FAIR, új online pályázati rendszer- gyerekbetegségek
A FAIR-t azért találták ki, hogy könnyebbé tegyék a pályázók és a pályázatkezelők életét, gyorsítsák a rendszert, és minimalizálják a papír alapú ügyintézést. Felhasználóként viszont azt látjuk, hogy még nem elég megbízhatóan működik; sokszor akadozik a belépés, túl sok felesleges kattintás kell az adatok rögzítéséhez, sok idő megy el azzal, hogy várunk az „adattöltésre”. Egyenlőre úgy tűnik, hogy az EMIR hatékonyabb volt. És ezzel el is jutottunk a FAIR gyerekbetegségeihez:
A FAIR 100%-ban online, minden egyes pályázati státuszt (benyújtás, támogatási szerződéskötés, elszámolás, ezek hiánypótlásai) képes elektronikusan kezelni. Ennek azonban az is a velejárója, hogy a felhasználó mindig a „legfrissebb” állapotot látja. Ha például egy pályázatnál hiánypótlás történik, akkor az eredeti pályázat hiánypótolt, azaz eredeti adataihoz többet nem lehet már hozzáférni.
Igaz ugyan, hogy egyetlen belépéssel, egyetlen felületen látható minden pályázat, ugyanakkor a különféle témában beadott (pl. technológiafejlesztés, innováció, képzés) pályázatokkal rendelkező cégeknél „összefolyik” a kommunikáció, ami egyet jelent az egyes pályázatokhoz érkező fontos értesítések átláthatatlanságával. Érdekes hiányossága ugyanis a rendszernek, hogy a pályázattal kapcsolatos értesítéseket nem a pályázati adatlapon megadott kapcsolattartó kapja, hanem aki a pályázót regisztrálta. Ez egy kis cég esetében valószínűleg nem okoz problémát, de ha egy nagyobb vállalkozás például eszközbeszerzésre és majd HR fejlesztésre is pályázik, valószínűleg eltérő felelősöket kíván a projektekhez rendelni. A testre szabott értesítések hiánya, a közös felület nehézkessé teheti a pályázatok kezelését, a határidők betartását, de még a cégen belüli adatvédelmet is sértheti (pl. pályázatkezeléssel megbízott asszisztens belép és meglátja a K+F pályázatban szereplő bérköltségeket…)
A FAIR elméletben összeköttetésben áll néhány közhiteles adatbázissal – NAV, Cégbíróság, Földhivatal, pályázói oldalról azonban jelenleg csak a cégjegyzékkel kialakított kapcsolatnak vannak jelei: a rendszer ugyan kérésre betölti a cégkivonatban szereplő alapadatokat a projekt adatlapra, de sajnos sokszor hibásan, ezért ellenőrizni kell – ennyi idő alatt pedig akár mi is be tudtuk volna írni. Olyan eset is előfordult, hogy a helytelenül betöltött közhiteles adatot nem lehetett felülírni és a problémát végül csak hosszas levelezés révén sikerült feloldani.
A FAIR elszámolási modulja október végén készült el, ekkortól lehetett rögzíteni a tavaly őszi pályázatok idén tavasszal/nyáron befejezett projektjeinek elszámolásait. A kitöltése viszont sajnos sokkal időigényesebb, mint az EMIR-ben volt, körülményes az egyes beviteli mezők elérése, a rendszer gyakran feleslegesen sok megerősítést kér – például, hogy biztosan létre akarjuk-e hozni az új elszámoló bizonylatot? A sok apró nehézség azonban egy több órás munkafolyamat során összeadódva hatalmas, idegőrlő és időrabló mumussá válik.
Komoly hiányosság, hogy az EMIR mögött volt már egy komoly, a pályázók által sok év alatt feltöltött szállítói adatbázis -– hiszen az elszámolandó számlát kibocsátó szállító adatait rögzíteni kell a rendszerben-, amit nem vezettek át a FAIR-be. Ennek hiánya sajnos jelentős többletmunkát okoz most a pályázóknak.
Hasznos fejlesztés lehetne ugyanakkor, hogy a rendszer számos funkció esetében biztosítja az exportálás (pl. excel fájlba) lehetőségét, azonban az export nem minden, az adott funkcióban felvitt adatot tartalmaz, sok esetben csak azokat, amelyek a főképernyőn is láthatóak, így feleslegessé is e funkció használata.
A rendszer a gyakorlatban most még kissé körülményesen működik; jó példa erre, hogy adatrögzítés csak úgy hajtható végre, ha ráklikkelünk az adatlapra, ahol külön rá kell klikkelni a szerkesztést engedélyező gombra, ahhoz, hogy írni tudjunk. De sajnos ez az eljárás sem egységes: van ahol egy „szerkesztés” gombot, van ahol kis ceruzát, máshol pedig nagyító ikont kell keresni, hogy folytatni tudjuk az adott felületen a munkát. Utána menteni kell. Majd a vissza gombbal vissza térni a kiindulási ponthoz. Létezik egy „mentés és vissza” gomb is, de a célja zavaros, ugyanis a mentés vissza gomb után is legalább még egyszer meg kell nyomni a vissza gombot… és ha mindezt kitapasztaltuk, érdemes felkészülni rá, hogy minden gombnyomás után több másodperces „adattöltési” folyamat következik.
Összességében jelenleg tehát nehézkesebb, időigényesebb egy-egy feladat elvégzése, mint az EMIR-ben volt. Komoly elszántságot és kitartást kell magával hoznia annak, aki fel akarja venni a harcot a mumussal!
Reméljük, hogy a FAIR meggyógyul a gyerekbetegségeiből, ezeket a hibákat hamarosan orvosolják, és valóban hatékony eszközként segíti majd a pályázók és a közreműködő szervezetek munkáját!
A FAIR gyerekbetegségeiről bővebben a MAPI új bejegyzésében: http://mapiblog.hu/2015/12/08/fair-uj-online-palyazati-rendszer-gyerekbetegsegek/