Ezek a legmenőbb IT-s állások

Nemcsak külföldön, de hazánkban is évek óta trend, hogy a legkeresettebb és a legjobb fizetéssel kecsegtető foglalkozások közül is kiemelkednek az IT munkakörök. Most annak járt utána a DreamJo.bs, hogy az IT területen belül milyen tapasztalattal rendelkező munkaerőre van a legnagyobb igény, milyen tulajdonságokkal érdemes rendelkezniük a jelölteknek, illetve általánosságban hogyan találkozik a kereslet és a kínálat a piacon.

Ezek a legmenőbb IT-s állások

Már a DreamJo.bs év eleji felméréséből is kiderült, hogy tavaly a cégvezetői állásoktól eltekintve általánosságban az IT területen dolgozók kapták a legmagasabb béreket hazánkban. Sokan azonban nem is tudják, hogy az IT szakma is heterogén, hiszen egy-egy állás betöltéséhez különböző tapasztalatot, illetve más-más programnyelvek ismeretét kérik a munkáltatók, az összes programnyelv ismerete pedig szinte lehetetlen, így érdemes jól meggondolni a szakma képviselőinek, hogy hogyan fejlesztik magukat. Nézzük melyek a legfontosabb különbségek!

Munkakeresésnél előnyben a Java fejlesztők és a szoftvertesztelők

A portál elmúlt négy hónapos adatai alapján IT iparágon belül a legtöbb szakembert frontend fejlesztői területre keresik, őket követik a Java fejlesztők és a szoftvertesztelők a sorban. Sok nyitott pozíció van ezen kívül az IT projektvezető, fullstack fejlesztő, illetve a .NET fejlesztő állásokra is, de a rendszergazdáknak is számos lehetősége adódik új pozíciók megpályázására.

Az IT projektvezetők és a PHP fejlesztők keresnek a legjobban

A legtöbb nyitott pozíció IT területen egyébként a kisvállalatok hirdetései között jelenik meg az oldalon (az összes állás kétharmada), azonban a középvállalatoknál is sok a lehetőség az IT állásokra (a hirdetések csaknem egyötöde), de a mikrovállalatoknál és nagyvállalatoknál is akadnak iparági pozíciók. Az ilyen típusú állásokat meghirdető cégek hatvan százalékának fő tevékenysége a szoftverfejlesztés, a többi vállalat tevékenységei pedig igencsak szerteágazóak.

A DreamJo.bs arra buzdítja a munkáltatókat, hogy az álláshirdetésekben tüntessék fel az adott pozícióhoz kínált béreket, a munkakeresőket pedig arra ösztönzik, hogy az ún. self-branding profiljukon tegyék nyilvánossá bérigényüket.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!

Természetesen az egyes pozíciókra kínált és kért összegek nagyban függnek az adott állástól, az annak betöltéséhez szükséges programnyelvtől, specializációtól, valamint az elvárt szenioritástól is, de az elmondható, hogy az átlag bérigény IT területen nettó 453.000 Forint, míg a munkáltatók által kínált nettó bér átlagosan nettó 501.000 Forint. A meghirdetett állások alapján egyébként kirajzolódik, hogy az IT projektvezetők keresnek legjobban, őket pedig a PHP és a backend fejlesztők követik.

Ki lehet tűnni a programnyelvismerettel a mezőnyben

Egy-egy állás betöltéséhez legtöbbször több programnyelv ismerete is szükséges, és ezen belül is vannak sztárprogramnyelvek, melyek a JavaScript, a HTML, SQL, CSS, Java, React, .NET és a PHP. Azoknak pedig, akik szívesen tesztelnék, hogy mennyire profik az egyes nyelvek terén, egy új és formabontó lehetőséget biztosít a DreamJo.bs. Az ún. DevChallenge bajnokságban bárki próbára teheti magát és akár másokkal is összemérheti a tudását. A játék keretében különböző programnyelvekhez kapcsolódó kérdéssorok megválaszolására van lehetőség, amelyben az elért eredményeket jelvényekkel jutalmazzák az oldalon, melyek a játékosok ún. self-branding profilján is megjelennek, ezzel is segítve azt, hogy tehetségükkel még inkább kitűnjenek a munkakeresők. Ráadásul május 10-én elindult egy egyhónapos DevChallenge Bajnokság is, amelynek keretében a legtöbb pontot gyűjtő versenyzők értékes nyereményekkel lesznek gazdagabbak.

Extra juttatásokkal operálnak a munkáltatók

Amikor új munkaerőt keresnek IT területre, a DreamJo.bs felmérése alapján legfontosabb tulajdonságokként a munkáltatók egyrészt azt jelölik meg, hogy az új kolléga csapatjátékos legyen, másrészt pedig, hogy precízen dolgozzon.

Emellett fontos még az analitikus gondolkodásmód, a jó kommunikációs készség, a problémamegoldó képesség, az együttműködő hozzáállás, a kreativitás, valamint az önállóság és a nyitottság is.

“Ahogyan növekszik a kereslet az IT szektorban, úgy szembesülnek azzal a munkáltatók, hogy a jó munkaerő megszerzéséhez és megtartásához már nem elég a jó fizetés, egyéb juttatásokkal is honorálni kell a munkát a mindennapokban. Az IT állást kínáló munkahelyi partnereink olyan juttatásokkal igyekeznek kényelmesebbé tenni a munkavégzést, mint a gyümölcsnap, plusz szabadnap, zeneszoba, előfizetés a világ egyik legnagyobb online edukációs site-jára, az Udemy-re,  céges kerékpárprogram, utazási támogatás, sporttámogatás és egyéb képzések” -  mondta el Balogh-Mázi Mára, a DreamJo.bs alapítója, aki szerint ezek a tendenciák a jövőben még tovább erősödnek majd, hiszen a jó munkaerő nemcsak az IT iparágban, de minden területen egyre nagyobb kincs, amelyért a munkáltatóknak is dolgozni kell.

Hozzászólások

VPN-szolgáltatókat blokkol Oroszország

Elkezdte blokkolni a VyprVPN és az Opera VPN szolgáltatót csütörtökön az orosz tömegtájékoztatási és távközlési felügyelet (Roszkomnadzor).
2021. 06. 18. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szoftverrobotok csökkenthetik a súlyos munkaerőhiányt

A koronavírus-járvány lecsengésével szinte az összes szektorban rendkívül pozitívak a kilátások, ugyanakkor a cégek életét napjainkban a munkaerőhiány nehezíti meg. Ma már viszont sok olyan pozíció létezik, ami nagyon egyszerűen kiváltható szoftverrobotok alkalmazásával. Szőnyi András, a Mortoff üzletfejlesztési vezetője arról beszélt, hogy a technológia különböző applikációk használatában, fájlok konvertálásában, adatfeldolgozásban és komplex riportok generálásában is a vállalatok hasznára válhat úgy, hogy a már meglévő munkatársakkal kreatívabb feladatokat tudnak végeztetni.
2021. 06. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a munkanélküliek száma az USA-ban

Másfél hónapja először emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten, jóllehet számos bizonyíték mutatja, hogy a gazdaság és a munkaerőpiac stabilan lábal kifelé a világjárvány által okozott recesszióból.
2021. 06. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi akadályoz meg minket abban, hogy ráleljünk az álommunkára?

Természetesnek vehető, hogy a COVID 19 okozta gazdasági sokkok miatt a politikusok és a szakértők, de az eddig kevésbé érdeklődők is nagyobb figyelmet szentelnek a munkaerő-piaci számok és folyamatok alakulásának, hiszen ez alapján lehet megítélni, hogyan teljesít majd a gazdaság, mennyire kerülnek veszélybe ágazatok, munkahelyek. Ezért mindenkinek hasznos lehet végiggondolni, hogy mi áll az adatok mögött, hogyan lehet helyesen megközelíteni, vagy éppen (félre)értelmezni (szándékosan vagy véletlenül) az adott kérdést.
2021. 06. 17. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Menekülteknek biztosít munkalehetőséget az IKEA

Menekülteknek biztosít munkalehetőséget az IKEA Az IKEA hosszú évek óta támogatja az egyenlőséget, a sokszínűséget és a befogadást. Idén az áruház migránsokkal foglalkozó non-profit egyesületekkel együttműködve olyan munkavállalói képességfejlesztő programokat indított, amelyek segítik a menekülteket a munkavégzéshez szükséges képességek fejlesztésében, munkatapasztalat-szerzésben és az új környezetbe való beilleszkedésben. A cél, hogy felkészítsék őket a jövőbeli munkavégzésre, és az új közösségekben való aktív részvételre. A program részeként az IKEA munkalehetőséget is kínál a jelentkezők számára. Magyarországon a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület segítségével indították el a kezdeményezést.
2021. 06. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rajzoló robot, önvezető autó és a repülés jövője

Június 15-én (kedden) szakmai napot tartott, június 16-án (szerdán) pedig nyilvános kiállítást rendezett a Mesterséges Intelligencia Koalíció. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Q épületében megrendezett kiállításon a SZTAKI és a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) más tagjainak fejlesztései is megtekinthetők voltak.
2021. 06. 17. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kutatás: Alulértékelik a cégvezetők az IT fejlesztések jelentőségét

A magyar cégvezetők a saját bőrükön érezték meg a jól működő informatikai háttér előnyeit, de sokan még mindig csak rövidtávú tűzoltásként tekintenek a távoli munkavégzésre – derült ki az Infosector Kft. friss kutatásából. A felmérés eredményei rámutattak, hogy habár számos cég életére volt pozitív hatással a távmunka, a vezetők közül sokan hajlamosak továbbra is alulértékelni az IT fejlesztések jelentőségét. A szakértők ugyanakkor kiemelték, hogy ha ezek a megoldások kézzelfogható előnyökkel járnak a szervezet részére, a vezetők ma már sokkal könnyebben döntenek az informatikai megoldásokba való befektetés mellett, mint a pandémiás válság előtt bármikor.
2021. 06. 16. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megérkezett a munkaerő-piac Tindere: elrajtolt a Pozi

Négy rövid videó, pár alapinformáció megadása és már mehet is a jelentkezés a kiszemelt állásra – ennyire egyszerű és gyors lehet az álláskeresés az itthon egyedülállónak számító Pozi mobilalkalmazással. A megoldás a vállalkozások számára is nagy előnyöket tartogat, hiszen akár egy hét alatt lebonyolítható a toborzási folyamat az applikáció segítségével.
2021. 06. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult a foglalkoztatottság Nagy-Britanniában

A brit statisztikai hivatal (ONS) keddi ismertetése szerint rekordütemben, csaknem 200 ezerrel nőtt májusban a fizetett állásokban dolgozó alkalmazotti állomány létszáma Nagy-Britanniában, elsősorban a koronavírus-járvány megfékezését szolgáló korlátozások jelentős enyhítése nyomán. Az alkalmazotti létszám ugyanakkor még így is több mint félmillióval elmarad a járvány előtti szinttől.
2021. 06. 16. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A diákmunkával szerzett jövedelem is adóköteles

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnőttnek számítanak, bejelentésükre, adózásukra - a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével - ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalókra - hívta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-nek küldött közleményben.
2021. 06. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így támogatja a kormány a vállalkozások technológiaváltását

A gazdaság újraindításában is számítunk a magyar mikro-, kis- és középvállalkozásokra, amelyek a koronavírus-járvány alatt is helyt álltak, munkát és megélhetést adva a magyar családoknak és munkavállalóknak. Azért hirdetjük meg a Technológiaváltó támogatási programunkat, hogy a hazai cégek digitális megoldások, technológiafejlesztés, beruházások segítségével megerősödve jöjjenek ki a válságból, és képesek legyenek a kanyarban előzni - jelentette be György László gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár vasárnap az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye szerint.
2021. 06. 14. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújul a munkavédelmi hatóság eszközparkja

Korszerű eszközöket szerez be, és így hatékonyabb ellenőrzéseket folytathat le a munkavédelmi hatóság a munkavállalók egészségének megőrzése érdekében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szombaton az MTI-vel.
2021. 06. 12. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Digitális toborzási trend és átrendeződött online munkaerő piac

A magyar HR-szakma óriási technológiai változáson ment keresztül az elmúlt 1,5 évben. A megváltozott toborzási rendszerek és álláskeresési szokások, a megújult elvárások és a vállalati toborzási verseny kiéleződése, a vírushelyzet miatt folyamatosan változó munkaerő piaci áramlások digitális átállásra kényszerítették a piaci szereplőket. Az Interspeedia toborzó szoftver specialistája és a Performia Hungary Kft. ügyvezető-tulajdonosa, Nemes-Nagy Szilvia a megváltozott toborzási kihívásokat érintő kérdéseket járta körbe azzal kapcsolatban, hogyan legyenek versenyképesek a cégek, átalakítva eddigi toborzási szokásaikat a digitális szemyélzetfelvételi folyamatokra.
2021. 06. 12. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kényes pont: a felnőttek 35%-a veszekszik a családtagokkal az eszközök frissítése kapcsán

A felhasználók eszközfrissítésekkel kapcsolatos attitűdjét vizsgáló globális szintű Kaspersky-felmérés arra a megállapításra jutott, hogy a frissítési tevékenység családi üggyé vált. A kutatás szerint a családos válaszadók több mint fele (62%-a) egyetért azzal az állítással, hogy a gyerekeknek és az idősebb rokonoknak segítség kell az eszközök frissítéséhez. A frissítések továbbá az otthoni kapcsolatokra is hatással lehetnek, ugyanis saját bevallása szerint a válaszadók 35%-a veszekedett már miattuk a családjával.
2021. 06. 11. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kulcsszerepet kap a gazdaság újraindításában a diákfoglalkoztatás

Idén nyáron nem csupán az idénymunkák, hanem a járvány visszaszorítása nyomán újranyitó vendéglátó- és szálláshelyek, a visszatérő rendezvények, illetve a kereskedelmi szektorban működő cégek is jelentős plusz munkaerőt fognak igényelni, amelynek kielégítésében kiemelt szerep jut a diákmunkának – jelzi előre a Trenkwalder.
2021. 06. 11. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A robotok nem elveszik a munkánkat, hanem új munkalehetőségeket hoznak létre

A digitális transzformáció megállíthatatlan folyamat, ezért egyetlen cég sem engedheti meg magának, hogy félvállról vegye a mesterséges intelligencia alkalmazását. Szekrényi Péter Pedro célálmodó szerint óriási tévhit, hogy a robotok elveszik a munkánkat, mert az általuk elvégzett feladatok helyett újak jönnek létre, ám az egyelőre megjósolhatatlan, milyen új állások lesznek majd az elkövetkező évtizedekben. Az Amtech tulajdonosa személyes küldetésének tekinti, hogy beszéljen a változásról és annak következményeiről a vállalatoknak, mert ha ezeket megértik, akkor nem fognak többé félni a jövőtől.
2021. 06. 11. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi a sikeres karrierváltás titka a szakértők szerint?

A pályaváltás összetett kihívás, sikeresen véghez vinni pedig különösen nehéz feladat. A karrierváltáson gondolkozókban kételyek, félelmek merülhetnek fel, viszont tudatos tervezéssel és döntéshozatallal lényegesen nagyobb az esélyünk, hogy a számukra megfelelő hivatást megtaláljuk. A folyamat során felmerülő nehézségeket és lehetséges megoldásokat járta körül a Profession.hu Az Emberi Oldal kezdeményezésének konferenciája. A projekt szoros együttműködésben zajlik a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Munkaerőpiaci Szolgáltató Központjával, akik ingyenes, személyre szabott támogatást nyújtanak a karrierváltóknak mind szakmai, mind önismereti téren.
2021. 06. 11. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alapjaiban változtatják meg a bankolást a digitális ügyfélélmény és új generációs elvárások

A pénzügyi szolgáltató szektor bizonyos szerkezeti sajátosságok miatt az új belépőkkel szemben a már piacon lévő vállalatoknak kedvez: a magas működési költségek, a viszonylag alacsony profitráták, a bonyolult törvényi szabályozás, és a bizalom nagy szerepe mind megnehezíti a kihívók helyzetét, mivel egyfajta természetes versenykorlátozó tényezőként hat. Azonban a digitális forradalom ezt a szektort is elérte, és komoly kihívások elé állítja az akár évszázados múlttal rendelkező, ügyfeleiket világszerte kiszolgáló bankokat. Ez a bankszertort saját működésében és ügyfélkommunikációban is érinti.
2021. 06. 10. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jön a hipersportolók kora

A sport digitális átalakulása megállíthatatlan: csapatok, klubok, ligák, sportrendezvény-szervezők, műsorszolgáltatók – a sport üzleti működésének minden érintettje felismerte az adatelemzés értékét. Az új technológiákkal pedig eljött a hipersportolók kora is. A Deloitte szakértőinek előrejelzései szerint merőben megváltozik a sportolók adatainak gyűjtése és feldolgozása, ami új bevételi lehetőségeket kínál az iparág jövőjében.
2021. 06. 09. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A mesterséges intelligencia miatt tombol az oltásellenesség - de a megoldást is az AI jelenti?

A pandémia elleni harcban az álhírek szinte ugyanolyan ádáz ellenségnek bizonyulnak, mint maga a koronavírus. Az interneten terjedő összeesküvés elméletek és téves információk nagyban hozzájárulnak az egész világon tapasztalható jelentős oltásellenességhez, illetve vírustagadáshoz. Ne csodálkozzunk, hiszen a hamis, hiteles forrásokat nélkülöző információk a kutatások szerint hatszor gyorsabban száguldanak a közösségi médiumoknak köszönhetően, mint a valódiak. A hackerek ráadásul AI-algoritmusok és botok hadával aknázzák ki még sikeresebben a fake news-ban rejlő lehetőségeket - a folyamat társadalmi következményei pedig beláthatatlanok. A „jófiúk” közben egyre több esetben éppen a mesterséges intelligencia segítségével veszik fel a harcot a kamuhírek kontrollálatlan terjedése ellen – de vajon hova vezet mindez? A Stylers Group szakértői elemzése következik.
2021. 06. 09. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások: