Görög adósság - a Grexit a kisebbik rossz

Görögország kilépése az euróövezetből a kisebbik rossz Athén számára, Görögország semmit sem veszíthet, ha visszautasítja a hitelezők ajánlatát - foglal állást a Financial Times brit gazdasági és politikai napilap európai kiadásának hétfő számában Wolfgang Münchau.

A korábban trojkának nevezett, az Európai Bizottságból, az Európai Központi Bankból (EKB) és a Nemzetközi Valutaalapból (IMF) álló hitelező tárgyalódelegáció javaslatának elfogadása a publicista szerint kettős öngyilkossággal érne fel; egyrészt a görög gazdaság, másrészt Alekszisz Ciprasz miniszterelnök politikai karrierje szempontjából.
    

Ehhez képes a Grexit szerinte három okból is jobb megoldást kínál. Egyrészt Athén megszabadulhatna az "őrült költségvetési kiigazításoktól", egy alacsony elsődleges többletet továbbra is tartania kellene, de Münchau úgy véli, ez egy intézkedéscsomaggal kivitelezhető lenne.
    

Emellett a szerző úgy látja, hogy Görögországnak csődöt kellene jelenteni a hivatalos, nemzetközi intézményektől felvett és a kétoldalú megállapodások alapján az uniós országoktól kapott hitelekre. A magánkölcsönöket azonban a piac bizalmának visszaszerzése érdekében továbbra is fizetnie kellene, hogy visszatérhessen a piaci finanszírozáshoz. Ezzel - másodikként okként - annak kockázata is csökkenne, hogy ez utóbbi, magánforrásból származó hitelek tekintetében Athén fizetésképtelenné váljék.
    

Harmadik okként Münchau arról ír, hogy a görög gazdaság viszonylag zárt, ezért a pénz leértékelődése nem jelentene akkor megrázkódtatást, mint nyitottabb gazdaságok esetében, amilyen például az ír.
    

A lap szerkesztője arról is említést tesz, hogy természetesen egy új pénznem bevezetése kezdetben zűrzavart okozna, akár az is előfordulhat, hogy a kormánynak tőkekorlátozásokat és határzárat is be kell vezetnie.
    

"Az első évben ezek a veszteségek jelentősek volnának, de amint a káosz elül, a gazdaság gyors fellendülésnek indul" - érvel Wolfgang Münchau.
    

A cikkíró rámutat, hogy a Grexitről nem ezen a héten fog döntés születni, de a hitelezők ajánlatának elutasításáról vagy elfogadásáról igen. A Grexit ennek lehetséges, de nem biztosra vehető következménye - véli az újságíró, aki szerint Athén csak akkor kényszerül elhagyni az euróövezetet, ha az EKB megvonja a görög bankok likviditásának biztosítását. Ez megeshet, de korántsem eldöntött tény - írja Münchau.
    

Az újságíró arra is kitér, hogy egy ponton a hitelezők is rájöhetnek, hogy nekik is érdekükben áll a görög adósságteher mérséklése, Berlin és Párizs 160 milliárd euróra vethet keresztet, ha Görögország nem fizeti tovább állami hiteleit.
    

"Angela Merkel és Francois Hollande a világ legnagyobb pénzügyi bukásával írnák be nevüket a történelemkönyvekbe" - állítja a lap szerzője, hozzátéve, hogy mindenkinek hasznos lenne, ha tárgyalások kezdődnének az adósságkönnyítésről, mert úgy Athénnak a kisebb teher elviseléséhez mérsékeltebb, elviselhetőbb kiigazítást kellene végrehajtania, a hitelezők pedig legalább valamennyit visszakaphatnának a pénzükből, amely más esetben teljes egészében odavész. (MTI)


Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: