Gumibitumen gyártásba kezd a MOL

A Pannon Egyetemmel közösen végzett kutatás-fejlesztés után a Mol Nyrt. megkezdte Zalaegerszegen a szabadalmaztatott gumibitumen gyártását - jelentették be a cég vezetői csütörtökön, a Mol zalai finomítójában.

Galambos László, a Mol finomítás vezetője az üzem indítása alkalmából elmondta: a Gazdasági Operatív Program keretéből 128 millió forint támogatást nyert az olajvállalat, és még további 250 millió forintot fordított a termék fejlesztésére és a gyártóüzem kialakítására. Az évente 5 ezer tonna kapacitású zalaegerszegi üzemben egy évben 150 ezer gumiabroncs őrleményét hasznosítják, a kész gumibitumennel pedig 100-150 kilométernyi út burkolata készíthető el.
    

Tájékoztatása szerint az elmúlt egy évtizedben összesen 500 millió forint értékű beruházást végzett a Mol a zalaegerszegi finomítóban annak ellenére, hogy ez az iparág Európában és Magyarországon is nehéz helyzetben van. A zalai fejlesztések viszont azt bizonyítják, hogy hosszú távon is szükség van a zalai finomítóra, amely éppen 60 ével ezelőtt kezdte meg működését.
    

Holló András, a Mol termékfejlesztés kiemelt vezetője kifejtette: a gumibitument évtizedek óta használják több helyütt a világon, de előállításának és felhasználási lehetőségeinek mostanáig jelentős korlátai voltak. Az egyetemmel közös kutatás révén ezekre sikerült megoldást találni, így új kötőanyag felhasználásával kémiailag stabilizálták a terméket, amely lehetővé tette a korábban helyszíni keverés helyett a szállíthatóságot, illetve a hagyományos gépekkel történő felhasználását is.
    

Az újonnan kifejlesztett aszfalt előnye, hogy sokkal hosszabb az élettartama, nagyobb a teherbírása, nyáron kevésbé hajlamos a nyomvályúsodásra, télen pedig a repedésre, kátyúsodásra. Mindezek révén az ezzel készült utak fenntartása kevesebbe kerül, a használt gumiabroncsok őrleményének felhasználása ugyanakkor a környezetvédelemhez is hozzájárul.
    

Doszpoth Attila, Zalaegerszeg alpolgármestere azt hangsúlyozta, hogy a munkahelyek megőrzése szempontjából is fontos Zalában, az olajipar bölcsőjében a Mol új beruházása. Számítanak az új termék hasznosítására is, amelynek első példája, hogy ezekben a napokban folyik a Mol finomítójához a 74-es főútról vezető átkötőút felújítása. Ecihinger Attila, a jelenleg mintegy 130 embert foglalkoztató zalai finomító vezetője elmondta: kísérletként a 760 méteres útszakasz egyik sávját az új gumibitumennel burkolják, hogy könnyen összehasonlítható legyen a használatbeli különbség. (MTI)

A Binance 1 milliárd dolláros védelmi alapját Bitcoinba konvertálta – Új korszak kezdődhet a kriptobiztonságban

A világ legnagyobb kriptotőzsdéje új stratégiát választott: a SAFU alap immár BTC-ben védelmezi a felhasználók vagyonát.
2026. 02. 02. 22:00
Megosztás:

Az EU kifogyhat a megújuló energiaforrásokhoz szükséges fő nyersanyagokból

Fennáll a veszélye annak, hogy az Európai Unióban nem lesz elegendő alapvető fontosságú nyersanyag a megújuló energiaforrásokhoz, már 2030-ra problémák lehetnek ezek biztosításában - állapította meg az Európai Számvevőszék hétfőn közzétett jelentésében.
2026. 02. 02. 21:30
Megosztás:

Napelem a jelenlegi piaci környezetben: kivárni vagy beruházni?

Az elmúlt években az energiapiac olyan mértékű változásokon ment keresztül, amelyek alapvetően írták újra a beruházási döntések logikáját. Az árak ingadozása, a hálózati bizonytalanságok és a szabályozási környezet átalakulása miatt egyre több háztartás és vállalkozás teszi fel a kérdést: érdemes most napelemes rendszerbe fektetni, vagy célszerűbb kivárni egy kedvezőbb időszakot?
2026. 02. 02. 21:00
Megosztás:

A Jupiter új fejezetet nyit: Jönnek az első predikciós piacok a Solanán

A decentralizált tőzsde integrálja a Polymarketet, hogy felépítse a Solana blokklánc első predikciós piachálózatát. A Solana-alapú Jupiter decentralizált tőzsde (DEX) merőben új irányba bővíti szolgáltatásait: a cég bejelentette, hogy integrálja a Polymarketet, a legnagyobb blokklánc-alapú predikciós piacot.
2026. 02. 02. 20:30
Megosztás:

Digitális Fizetési Szolgáltatók Terjeszkedése Magyarországon

Aki mostanában próbált készpénzzel fizetni egy budapesti kávézóban vagy az egyik népszerű nyári fesztiválon, az hamar szembesülhetett a valósággal: a fizikai bankjegyek korszaka lassan, de biztosan leáldozóban van.
2026. 02. 02. 20:00
Megosztás:

Pénzvisszafizetési garanciát ad az ALDI a friss zöldségekre és gyümölcsökre

Az ALDI Magyarország vásárlói elégedettsége érdekében minőségi garanciát nyújt az üzleteiben árusított valamennyi friss zöldségre és gyümölcsre. Amennyiben a vásárlók nem elégedettek a megvásárolt zöldség, illetve gyümölcs minőségével, bármelyik ALDI-üzletbe visszavihetik, és a vállalat visszatéríti a vételárat. A vásárlók minden hónapban megszavazhatják, melyik zöldség vagy gyümölcs legyen elérhető rendkívüli kedvezménnyel.
2026. 02. 02. 19:30
Megosztás:

Vitalik Buterin új Ethereum víziója: Kétszintű blokkláncmodell és a tartalomkészítők kriptogazdasága

Az Ethereum társalapítója szerint a blokklánc jövője egy kettős rétegű modell köré épül, ahol a tartalom és a közösség új ösztönzőket kap. Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója új elképzeléseket vázolt fel a blokkláncok jövőjéről.
2026. 02. 02. 19:00
Megosztás:

Rekordot döntött a hazai védjegybejelentések száma

Jelentős növekedést mutatnak a magyarországi iparjogvédelmi adatok, 2025-ben több mint tíz éve nem látott szintre emelkedett a védjegybejelentések száma, miközben a formatervezésiminta- és használatiminta-oltalmi kérelmek terén is egyértelmű erősödés tapasztalható - közölte a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 02. 18:30
Megosztás:

Tíz év alatt duplájára nőtt az utasbiztosítást kötők aránya

A külföldre utazó magyarok kétharmada már köt utasbiztosítást, ami jelentős előrelépés a tíz évvel ezelőtti egyharmados arányhoz képest – derül ki a Groupama Biztosító legfrissebb adataiból. A téli szezonban a hazai utazók két táborra oszlanak: míg sokan a közeli osztrák vagy akár a lengyel síterepeket választják, addig mások a hideg elől menekülve inkább a napfényes Egyiptomot és Marokkót részesítik előnyben. A társaság 2025-ös adatai szerint egy közlekedési baleset esetén a kárkifizetés megközelítheti a 30 millió forintot is, míg megbetegedésből kifolyólag egy egyedi esetben 34 millió forintos kárkifizetésre is sor került.
2026. 02. 02. 18:00
Megosztás:

Rekordösszegű tőkekiáramlás a Bitcoin ETF-ekből – Újabb vihar a kriptopiacon

Csak a múlt héten közel egymilliárd dollárt vontak ki a Bitcoin ETF-ekből: a befektetői bizalom megingott, az altcoinok is nyomás alá kerültek. Mi áll a háttérben?
2026. 02. 02. 17:30
Megosztás:

AZ MVM hibrid erőművet hoz létre Ajkán

Az MVM Balance Zrt. akkumulátoros energiatárolót épít a bakonyi gázturbinás erőműhöz az ajkai iparterületen - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 02. 17:00
Megosztás:

Hongkong megnyitja kapuit a stabilcoin kibocsátók előtt

Márciusban érkezhetnek az első engedélyek: az ázsiai pénzügyi központ új fejezetet nyit a digitális pénzügyek szabályozásában: jönnek a hivatalos stabilcoin engedélyek.
2026. 02. 02. 16:30
Megosztás:

Több mint egymillió személykocsit gyártott tavaly a Skoda Auto

Tavaly 1,065 millió személygépkocsit gyártott a cseh Skoda Auto, 15 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a német Volkswagen konszernhez tartozó cseh autógyár hétfőn.
2026. 02. 02. 15:30
Megosztás:

Bitpanda és Ribbon Plc összefogása: új lendület a brit kriptopiacnak

A kriptovaluták új korszakba léphetnek az Egyesült Királyságban egy ígéretes fintech partnerség révén. Egy friss együttműködés felpezsdítheti a brit kriptovaluta szektort: a Bitpanda Technology Solutions és a Ribbon Plc összefogásával új, szélesebb körben elérhető digitális eszközszolgáltatások kerülhetnek a piacra. Bár a részletek még homályosak, a potenciál óriási – különösen a kriptoeszközök mainstream pénzügyi rendszerbe való beillesztését illetően.
2026. 02. 02. 15:00
Megosztás:

HUN-REN: a kutatási intézmények uniós pályázati részvétele folyamatos lesz

A megújult HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat jövője szempontjából mérföldkőnek számít, hogy az Európai Bizottság illetékes szerve lehetővé tette a HUN-REN kutatási intézményeinek a szükséges adminisztratív folyamatok megkezdését, és ezzel az uniós pályázati részvételük folyamatos lesz - közölte az MTI-nek hétfőn megküldött közleményében a kutatóhálózat.
2026. 02. 02. 14:30
Megosztás:

Aki magyar részvényt vett, jól járt januárban

Erőteljes rajtot vett a hazai részvénypiac 2026-ban, a BUX index január végére, új rekordot elérve 128 831,58 pontra emelkedett, ami 16 százalékos növekedést jelent az előző év zárásához képest. A januári összforgalom 477,6 milliárd forintot tett ki, amely 23,9 milliárd forint értékű napi átlagnak felelt meg. A legnépszerűbb részvények sorrendjét továbbra is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon vezette 287,9, 94,5 és 49,6 milliárd forint értékű forgalommal. A befektetési szolgáltatók közül a Concorde tört az élre, amelyet a WOOD & Company és az ERSTE követett.
2026. 02. 02. 14:00
Megosztás:

Trump szerint Venezuela komoly bevételhez juthat

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.
2026. 02. 02. 13:30
Megosztás:

Döntésképtelenség bénítja a magyar vállalkozókat

A magyar vállalkozók körében egyre gyakoribb a döntésképtelenség, pedig az információk könnyen hozzáférhetők – állítja Kasza Tamás lezárási specialista. A „tudás–cselekvés paradoxon” lényege, hogy a túl sok tudás bénítja a cselekvést, amit szerinte a szocialista múlt kockázatkerülő reflexei is erősítenek.
2026. 02. 02. 13:00
Megosztás:

Tavaly Magyarországon több mint 200 kockázatos termék miatt kellett intézkedni

Az EU Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Riasztási Rendszere (RASFF) alapján 2025-ben Magyarországon 249 kockázatos termék miatt kellett intézkedni, az esetek főként zöldségekhez és gyümölcsökhöz, baromfihúshoz és az abból készült termékekhez, valamint gabonához és pékáruhoz kapcsolódtak, 82 százalékban külföldi előállítású termék volt érintett - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
2026. 02. 02. 12:30
Megosztás:

Csőtörés helyett megelőzés: Milliárdokat menthet meg az új víziközmű-rendelet

Február 1-jén lépett hatályba az a kormányrendelet, amely új alapokra helyezi a Víziközmű-fejlesztési és Ellentételezési Alap működését. A szabályozás célja a nemzeti víziközművagyon védelme és a hálózati veszteségek csökkentése. A szolgáltatóknak ezentúl elkülönített számviteli nyilvántartást kell vezetniük a karbantartásra fordított forrásokról. Illés Gábor, az ECORPS Kft. ügyvezetője szerint a rendelet előremutató, de a sikerhez elengedhetetlen a kivitelezések minőségi követelményrendszerének szigorítása. A szakember kiemelte: a szakszerűtlen munkavégzés hosszú távon veszélyezteti a hálózat élettartamát és a közpénzek hatékony felhasználását.
2026. 02. 02. 12:00
Megosztás: