Felmérés! Így lehet több női vállalkozó Magyarországon

Magyarországon az elmúlt 10 évben nőtt a tisztán női tulajdonosokkal rendelkező vállalkozások száma, azonban ezek még így is csupán 14% körüli arányt képviselnek a teljes hazai cégállományon belül. A magyar SKC-Consulting kft. vezetésével indult el a közel 660 millió forintos keretösszegből megvalósuló WINGATE nemzetközi vállalkozásélénkítő program azzal a céllal, hogy tudásátadással, képzésekkel és kapcsolatépítési lehetőséggel támogassa a kezdő és tapasztaltabb női vállalkozókat. A hazánkon kívül további négy európai országot lefedő projekt első lépéseként a WINGATE nemzetközi felmérés keretében vizsgálta, hogy valójában mire van szükségük a női vállalkozóknak az érvényesüléshez.

Felmérés! Így lehet több női vállalkozó Magyarországon

A női vállalkozók sikeressége a teljes világgazdaság teljesítményét tekintve kulcskérdés, hiszen becslések szerint a nemek közti egyenlőség biztosítása az üzleti életben mintegy 12 ezer milliárd dollár többlettel járulhatna hozzá a globális GDP-hez 2025-ig. Magyarországon jelenleg több mint 500 olyan, 1 milliárd forint feletti éves árbevétellel rendelkező társas vállalkozás működik, melyek tulajdonosi és cégjegyzésre jogosulti köre is hölgyekből áll. Annak ellenére, hogy ezen cégek száma közel megduplázódott az egy évvel korábbi értékhez képest (300 db), az 1 milliárd forint feletti árbevételt elérő vállalkozások kategóriájában a tisztán női vállalkozások aránya még mindig csupán 6%-ot tesz ki.
 
Új női vállalkozások indulásának elősegítését, és meglévők fejlesztését tűzte ki célként a Magyarországon kívül Moldovában, Norvégiéban, Romániában és Szerbiában megvalósuló WINGATE projekt. A program a kezdő vagy már tapasztaltabb vállalkozók mellett, a jelenleg alkalmazottként dolgozó vagy éppen inaktív nőket is megszólítja, akik még csupán fontolgatják saját vállalkozás indításának lehetőségét. Az Európai Gazdasági Térség (EGT) és a Norvégia Regionális Együttműködési Alapon keresztül 1.824.320 euróból (közel 660 millió forintból) valósul meg a vállalkozásösztönző projekt, amelynek közel 40 %-a hazánkban hasznosul. A WINGATE széleskörű, gyakorlatban valóban hasznosítható edukációs anyagokkal, tréningekkel, kapcsolat- és közösségépítő rendezvényekkel kívánja támogatni a női vállalkozókat.

Nagyon nehéz megtenni az első lépést – vállalkozási ismeretekre és kapcsolatokra is nagy szükség van

A WINGATE az érintett országokban kérdőív segítségével mérte fel, mely készségek és üzleti ismeretek terén van szüksége leginkább segítségre a vállalkozó nőknek. Az összesen közel 1.500 kitöltő több mint fele magyar volt, mintegy 90%-uk felsőfokú végzettséggel és tárgyalóképes angol nyelvtudással rendelkezik, illetve nagyjából egyenlő arányban voltak a válaszadók között azok, akik már vállalkozóként tevékenykednek, és azok, akik egyelőre csak tervezik a cégalapítást. A megkérdezett nők zöme a 26-40 éves korosztályból került ki, több mint 40%-uk pedig most is üzleti, sales, marketing vagy kereskedelmi területen dolgozik – a sikeres vállalkozáshoz szükséges speciális tudást azonban ők is igénylik. A program következő lépéseként olyan tananyagokat fejlesztenek, amelyek különböző képzések formájában ingyenesen lesznek elérhetőek. Elsősorban vállalkozási és menedzsment tartalmakra számíthatnak majd az érdeklődők, de készségfejlesztő tréningekre is lehet majd jelentkezni.

„A válaszokból kiderült, hogy mind a szociális készségek, mind a konkrét szakmai ismeretek terén szeretnének fejlődni azok a nők, akik vállalkozóként képzelik el jövőjüket. A vállalkozói siker tekintetében fontosnak tartják a megszokottól eltérő gondolkodást, a megfelelő önbizalmat és bátorságot, illetve nagyra értékelik a pénzügyi és menedzsment szaktudást. Az is kiderült, hogy a vállalkozás indítás egyik legnagyobb akadályának a jogszabályi környezetet és a változó piaci viszonyokat tartják. Az adminisztratív kérdéseken túl az első lépések is sok bizonytalanságot okoznak: hogyan fordítható át egy jó ötlet vagy termék biztos alapokon álló üzleti tervvé, és hogyan lehet vonzó egy befektető számára? A kitöltők közel 60%-a ugyanakkor azt is fontosnak tartotta kiemelni, hogy a sikerhez sokkal hatékonyabban kellene használniuk a kapcsolati hálójukat, és a válaszok alapján a személyes kompetenciák között a kommunikáció, a nyilvános beszéd, illetve többek között a konfliktuskezelés és a tárgyalástechnika terén van szükség leginkább fejlesztésre. Utóbbiakban közös, hogy jellemzően a mai napig kevésbe érintett területek az iskolarendszerű tanulmányok során” – összegez Puskás Ágnes, a WINGATE projekt vezetője.

Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!

Óriási kiaknázatlan erőforrás rejlik a női angyalbefektetőkben

Mivel a válaszadók egy részénél már nem az indulás, hanem az üzletfejlesztés jelenti a legfontosabb kihívást, nekik egészen más típusú tudásanyagra van szükségük a továbblépéshez. A felmérés tanulsága szerint a vállalkozások bővítésében kulcskérdés a magas szintű projektmenedzsment készség, a magabiztos költségvetés-tervezés, a hatékony PR és marketing stratégia kialakítása, a befektetők sikeres bevonása és a fejlettebb üzleti modellek ismerete (franchise, joint venture). A vállalkozásfejlesztésben kikerülhetetlen szerep jut az üzleti angyaloknak is, vagyis azoknak a befektetőknek, akik saját tőkéjükből karolnak fel új ötleteket, és tapasztalataikon kívül kapcsolati rendszerükkel is hozzásegítik a piaci újoncokat az üzleti sikerhez. Női angyalbefektetőből igazán keveset találunk Magyarországon, így a WINGATE projekt fontos célkitűzése a hazai közösség bővítése és sokirányú fejlesztése.
 
„Nagyon komoly lendületet adhat a régió gazdasági növekedésének az, ha a nők is birtokába kerülnek a befektetői tudásnak, és versenyképessé válnak ezen a területen is. Így számos új, ígéretes vállalkozás jöhet létre, melyek akár a nemzetközi piacra lépve is komoly sikereket érhetnek el. Ebből a szempontból kifejezetten pozitív fejlemény, hogy felmérésünkben az „angyalkarrier” iránt érdeklődők közel harmada magyar volt, igaz, több mint 60%-uk egyelőre még csak nem is vállalkozóként tevékenykedik. A válaszok szerint tehát a magyar hölgyek még csak vágynak az angyalbefektetői szerepre – a mi célunk viszont az, hogy ez a vágyuk valóra váljon” – összegez Puskás Ágnes.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: