Görög választások - az új kormánynak kompromisszumokat kell kötnie a hitelezőkkel

Választási ígéreteihez képest kompromisszumokra kényszerül majd a vasárnapi görögországi szavazáson győztes Radikális Baloldal Koalíciója (Sziriza) - vélte a hétfői nemzetközi sajtókommentárok többsége.

Németországban a konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitung kiemelte, hogy "a baloldali néptribun" a kampányban nagyon felfokozta a várakozásokat, "a csillagokat is megígérte az égről", de az euróövezeti erőviszonyok nem kedveznek neki, hiszen az övezet külső támogatásra szoruló államaiban és a hitelezői szerepben lévő tagországaiban is a szerkezeti reformokat pártoló erők vannak hatalmon, és az övezet ma már viszonylag könnyen megemésztené Görögország esetleges távozását, mert létrejött az állandó válságkezelő rendszer, az Európai Központi Bank pedig olcsó pénzzel árasztotta el a piacokat. Ráadásul Ciprasznak számolnia kell azzal, hogy országa továbbra is külső forrásokra szorul.

 

Ezért kompromisszumra kényszerül a trojkával, különben az államcsődöt kockáztatja. A liberális Süddeutsche Zeitung kommentárja szerint sok görög szavazó már a választás előtt biztos volt abban, hogy Ciprasz hatalomra kerülve elég gyorsan "bukfencezik egyet". A tornagyakorlathoz már a választás előtt hozzákezdett, hiszen egy ideje már nem hallani azokat a nagy ívű ígéreteket, miszerint úgy összetépi az EU-tól kapott hitelekről szóló megállapodásokat, mint egy használt papírt. Ehelyett a Sziriza gárdája arról biztosított mindenkit, hogy nem terveznek egyoldalú intézkedéseket, és a görög polgároknak nem kell aggódniuk a bankszámláik miatt.

 

A baloldali Die Tageszeitung A demokráciához a tisztelet is hozzátartozik című kommentárja szerint Ciprasz a kampányban beteljesíthetetlen vágyakat keltett, megígérte, hogy a nyugdíjak és a szociális támogatások emelésével, az állami alkalmazottak számának növelésével véget vet a "szociális holokausztnak" és megtöri "a trojka hatalmát". Most viszont be kell látnia, hogy "még egy baloldali kormány sem tud csak úgy pénzt nyomtatni". Ciprasznak a radikalizmus és a pragmatizmus között kell választania - írta a Financial Times című, tekintélyes brit gazdasági-politikai napilapban Tony Barber, aki Andreasz Papandreu 34 évvel ezelőtti győzelmével állította párhuzamba a Sziriza sikerét.

 

Papandreu 1981-ben a szocialista Paszokot vezette győzelemre, majd arról beszélt, hogy Görögországnak a haladás és a visszafejlődés, a múlt és a jövő, valamint a függés és a nemzeti függetlenség között kell választania. Barber rámutatott, hogy Görögország adóssága a GDP akkori 25 százalékával szemben most 175 százalék, az ország és a bankszektor fizetőképessége pedig a külföldi hitelezőktől függ. Ezért elképzelhetetlen, hogy Ciprasz Papandreuhoz hasonló költekezésbe kezdjen, ehelyett várhatóan kevésbé költséges ígéreteit kezdi majd valóra váltani. Barber szerint ennek megteremthető a fedezete különféle adó- és társadalombiztosítási kedvezmények felszámolásával, s előfordulhat, hogy Ciprasz a görög üzleti életet uraló oligarchák közül kiált majd ki néhányat bűnbaknak.

 

A cikk emlékeztet, hogy Papandreu az Európai Gazdasági Közösségből és a NATO-ból való kilépéssel fenyegetőzött, de végül egyiket sem tette meg; a bőkezű uniós agrár-, majd regionális fejlesztési támogatások lehűtötték a Paszok radikalizmusát. "Kérdés, hogy hatalomra kerülve Ciprasz is hasonlóképpen mérsékeltté válik-e, aki hajlandó alkut kötni Görögország hitelezőivel" - írta Barber. Ez ellen szól szerinte, hogy a Sziriza balszéle irtózik a pragmatizmustól, ezért Ciprasznak várhatóan fájdalmas és furcsa döntéseket kell majd hoznia. Franciaországban a baloldali lapok lelkesen üdvözölték a görög eredményt, a konzervatív újságok kétségeiket fejezték ki, és annak európai hatásaival foglalkoztak.

 

A Sziriza rést nyitott - írta címlapján a L,Humanité. A kommunista lap úgy vélte, hogy "megszületett egy másfajta Európa reménye". A szerkesztőségi cikk köszönetet mond Görögországnak, hogy demokráciából, politikai érettségből és bátorságból megleckéztette Európát azzal, hogy a politikai váltógazdaságot meghatározó két nagy pártot, a szocialistákat és a konzervatívokat is leszavazták. A Libération címoldalán Ciprasz fotója látható, rajta "Európa új arca" felirat. A baloldali lap arra emlékeztetett, hogy a radikális baloldal győzelme mindenekelőtt három dolog elutasítása: a korrupt és nem hatékony politikai osztályé, az európai megszorító politikáé és az oligarchikus, a klientúrát kiszolgáló hatalomra épülő rendszeré.

 

A lap úgy vélte, hogy eljött az idő a görög államadósság újratárgyalására, "a kompromisszum útja szűk, de nincs más út". A Le Figaro úgy véli, hogy Ciprasz számára még a tapasztatlansága is előnyt jelent, miután "a vezetőik által elárult és Európa által durván kezelt görögök" rajta kívül már mindenkit kipróbáltak. Az Athénnal kezdődő párbeszédben a konzervatív lap szerint ugyanakkor hiba lenne, ha Európa elfelejtené, hogy mi is valójában: "egy olyan klub, amelynek tagjai önként vállalkoznak arra, hogy tiszteletben tartják a közös szabályokat, cserébe a többiek szolidaritásáért".

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Nem hagyományos baloldali politikát, teljesen újfajta politikai kísérletet képvisel a Sziriza - írta a La Repubblica. Az olasz baloldali napilap szerint a Sziriza a Németország képviselte gazdasági szigor és megszorítások elleni küzdelem kifejezése, de ezt az utat Olaszországban egyetlen egy pártnak sem volt bátorsága vállalni. A Corriere della Sera arról számolt be, hogy Ciprasz máris kapcsolatba lépett a szintén európai reformokat sürgető Matteo Renzi olasz kormányfővel egy erős mediterrán front kialakítására Európában, egyebek között Athén elszigetelődésének elkerülésére.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: