Franciaországban egyelőre nem lesz újabb karantén

Emmanuel Macron francia államfő nem tervezi, hogy megszólal a védelmi tanács szerdai ülése után - jelezte az elnöki hivatal, ami arra utal, hogy a kormány egyelőre nem tervezi egy újabb karantén kihirdetését.

Franciaországban egyelőre nem lesz újabb karantén

A nem csökkenő járványügyi mutatók és a vírusnak a fertőzőbb brit és dél-afrikai variánsának terjedésétől tartva a járványügyi szakemberek egy jelentős része, köztük a kormány mellett működő tudományos tanács vezetője, Jean-Francois Delfraissy is egy harmadik általános karantén kihirdetését szorgalmazza napok óta.
   
Az Elysée-palota tudatta, hogy előbb meg kell várni az éjszakai kijárási tilalomnak tíz nappal ezelőtt délután 6 órára előrehozott kezdésének hatását a mutatókra. Ennek kiértékelésére szerdára hívta össze Emmanuel Macron államfő a védelmi tanács heti ülését, amely után viszont nem kíván bejelentést tenni, azaz egyelőre nem várható újabb korlátozás.
   
"Tudomásom szerint, és a rendelkezésre álló adatok szerint jelenleg nincs ok arra, hogy lezárásról döntsünk" - mondta kedden Agnes Pannier-Runacher ipari miniszter a BFM hírtévében. "Nézzük meg előbb nyugodtan, hogy a 18 órakor kezdődő kijárási tilalom meghozta-e a remélt eredményt.
   
Bruno Le Maire gazdasági miniszter a Radio Classique adásában pedig azt kérte a médiától, hogy "hagyják a kormányt kiértékelni a járványügyi helyzetet".
   
"Semmi sietség!" - fogalmazott a kormánytag.
    

Franciaország elsősorban a koronavírusnak a korábbiaknál fertőzőbb variánsainak egyre nagyobb arányától tart az új esetekben, amely a szakemberek szerinte egyes régiókban már elérheti a 7-9 százalékot is.
   
A kórházi mutatók és az elhalálozások egy héttel ezelőtt indultak lassú romlásnak. Az elmúlt 24 órában 449-en vesztették életüket, s ezzel 73 494-re emelkedett az elhunytak száma.
   
Az intenzív osztályokon már több mint 3 ezer súlyos beteget látnak el, miközben a karantén december közepi feloldása után egy hónapig 2600-on stagnált ez a szám.
   
A kórházi betegfelvétel is lassú emelkedésnek indult, de a napi esetszám egyelőre nem emelkedik ugrásszerűen, heti átlagban 20 ezer körül mozog. Olivier Véran egészségügyi miniszter kedden azt is jelezte, hogy a francia egészségügyi főhatóság ajánlása ellenére a koronavírus elleni vakcinák dózisai közötti időt nem tolja ki a kormányzat, megmarad a 3-4 hetes időtartam.
   
A szakemberek szerint amennyiben az első dózis után hat hetet várnának a második dózis beadásával az oltóhelyeken, akkor további 700 ezer ember kaphatná meg az első oltást. A javaslat a Pfizer és a BioNTech, valamint a Moderna vakcináira is vonatkozik.
   
"Ismeretlennel állunk szemben, a jóváhagyott adatok biztonságát választom" - mondta a tárcavezető egy sajtótájékoztatón, legitimnek nevezve ugyanakkor a hatóság javaslatát. Véleménye szerint a második dózis késleletetése viszont "nagyon kis hatással lenne az oltási program ritmusára".
   
Az egészségügyi tárca szerint eddig 1 092 958 francia vette fel a koronavírus elleni oltás első dózisát.

Hozzászólások

Javul a járványhelyzet Spanyolországban

Spanyolországban tovább mérséklődik a koronavírus-járvány terjedése, százezer emberből átlagosan 206-an fertőzöttek, egy hete számuk még 321 volt - közölte Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója madridi sajtótájékoztatóján csütörtökön.
2021. 02. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több korlátozást is feloldhatnak Moszkvában

Feloldhatnak több, a koronavírus okozta Covid-19 betegség miatt bevezetett korlátozást Moszkvában az elkövetkező két hónap alatt, ha tovább csökken a megbetegedések száma - jelentette ki Szergej Szobjanyin, az orosz főváros polgármestere csütörtökön a Rosszija 1 televíziónak.
2021. 02. 25. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mielőbbi nyitást követel az osztrák vendéglátó- és szállodaipar

Mielőbbi nyitást követel az osztrák vendéglátó- és szállodaipar, jóllehet az oszágban egyre nő a napi új koronavírus-fertőzések száma.
2021. 02. 25. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkentették a brit járványkészültségi szintet

Egy szinttel alacsonyabbra csökkentette az eddigi legmagasabb, ötös fokozatról a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget csütörtökön a brit kormány.
2021. 02. 25. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban zárták a napot az európai tőzsdék

Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek csütörtökön.
2021. 02. 25. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaország 100 ezer vakcinát ad Csehországnak

Franciaország 100 ezer adag Pfizer/BioNTech-vakcinát ad március közepéig Csehországnak a koronavírus-járvány elleni fellépés segítésére - közölte Andrej Babis cseh kormányfő csütörtökön a CTK hírügynökséggel.
2021. 02. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Terjed a járvány a cseh kisiskolások között is

Egyre inkább terjed a koronavírus-járvány a csehországi tanulók körében is - közölte Ladislav Dusek, a cseh Egészségügyi Információk és Statisztikák Hivatalának (ÚZIS) igazgatója.
2021. 02. 25. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csehország a legszigorúbb óvintézkedések bevezetésére készül

Az eddigi legszigorúbb korlátozások bevezetését tervezi a cseh kormány. A helyi sajtóban csütörtök reggel megjelent értesülések szerint az élelmiszerboltokon, drogériákon és gyógyszertárakon kívül bezárnák az összes üzletet, a szolgáltatásokat, az iskolákat, és jelentősen korlátoznák a lakosság szabad mozgását.
2021. 02. 25. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megtartotta első ülését a magyar-ukrán oktatási munkacsoport

Megtartotta első ülését a bővített hatáskörű magyar-ukrán oktatási munkacsoport szerdán Kijevben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábbi tárgyalásainak eredményeképpen - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.
2021. 02. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak az európai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
2021. 02. 25. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az EU országok inflációja 2021 elején - ábrán mutatjuk!

fogyasztói árak 12 havi változása
2021. 02. 25. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnövelik a családtámogatások összegét, de sajnos nem nálunk..

A koronavírus-járvány negatív szociális hatásainak ellensúlyozása érdekében Ausztriában megnövelik a családtámogatásra szánt összegeket - jelentette be Susanne Raab ifjúsági és családügyi miniszter szerdán Rudolf Anschober szociális és egészségügyi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján.
2021. 02. 25. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolország 11 milliárd eurós csomaggal segíti a vállalkozásokat

A spanyol kormány 11 milliárd euró értékű újabb mentőcsomaggal segíti a vállalkozásokat - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök a parlament alsóházának szerdai ülésén Madridban, ahol a járványügyi helyzet alakulásáról és a kormányzati intézkedésekről adott tájékoztatást.
2021. 02. 25. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a fertőzöttek száma Horvátországban

Harminc százalékkal nőtt a hét első három napján Horvátországban a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma a múlt hét ugyanezen időszakához képest - mondta Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója a válságstáb szerdai sajtótájékoztatóján.
2021. 02. 25. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaországban romlik a járványhelyzet

Romlanak a koronavírus-járvány mutatói Franciaországban, ezért az újabb variánsok fokozódó terjedésének megfékezése érdekében a következő hétvégén az északi Dunkerque-ben is karantén lép életbe - jelezte szerdán a francia kormány, amely már két nappal ezelőtt bejelentette, hogy hétvégére a francia Riviéra tengerparti településéinek egy részét lezárják.
2021. 02. 25. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkezdődött az oltási kampány Ukrajnában

Szerda reggel útnak indították Kijevből az első koronavírus elleni vakcinákat Ukrajna különböző régióiba, és a nap folyamán megkezdődik az oltási kampány - jelentette be napi tájékoztatóján Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter.
2021. 02. 25. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas veszteséget termelt tavaly a Heathrow repülőtér

Kétmilliárd font veszteségről számolt be a tavalyi évről közzétett szerdai eredményjelentésében a londoni Heathrow repülőtér. A legforgalmasabb európai légikikötőt üzemeltető cég közölte: a koronavírus-járvány miatt öt évtizede nem mért mélypontra zuhant tavalyi utasforgalma.
2021. 02. 25. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos gondokkal küzd a Cseh Légitársaság

Súlyos gondokkal küzd a Cseh Légitársaság (CSA), a vállalatot szerkezetátalakítással szeretnék megmenteni a csődtől - ismerte el Vladimíra Dufková, a CSA szóvivője szerdai nyilatkozatában.
2021. 02. 24. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Késik az oltás Belgiumban, rosszabbodik a járványhelyzet

Az oltóanyagok szállításának késlekedése miatt jelentősen halasztódik, március eleje helyett várhatóan leghamarabb csak a jövő hónap végén kezdik meg a 65 évesnél idősebbek beoltását Belgiumban, pedig a koronavírussal újonnan megfertőzöttek száma ismét emelkedik az országban - közölte a The Brussels Times című, angol nyelvű belga hírportál szerdán.
2021. 02. 24. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Húsvétig tartanak a korlátozások Olaszországban

A koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozások meghosszabbítását jelentette be legalább április 6-ig az olasz egészségügyi miniszter szerdán, miközben San Marino Köztársaság nemzeti oltási napot hirdetett meg a miniállamba megérkezett orosz vakcina beadásának elindításával.
2021. 02. 24. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások: