Fitch: Valószínűtlen az euróövezet felbomlása, de...

"Nagyon valószínűtlen" az euróövezet "teljes" felbomlása, tekintettel arra, hogy egy ilyen fejleménynek milyen hatalmas pénzügyi és politikai ára lenne, "alternatív forgatókönyvek" azonban elképzelhetők Görögország távozásától egészen odáig, hogy Németország és több más eurótagállam hagyja ott a jelenlegi valutauniót, új közös valutát teremtve kisebb létszámmal - áll a Fitch Ratings által összeállított, csütörtökön Londonban ismertetett átfogó elemzésben.

A legnagyobb európai hitelminősítő befektetőknek összeállított 25 oldalas helyzetértékelésében közölte: a szuverén és banki válság mutatja, hogy az euróövezetet "hibás tervek" alapján hozták létre, és alapvető reformokra van szükség ahhoz, hogy az eurót "életképes struktúrává" lehessen alakítani. A Fitch Ratings londoni elemzői közölték ugyanakkor azt is, hogy véleményük szerint létezik "harmadik út" a teljes költségvetési unió és az euróövezet teljes felbomlása között, mivel a jelenlegi válsággal együtt is a valutauniónak "komoly erősségei vannak", és megvan a kapacitása saját maga megmentésére. A cég alapeseti várakozása az, hogy az euróövezet "valahogy átevickél" a válságon, mivel az ismétlődő piaci stresszek hatására a gazdaságpolitikai döntéshozók végül megteszik a felbomlás elkerüléséhez szükséges lépéseket, annál is inkább, mivel akár még egy részleges felbomlás is súlyos rendszerszintű károk kockázatával járna.

 

A Fitch szerint e lépések között lesz várhatóan a nemzetállami költségvetési szuverenitások bizonyos mértékű hígítása, a szuverén kötelezettségek és források részleges mértékű közössé tétele, valamint az euróövezeti szintű pénzügyi felügyeleti és beavatkozási mechanizmusok erősítése. A cég mindazonáltal kidolgozott öt alternatív forgatókönyvet is, csökkenő valószínűség sorrendben. Ezekben - a Fitch szerint "stilizált" és "pusztán illusztratív célú" - forgatókönyvekben Görögország távozása, költségvetési "kvázi-unió" létrehozása, "euro-márka" - vagyis Németország vezetésével új, kisebb valutaunió - kialakítása, az Európai Egyesült Államok megalakulása, és végül a legkisebb valószínűséggel az euró teljes felbomlása szerepel.

 

A Fitch szerint az Európai Egyesült Államok (USE) kifejlődése is "rendkívül valószínűtlen" a belátható jövőben, mivel a jelenlegi euróövezeti tagállamokban nincs meg a politikai akarat a nemzeti szuverenitás ilyen mértékű feladására, illetve arra, hogy a hitelező országok átvegyék a gyengébb lábakon álló valutauniós tagállamok adósságait. E forgatókönyv megvalósulása esetén az USE maga válna egységes szuverén állammá, teljes költségvetési és politikai unióval, az egyes tagországok költségvetéseinek szövetségi szintű ellenőrzésével, jelentős mértékű jövedelem-megosztással és központosított adósságkezelő hivatallal - áll a Fitch Ratings elemzésében.

 

A másik "extrém" forgatókönyv az "euro-márka", amelynek alapján Németország hagyná ott a mostani euróövezetet, és néhány más jelenlegi eurótagállammal együtt új valutauniót alakítana. A Fitch Ratings e forgatókönyve alapján Németországhoz csatlakozna Hollandia, Luxemburg, Belgium, Ausztria, és "esetleg még" Franciaország, Finnország, Észtország és Szlovákia, vagyis a jelenlegi euróövezeti létszámnak hozzávetőleg a fele. A teljes felbomlást vázoló, a Fitch által valószínűtlennek nevezett forgatókönyv - amelyben a 17 tagállam mindegyike újból saját valutát honosítana meg - az euróövezeti bankrendszer zömének globális következményekkel járó összeomlásával számol.

 

E forgatókönyv alapján a piacok, a hitelforrások és a nemzetközi tőkeáramlások befagynának, az európai fizetési rendszer és a kereskedelem összeomlana, és ebben a környezetben egész Európa - sőt valószínűleg a világgazdaság egésze - depresszióba süllyedne. Meredeken zuhannának az adójövedelmek, a piaci finanszírozási források "elpárolognának", és mindezen fejlemények szociális hatásai potenciálisan hatalmas mértékű zavargásokhoz, az EU és egyéb intézményi struktúrák lebomlásához, végül pedig politikai káoszhoz és a szélsőségesség térnyeréséhez vezethetnének - áll a Fitch Ratings e forgatókönyv-változatában. Hasonló apokaliptikus euróösszeomlási forgatókönyveket más nagy londoni házak is kidolgoztak.

 

Az Economist Intelligence Unit (EIU) - a világ legnagyobb gazdaságelemző csoportja - egy korábbi elméleti szimulációja szerint ha a valutaunió összeomlik, a jelenlegi euróövezeti országok hazai összterméke (GDP) a legutóbbi csúcsértékhez mérve legalább 10 százalékkal zuhanna, de az így számolt visszaesés mértéke elérhetné a 25 százalékot is. Az EIU e katasztrófa-forgatókönyve alapján a munkanélküliség a legtöbb eurótagállamban 20 százalék fölé emelkedne, de a legsúlyosabban érintett országokban megközelítené az 50 százalékot. A szétesés után a volt valutauniós országoknak - még az erőteljesebb helyzetűeknek is - tőkekorlátozásokat kellene bevezetniük a szélsőséges árfolyamkilengések megakadályozására.

 

Az EIU szerint ezek a hatások idővel enyhülnének, de mindenképpen évekbe telne az európai életszínvonal visszatérése a válság előtti szintekre. A ház e katasztrófafilmbe illő forgatókönyve szerint ha a valutaunió összeomlik, a vezető amerikai tőzsdeindexek is - köztük a széles merítésű Standard and Poor's 500-as - "legalább 40 százalékkal" zuhannának. A cég mindazonáltal nyomatékkal hangsúlyozta - és azóta több más elemzésében is jelezte -, hogy nem ez az eseménysor a központi előrejelzési forgatókönyve. (MTI)


NAV-elnök: készül az új adójogszabályok végrehajtására az adóhatóság

Elkezdte a felkészülést a parlamenti elfogadás előtt álló új adójogszabályok végrehajtására a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - mondta az adóhatóság új elnöke csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.
2026. 11. 05. 15:30
Megosztás:

Megtévesztő volt az Auchan kuponakciója

Közel 69 millió forintos bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa az Auchanra. Az országszerte 25 áruházat működtető kiskereskedelmi vállalkozás több kuponakciójával is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, amivel megtévesztette a fogyasztókat. Az Auchan elismerte a jogsértést és lemondott a jogorvoslati jogáról.
2026. 11. 05. 15:00
Megosztás:

Nagyot fordultak a várakozások a lakáspiacon

Egy év alatt jelentősen, 91-ről 69 százalékra csökkent azon középkorúak aránya, akik az ingatlanárak emelkedését tapasztalták – derül ki a K&H biztos jövő index legfrissebb kutatásából. Ráadásul a következő egy évben a korábbi 84 százalék helyett már csak a megkérdezettek 48 százaléka, azaz minden második válaszadó számít további drágulásra. Az otthonteremtést és a lakásvásárlás finanszírozását ugyanakkor új lehetőségként támogathatja a Wekerle Plusz lakáshitel.
2026. 11. 05. 14:30
Megosztás:

Élelmiszer-beszerzés a változó piaci környezetben: mire figyeljenek a kereskedők és viszonteladók?

Az élelmiszer-kereskedelemben a tudatos beszerzés közvetlenül befolyásolja a jövedelmezőséget. A változó árak, a vásárlók árérzékenysége és a készletezés költségei olyan stratégiát kívánnak, amely egyszerre biztosít versenyképes kínálatot és kiszámítható működést. Ehhez az ár mellett a beszállítói megbízhatóságot, a választék összetételét és az utánpótlás rugalmasságát is mérlegelni kell.
2026. 11. 05. 14:00
Megosztás:

Mielőtt a nyerőgépek online térbe kerültek, a hagyományos játéktermekben voltak megtalálhatók

Az online kaszinójátékok ma már egyértelműen a legnépszerűbb módját jelentik annak, hogy a játékosok részt vegyenek ebben a tevékenységben. Ez nem meglepő, hiszen ezek a játékok rendkívül könnyen elérhetők, miközben széles választékot kínálnak.
2026. 11. 05. 13:44
Megosztás:

DataHouse: töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben 14 195 import használt személyautó kapott magyar rendszámot, ami 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét a DataHouse adatai szerint, az éves használtautó-import így 160 ezer körül alakulhat - tájékoztatta az MTI-t csütörtökön a Jóautók.hu.
2026. 11. 05. 13:30
Megosztás:

Várhatóan szigorítási ciklusba kezd a Bank of England

Londoni pénzügyi elemzők egybehangzó várakozása szerint több mint három év után először kamatemelést jelent be csütörtökön a Bank of England monetáris tanácsa. Az elemzők és a piaci szereplők azzal is számolnak, hogy a jegybanki alapkamat csütörtökre várt emelése egyben egy új, 2027-re átnyúló monetáris szigorítási ciklus kezdetét is jelenti.
2026. 11. 05. 13:00
Megosztás:

Egyre több a turista Romániában

Romániában 11,1 százalékkal nőtt a külföldi turisták száma az év első három negyedévében - közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 11. 05. 12:30
Megosztás:

Milliárdos Binance-lopás: Dél-Korea még nem egyeztet új szankciókról

A 6,3 milliárd dolláros Binance-hack után az Egyesült Államok Észak-Koreát tette felelőssé a támadásért, Szöulban azonban még nem kezdődtek meg az ügyhöz kapcsolódó szankciós egyeztetések. A dél-koreai kormány előbb az incidens körülményeit szeretné tisztázni, miközben a külügyminisztérium külön vizsgálja, milyen intézkedésekkel léphetne fel Phenjan kiberműveletei ellen.
2026. 11. 05. 12:00
Megosztás:

A diákmunkások lehetnek a karácsonyi szezon szuperhősei

Black Friday, karácsony, leltár: nem a Mikulás, hanem szorgos diákok gondoskodnak sok helyen arról, hogy rendben menjen minden az év végi csúcsban.
2026. 11. 05. 11:30
Megosztás:

Amerikai hozamcsökkenés és dollárgyengülés a kedvező kockázati hangulat mellett

Az amerikai állampapírpiacon hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A 2 éves állampapír hozama 3 bázisponttal 4,58%-ra, a 10 éves referenciahozam 6 bázisponttal 4,89%-ra csökkent, míg a 30 éves kötvényhozam 5 bázisponttal 5,28%-ra mérséklődött. Az olajárak jelentős visszaesése enyhítette az inflációs aggodalmakat, ami támogatta az állampapírok iránti keresletet és lefelé mozdította a hozamokat.
2026. 11. 05. 11:00
Megosztás:

Emelkedtek a vezető amerikai indexek, a demokrata kongresszusi győzelem és az olajárak esése támogatták a hangulatot

A befektetői hangulatot elsősorban az amerikai félidős választások eredményei támogatták, miután a Demokrata Párt megszerezte az ellenőrzést a Kongresszus mindkét háza felett. A piacok kedvezően fogadták, hogy a megosztott politikai erőtér mérsékelheti a bizonytalan politikai lépések és volatilis katonai beavatkozások esélyét. Az olajpiacon jelentős korrekció bontakozott ki: a Brent jegyzése 8,4%-os esést követően hordónként 94,89 dolláron, míg a WTI 8,1%-os csökkenés után 88,30 dolláron zárt, mivel a befektetők növekvő esélyt láttak az iráni konfliktus rendezésére.
2026. 11. 05. 10:00
Megosztás:

Az amerikai választási eredmények miatti megnövekedett kockázati étvágy segítette a főbb európai indexeket

Kedvező hangulatban zajlott a kereskedés az európai részvénypiacokon, miután a Demokrata Párt megszerezte a többséget az amerikai Kongresszus mindkét házában, miközben számos vállalati gyorsjelentés is támogatta a piacokat. A STOXX600 index 1,8%-kal emelkedett. A bankszektor felülteljesítő volt, amit a kedvezőbb szabályozási kilátások támogattak, emellett a megújulóenergia-vállalatok is erősödtek. A vállalati hírek közül a Novo Nordisk 5,6%-os emelkedése emelhető ki, miután a társaság megemelte éves előrejelzését. Ezzel szemben a technológiai szektor alulteljesített az amerikai AI- és adatközponti szektort érintő szigorúbb szabályozási kilátások miatt.
2026. 11. 05. 09:30
Megosztás:

Egy nemzetközi szerződést és két agrártörvényt tárgyal a parlament

Egy nemzetközi szerződésről és két agrártárgyú törvényjavaslatról tárgyal e heti utolsó ülésnapján, csütörtökön a parlament.
2026. 11. 05. 09:00
Megosztás:

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 05. 08:30
Megosztás:

Két magyar város a klímavédelem élvonalában

Több mint 380 város vett részt a WWF nemzetközi városi klímavédelmi kihívásában, amelynek magyarországi értékelésében Ajka szerepelt a legjobban, és Terézváros is jól teljesített. A két település most a We Love Cities kampányban mutathatja be fenntarthatósági törekvéseit, november 30-ig pedig a lakosok is szavazhatnak rájuk, és javaslatokat tehetnek arra, hogyan válhatnának még zöldebbé.
2026. 11. 05. 08:00
Megosztás:

A bankroll kezelése a hosszú távú sikerért a Pinco Casino oldalán

Az okos játékosok ritkán kapkodnak.
2026. 11. 05. 07:57
Megosztás:

Társadalmi egyeztetésre kerül a rendészeti törvénycsomag

Társadalmi egyeztetésre bocsátja a korábban beharangozott rendészeti törvénycsomagot a kormány, mielőtt az Országgyűlés elé terjeszti a több tucat módosítást kezdeményező javaslatot - közölte Pósfai Gábor belügyminiszter szerda késő este a Facebook-oldalán.
2026. 11. 05. 07:35
Megosztás:

Naponta 39 cégnél indult felszámolás Magyarországon

2025-ben az OPTEN adatai szerint 14 265 cégnél indult felszámolási eljárás, ami naponta átlagosan 39 vállalkozást jelent. Ugyanebben az évben 33,7 ezer cég szűnt meg, és a megszűnések 67 százaléka felszámolással, kényszertörléssel vagy hivatalbóli törléssel történt. Ezek a változások nemcsak az érintett vállalkozások, hanem üzleti partnereik számára is figyelmeztető jelek lehetnek.
2026. 11. 05. 07:00
Megosztás:

A Lidl 17 közhasznú szervezetet támogatott a vállalat Érték.Lánc Programjában

A Lidl Magyarország a vállalat Érték.Lánc Programjában 17 közhasznú szervezetet támogatott az 50 millió forintos keretből - közölte az élelmiszer-kiskereskedelmi lánc szerdán az MTI-vel.
2026. 11. 05. 06:30
Megosztás: