Férfiasabbá és nőiesebbé tesz a probiotikus joghurt

A joghurt nem csak finom ennivaló, remek kalcium- és vitaminforrás, hanem férfiasabbá és nőiesebbé is tesz - bizonyították amerikai kutatók egyelőre csak egereken, de sokan és lelkesen tervezik az emberen történő vizsgálatokat is.

Jorge Chavarro, a Harvard Egyetem táplálkozástudományi tanszékének professzora munkatársaival évek óta a szaporodás és a táplálkozástudomány összefüggéseivel foglalkozik. 2007-ben nagy feltűnést keltett az a könyve, amelyben leírja, hogy a gyermekre régóta vágyó házaspárok speciális étkezésre váltva, megfelelő idő után örülhetnek saját gyermeküknek is.
       

Kutatók vizsgálataik során már tapasztalták, hogy több ondója lett azoknak a férfiaknak, akik több joghurtot ettek. Egy évtizedek óta folyamatban lévő tanulmányban azt is leírták, hogy azok a nők, akik rendszeresen fogyasztottak joghurtot, az évek előrehaladása során nem szedtek magukra mind több kilót.
    

Ebből kiindulva a Massachusetts Institute of Technology (MIT) kutatói, Susan Erdman és Eric Alm egereken kezdtek el olyan kísérletet, amelyben az egyik csoport a szokásos egértápot fogyasztotta, a másik csoport ugyanezt ette, de testméretüknek megfelelő mennyiségben, vanília ízű probiotikus joghurttal kiegészítve. Arra voltak kíváncsiak, hogyan alakul az egerek súlya.
       

Volt még két, másik egércsoport is: az egyik tagjai sok zsírt, kevés egészséges rostot tartalmazó ételeket kaptak, mintha a ma már mindenütt található gyorséttermekben étkeztek volna. A másik csoportba tartozók ugyanezt ették, de joghurttal kiegészítve. A kutatók először azt tapasztalták, hogy a joghurtos koszton lévő egerek bundája láthatóan dúsabb és selymesebb lett. Kimutatták, hogy ezeknek az állatoknak tízszer annyi szőrtüszője lett, mint a másik csoport tagjainak.   Azt is kiderítették, hogy a joghurtot evő hím egereknek öt százalékkal nagyobb lett a heréje, mint az egértápot evőknek, és 15 százalékkal nagyobb, mint "gyorséttermek kosztján" élőknek.
       

A joghurtos egérhímek gyorsabban megtermékenyítették a nőstény egereket, és több utódjuk is született. A nőstények viszont sokkal gondosabban gondozták a kisegereket, ha joghurtot is ettek. A kutatók úgy gondolják, hogy ezek a különbségek a probiotikus joghurtnak köszönhetők. Világszerte elindult a tudományos vita, hogy az egérkísérletek eredményei mennyire vihetők át emberre. (MTI)

A Circle tűz alatt: viták kereszttüzében a USDC befagyasztási gyakorlata egy 270 millió dolláros hack után

Egy nagyszabású biztonsági incidens ismét reflektorfénybe helyezte a stabilcoinok szabályozását és a kibocsátók felelősségét. A Circle lépései komoly vitát váltottak ki a kriptoközösségben – de vajon valóban késlekedtek, vagy egyszerűen a jogi keretek kötötték meg a kezüket?
2026. 04. 11. 08:00
Megosztás:

Mutatjuk a budapesti agglomeráció legolcsóbb és legdrágább településeit - Itt a pontos lista

A családi házak piacát a budapesti agglomeráció uralja. A zenga.hu-n eladásra hirdetett családi házak közel negyede Pest vármegyében található, és ezen belül is a fővárost ölelő, hivatalosan is az agglomeráció részeként definiált 80 település viszi a prímet. A kínálat mellett viszont a kereslet is látványosan ebbe az irányba tolódik, azaz, még mindig sokan választják lakóhelyként az elővárosi településgyűrűt. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol lehet a budapesti agglomerációban a legolcsóbban családi házat venni, és hol kell ugyanezért a vásárlóknak a legmélyebben a zsebükbe nyúlni.
2026. 04. 11. 07:00
Megosztás:

Megtartotta alakuló ülését az új szlovén parlament

Megtartotta alakuló ülését pénteken az új összetételű szlovén parlament, amelynek elnökévé a képviselők Zoran Stevanovicot, a Resni.ca párt vezetőjét választották meg.
2026. 04. 11. 06:00
Megosztás:

Rég nem látott infláció Németországban - mi történik?

Németországban 2,7 százalék, 2024 januárja óta a legmagasabb volt a fogyasztói árak éves növekedése márciusban a februári 1,9 százalék után a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken ismertetett végleges adata szerint.
2026. 04. 11. 05:00
Megosztás:

Ha eddig nem vettél lakást, már nem is fogsz Magyarországon

Lendületet kaphatnak az újlakás-építések, miután a még meg nem épült, csak tervekben szereplő új lakásokra is lehet igényelni az Otthon Start Program keretében elérhető kedvezményes lakáshitelt. Ez egyben az új lakóingatlanok árát is lejjebb szorítja, mivel a támogatott hitelből megvásárolható lakóingatlan négyzetméterára maximum 1,5 millió forint lehet. Az új lakásokra szükség is van, miután az elmúlt években visszafogottság jellemezte ezt a szegmenst.
2026. 04. 11. 04:00
Megosztás:

Életbe lépett! Új határellenőrzési rendszer az EU-s határokon

Az Európai Unió összes határátkelőjén teljes körűen működésbe lépett a határellenőrzés hatékonyságát és felgyorsítását lehetővé tevő digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES), amely gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb utazást biztosít - közölte az Európai Bizottság pénteken.
2026. 04. 11. 03:00
Megosztás:

Friss módosítás! Emelkedik ezzel a nyugdíjak összege

Kihirdették az idei valorizációs szorzókat, amelyek hatására emelkedik a 2026-ban megállapított nyugdíjak összege. Az alábbiakban összefoglaljuk a legfontosabb tudnivalókat. Vonatkozó jogszabály: 1997. évi LXXXI. törvény a társadalombiztosítási nyugellátásról.
2026. 04. 11. 02:00
Megosztás:

Kiszámoltuk! Melyik párt nyer, ha vasárnap esik az eső?

A közvélemény-kutatások előrejelzései gyakran úgy kezelnek bennünket, választópolgárokat, mintha pusztán adatok lennénk. De van egy régi szabály a kommunikációs szakmában, amit a politikai tanácsadók mindig szem előtt tartanak: ami igazán számít, az gyakran nincs benne a táblázatokban.
2026. 04. 11. 01:00
Megosztás:

Itt az időpont: Ukrajna ekkora javítja ki a Barátság kőolajvezetéket

Ukrajna tavasszal befejezi a Barátság kőolajvezeték javítását, amennyiben továbbra is fennáll az európai finanszírozás kérdése az olajszállítási lehetőségért cserébe - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijevi sajtótájékoztatóján, amelyen egyebek között a háború befejezése és a húsvéti tűzszünet kérdése is terítékre került.
2026. 04. 11. 00:01
Megosztás:

Megszűntek a madárinfluenza miatti korlátozások Magyarországon

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) feloldotta a madárinfluenza miatt fennálló utolsó megfigyelési körzeteket is, így jelenleg nincs Magyarországon korlátozás alá eső terület, ugyanakkor a vadon élő madarakban a vírus továbbra is jelen lehet, ezért a járványvédelmi intézkedések betartása kiemelten fontos - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2026. 04. 10. 23:30
Megosztás:

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben

A közúti árufuvarozás volumene nőtt, a vasútié csökkent Romániában 2025-ben - közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 04. 10. 23:00
Megosztás:

Újabb öntözésfejlesztési beruházásokat támogat a kormány

Az Agrárminisztérium (AM) első körben 26 darab komplex öntözésfejlesztési beruházás támogatásáról döntött 21,2 milliárd forint értékben. A vissza nem térítendő támogatás célja, hogy elősegítse a jelentősen megváltozott klimatikus viszonyoknak kitett művelés alatt álló területeken a víz utánpótlásának biztosítását - jelentette be Nagy István agrárminiszter a szaktárca pénteki közleményében.
2026. 04. 10. 22:00
Megosztás:

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. kapacitásbővítése

Száz új munkahelyet hoz létre a Révész Trans Kft. legfrissebb 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő beruházása Tiszaújvárosban és Kazincbarcikán, ami ismét jól mutatja, hogy a hazai tulajdonú vállalatok mennyire megerősödtek az utóbbi időszakban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Tiszaújvárosban.
2026. 04. 10. 21:00
Megosztás:

Amway 2025: 11% növekedés Magyarországon, 3,5% az ESAN régióban

Az Amway, a világ legnagyobb közvetlen értékesítési vállalata közzétette 2025-ös pénzügyi eredményeit, bemutatta legfontosabb fejlesztéseit: 7,3 milliárd USD globális árbevételével megerősítette iparági vezető szerepét. A folyamatosan változó piaci környezetben a Magyarországot is magában foglaló ESAN régió (Európa, Dél-Afrika, Ausztrália és Új-Zéland) 2025-ben 439 millió USD árbevételt ért el, ami 3,5%-os növekedést jelent a 2024-es 424,3 millió USD-hez képest, folytatva ezzel az évek óta tartó növekedési trendet.
2026. 04. 10. 20:00
Megosztás:

Közel 9 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2025-ös évet a Pensum Group

9 milliárd forint közelébe bővült 2025-ben a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group árbevétele. A Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat növekedését elsősorban a harmadik országbeli munkavállalók kölcsönzése hajtotta, ugyanakkor az elmúlt évben tovább romló gazdasági környezettel szembesült, amely mellett a fokozódó árverseny és az év elejétől a szektor szereplőire kivetett foglalkoztatási díj is rontotta a társaság működési eredményét. A Pensum Group mindezek mellett 68 millió forint adózott eredménnyel és 35 forint egy részvényre jutó nyereséggel zárta az év első felét.
2026. 04. 10. 19:00
Megosztás:

Budapest Airport: a Lufthansa és az olasz légiirányítás pénteki sztrájkja is érint budapesti járatokat

A német Lufthansa légitársaság pénteki fedélzeti személyzetének sztrájkja mellett az olasz légiirányítás is sztrájkot jelentett be pénteken délutánra; mindkét munkabeszüntetés érinti a budapesti repülőtérről induló és oda érkező járatokat is - közölte a Budapest Airport pénteken délben az MTI-vel.
2026. 04. 10. 18:30
Megosztás:

Hátrányos helyzetű fiatalokat segít az új Szókincs sorsjegypár

Újabb jótékonysági sorsjegyekkel, pop-art stílusú Szókincs és Szókincs Extra sorsjegypárral bővíti kínálatát a Szerencsejáték Zrt. A sorsjegyek bevezetésével a Társaság az Ökumenikus Segélyszervezet Kapaszkodó programját támogatja.
2026. 04. 10. 18:00
Megosztás:

Rontotta osztrák GDP-növekedési prognózisait a Wifo és az IHS kutatóintézet

Az osztrák gazdaság kilátásai érdemben romlottak az iráni háború és az energiaárak megugrása miatt: a bécsi Wifo és az IHS gazdaságkutató intézet egyaránt lefelé módosította 2026-ra és 2027-re vonatkozó konjunktúra-előrejelzését.
2026. 04. 10. 17:00
Megosztás:

Kína mesterséges intelligenciát vezetne be az oktatásban

Kína "MI plusz oktatás" program elindítását tervezi, amelynek célja a mesterséges intelligencia (MI) széles körű bevezetése az iskolákban – közölte a kínai oktatási minisztérium pénteken.
2026. 04. 10. 16:30
Megosztás:

Olajszennyezés miatt leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben

Olajszennyezés miatt teljesen leállt a hajóforgalom az antwerpeni kikötőben - közölte a a belga kikötői hatóság pénteken.
2026. 04. 10. 16:00
Megosztás: