Fitch - Enyhült a szorítás, de még korai lenne az öröm Kelet-Európában

Enyhültek a külső finanszírozási kockázatok Kelet-Európa számos gazdaságában az elmúlt hónapokban, a pénzügyi válság azonban "költséges örökséget" hagy maga után, és emiatt változatlanul negatív a térség szuverén adóskockázati besorolásainak dinamikája - áll a Fitch Ratings által a feltörekvő Európa helyzetéről csütörtökön Londonban kiadott átfogó elemzésben.

A cég illetékes igazgatója az elemzés közzététele után az MTI-nek azt mondta: Magyarország államháztartási helyzete jobb a térségbeli átlagnál, a közadósság azonban magasabb. A legnagyobb európai hitelminősítő új előrejelzése szerint a recesszió hatására a térség egészének átlagában a tavalyi 1,1 százalékról az idén 5,9 százalékra duzzad a hazai össztermékhez (GDP) mért államháztartási hiány, jövőre azonban 4,6 százalékra csökken.

 

A 18 oldalas elemzéshez fűzött táblázatos kimutatás szerint Magyarország az egyetlen a közép-európai hármak közül, ahol a Fitch Ratings jövőre az államháztartási hiány csökkenését várja. A cég az idén 3,9 százalékos, 2010-re 3,6 százalékos magyar deficitet vár, Csehországban ugyanakkor az idei 6 százalékról 6,3 százalékra, Lengyelországban 5,5 százalékról szintén 6,3 százalékra emelkedő központi hiányt jósol. Edward Parker, a Fitch Ratings felzárkózó európai szuverén minősítésekért felelős igazgatója Londonban az MTI-nek azt mondta: Magyarország "kicsit kilóg a sorból", tekintettel arra, hogy jóval a válság előtt hozzálátott a költségvetési kiigazításhoz.

 

Magyarország így bizonyos értelemben előrébb tart, mivel a kormány jelentős költségvetési konszolidációs intézkedéseket hajtott végre, és a ciklikus kiigazítással számolt hiány "nagyon kicsi". Parker szerint ugyanakkor a magyar gazdaságot sérülékennyé teszik a térségbeli országokénál magasabb adósságráták, amelyeket nehéz lesz stabilizálni és csökkenteni, ha a jövőbeni gazdasági növekedés vérszegény lesz, vagyis "a kép vegyes". A Fitch Ratings igazgatója kiemelte ugyanakkor, hogy Magyarország egyike azon térségi gazdaságoknak, amelyek esetében a hitelminősítő nem változtatott eurócsatlakozási dátum-előrejelzésén.

 

A cég "sok-sok éve" azzal számol, hogy Magyarország 2014-ben csatlakozhat az euróövezethez, és most is ez a helyzet. Lengyelország "jó példa a (csatlakozási) menetrend elcsúszására": még az idei év korábbi szakaszában is elképzelhető volt a 2012-2013-as belépés, de most már 2014 tűnik reálisabb időpontnak, a költségvetési hiány növekedése miatt - mondta Parker. Az igazgató szerint Csehország, ahol a politikai akarat komoly tényező e kérdésben, várhatóan 2014-2015-ben csatlakozhat. A JP Morgan bankcsoport október első felében kiadott londoni elemzésében azt írta: a Magyarországon elkezdett szerkezeti reformok a ház szakértői szerint lehetővé tehetik, hogy Magyarország előbb vezesse be az eurót, mint Lengyelország és Csehország.

 

A Bank of America-Merrill Lynch befektetési csoport londoni részlegének nemrég kiadott elemzése szerint Magyarország költségvetési szempontból a világ élvonalában lehet jövőre. A ház az előrejelzésben elképzelhetőnek nevezte, hogy a ciklikus kiigazítással számolt strukturális többlet Magyarországon 2010-ben elérheti a GDP-érték 6 százalékát. A Fitch Ratings a felzárkózó Európáról csütörtökön kiadott prognózisban az előző, júniusi térségi előrejelzésben szereplő 4,6 százalékról 6,1 százalékra rontotta az országcsoportra adott idei egész évi GDP-visszaesési előrejelzését, elsősorban a kedvezőtlen bázishatásokra és a vártnál nagyobb idei első félévi teljesítménycsökkenésre hivatkozva. A cég jövőre 2,6 százalékos, 2011-ben 3,2 százalékos térségi növekedést vár.

 

Az átlagon belül Magyarországon a hitelminősítő az idei évre jósolt 6,7 százalékos visszaesés után 2010-ben még 0,4 százalékos GDP-mínuszt, 2011-ben másfél százalékos egész évi növekedést valószínűsít. A Fitch Ratings elemzése szerint az egész világon Kelet-Európát érintette messze a legnagyobb mértékben a pénzügyi válság. A cég kiemeli, hogy a globális feltörekvő térség egészére mindössze 0,1 százalékos idei GDP-visszaesést vár, és ha Kelet-Európa nem nyomná le az átlagot, a felzárkózó országcsoport összességében növekedne az idén. "Ennél jobb hír" ugyanakkor, hogy a Kelet-Európára adott 2,6 százalékos jövő évi növekedési prognózis javított jóslat: az előző előrejelzésben még 1,5 százalékos GDP-plusz szerepelt 2010-re - áll a Fitch csütörtöki elemzésében.

 

A cég hozzáteszi: az eddigi előzetes és részleges adatok arra utalnak, hogy a kelet-európai recesszió az idei első negyedévben elérte mélypontját, és azóta "marginális ütemű" növekedés kezdődött térségi szinten. A Fitch Ratings azt jósolja, hogy csökken a térség bruttó külső finanszírozási igénye (folyómérleg-hiány plusz a közép- és hosszú távon lejáró kötelezettségek), amely a cég szerint az idén és jövőre is 304 milliárd dollár lesz, a tavalyi 363 milliárd dollár után. Az országcsoport szuverén adóskockázati besorolási dinamikája azonban továbbra is negatív, jóllehet csökkenő mértékben.

 

Az elemzésből kitűnik, hogy a hitelválság 2007. augusztusi kirobbanása óta a Fitch tizenegy térségi ország devizaadós-osztályzatát rontotta összesen 19 fokozattal. A legsúlyosabban érintett Lettország besorolása négy fokozattal, Magyarországé - amelyet a cég közepes befektetői "BBB" szinten tart nyilván - több más országéhoz hasonlóan egy fokozattal romlott. Az idei második negyedévben azonban már csak három, a harmadikban pedig egy leminősítés volt a térségben. Ugyanakkor 12 kelet-európai ország, köztük Magyarország kilátása negatív, és csak egy besorolás kilátása pozitív, Törökországé - áll a Fitch Ratings csütörtöki elemzésében.

A Richter legkésőbb szeptember 11-ig fizeti ki az osztalékot a közérdekű alapítványoknak

A Richter Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 04:30
Megosztás:

Elemzői Felmérés: Bizalom és K-alakú gazdaság

A vállalatok generációnként egyszer előforduló befektetési boomot élnek át egyre több iparágban, de máris vannak jelei annak, hogy a mesterséges intelligencia (AI) visszafogja a béreket, és ezzel együtt potenciálisan a fogyasztói keresletet is. A Fidelity Elemzői Felmérésének eredménye szerint az AI-befektetési boomnak köszönhetően a vállalatok jobban érzik magukat, mint bármikor a Covid-járvány kaotikus következményei óta. A háttérben azonban a nyersanyagárakkal, a bérekkel és a háztartások kiadásaival kapcsolatos kockázatok lebegnek, amelyek az elkövetkező években terhet jelenthetnek a globális gazdaságra, különösen a közel-keleti konfliktusok miatt.
2026. 04. 30. 04:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a Masterplast

Nem fizet osztalékot a Masterplast a társaság éves közgyűlésének döntése alapján - közölte az építőanyag-gyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 04. 30. 03:30
Megosztás:

Mennyi lesz egy EURÓ ára? A magyar euró bevezetés a forintot is tovább erősítheti

Geopolitikai bizonytalanságok, energiaválság és komoly tőzsdei kilengések jellemezték az idei első negyedévet, melyet Magyarországon az országgyűlési választási kampány még intenzívebbé tett.
2026. 04. 30. 03:00
Megosztás:

Átalakította a vetésszerkezetet a klímaváltozás

Átalakította a tavaszi vetésszerkezetet a klímaváltozás belföldön, területnagyságot tekintve az olajos napraforgó megelőzte a kukoricát idén - közölte a Syngenta szerdán az MTI-vel.
2026. 04. 30. 02:30
Megosztás:

Hogyan hozhatja haza Magyarország az uniós pénzeket és a magyar egyetemek jövőjét?

A magyar uniós források ügye 2026 tavaszán új szakaszba lépett. A kormányváltás nyomán reális politikai lehetőség nyílhat arra, hogy Magyarország hozzáférjen a befagyasztott kohéziós támogatásokhoz, a helyreállítási forrásokhoz, valamint a magyar egyetemek előtt újra megnyíljon az Erasmus+ és a Horizon Europe programok teljes rendszere. A kérdés ma már nem az, hogy szükség van-e ezekre a forrásokra, hanem az, hogy milyen gyorsan és milyen feltételekkel sikerülhet visszatérni az európai fősodorba.
2026. 04. 30. 02:00
Megosztás:

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni kell. A szolgálati idő ugyanis kulcskérdés a nyugdíj megállapításánál. Ez határozza meg, hogy valaki mennyi munkában töltött idővel rendelkezik, és bizonyos esetekben azt is befolyásolja, milyen nyugdíjjogosultságra számíthat.
2026. 04. 30. 01:30
Megosztás:

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.
2026. 04. 30. 01:00
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 30. 00:30
Megosztás:

Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására - az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
2026. 04. 29. 23:30
Megosztás:

A Wingholding Zrt. tavaly rekordösszegű árbevételt ért el

Az ingatlanfejlesztő és beruházó Wingholding Zrt. 2025-ben rekordösszegű, 303 milliárd 989 millió forint árbevételt ért el, amely 53 százalékkal meghaladja a csoport 2024. évi árbevételét - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett éves jelentésében.
2026. 04. 29. 23:00
Megosztás:

Mérföldkő az Otthon Startnál: hamarosan átlépheti az 1000 milliárdot a folyósított össze

Márciusban átlépheti az 1000 milliárd forintot a folyósított Otthon Start hitelek állománya hívta fel a figyelmet a Netrisk.hu. A már folyósított állomány kamattámogatása évi mintegy 45 milliárd forintos költségvetési kiadást jelent. Az áprilisi választásokat követő hozamcsökkenés ugyanakkor érdemben csökkentheti a finanszírozás terhét: minden újabb 10 milliárd forintnyi kihelyezés után éves szinten 120–140 millió forinttal kisebb kamattámogatást kell fizetnie az államnak, ha a kedvező környezet fennmarad, ám a program költségvetési terhe még így is számottevő lesz.
2026. 04. 29. 22:30
Megosztás:

Egy feltört Google- vagy Meta-fiók ma akár csődbe is vihet egy céget

Egyetlen Google- vagy Meta-hirdetési fiók feltörése néhány óra alatt több százezer, sőt akár több millió forintos kárt okozhat egy vállalkozásnak – derül ki a JabJab digitális marketing ügynökség friss szakmai elemzéséből. Egy kisebb cég számára egy ilyen incidens likviditási válságot vagy akár csődhelyzetet is előidézhet, de a tapasztalatok szerint nagyvállalati környezetben sem tekinthető „elfogadható veszteségnek” egy ilyen támadás következménye.
2026. 04. 29. 22:00
Megosztás:

Milliárdokat szerez vissza a GVH a magyaroknak

2020 áprilisa óta több mint 10 milliárd forint közvetlen fogyasztói kompenzációt ért el a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A legújabb ilyen ügyben – amelynek eredményét kedden közölte a GVH – a Temu online piactér európai üzemeltetője fizet legalább 882 millió forintot a megtévesztett magyar vásárlóknak. A korábbi években fizetett kompenzációt többek között a Wish, az eMAG, az Eventim, a WizzAir és az About You is. A GVH Versenytanácsa a törvény nyújtotta lehetőségeket kihasználva, a bírság kiszabása mellett a fogyasztók közvetlen kompenzációját is szem előtt tartja.
2026. 04. 29. 21:30
Megosztás:

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet

A DH Group részvényeként 36,35 forint osztalékot fizet a törzsrészvényekre a társaság pénteki közgyűlésének döntése szerint az igazgatóság által utóbb meghatározott idöpontban - tette közzé az ingatlanközvetítő társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 29. 21:00
Megosztás:

Az AutoWallis növekedési stratégiájának megvalósítását támogatja 2025. évi nyereségéből

Az AutoWallis Csoport nem fizet osztalékot a 2025. évi tevékenysége után, a közel 5 milliárd forintos tavalyi adózott nyereséget a meglévő forrásaival együtt növekedési stratégiájának megvalósítására fordíthatja - tájékoztatott a társaság az éves rendes közgyűlés szerdai döntéséről a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 04. 29. 20:30
Megosztás:

Csökkent a HELL Energy Magyarország Kft. és leányvállalatainak nyeresége 2025-ben

A Hell Energy Magyarország Kft. és annak leányvállalatai az előző évihez viszonyítva nagyobb bevétellel, de kisebb nyereséggel zártak 2025-ben - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett beszámolóban.
2026. 04. 29. 19:30
Megosztás:

Eladási hullámtól tart az Ethereum-piac: a Fenbushi Capital 3063 ETH-t küldött a Binance-re

Komoly figyelmet váltott ki a kriptoközösségben a Fenbushi Capital legutóbbi Ethereum-mozgása. A blokklánc-fókuszú kockázati tőkebefektető 3063 ETH-t, vagyis mintegy 7,13 millió dollár értékű eszközt helyezett át a Binance-re, miután előzőleg kivonta azt az Aave decentralizált hitelezési protokollból. A tőzsdére történő nagy összegű beutalás azonnal eladási félelmeket keltett, mivel a piaci szereplők gyakran az ilyen tranzakciókat a profitrealizálás vagy portfólió-átrendezés előjelének tekintik.
2026. 04. 29. 19:00
Megosztás:

Beruházni kell: az agrárium mozgástere ma a finanszírozáson múlik

A bizonytalan piaci környezet ellenére - vagy éppen amiatt - az agráriumban a beruházások szerepe felértékelődik, miközben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretében elérhető források történelmi léptékű fejlesztési lehetőséget kínálnak a szektor szereplőinek - hangzott el az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának sajtótájékoztatóján.
2026. 04. 29. 18:30
Megosztás: