Ez történt ma a tőzsdén - ha valaki lemaradt volna
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta, hogy oldalazó, enyhe csökkenő forgalom jellemezte a Budapesti Értéktőzsde pénteki kereskedését az elmúlt napok jelentős emelkedése után. Hozzátette: a nemzetközi piaci hangulat a nap jelentős részében negatív volt, többnyire a fejlődő piaci részvényeket adták, a befektetők profitot realizáltak, ennek köszönhetően enyhén csökkentek a hazai papírok árfolyamai is, ez alól kivételt jelentett a Magyar Telekom, amelynek emelkedő trendje nem tört meg.
Kattints a grafikonra, hogy lásd a részleteket!
Az Erste Befektetési Zrt. részvényelmezője az M1 aktuális csatornán kiemelte: az európai részvénypiacok esése a nyitást követően elkezdődött, ami elsősorban a negyedév indulásával lehet magyarázni, ilyenkor korrigál a piac, illetve Ázsiából kedvezőtlen hírek érkeztek, ami megalapozta az európai kereskedés hangulatát is. A Mol 235 forinttal, 1,42 százalékkal 16 355 forintra csökkent, 2,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP-részvények ára 6 forinttal, 0,09 százalékkal 6920 forintra esett, forgalmuk 5,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,66 százalékkal 459 forintra erősödött, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter-papírok árfolyama 41 forinttal, 0,75 százalékkal 5458 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.
