Ezek lesznek 2020 legfontosabb trendjei az autóiparban

Részben a klímaváltozás nyomására, részben az innovatív új technológiák hatására soha nem látott mértékű átalakulásban van manapság az autóipar. Sorra születnek az eddig elképzelhetetlennek tartott megoldások, vadonatúj trendek vannak kialakulóban, miközben az évtizedek során megszokott, sőt a végtelenségig tökéletesített lehetőségek apránként lecserélődnek. Nem meglepő tehát, hogy az autóipar helyzete jelenleg olyan, mint a hullámvasút, de azért már jól látható, hogy az előttünk álló időszakban, így 2020-ban milyen trendek lesznek meghatározók a szegmensen belül.

Ezek lesznek 2020 legfontosabb trendjei az autóiparban

Mindent bekebelez az automatizálás

Több tanulmány és tudományos értekezés is napvilágot látott arról, hogy az automatizálás hatására legkésőbb 2030-ban a gyártósorokon már szinte csak gépek dolgoznak majd az egyes autótípusok összeszerelésén. Ez nem meglepő annak fényében, hogy számítástechnika fejlődésének és az egyre összetettebb feladatok elsajátítására alkalmas robotoknak köszönhetően a gyárakban már most a felére csökkent az emberi munkaerő száma, a helyzet pedig 2020-ban tovább fokozódik. A rohamos fejlesztéseknek hála egyre több autógyárban várhatók jelentősebb számú leépítések – ennek a nyugati országrészben már most érezhetők a hatásai –, ami a gyári hibák kiküszöbölése szempontjából minimálisan talán előnyösebb lehet, de a gazdaság és a munkaerőpiac tekintetében katasztrofális következményeket vonhat maga után.

Környezetbarát üzemanyagok

Bár mindenki tudja, hogy a fosszilis üzemanyagokkal működő járművek mennyire szennyezik a környezetet, azonban mégis mindenki előszeretettel használja autóját és motorját, mert általában ez a legkényelmesebb és leggyorsabb módja az utazásnak. Emiatt a környezetbarát megoldások 2020-ban minden eddiginél nagyobb szerepet kapnak az autóiparban, és mivel a drasztikus újítások komoly összegekbe kerülnek, ezért a legtöbben csak annyit tudnak tenni, hogy odafigyelnek rá, mit tankolnak.

Merthogy éppen 2020. január 1-től már Magyarországon is elérhetővé válik a környezetbarát benzin, aminek a lényege az, hogy az eddig használt üzemanyagokban megnövelik a biológiai eredetű összetevők mértékét, méghozzá az eddigi 6,4 százalékról 8,2 százalékra. Ez ebben a formában nem tűnik jelentős újításnak, azonban országos viszonylatban jelentősen csökkentheti a járművekből származó, légszennyező káros anyagok mértékét. Miután az átállás több EU-s országban már korábban megtörtént, a szakértők szerint a környezetbarát benzin – mely elnevezés ebben a formában azért egy kicsit túlzásnak minősül – semmilyen műszaki problémát nem okoz a gépjárművek motorjában.

Nagy szerepet kap a minőségi tuning

A tuning évek óta egyre hangsúlyosabb tényező az autótulajdonosok körében, azonban óriási problémát jelent főként a magyar piacon, hogy az emberek többsége megelégszik a gyenge minőséggel ezen a téren, amitől nemcsak nevetség tárgyává válik, hanem még a saját-, és a forgalom többi résztvevőjének testi épségét is veszélybe sodorja. Egy replika – azaz hamisítvány – alufém felni ugyanis a látvány tekintetében gyakran valóban szépen kidolgozott, és olcsóbb, mint az eredeti, azonban kimarad belőle a speciális fémötvözet és a gyakorlott tervezés, ezáltal egyáltalán nem lesz tartós, sem biztonságos. A probléma talán nem tűnik jelentősnek, azonban egy autópályán elszenvedett defekt után biztosan másként látjuk majd az egészet.

Mindez pedig csak egyetlen példa a sok közül, azonban a jövőben a minőségi tuning a jelek szerint a magyar piacon is egyre nagyobb szerepet kaphat majd. Erre enged következtetni, hogy már itthon is van olyan prémium kategóriás tuningot képviselő vállalkozás, ahol kifejezetten a felső- vagy luxuskategóriás gépjárművekre szakosodtak, garantáltan eredeti, a gyárinál jobb minőségű alkatrészekkel dolgoznak, garanciális chiptuningot vállalnak több autótípusra, mindemellett pedig ismerik az autófólia és a dekorfólia közti különbségeket, hiszen egy dekorfóliával bevont járművet mindennek nevezhetünk, csak éppen tartósnak és esztétikusnak nem. Bár rengeteg lemaradásunk van még ezen a téren, itthon az elkövetkezendő hónapokban a minőségi tuning fogalma kiemelkedően fontossá válik majd az előrejelzések szerint.

Hibridek és elektromos autók

Maradva a környezetbarát megoldásoknál, az autóipar forradalmát sokak szerint az elektromos autók hozzák majd el. Bár a nagy áttörésre még biztosan nem 2020-ban számíthatunk, azonban minden jel arra utal, hogy jövőre olyan mértékű fejlődést mutatnak majd a hibridek és a villanyautók, hogy mind a piaci részesedésük, mind a technológiai előrelépésük drasztikusan megnövekedhet. Ennek már most megmutatkoznak az egyértelmű nyomai, hiszen gyakorlatilag alig maradt olyan gyártó a nagyobb autóipari cégek között, akik nem jelentettek be legalább egy hibrid modellt.

Természetesen a hibridautó önmagában még nem elég ahhoz, hogy lecsökkentsük a légszennyezés mértékét, ehhez a tiszta elektromos meghajtással rendelkező gépjárművek adhatnak majd biztos hátteret hosszabb távon. Csakhogy a technológia egyelőre még drága, így amíg az átlagemberek nem tehetik meg az elektromos járművek vásárlását, addig ez a technológia nem tud a várt ütemben elterjedni. Szerencsére azonban egyre több vállalat próbálkozik a költséghatékony megoldásokkal, nemsokára a Tesla is megjelenik Európában egy saját gyáróriással, tehát vannak azért pozitív kilátások, de nagyobb ugrásra csak az elkövetkezendő hónapokban számíthatunk.

Önvezető technológiák és egyéb okos megoldások

Már évek óta meghatározzák az autóipart a különféle intelligens technológiák, így manapság több elektronika, szenzor és számítógépes rendszer dolgozik a modern gépjárművekben, mint klasszikus autóalkatrész. Mivel folyamatosak a fejlesztések, ezért a jövőben még nagyobb szerepet kapnak az autókban az efféle szisztémák, de hangsúlyossá válnak a robotpilóták, valamint az önvezető technológiák is. Bár utóbbi szegmensben még rengeteg fejlesztésre van szükség a maximális biztonság eléréséhez, azonban világszerte több helyen folyamatosan tesztelik az önvezető autókat, melyek egy-két évtizeden belül alapjaiban forradalmasíthatják majd a közlekedést. A 2020-as esztendőt várhatóan elejétől a végéig meghatározzák majd az önvezető technológiák, ezáltal még magasabb szintre léphetnek a kapcsolódó megoldások.

A szlovén parlament elfogadta a kormányról szóló törvény módosítását

A szlovén parlament elfogadta szerdai ülésén a kormányról szóló törvény módosítását, amely 19-ről 14-re csökkenti a minisztériumok számát - jelentették helyi médiumok.
2026. 04. 30. 05:00
Megosztás:

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás:

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 29. 23:30
Megosztás:

A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el

Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53 százalékkal meghaladja a csoport 2024. évi árbevételét - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett éves jelentésében.
2026. 04. 29. 23:00
Megosztás:

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
2026. 04. 29. 22:30
Megosztás:

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak – derül ki a JabJab digitális marketing ügynökség friss szakmai elemzéséből. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerint nagyvállalati környezetben sem tekinthető „elfogadható veszteségnek” egy ilyen támadás következménye.
2026. 04. 29. 22:00
Megosztás:

Milliárdokat szerez vissza a GVH a magyaroknak

2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többek között a Wish, az eMAG, az Eventim, a WizzAir és az About You is. A GVH Versenytanácsa a törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a bírság kiszabása mellett a fogyasztók közvetlen kompenzációját is szem előtt tartja.
2026. 04. 29. 21:30
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 29. 21:00
Megosztás:

Az AutoWallis növekedési stratégiájának megvalósítását támogatja 2025. évi nyereségéből

Az AutoWallis Csoport nem fizet osztalékot a 2025. évi tevékenysége után, a közel 5 milliárd forintos tavalyi adózott nyereséget a meglévő forrásaival együtt növekedési stratégiájának megvalósítására fordíthatja - tájékoztatott a társaság az éves rendes közgyűlés szerdai döntéséről a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 29. 20:30
Megosztás:

Csökkent a HELL Energy Magyarország Kft. és leányvállalatainak nyeresége 2025-ben

A Hell Energy Magyarország Kft. és annak leányvállalatai az előző évihez viszonyítva nagyobb bevétellel, de kisebb nyereséggel zártak 2025-ben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett beszámolóban.
2026. 04. 29. 19:30
Megosztás:

Eladási hullámtól tart az Ethereum-piac: a Fenbushi Capital 3063 ETH-t küldött a Binance-re

Komoly figyelmet váltott ki a kriptoközösségben a Fenbushi Capital legutóbbi Ethereum-mozgása. A blokklánc-fókuszú kockázati tőkebefektető 3063 ETH-t, vagyis mintegy 7,13 millió dollár értékű eszközt helyezett át a Binance-re, miután előzőleg kivonta azt az Aave decentralizált hitelezési protokollból. A tőzsdére történő nagy összegű beutalás azonnal eladási félelmeket keltett, mivel a piaci szereplők gyakran az ilyen tranzakciókat a profitrealizálás vagy portfólió-átrendezés előjelének tekintik.
2026. 04. 29. 19:00
Megosztás: