A BRIC országok adnának pénzt az IMF-nek Európa megsegítésére?

Nagy felzárkózó térségi országok keresik a módját annak, hogy miként tudnának gyorsan pénzt juttatni a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) az euróövezeti szuverén adósságválság elleni küzdelemhez - írta a pénteki Financial Times.

Egy név nélkül idézett "európai illetékes" a londoni gazdasági napilapnak kijelentette: az Európában egyre elterjedtebb nézet szerint az euróövezeti válság túl nagy probléma ahhoz, semhogy Európa egyedül meg tudná oldani. A válság megfelelő kezeléséhez amerikai és kínai pénzre van szükség, ami viszont az IMF bevonását jelenti - mondta a Financial Times forrása.

 

A lap szerint azonban a gyakorlatban az Egyesült Államok nehezen tudna jelentősebb hozzájárulást nyújtani, "a tárgyalásokat ismerő" források ugyanakkor elmondták, hogy Kína és Brazília már kifejezte érdeklődését az euróövezet megsegítését célzó IMF-feltőkésítés iránt. A Financial Times ezzel kapcsolatban felidézi, hogy Guido Mantega brazil pénzügyminiszter az IMF és a Világbank múlt havi washingtoni közgyűlésén már felvetette a "BRIC-országok" - vagyis a négy legnagyobb felzárkózó gazdaság, Brazília, Oroszország, India és Kína - által Európának nyújtandó segítség lehetőségét.

 

A részletek még kidolgozásra várnak, de az így befolyó pótlólagos tőkét olyan IMF-hitelkeretek finanszírozására lehetne felhasználni, amelyek célja a görögországi válság spanyolországi és olaszországi átterjedésének megakadályozása, vagy az európai bankok feltőkésítése - idézte forrásait a pénteki Financial Times. A tervezett finanszírozás méretéről is még folynak a tárgyalások, de a Financial Times szerint ahhoz, hogy érdemi hatást lehessen elérni az euróövezeti adósságválság kezelésében, több százmilliárd dolláros hitelforrást kell létrehozni. Ennek nyomán az IMF jó eséllyel nagyobb beleszólást is kapna az euróövezeti mentőtervek kialakításába - jegyezte meg a londoni napilap.

 

A Financial Times értesülései szerint az elképzelések között szerepel, hogy a felzárkózó térségi országok egy külön e célból létrehozandó IMF-alapba fizetnének be - ez elkülönülne a tagországok rendes befizetéseitől -, vagy pedig az IMF által kibocsátandó külön kötvényeket vásárolnák meg. Az IMF nem kommentálta a lap értesüléseit, de a valutaalap kínai osztályának volt vezetője, Eswar Prasad elmondta: a felmerült javaslatok alapján a nagy felzárkózó piaci országok anélkül tudnák kisegíteni Európát, hogy közvetlenül euróövezeti államkötvényeket kellene vásárolniuk, mivel ezzel veszteségeknek tennék ki magukat. Londoni pénzügyi elemzők már korábban kétségbe vonták, hogy az euróövezet Kínától remélhetne közvetlen nagyszabású államkötvény-vásárlásokat.

 

A Capital Economics, az egyik vezető londoni pénzügyi elemzőközpont szakértői által nemrégiben összeállított helyzetértékelés szerint nincs egyértelmű ok arra, hogy Kína miért vállalná önként az utolsó adósság-befektetői mentsvár szerepét "törlesztésképtelenséghez közeli" euróövezeti országok esetében. A kínai illetékesek pontosan tudatában vannak azoknak a veszteségeknek, amelyeket bizonyos korábbi külföldi befektetéseken elszenvedtek, és nem akarhatják azt a látszatot kelteni magukról, hogy "a nép tőkéjét teszik kockára egy vesztes ügyért" - állt a Capital Economics londoni elemzésében.

 

A ház szerint Kínának egyértelműen érdekében áll az euróövezeti gazdaság és a pénzügyi rendszer stabilitása, ám ha Európa nem tudja megoldani saját problémáit, vagy ha éppenséggel az euróövezet valamilyen formában bekövetkező felbomlása szolgálná több tagállam hosszabb távú érdekét - ez egyébként a Capital Economics szakértőinek régen hangoztatott véleménye -, akkor "Peking nem fogja ennek útját állni". A cég szerint a közvetlen kínai eurómentő szereppel kapcsolatos kétségek másik fő indokát az euróövezet szerkezeti problémái jelentik, amelyek messze nem csak abból állnak, hogy "minden hónapban találni kell vásárlókat bizonyos mennyiségű kormánykötvényre".

 

Más nagy londoni elemzőházak szerint lehetséges, hogy máris késő bármiféle euróövezeti mentőprogrammal próbálkozni. Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb, nem befektetési banki jellegű gazdaságelemző csoportja - októberre szóló legújabb globális előrejelzésében közölte, hogy az adósságválság miatt most már 40 százalékosra teszi az euróövezet felbomlásának valószínűségét. Az EIU által a valutaunióra kidolgozott kockázati forgatókönyv egyaránt elképzelhetőnek nevezi az eladósodott déli eurótagállamok leválását és azt, hogy Németország dönt a távozás mellett. A cég szerint ez utóbbi fejlemény egyben a közös valuta végét is jelentené. (MTI)

Eltűntek a Trump-korszak nyereségei: mélyrepülésben a Bitcoin

A Bitcoin árfolyama a hétvégén olyan mértékű esést szenvedett el, hogy gyakorlatilag eltörölte az összes nyereséget, amelyet a kriptopiac Donald Trump második elnöki ciklusának időszakában halmozott fel. A világ legismertebb kriptovalutája 77 ezer dollár környékére zuhant, miközben a befektetők tömegesen fordultak el a kockázatos eszközöktől.
2026. 02. 02. 04:00
Megosztás:

Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. 02. 02. 03:00
Megosztás:

Ennyi párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
2026. 02. 02. 02:00
Megosztás:

Több mint 1,8 milliárd forintból hajthat végre oktatási fejlesztéseket Miskolc

Összesen több mint 1,8 milliárd értékben nyert el száz százalékos vissza nem térítendő támogatást Miskolc oktatási intézmények fejlesztésére - olvasható a vármegyeszékhely honlapján.
2026. 02. 02. 01:00
Megosztás:

Folytatódik a csapadékos, enyhe időjárás

Az átlagosnál enyhébb időjárás várható február első hetében. A hőmérséklet csúcsértéke keddtől emelkedik és a hét második felében délutánonként a déli országrészben már 14 Celsius-fok is lehet, míg az északi országrészben marad a 4-5 fok. A hét elején még előfordulhat havazás, havas eső, ónos eső, majd egyre inkább esőre kell készülni - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 02. 02. 00:05
Megosztás:

MI-támogatás a bírói munkához

Bevethető-e a mesterséges intelligencia (MI) a büntetőügyek esetében az ítélkezés támogatására, és ha igen, hogyan segítheti ezt a munkát – erre a kérdésre keresi a választ a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatócsoportja. Az SZTE Innovációs Díját is elnyerő projekten dolgozó tudósok távlati célja egy algoritmikus döntéstámogató rendszer létrehozása, amely átláthatóbbá, egységesebbé és igazságosabbá teheti a bíróságok büntetéskiszabási gyakorlatát.
2026. 02. 01. 23:00
Megosztás:

Veszélyes növényvédőszer-koktélok az európai almákban

59 almamintát vizsgáltunk 13 európai országban – köztük Magyarországon – növényvédőszer-maradványok szempontjából. Az eredmények szerint a hagyományos almák esetében szinte általános a többféle növényvédőszer-maradvány jelenléte. Bár a jogszabály előírja, az EU a mai napig nem vizsgálja a többféle „növényvédőszer” együttes jelenlétéből eredő kitettség toxicitását. A vizsgált magyar almák mindegyike legalább egy PFAS-peszticidet („örök vegyianyagot”) tartalmazott. A magyar almák egyike a határérték felett tartalmazott egy olyan rovarölőszert, amely neurotoxikus, hormonrendszert károsító hatású, és a fejlődő hormonrendszert képes befolyásolni. A magyar almák 60%-ában neurotoxikus „növényvédőszerek” voltak kimutathatók. Ha ezek az almák feldolgozva, bébiételként kerülnének forgalomba, nem felelnének meg az előírásoknak – figyelmeztet a Magyar Természetvédők Szövetsége.
2026. 02. 01. 22:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint az 5. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 01. 21:00
Megosztás:

Belgium fél évvel meghosszabbítja a belépési ellenőrzéseket

A belga kormány további hat hónappal meghosszabbítja a tavaly júliusban bevezetett belépési ellenőrzéseket az illegális migráció visszaszorítására és a biztonság erősítésére hivatkozva.
2026. 02. 01. 20:00
Megosztás:

Hétfőn indul az Otthoni Energiatároló Program

Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) parlamenti államtitkára Facebook-oldalán vasárnap.
2026. 02. 01. 19:00
Megosztás:

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Romániában nem fizetik többé a betegszabadság első napját, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
2026. 02. 01. 18:00
Megosztás:

A Tether a nagy nyertese a kriptovaluta összeomlásnak? Elemzés

A kriptovilág turbulens természetéhez már hozzászoktunk – ahogy a piac zuhan, a befektetők reflexből stabilcoinokba, leggyakrabban USDT-be (Tether) menekítik tőkéjüket. Ilyenkor gyakran több milliárd dollárnyi altcoint cserélnek be USDT-re néhány nap vagy akár óra alatt. De álljunk meg egy pillanatra: vajon hogyan képes a Tether ennyi stabilcoint "előteremteni" egyik pillanatról a másikra? Valóban biztonságos menedék, vagy csak egy illúzió, aminek kockázatait sokan alábecsülik?
2026. 02. 01. 17:00
Megosztás:

Február 1-től 300 ezer forintot lehet ingyenesen felvenni

A kormány a családok érdekeit szem előtt tartva február 1-től duplájára, azaz 150 ezer forintról 300 ezer forintra emelte az ingyenes készpénzfelvétel értékhatárát - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vasárnap közleményben az MTI-t.
2026. 02. 01. 15:00
Megosztás:

Összeomlás fenyegeti az Ethereumot? BitMine 6 milliárd dolláros veszteséget szenvedett el

Az egyik legnagyobb Ethereum befektető (treasury) cég csapdába esett – megindulhat az eladás lavinája?
2026. 02. 01. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt péntekihez képest 3,01 százalékkal emelkedve 128 831,58 pontos történelmi csúcson fejezte be a hetet.
2026. 02. 01. 13:00
Megosztás:

Ön ezt észrevette? Csökkent a sertéshús kiskereskedelmi beszerzési ára az év elején

Csökkent a vágósertés termelői ára, a nyers sertéshúsok feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési ára, alig változott viszont a baromfi termelői és a tojás csomagolóhelyi ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) honlapján közzétett összesítésekben.
2026. 02. 01. 11:00
Megosztás:

GSM-napot rendeznek a szegedi Informatika Történeti Kiállításon

A csaknem negyedszázada használaton kívüli első generációs mobiltelefonjukat is újra kipróbálhatják a látogatók a február 14-i GSM-napon, amelyet a szegedi Informatika Történeti Kiállításon rendeznek meg a Szent-Györgyi Albert Agórában - tájékoztatta a szervező Neumann János Számítógép-tudományi Társaság az MTI-t.
2026. 02. 01. 10:00
Megosztás:

Így vehetsz fel havi 300 ezer forint készpénzt mától bankautomatából

Mától fontos változás lép életbe a bankautomatáknál: az ingyenes készpénzfelvétel több mint tíz éve fennálló, havi 150 ezer forintos limitje a duplájára emelkedik, így mostantól már 300 ezer forintot is felvehetünk díjmentesen. Az ingyenes készpénzfelvétel egyéb feltételei azonban változatlanok maradnak – derül ki a Bank360 közleményéből.
2026. 02. 01. 09:00
Megosztás:

Nagy István: hamarosan lehet csatlakozni a mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez

Az elmúlt év komoly kihívások elé állította a mezőgazdasági termelőket: a kiszámíthatatlan klímakörnyezet, a járványos állatbetegségek megjelenése és a piaci krízisek ismételten ráirányították a figyelmet a gazdálkodói tudatosság, illetve a mezőgazdasági kockázatkezelés jelentőségére. A termelői kockázatok mérséklése érdekében megéri csatlakozni az uniós szinten egyedülálló mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszerhez, amelyre idén is február 1. és február 28. között van lehetőségük a gazdálkodóknak - jelentette be Nagy István agrárminiszter szombaton a közösségi oldalán.
2026. 02. 01. 08:00
Megosztás:

Kihirdették a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményi központjára kiírt építészeti tervpályázat nyerteseit

Kihirdették a Magyar Természettudományi Múzeum új debreceni gyűjteményi központjára kiírt nemzetközi építészeti tervpályázat eredményét: a tervpályázat nyertese a Sordo Madaleno Ltd., az Építész Stúdió Kft. és a Buro Happold Ltd. konzorciuma lett, "amelynek terve egyetlen, tömör, határozott téglalap alakú tömegként jelenik meg, racionális belső térszervezéssel és rétegzett, masszív homlokzattal, amely reflektál a régió geológiai adottságaira - jelentették be a város és a múzeum vezetői sajtótájékoztatón pénteken Debrecenben.
2026. 02. 01. 07:00
Megosztás: