Folytatódhat az állami földbérlet-pályázatok bírálatának elemzése

Várhatóan folytatódik az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságában az állami földbérlet-pályázatok bírálatának vizsgálata - közölte Harangozó Gábor, a testület ellenőrző albizottságának MSZP-s elnöke csütörtökön Budapesten újságírókkal.

Az ellenőrző albizottság elnöke azt követően nyilatkozott, hogy a testület tagjai kihelyezett zárt ülést tartottak a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) Bosnyák téri központjában, ahol arra kívántak választ kapni, hogy az állami földbérlet-pályázatok bírálata megfelelő módon történt-e. A zárt ülést megelőzően ügyrendi és politikai vita folyt a kormánypárti és ellenzéki képviselők, valamint a jelen lévő állami és kormányzati szervezeteket képviselő vezetők között. A vita lényege az volt, hogy a képviselők saját jogon megismerhetik-e az állami földbérleti pályázatok teljes tartalmát, vagy csak azokat az adatokat, amelyeket az NFA egyébként is nyilvánosságra hozhat.

 

Sebestyén Róbert, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet elnöke és az intézmény jogi képviselője szerint az adatok csak akkor ismerhetők meg még az országgyűlési képviselők által is teljes mértékben, ha a honatyák aláírják azt a titoktartási nyilatkozatot, amelyet az NFA-ban dolgozó tisztviselőknek alá kell írniuk. Az ügyrendi vitát lezárva Harangozó Gábor zárt ülést rendelt el, amelyen csak a bizottság tagjai és a testület által meghívottak lehettek jelen. A zárt ülést követően Harangozó Gábor azt mondta: javaslatot tesz a mezőgazdasági bizottságnak, vizsgálják meg a földbérlet-pályázatokkal kapcsolatos ügyeket.

 

Szerinte ugyanis a földbérlet-pályázatok bírálata során használt pontozási rendszer alkalmas arra, hogy azt hozzák ki a bírálók győztesnek, akit csak akarnak. Úgy vélekedett, lehetőség van arra, hogy politikai vagy kapcsolati tőkével rendelkezők esetleg befolyásolhassák a pályázati rendszer döntéshozóit. Ezzel szemben Szabó Csaba, a földügyekért is felelős miniszteri biztos tisztának minősítette a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) által lebonyolított állami földbérlet-pályázatokat. Örömét fejezte ki, hogy az NFA-nál lezajlott albizottsági ülésen a képviselők részletesen vizsgálták az állami földbérlet-pályázatokat, és ennek során "semmi olyan jogi problémát nem tártak fel, amiről korábban többször is szó esett".

 

A bizottsági ülésen szerinte bizonyságot nyert, hogy az NFA földpályázati gyakorlata rendben van, jogilag megfelelő, szakmailag alátámasztott. A testület ülése előtt Budai Gyula, a szaktárca parlamenti államtitkára arról beszélt, hogy fáziskésésben van az albizottság, amikor olyan földügyleteket tekint át, amelyeket már vizsgál a tárca, az NFA ellenőrző bizottsága és ellenőrzési osztálya, és vizsgálja ő is mint elszámoltatási kormánybiztos. A különböző földbérleti ügyek kapcsán az Országgyűlésben elhangzott vádakra rendre válaszolt, kérve a képviselőket: amennyiben valamiféle bűncselekményre vagy más szabálytalanságra utaló jelet észlelnek, vagy észleltek, tegyenek az adott ügyben bejelentést.

 

Eddig azonban semmiféle konkrét jelzést nem kapott sem Gőgös Zoltántól (MSZP), sem Szabó Rebekától (LMP), sem a jobbikos honatyáktól - tette hozzá. Gőgös Zoltán (MSZP), a mezőgazdasági bizottság alelnöke arról beszélt, hogy amit látott a pályázatok elbírálásával kapcsolatban az albizottság zárt ülésén, azt igazolja, hogy "jogérzék van, szégyenérzet viszont nincs". Úgy vélekedett: a különféle dossziék és földügyletek áttekintése kapcsán büntetőjogi ügyeket nem lehet ugyan felfedezni, de a bírálati módszerek aggályosak, mivel a pontozási rendszer szubjektív, annak csak a fele alapul tényeken. Igen nagy súllyal esett latba a bírálatok alkalmával az üzleti terv, amelynek megvalósulása az MSZP-s honatya szerint gyakran kétséges.

 

Példaként említette, hogy szerinte vannak olyan pályázók, akik nem tudnak majd eleget tenni az üzleti tervben vállalt állattartási kötelezettségüknek. Kijelentette: az albizottság munkájában részt vevő képviselők belementek abba, hogy az NFA titoktartási nyilatkozatát aláírják, hogy az albizottság munkáját ne lehetetlenítsék el. Hozzáfűzte ugyanakkor, hogy ezt az eljárást országgyűlési képviselők esetében nonszensznek tartja. Szabó Rebeka (LMP) szintén szubjektívnek tartotta a pályázat elbírálási módszereit.

 

Szerinte a deklarált cél, hogy a kis- és közepes gazdálkodók fejlődését segítsék, az állami földbérlet-pályázatokkal nem valósítható meg, legalábbis ezt támasztják alá a zárt ülésen tapasztaltak. Varga Géza (Jobbik) elmondta: ő célzottan vizsgálódott, de az általa kikért pályázati dokumentáció hiányos volt, mivel a nyertes pályázat hiányzott, bár az értékelőlap megvolt. A honatya szerint az ügykezelés problémás, mivel egy általa vizsgált másik pályázat esetében hiányos volt a dokumentáció, ott már sem a nyertes pályázat, sem annak értékelőlapja nem volt megtalálható.


Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 11. 07. 23:00
Megosztás:

Egy harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump a Fehér Ház új szóvivőjének

Dana White-ot, egy vezető globális harcművészeti szervezet elnökét kérte fel Donald Trump amerikai elnök szombaton, hogy vállalja el a Fehér Ház szóvivői pozícióját.
2026. 11. 07. 22:00
Megosztás:

Kecskemét a könnyítések mellett is szoros gazdálkodásra készül

A benyújtott 2027-es központi költségvetési javaslat egyes elemei enyhíthetik Kecskemét pénzügyi terheit, de továbbra is szoros gazdálkodásra kell készülni - közölte a megyei jogú város polgármestere az MTI-vel.
2026. 11. 07. 21:00
Megosztás:

Többletforrást kap a Magyar Közút az eszközparkjának megújítására

Mintegy ötmilliárd forintos többletforrást biztosít a kormány a Magyar Közút Nonprofit Zrt. eszközparkjának megújítására - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 11. 07. 20:00
Megosztás:

Újabb két tárgyalási fejezetet zárt le Montenegró az uniós csatlakozási folyamatban

Az EU és Montenegró ideiglenesen lezárt két újabb tárgyalási fejezetet az ország uniós csatlakozási folyamatában, így a lezárt fejezetek száma 23-ra emelkedett - közölte pénteken az uniós tagállamok kormányait tömörítő Tanács.
2026. 11. 07. 19:00
Megosztás:

Franciaországban az egymást követő negyedik hétvégén tünetnek a megélhetési gondok mia

Franciaországban az egymást követő negyedik szombaton ismét tüntetések kezdődtek országszerte "az élet drágulása ellen és a fiatalokért" a szakszervezetek szervezésében. A belügyminisztérium ismét fokozott biztonsági intézkedéseket rendelt el, s mintegy 70 ezer rendfenntartót vezényelt az utcákra.
2026. 11. 07. 18:00
Megosztás:

Kapitány István: 25 milliárd forintos Piacépítő Exportprogramot indít a kormány

A kormány célja, hogy a magyar kis- és középvállalkozások egyre meghatározóbb szereplői legyenek a nemzetközi értékláncoknak, és önálló piaci jelenlétüket is erősítsék - írta a gazdasági és energetikai miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 11. 07. 17:00
Megosztás:

Elinflálódott Donald Trump népszerűsége, de a tőzsdén nem ez a fő kérdés

Az eredmények alapján a demokraták a képviselőházban és a szenátusban is nyertek, Texasban pedig 1988 óta először lesz demokrata szenátor. „Nagy demokrata győzelem vagy republikánus vereség? Én abszolút az utóbbira tenném le a voksomat” - fogalmazott Dinnyés István, az OTP Global Markets Advisory területének vezetője.
2026. 11. 07. 16:00
Megosztás:

Államtitkárok és helyettes államtitkárok kinevezéséről, illetve távozásáról döntöttek

Egy államtitkár felmentéséről és egy új államtitkár kinevezéséről, valamint négy helyettes államtitkár távozásáról és két új helyettes államtitkár kinevezéséről jelentek meg határozatok a Magyar Közlöny pénteki számában.
2026. 11. 07. 15:00
Megosztás:

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak a budapesti Strategic Innovation Forum résztvevői

A víz, az energiabiztonság és a fenntarthatóság jövőjéről tanácskoznak Budapesten november 24-25-én a magyar-izraeli Strategic Innovation Forum 2026 (Stratégiai Innovációs Fórum) nemzetközi résztvevői - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 11. 07. 14:00
Megosztás:

Tüntetők hatoltak be a Microsoft amszterdami adatközpontjának építési területére

Több száz tüntető hatolt be pénteken Amszterdamban arra az építési területre, ahol a Microsoft amerikai technológiai vállalat új adatközpontot tervez építeni; a rendőrség több demonstrálót őrizetbe vett, és paprikaspray-t is bevetett a tiltakozók ellen - írta az NlTimes hírportál.
2026. 11. 07. 13:00
Megosztás:

Energiabiztonságról tárgyaltak Zágrábban

Az Európai Unió február óta a szokásosnál 134 milliárd euróval (mintegy 48,8 ezer milliárd forinttal) többet költött energiára - közölte Dan Jörgensen energiaügyekért és lakhatásért felelős uniós biztos pénteken Zágrábban, a közép- és délkelet-európai energiaügyi együttműködés (CESEC) miniszteri találkozóján.
2026. 11. 07. 12:00
Megosztás:

Negatívra rontotta Lengyelország adósosztályzatainak kilátását az S&P

Negatívra módosította az eddigi stabilról Lengyelország devizában és hazai valutában denominált szuverén adósságállományának osztályzati kilátását pénteken az S&P Global Ratings. A nemzetközi hitelminősítő egyidejűleg megerősítette a lengyel devizakötelezettségek "A mínusz/A-2" besorolását, a hazai valutában kibocsátott szuverén adósság osztályzatát ugyanakkor az eddigi "A/A-1"-ről egy fokozattal "A mínusz/A-2"-re - vagyis a devizakötelezettségek besorolásával azonos szintre - rontotta.
2026. 11. 07. 11:00
Megosztás:

Átrendeződnek a vállalati autóflottákkal szembeni elvárások

A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a következő öt évben a hagyományos autó helyett már energiahatékony, rugalmas, elektromos vagy okos jármű lesz - derül ki egy magyarországi felmérésből.
2026. 11. 07. 10:00
Megosztás:

Öt kriptó az élre tört: nagyot ugrott a Pieverse, új kaput nyitott a Raydium

Tíz százalék feletti emelkedés az első helyen, mögötte szorosan versenyző altcoinok: az elmúlt 24 óra kripto nyerteseinek toplistája egyszerre szól mesterséges intelligenciáról, banki infrastruktúráról és a mémcoinok makacs vonzerejéről. A Pieverse, a Raydium, a Quant, a Celestia és az SPX6900 azonban öt különböző történet. Van, ahol friss tőzsdei bevezetés ad kapaszkodót az árfolyamhoz, máshol a piac lelkesedése gyorsabban fut, mint az ellenőrizhető hírek.
2026. 11. 07. 09:00
Megosztás:

A spanyol agrártárca 188 ezer tonna olívaolaj visszatartásával védené meg a termelői árakat

A spanyol agrártárca az idei szezonban előállított olívaolaj 12 százalékának, mintegy 188 ezer tonnányi mennyiségnek a visszatartását írta elő pénteken közzétett rendeletében, hogy megfékezze a termelői árak összeomlását.
2026. 11. 07. 07:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
2026. 11. 07. 06:00
Megosztás:

Felfüggesztették a magyarországi akkumulátorgyárak egyik beszállítójának üzemét

Felfüggesztették egy magyarországi akkumulátoripari beszállító üzemének termelését - közölte az élő környezetért felelős miniszter a Facebook-oldalán pénteken.
2026. 11. 07. 05:00
Megosztás:

Az elhízás mértéke is befolyásolhatja az akut hasnyálmirigy-gyulladás kimenetelét

Akut hasnyálmirigy-gyulladás esetén az enyhe elhízás több mint kétszeresére is növelheti a létfontosságú szervek működési zavarának esélyét – derül ki a Semmelweis Egyetem kutatóinak több mint 2200 beteg adatát elemző nemzetközi vizsgálatából.
2026. 11. 07. 04:00
Megosztás:

A FAO élelmiszerár-indexe visszaesett októberben a csökkenő kereslet hatására

A FAO élelmiszer-alapanyagárainak referenciamutatója enyhén csökkent októberben; a gyengébb importkereslet hozzájárult a gabonafélék, a tejtermékek és a húsfélék áreséséhez az előző hónaphoz képest – adta hírül az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
2026. 11. 07. 03:00
Megosztás: