Franciaországban kiszélesedtek a színházfoglalási akciók

Franciaországban már tucatnyi színházat, operát és koncerttermet érint a színházfoglalási mozgalom, amelyet színművészeti egyetemek hallgatói és szabadúszó művészeti dolgozók indítottak a koronavírus-járvány miatt hónapok óta zárva tartó kulturális intézmények újranyitásáért.

Franciaországban kiszélesedtek a színházfoglalási akciók

"Közös a célunk: a színházaknak minél előbb ki kell nyitniuk" - írta pénteken közleményében David Bobée, az észak-franciaországi Lille állami támogatású Théatre du Nord nevű színházának igazgatója, aki más színházigazgatókhoz hasonlóan beengedte a tiltakozókat az általa vezetett intézménybe.
    

A közép-franciaországi Limoges-ban az intézményfoglalók nemcsak a színházak újranyitásáért, hanem a kulturális életben dolgozók álláskeresési biztosításának reformjáért is tüntettek. Közleményük szerint addig fognak tiltakozni, amíg kielégítő választ nem kapnak a kormánytól.
   
A nyugat-franciaországi Rennes-ben Cécile Apsara tánctanár, a CGT szakszervezet helyi tagja - aki harminc emberrel együtt a városi operaházat foglalta el - az AFP francia hírügynökségnek elmondta: "alamizsnát adnak nekünk, mintha koldulnánk".  
   

A közép-franciaországi Lyonban mintegy száz szabadúszó művészeti dolgozó telepedett le az egyik legnevesebb színházban, a Théatre national populaire (TNP)-ben, míg a közeli Saint-Etienne-ben a kortárs zenei központ, a Le FIL igazgatója arra emlékeztetett, hogy az utolsó koncert napra pontosan egy évvel ezelőtt volt az intézményben, amelyet három nappal ezelőtt foglaltak el tüntető művészek.
   
A színházfoglalási mozgalom egy héttel ezelőtt kezdődött a párizsi Odéon Színházban, majd elfoglalták az Odéonhoz hasonlóan kiemelt állami támogatást élvező párizsi Colline Színházat, a Strasbourgi Nemzeti Színházat, a nyugat-franciaországi Nantes-ban a Graslin színházat, a délnyugat-franciaországi Toulouse-ban a Théatre de la Citét.
    

Hasonló akciók voltak kisebb városok, Niort, Pau, Chateauroux és Besancon kulturális intézményeiben is.
   
A Colline-ban a legnagyobb presztízsű színművészeti egyetemek, a konzervatórium (Conservatoire national Supérieur d'Art Dramatique) és a főiskola (Ecole supérieure d'art dramatique) hallgatói tüntetnek, míg az Odéon Színházban a szabadúszó művészeti dolgozók követelik a kulturális intézmények megnyitását, valamint az ágazatban dolgozók támogatását is kérik.  
   
A Franciaországban mintegy 250 ezer alkalmilag foglalkoztatott művészeti dolgozó és kisegítő személyzet Európában egyedülálló munkanélküli-támogatási rendszerrel rendelkezik. Ennek lényege, hogy a rendszerhez tartozóknak az év tíz hónapjában legalább 507 munkaórát, azaz megközelítőleg három hónapot kell dolgozniuk ahhoz, hogy a munkanélküliség idejére jogosultak legyenek állami támogatásra. Tavaly a járvány miatti lezárások miatt a ledolgozott óráktól függetlenül a kormány mindenkire kiterjesztette a jogosultságot, és ugyanezt követelik a tiltakozók a 2021-es évre is.
   
Roselyne Bachelot kulturális miniszter szerdán "feleslegesnek és veszélyesnek" nevezte a színházfoglalásokat, majd csütörtökön a kormány jelezte, hogy a kulturális szféra munka nélkül marad dolgozóinak az eddigieken felül további 20 millió eurós támogatást biztosít az idei évre.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: