FHB - Napokon belül lezárul a részvényvisszavásárlás

Napokon belül az FHB Jelzálogbank birtokába kerülhetnek azok a különleges részvények, amelyeket tavaly az állami tőkeemelés kapcsán bocsátott ki a bank - tudta meg az MTI.

Pichler Ferenc, a pénzügyi tárca szóvivője pénteken az MTI-nek elmondta: a tranzakció néhány napon belül lebonyolódik, az osztalékfizetéssel kapcsolatban még egyeztetnek a bankkal. Az FHB februárban jelentette be, hogy visszavásárolja az államtól a különleges osztalékelsőbbségi részvényeket, együtt a különleges vétójogot biztosító szavazatelsőbbségi részvénnyel (az utóbbi az osztalékfizetésről határozó, és a háromnegyedes döntéseknél biztosít vétójogot az államnak), és azokat a társaság tőkéjének egyidejű leszállítása mellett bevonja. A visszaváltási érték az állammal kötött megállapodás értelmében azonos lesz a kibocsátási értékkel, vagyis 30 milliárd forint.

 

Amennyiben a különleges részvényeket a bank megszerzi, a hozzájuk fűződő jog is megszűnik, s a részvényeket - közgyűlési határozathozatal nélkül - kötelezően be kell vonni az alaptőke egyidejű leszállítása mellett. Az igazgatóság köteles a részvények megszerzésétől számított 30 napon belül lebonyolítani a részvénybevonást és az alaptőke leszállítását, s az ezzel kapcsolatos módosításokat átvezetni az alapszabályban. Az állam 2009-ben hajtott végre névértéken 4,615 milliárd, árfolyamértéken 30 milliárd forintos tőkeemelést az FHB-ban, amit a részvényesek a bank tavaly áprilisi közgyűlésén hagytak jóvá. A tőkeemeléshez a jogi keretet a 2008 decemberében elfogadott Stabilizációs törvény biztosította.

 

Az állami szerepvállalás a válság közepette egyfajta bizalomerősítő lépés volt, azt a célt szolgálta, hogy a bank ne kerüljön versenyhátrányba a hazai piacon. A jegyzett tőke a tőkeemelés révén 4,615 milliárd forinttal, 11,215 milliárd forintra nőtt, a névérték és a kibocsátási érték különbsége - mintegy 25,385 milliárd forint - a tőketartalékba került. Az állam tulajdoni hányada a tőkeemelés révén 4,11-ről 43,57 százalékra emelkedett. Az államot a különleges osztalékelsőbbségi részvények után a kibocsátási érték átlagosan 10,49 százaléka illeti meg osztalékként, ami a névértékre vetítve 68,2 százalék. Az osztalék valószínűleg a tulajdonosi szerepvállalás idejéhez igazodóan, időarányosan jár. Azt még nem tudni, hogy a bank többi részvényese kap-e osztalékot a tavalyi üzleti évre.

 

Az FHB április 21-re hívta össze évi rendes közgyűlését, amelynek napirendjén az üzleti jelentések elfogadásán túl egyebek között az alapszabály módosítása, saját részvények megszerzése, igazgatósági és felügyelő bizottsági tagok visszahívása és megválasztása szerepel. A közgyűlési előterjesztéseket és határozati javaslatokat a hirdetmény szerint később (a közgyűlés előtt legalább 21 nappal korábban) teszi közzé a bank. Az FHB bankcsoport az IFRS (Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok) szerint összeállított konszolidált, nem auditált adatok alapján 2009-ben mintegy 7,1 milliárd forint adózott nyereséget ért el, 6,2 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A hitelintézet 2008. évi eredményéből nem fizetett osztalékot, a magyar számviteli beszámoló szerinti 6,8 milliárd forint mérleg szerinti nyereség az eredménytartalékot gyarapította.

 

Az FHB 2007-re sem fizetett osztalékot, míg 2006-ra a névértékre vetítve 32 százalékos osztalék volt. Az FHB papírjai a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak, a pénteki kereskedést 1.464 forinton zárták. Az elmúlt 52 hétben a részvény legalacsonyabb árfolyama 501 forint, a legmagasabb 1.550 forint volt. A különleges részvényeket nem vezették be a tőzsdére. Az FHB 5 százaléknál nagyobb tulajdonosai 2009 végén a bevezetett sorozatot tekintve: VCP Finanz Holding Kft. (24,20 százalék), A64 Vagyonkezelő Kft. (16,28 százalék), Allianz Hungária Biztosító Zrt. (9,57 százalék), Silvermist Estate SA (9,55 százalék).

Grayscale új kriptótermékre lő: jön a Hedera Trust a Nasdaqra, emelkedésben az HBAR

A Grayscale új, HBAR-alapú befektetési alapot tervez indítani a Nasdaqon, amit az intézményi érdeklődés erős jeleként értékel a piac. Az árfolyam azonnal reagált: 3%-os emelkedéssel áttörte a 20 napos mozgóátlagot.
2025. 09. 10. 22:00
Megosztás:

Egy újabb évet csúszik a fellendülés

A második negyedévben az USA gazdasága a pozitív irányba korrigált. A gazdaság az évesített negyedéves adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt az első negyedév 0,5 százalékos visszaesése után.
2025. 09. 10. 21:30
Megosztás:

A MEXC kriptotőzsde bemutatja: „Proof of Trust”

A MEXC kriptovaluta tőzsde új kampánya áttöri a bizalmi falat: megérkezett a „Proof of Trust”. A kriptovaluta-tőzsde új szintre emeli az átláthatóságot, a felhasználói védelmet és az iparági felelősségvállalást
2025. 09. 10. 21:00
Megosztás:

Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet

A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
2025. 09. 10. 20:30
Megosztás:

A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a júliusban várt 2,2 százalékról 2,4 százalékra javította az idei globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, részben a vártnál kedvezőbb második negyedévi gazdasági adatokkal indokolva a döntést.
2025. 09. 10. 20:00
Megosztás:

Nemzetközi elismerésben részesült a BÉT a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:30
Megosztás:

NAV: Hamarosan szigorodnak a számlaadat-szolgáltatás feltételei

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szeptember 15-ig adott határidőt a számlaadat-szolgáltatóknak, hogy alkalmazkodjanak a tavasszal meghirdetett új szabályokhoz - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:00
Megosztás:

Egyhangúlag szavazott az alapkamatról a monetáris tanács augusztusban

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusban - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben.
2025. 09. 10. 18:30
Megosztás:

Energiamegtakarítás, ami a pénztárcán is látszik

A tudatos pénzügyi döntések közé ma már nemcsak a megtakarítások vagy befektetések tartoznak, hanem az is, hogyan gazdálkodunk az otthonunk vagy vállalkozásunk energiafelhasználásával.
2025. 09. 10. 18:00
Megosztás:

Amikor a szervezet jelez – mit tehetünk ödéma esetén?

Az ödéma nem más, mint a szervezet egyes területein kialakuló folyadékfelhalmozódás. Ez a felesleges vízmennyiség a szövetek közé szivárog, így jön létre a jól ismert duzzanat. Megjelenhet helyileg – például csak a bokán vagy a kézen –, de akár az egész testet is érintheti. A folyadék „elbújhat” a bőr alatt, az izmok között, ízületek körül vagy akár mélyebb szövetekben is.
2025. 09. 10. 17:30
Megosztás:

A vártnál gyengébb eredmény ellenére száguld az Oracle árfolyama

Az Oracle tegnap tőzsdezárás után tette közzé pénzügyi évének első egyedéves jelentését.
2025. 09. 10. 17:00
Megosztás:

Megugrott a Bitcoin árfolyama a vártnál gyengébb inflációs adatok hatására

A PPI-csökkenés felfelé húzta a kriptót, de a bikák még nem dőlhetnek hátra. A hét közepén közzétett, vártnál gyengébb amerikai termelői inflációs adatok hatására megugrottak a kriptovaluták árfolyamai. A Bitcoin 113 000 dollár fölé kapaszkodott, de a szakértők szerint a bikapiacnak még koránt sincs vége. A holnapi nap kulcsfontosságú lesz: jön a fogyasztói inflációs jelentés, ami akár új irányba is mozdíthatja a piacot.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Szeptemberi vihar a kriptopiacon: újra lecsap a volatilitás, de az intézmények már készülnek

2025 szeptembere nem hazudtolta meg a múltat: ismét megérkezett a kriptopiaci ingadozás, amely idén a tokenzárásokkal és az intézményi aktivitás fokozódásával karöltve borzolja a kedélyeket. A Bitcoin és más vezető kriptovaluták értéke hullámvasúton mozog, miközben a befektetők és cégek minden eddiginél jobban fókuszálnak az eszközök védelmére és a stratégiai alkalmazkodásra.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Az XRP emelkedésére számítanak, a FleetMining felhőbányászati megoldása pedig alacsony belépési küszöbbel és stabil hozamokkal kínál új modellt.

A Bloomberg elemzői szerint 95% az esély arra, hogy jóváhagyják a Ripple (XRP) ETF-et, és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) várhatóan októberben hozza meg döntését. Bár a stabilcoin-piac gyors növekedést mutat, az XRP valódi eszközökön (real-world assets – RWA) alapuló alkalmazása elmarad versenytársaitól, jelenleg csupán 2%-os arányt képvisel.
2025. 09. 10. 16:00
Megosztás:

Csoda történt az amerikai tőzsdén!

Tegnap egy újabb csodának lehettünk szemtanúi. Az után, hogy a napokban mind a három vezető index új történelmi csúcsra emelkedett, de nem folytatta azt, a Nasdaq azért megint új csúcsot ütött. Vagyis a „kétes hírű őszt” azért mégis úgy kezdtük, hogy maradt a pozitív tónus.
2025. 09. 10. 15:30
Megosztás:

Mesterséges intelligenciára építenek a telekommunikációs cégek

A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített.
2025. 09. 10. 15:00
Megosztás:

Buborékok és befektetések - miért éri meg közelebbről megismerni a spanyol pezsgők világát?

A pénzügyekben sokszor a hosszú távú értékek számítanak. Ez igaz az italokra is. Egy jól választott pezsgő nemcsak egy este hangulatát emelheti, hanem maradandó élményt is adhat. A spanyol buborékos italok közül a brut cava az, amely újra és újra képes bizonyítani, hogy a minőség elérhető áron is megvalósulhat.
2025. 09. 10. 14:30
Megosztás:

6,2 milliárd dollárnyi stabilcoin áramlott a Binance-re – fordulóponthoz érkezett a kriptopiac?

2025. szeptember 8-án a Binance történetének egyik legnagyobb tőkebeáramlása zajlott le: 6,2 milliárd dollárnyi stablecoin érkezett az ismert kriptotőzsdére. A lépés mindössze napokkal előzte meg a Fed újabb kamatdöntését, így sokak szerint nem véletlen az időzítés. Vajon mit jelez ez a példátlan volumen? Új bikapiac van kialakulóban, vagy inkább óvatos pozícióépítés tanúi vagyunk?
2025. 09. 10. 14:00
Megosztás:

A BlackRock Bitcoin és Ethereum eladásban van - tudnak valamit?

A BlackRock újra elad: közel 300 millió dollárnyi BTC-t és ETH-t mozdítottak meg – jön az árzuhanás?
2025. 09. 10. 13:00
Megosztás:

Új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD

Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezésű kút körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel - jelentette be szerdai közleményében az olajipari társaság.
2025. 09. 10. 12:30
Megosztás: