Fidesz-KDNP - botrányok rejlenek a Mesterházy-séta helyszínein
Rétvári Bence, a frakciószövetség képviselőjelöltje csütörtöki közleményében tételesen sorra vette a felkeresett helyszíneket és azt írta: a Móricz Zsigmond körtéri Gomba épületének felújítása ígéretével lassan egy fél évtizede kampányolnak a szocialisták, befejezését idén is megígérték. Hozzátette: a négyes metró építése évek óta húzódik, a munkálatok megtöbbszöröződött költségei miatt még évtizedekig kell "nyögnie a hiteleket" a fővárosnak.
Az építkezés befejezésének csúszása és az emiatti forgalmi nehézségek meghosszabbodása pedig immár években mérhető, emellett a Bartók Béla úti házak falain ökölnyi repedések keletkeztek, melyekkel kapcsolatban a kivitelező csak széttárja a kezét - áll a közleményben. "Így hagyja cserben a kisembereket a kormány" - értékelte Rétvári Bence.
A kereszténydemokrata politikus kitért arra is, hogy a szintén megtekintett kerületi egészségügyi szolgáltató Gyógyír Kft. előző, Molnár Gyula szocialista polgármester által kinevezett igazgatója a rendőrségi gyanú szerint több mint 100 millió forintos kárt okozott a kerületi betegellátásnak.
A cég 2008-as működésével kapcsolatban sikkasztás, okirathamisítás, hűtlen kezelés gyanújával a BRFK gazdasági csoportja nyomozást folytat. A gyanúba keveredett volt igazgató munkajogi vezetője Molnár Gyula polgármester volt - fejtette ki. "Bárhova néz tehát a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, Újbudán is korrupciós ügyekbe és betartatlan szocialista ígéretekbe ütközik" - összegezte a politikus.