Görögország miatt csökkenéssel nyithat Európa
Az IG Markets elemzői szerint a londoni FTSE-100 0,02 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,19 százalékos, míg a párizsi CAC-40 0,45 százalékos mínuszban nyithat. Kis szünetet tarthatnak hétfő délelőtt az európai piacok, miután a részvényindexek az elmúlt hetekben jelentős mértékben erősödtek.
Koen De Leus, a KBC Securities elemzője úgy értékelt: "a válság nem olyan mély, mint amitől korábban tartottak, és ez fontos a részvénypiacok számára. Az emberek egyre pesszimistábbak voltak az előző héten, de visszatekintve, kissé túlzóak voltak az aggodalmak".
A piac számára a legnagyobb aggodalmat jelenleg a görögországi helyzet jelenti. Még mindig nem született megállapodás a görög kormány és magánhitelezői között a részleges adósságleírásról. Philipp Rösler német gazdasági miniszter a Tagesspiegelnek adott interjúban a leírásban való szuverén részvétel ellen szólalt fel. Úgy fogalmazott: "a szuverén hitelezők már így is hatalmas erőfeszítést tesznek a válságkezelésben". Korábban piaci szereplők amellett érveltek, hogy az Európai Központi Bank (EKB) is könyveljen el veszteséget az általa birtokolt görög kötvényállományra.
Koen a görögországi eseményeket értékelve óvatosságra intett: "ha megoldják az adósságleírást, akkor még mindig jelentős reformokat kell bevezetni, így nem látszik túl fényes megoldás Görögország számára". Hozzátette: "bizonyos, hogy még az elkövetkező 5-6 év során sem lesz megoldás a görög adósságválságra". Hétfőn a német feldolgozóipari megrendelések decemberi alakulását közli a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis; más fontosabb makroadat nem várható. (MTI)