Fejleszti belföldi szállodáit a Hunguest Hotels Zrt.

Nagyjából tizenöt belföldi szállodájának rekonstrukcióját tervezi a Hunguest Hotels Szállodaipari Zrt. jövőre - közölte az Opus Global Nyrt. érdekkörébe tartozó szállodavállalat vezérigazgatója kedden.

Fejleszti belföldi szállodáit a Hunguest Hotels Zrt.

Hülvely István, a nyíregyházi Hunguest Hotel Sóstó keddi átadásán az MTI érdeklődésére elmondta, a Hunguest mintegy másfél éve dolgozik építési terveken, a források megszerzésén, valamint az érintett hotelek felújítási mértékén és sorrendjén.
   
A részletekről szólva kifejtette, jövő tavaszra készül el a végleges, több tízmilliárd forint értékű beruházási program. A Hunguestnek Budapesten jelenleg két kisebb szállodája van, de ott szeretne inkább újjal fejlődni a vállalat, a felújítások a tervek szerint a Hunguest nagyjából tizenöt belföldi szállodáját érintenék.
   
Az október végén elkészült, 4 milliárd forintból felépített, 123 szobás új sóstógyógyfürdői wellness- és konferenciaszálloda a szállodalánc huszonhetedik egysége, a superior besorolású szálláshely üzemeltetési jogát tíz évre nyerte el a Hunguest. Az átadási ünnepségen a vezérigazgató elmondta, az üzemeltetésből eltelt kevesebb mint egy hónap tapasztalatai nagyon kedvezőek, jelenleg körülbelül 95 százalékos a foglaltság.

Hová utazz legközelebb? ITT megtudhatod!
   
Azt szeretnénk, ha december végétől száz százalékos kihasználtsággal működne a nyíregyházi szálloda - jegyezte meg Hülvely István.
   
Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere (Fidesz-KDNP) arról beszélt, ez a beruházás mérföldkő a város turisztikai életében. Szavai szerint turisztikai attrakciók fejlesztésével ugyan jól állt Nyíregyháza, a minőségi szálláshelyek területén azonban elmaradás volt tapasztalható, ezt pótolták a tavaly elkészült állatkerti Pangea Hotellel és a most átadott új négycsillagos szállodával.
   
A hotel építését a kormány a Modern városok program keretében 3,1 milliárd forinttal támogatta, a fennmaradó 900 millió forint a város saját forrása volt. A legnagyobb magyar belföldi szállodalánc tavaly áprilisban nyerte el tíz évre a hotelt tulajdonló önkormányzat által kiírt pályázaton az üzemeltetési jogot, amely egy alkalommal 5 évre meghosszabbítható.
    
Az élményfürdővel összekötött, 9 ezer négyzetméter alapterületű, 122 szobás szálláshelyen egyebek mellett egy 195 férőhelyes teraszos étterem és egy 200 fős befogadóképességű konferenciaterem is helyet kapott, illetve a szállodához kerékpártároló, 90 férőhelyes mélygarázs és 63 felszíni parkoló tartozik.
   
A kiadott sajtóanyag szerint az üzemeltető éves szinten közel 20 ezer vendégre számít a Hunguest Hotel Sóstóban.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Hőség, UV-sugárzás, erős szél, zivatar, minden lesz holnap!

A hőség, az extrém UV-sugárzás, az erős szél és zivatar veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombatra.
2020. 07. 10. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felrobbant az Instagram a balatoni képektől: nyaral az ország

Egyre melegszik az idő, és vele együtt az utazási hajlandóság is növekszik, ami abból is látszik, hogy tízből négy magyar nem fél a járvány utáni turisztikai utazások miatt. A nyaralások esetében egyértelműen a Balaton a legnépszerűbb belföldi úti cél, ahonnan a képes posztok áradata is megindult – derült ki a Lounge Group eheti elemzéséből.
2020. 07. 10. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesítő volt a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,80 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 35 589,60 ponton zárt pénteken.
2020. 07. 10. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány pénzügyi hatásai erősíthetik a magyarok megtakarítási hajlandóságát

A koronavírus-járvány felértékelte a pénzügyi tudatosság szerepét. Az OTP Bank megbízásából készített kutatás* adatai alapján ugyanis azok, akik legalább félmillió forintnyi megtakarítással rendelkeztek, saját megítélésük szerint könnyebben vészelték át az elmúlt hónapokat. Többségük most pozitívabbnak értékeli az anyagi helyzetét, mint az elmúlt egy évben. Hetven százalékuk azt is tervezi, hogy a következő hónapokban ugyanannyit vagy többet tesz félre, mint eddig, és csak hét százalékuk látja úgy, hogy egyáltalán nem tud majd megtakarítani a jövőben.
2020. 07. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elsők között vált folyamatos távmunkára a Vodafone Magyarország

Hazánkban egyedülálló módon a Vodafone Magyarország júliustól az ügyfélszolgálatos kollégák számára is lehetőséget biztosít a folyamatos távmunkára. A vállalat ügymenetében eddig is napi rutint jelentett az otthoni munkavégzés, azonban az elmúlt hónapok tapasztalatai rámutattak arra, hogy ezt a megközelítést olyan területeken – így az ügyfélszolgálatra – is be lehet vezetni, ahol eddig elképzelhetetlen lett volna. A programra jelentkező kollégáknak a vállalat a járványt követően is lehetőséget biztosít a távmunkára, ezzel úttörő szerepet vállalva az innovatív, digitális munkavégzés kialakításában.
2020. 07. 10. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghódították a piacot a fogyasztóbarát lakáshitelek

A 2017. évi indulás óta több mint 1000 milliárd forint értékben, mintegy 80 ezer hitelfelvevő kapott Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt (MFL), amelyek piaci részesedése az új folyósításokon belül 2020 májusára elérte a 75 százalékot - olvasható a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett szakmai elemzésben.
2020. 07. 10. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nyaralni készülők többsége idén belföldön tervez pihenni

A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzár feloldását követő időszakban is óvatosan tervezi utazásait: a Netrisk.hu 6000 fős felmérése szerint a válaszadók 50 százaléka a nyár végére vagy őszre tolta ki következő utazását, 18 százaléknyian pedig csak jövőre terveznek útra kelni. Idén nyáron a nyaralni indulók 56 százaléka a határokon belül marad.
2020. 07. 10. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A LIDL-ben csak magyar görögdinnye lesz!

Szombattól kizárólag magyar beszállítótól érkező magvas görögdinnyét vesz át raktáraiban a Lidl Magyarország, mellyel elindul az igazi dinnyeszezon az üzletekben. A hazai dinnye előnyben részesítésével az áruházlánc célja ezúttal is a magyar termelők kiemelt támogatása. A Lidl Magyarország a 2019-es szezonban közel 12 000 tonna magyar görögdinnyét értékesített belföldön és a külpiacokon összesen.
2020. 07. 10. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar cégek közel fele nem számít idén recesszióra

Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, mintegy felük szerint, idén még nem lesz recesszió – derült ki az Intrum vállalati felméréséből. Sok cég a veszélyhelyzet alatt elszenvedett veszteségeit rövidebb fizetési határidőkkel kompenzálná, ám a csökkenő lakossági fizetőképesség miatt ez nem biztos, hogy jó stratégia.
2020. 07. 10. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Sberbank a világ top 30 bankja között

A Sberbank öt ponttal lépett feljebb és immár a 27. helyet foglalja el a The Banker brit magazin által jegyzett rangsorban. Ezzel az egyetlen olyan orosz bank lett, amely bekerült a világ harminc legnagyobb bankja közé. A Sberbank ugyancsak megtartotta vezető szerepét és az első helyen áll a közép-kelet-európai bankokat tekintve.
2020. 07. 10. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét egyre több a fertőzött a világszerte

A koronavírus okozta esetszámcsökkenés nyomán több ország lazító intézkedéseket hozott, ami a fertőzöttek számának megugrásával járt - mondta Kis Zoltán, a Nemzeti Népegészségügyi Központ virológusa pénteken az M1 aktuális csatornán.
2020. 07. 10. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vége a nagy tőzsdei emelkedésnek? A FED mérlegét elnézve...

Negyedik hete csökken a Fed mérlegfőösszege, és a 3,5 százalékos visszaesésének köszönhetően már 7.000 milliárd dollár alatt tartózkodik. (Persze korábban majdnem duplázott, hiszen 4.200 milliárdról 7.200 milliárdig emelkedett néhány hónap alatt!)
2020. 07. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas bírságot kapott az Alza.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 892 millió forint bírságot szabott ki az Alza.hu webáruház üzemeltetőjére és cseh anyavállalatára Black Friday akciók tisztességtelen reklámozása miatt - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
2020. 07. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsabb közúti közlekedés a repülőtérre: elkészült az új turbókörforgalom

Elkészült Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Termináljához vezető körforgalom. Az Európai Unió támogatásával épülő körforgalomnak köszönhetően biztonságosabbá és egyszerűbbé válik a terminál megközelítése. A repülőtér közúti megközelítésének fejlesztését célzó projekt keretében számos egyéb fejlesztési elem is megvalósult, egyebek mellett a kerozinlefejtő állomás bővítése, a tűzivíz gépház felújítása és egy új transzformátor állomás létesítése. Folyamatban van egy kerékpárút kiépítése is, amely a Market Centráltól a 2. Terminálig biztosít összeköttetést, és várhatóan jövő év első felében készül el.
2020. 07. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árcsökkenés közeleg az albérletpiacon?

Árcsökkenést eredményezhet az albérletpiacon a rövid távú lakáskiadás korlátozása - derül ki az MTI-hez elküldött ingatlanközvetítői elemzésekből.
2020. 07. 10. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyártás a Covid-19 időszakában

Bizonytalan időkben az emberek különböző teóriákhoz fordulnak. Megnyugvást, inspirációt és a közösség érzését várjuk, valamint tudni szeretnénk, hogy nem vagyunk egyedül tapasztalásainkban és szeretnénk megérteni, hogy mások hogyan küzdenek ebben a helyzetben. Ezt szem előtt tartva indítottuk el blogbejegyzés-sorozatunkat, hogy megoszthassuk a világ minden tájáról származó gyártóvállalatok történeteit, arról, hogy ők hogyan kezelik a Covid-19 világjárványt az alkalmazottak biztonságának és a vállalkozás életképességének megőrzése érdekében. Reméljük, hogy továbbra is – biztonságos távolságból – folytathatjuk az együttműködést annak érdekében, hogy gondoskodhassunk és tanulhassunk egymástól.
2020. 07. 10. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most látszik csak igazán, mit művelt a járvány a hitelekkel

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint óriási volt a visszaesés az újonnan kihelyezett jelzáloghitelek piacán májusban. A személyi kölcsönöknél lassacskán, de újra éledezik a piac.
2020. 07. 10. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alapítványokat ellenőrzött az Állami Számvevőszék

A húsz ellenőrzött alapítvány és négy közalapítvány közül tizennégynél tapasztalt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogkövető magatartást a 2016-2018 közötti időszakra vonatkozó kockázatalapú ellenőrzésekor - közölte az ÁSZ csütörtökön a honlapján.
2020. 07. 10. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiberbiztonsági tanácsadó céget vett a 4iG

Megvásárolta a 4iG Nyrt. a TR Consult Kft. (TRC) 100 százalékos üzletrészét - tette közzé a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 07. 10. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hírek érkeztek a koronavírus elleni magyar szerről

Minden eddig itthon vizsgált készítménynél hatékonyabban gátolja az új típusú koronavírus fertőzőképességét a magyar kutatók által kifejlesztett fehérjealapú gyógyszer - mondta Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának dékánja, az immunológiai tanszék vezetője a Növekedés.hu-nak adott interjúban.
2020. 07. 10. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások: