Ezeknél a bankoknál már elérhető az olcsó személyi kölcsön

Mostantól új feltételek vonatkoznak az egyik legnépszerűbb lakossági hitelre, a személyi kölcsönökre: maximum 5,9 százalék lehet a teljes hiteldíjmutatójuk. Ez azt jelenti, hogy egy 1 millió forintra vetítve egy 5 éves kölcsön havi részlete alig több mint 19 ezer forint. Több lakossági bank a jogszabály életbe lépése miatt felfüggesztette a személyi kölcsönök befogadását, folyósítását és az új feltételek alapján kidolgozza az új konstrukciókat. Akadnak viszont bankok, amelyeknél már elérhető az 5,9 százalékos kamatplafonnak megfelelő személyi kölcsön.

Ezeknél a bankoknál már elérhető az olcsó személyi kölcsön

A korábbinál jóval olcsóbbak lesznek a személyi kölcsönök a legújabb, héten életbe lépett szabályoknak megfelelően: a fogyasztási hitelek, így a személyi kölcsönöknél a teljes hiteldíjmutató nem haladhatja meg az 5,9 százalékot, azaz a mostani - 0,9 százalékos - alapkamat plusz 5 százalékpontot. 

Mennyibe kerül az 5,9 százalékos személyi kölcsön? 

“Az 5,9 százalék alacsonyabb terhet jelent a piacon eddig elérhető legkedvezőbb személyi kölcsönökhöz képest, amelyek thm-je valamivel 7-8 százalék körül körül volt, a drágábbak pedig két számjegyű mutatóval szerepeltek a banki kínálatban” - mondta Trencsán Erika, a money.hu vezető szakértője.

Példaként hozzátette: A 5,9 százalékos thm esetében egy 5 éves futamidejű személyi kölcsön havi törlesztése alig több mint 19 ezer forintra jön ki. Ez egy nagyságrendi összeg, pontos értékeket csak az adott bank által megszabott összes részletszabály ismeretében lehet csak mondani. 

Mit léptek a bankok? Van, ahol már szerepel a kínálatban az új kölcsön

A kamatplafon mostani bevezetésére eltérően reagáltak a pénzintézetek. Vannak olyan lakossági bankok - például a Takarékbank vagy a K&H -, amelyek kínálatában már elérhetőek az új, 5,9 százalékos thm-es személyi kölcsönök. Akadnak viszont olyan pénzintézetek is, amelyek első körben felfüggesztették a személyi kölcsönök igénylését, befogadását, mert az új feltételekhez mérten kidolgozzák a kockázatokat, a hitelbírálati kritériumokat és ezt követően jelenhetnek meg a piacon az új termékekkel.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

Trencsán Erika felhívta a figyelmet arra, hogy a személyi kölcsönöket 5,9 százalékos thm-mel kínáló bankoknál is a részletfeltételek kidolgozás alatt vannak. Utóbbiak már befogadhatnak igényléseket, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az érintettek meg is kapják majd a kölcsönt. 

Indokolt az óvatosság

A money.hu szakembere azt is elmondta, hogy a fogyasztási hitelekre, köztük a személyi kölcsönökre vonatkozó 5,9 százalékos - pontosabban az alapkamat plusz 5 százalékpontos - kamatplafon ezen a héten lépett érvénybe, azt még egyelőre nem tudni, hogy meddig lesz tart ez az időszak. Mindenesetre az eddiginél olcsóbbak lesznek a személyi kölcsönök. A szakember felhívta a figyelmet arra, hogy bár vannak fékek a túlzott eladósodás megakadályozása érdekében, de az érintettek minden hitelfelvételről alapos mérlegelés után döntsenek, csak akkor vágjanak bele, ha hosszú távon biztosan vállalni tudják az ezzel járó kiadásokat. Különösen fontos ez a mostani helyzetben, amikor a koronavírus-járvány komoly negatív hatásokkal járhat a gazdasági környezetre, a háztartások mindennapjaira nézve.

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Az MNB szeptemberben méri fel a kamatemelések eredményeit

A monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében értékeli átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítja az inflációs kilátásokat övező kockázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
2021. 08. 24. 23:00
Megosztás:

Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium

Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
2021. 08. 24. 22:00
Megosztás:

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások, igényelhetők a diákhitelek

Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2021. 08. 24. 05:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

Hitelt vesz föl az Opus a Titász megvásárlásához

Az Opus Energy Kft. 50 milliárd forint hitelt vesz föl az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásához - olvasható a tulajdonos Opus Global Nyrt. közleményében, amelyet szombaton tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 21. 19:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Egyre t9bb hitelt vesznek fel a magyarok

A második negyedévben 657 milliárd forinttal nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona, amiből 433 milliárd forintot a friss megtakarítások, 213 milliárd forintot a piaci hozamok adtak - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adataiból. A negyedév során a megtakarítások 11,3 százalékkal elmaradtak az egy évvel korábbitól, amivel szemben a vállalt kötelezettségek összege 47,3 százalékos éves növekedése áll az első negyedévi 20,4 százalék után. A 433 milliárd forint nettó megtakarítás 2017 eleje óta a legkisebb volt.
2021. 08. 19. 05:30
Megosztás:

5 millió forint pénzügyi előnyt jelenthet a kamatmentes csok-hitel bevezetése

Novák Katalin keddi bejelentése alapján lakásépítésre és új lakások vásárlására kamatmentessé válik októbertől a csok-hitel. Ennek feltétele, hogy az ingatlan alacsony energiaigényű legyen és igénybe kell venni a lakáscél megvalósításához az MNB “zöld” lakáshitelét is, ami várhatóan ugyancsak októbertől lesz elérhető. A két kedvezményes kölcsön bevezetését követően egy 60 millió forint értékű új lakás megvásárlása 8 millió forinttal kerülhet kevesebbe a Bankmonitor számításai szerint.
2021. 08. 17. 23:00
Megosztás:

A hitelfelvételnél a nők a megfontoltabbak

Bár a money.hu statisztikái szerint a Hitelintéző szolgáltatást igénybe vevők között a hölgyek körében magasabb a hitellel már rendelkezők aránya, ám ez leginkább a diákhiteleknek köszönhető.
2021. 08. 17. 02:00
Megosztás:

A hazai piacon elsőként zöld jelzáloglevelet hozott forgalomba az OTP Csoport

Az OTP Csoport a hazai piacon elsőként bocsátott ki zöld jelzáloglevelet, hiszen 2021. augusztus 16-án sikeresen megtörtént az OTP Jelzálogbank Zrt. OJB2031/I jelzálogleveleinek nyilvános forgalomba hozatala. Az aukción összesen 10,08 milliárd forint ajánlatot nyújtottak be a tőkepiaci szereplők, amelyből a kibocsátó 5,02 milliárd forintot fogadott el.
2021. 08. 17. 00:05
Megosztás:

Az MFB 3,5 milliárd forint nyereséget könyvelt el az első fél évben

Az MFB 3,5 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el idén az első fél évben szemben a tavalyi első fél évi 0,78 milliárddal - tette közzé a pénzintézet a nemzetközi számviteli standardok szerinti nem auditált, nem konszolidált pénzügyi kimutatásait a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.
2021. 08. 16. 20:00
Megosztás:

Új emlékérme-sorozatot indít az MNB

Az égig érő fa megnevezéssel 2000 forint névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál keretében. Az emlékérmével egy új sorozatot indít a jegybank.
2021. 08. 15. 19:00
Megosztás:

E-sport Ítéletnap: az Erste Csoport bemutatja az e-sportok bukását

Miután tavaly bemutatkozott az e-sportok világában, az Erste Csoport a League of Legends Európa-bajnoksággal (LEC) kötött partnerségének második fejezetét ünnepli. A Jung von Matt SPORTS humoros kampányfilmjének segítségével a bankcsoport az e-sportokat övező témák közül a legtöbb vitát kiváltó kérdést választotta ki. Azzal foglalkozik, hogy az e-sport igazi sportnak számít, vagy sem, valamint bemutatja a játékosközösség erre adott reakcióját. Az LEC Summer Splithez köthető kampány augusztus 13-án rajtol a Rájátszással egy időben, és az augusztus 29-ei döntőig látható lesz a közösségi médiában és az LEC Livestream csatornán.
2021. 08. 14. 13:00
Megosztás:

Kinevezésre kerültek a Magyar Bankholding leányvállalati integrációjának vezetői

A Magyar Bankholding Zrt. idén márciusban fogadta el a Budapest Bank, az MKB Bank és a Takarék Csoport bankjainak egyesítésére vonatkozó ötéves stratégiáját. Az alapvető célok között kiemelt stratégiai területként került meghatározásra a bankok leányvállalatainak integrációra történő felkészítése, aminek meghatározó eleme a kiemelkedő szakmai kompetenciával rendelkező felső vezetők kiválasztása. Dr. Mészáros Beatrix a Magyar Bankholding leányvállalatokért felelős vezérigazgató-helyetteseként csatlakozott a szervezethez, míg a neves nemzetközi tanácsadók közreműködésével zajló kiválasztási folyamat eredményeként Vály Judit a lízing üzletág, Kovács Ildikó és Benczédi Balázs pedig az alapkezelési üzletág felső vezetőiként végzik munkájukat.
2021. 08. 14. 09:00
Megosztás:

Felfelé módosította gazdasági prognózisát a cseh bankszövetség

Felfelé módosította gazdasági előrejelzését a cseh bankszövetség (CBA). A CBA új, most nyilvánosságra hozott előrejelzése szerint az idén a cseh gazdaság 3,4 százalékos növekedést ér el, míg a májusi prognózisban csak 3,3 százalékkal számolt.
2021. 08. 13. 05:00
Megosztás:

50 százalékkal növelte adózás utáni nyereségét az OTP Romániában

Közel 50 százalékkal, 27 millió lejre (1 román lej 71,86 forint) növelte az idei első fél évben a konszolidált adózás utáni nyereségét az OTP Romániában - közölte csütörtökön a magyar bank romániai leányvállalata.
2021. 08. 13. 02:00
Megosztás: