Görögországban stagnált a munkanélküliség
2015. 06. 04. 15:30
Görögországban stagnált a márciusi munkanélküliség februárhoz képest.
A görög statisztikai hivatal (ELSTAT) csütörtökön kiadott jelentése szerint 25,6 százalék volt a márciusi ráta, ugyanúgy mint februárban, és ezzel 2012 júliusa óta a legalacsonyabb szinten maradt a munkanélküliség. 2013 szeptemberében rekordszintű, 27,9 százalék volt a munkanélküliség Görögországban.
Az euróövezetben átlagosan 11,2 százalékos volt a munkanélküliség márciusban, így a görög adat ennek több mint a duplája. A görög gazdaság az idei első negyedévben újra recesszióba került, miután már a tavalyi utolsó negyedévben is zsugorodott a GDP. Az Európai Bizottság legújabb előrejelzése szerint idén minimálisan, 0,5 százalékkal nő a görög gazdaság. (MTI)
Az Axel Springer megveszi a Politicót
az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban
Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben
Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars
A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe
A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.