozognia.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: