Gyenge dollár és kedvező ingatlanpiaci adat emelte az USA piacokat

A vártnál jobban alakuló használt ingatlan értékesítési adatnak köszönhetően mutatkozó vételi erő, hat hónapos csúcsra emelte az amerikai piacokat a tegnapi kereskedési napon.

A DJIA indexe 30,62 ponttal, vagyis 0,28 százalékkal 11.163,18 pontra nőtt. Az S&P 500-as mutató 2,26 ponttal, azaz 0,19 százalékkal mozdult felfelé, és 1.185,34 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 11,49 ponttal, vagyis 0,46 százalékkal 2.490,88 pontra erősödött.

 

Az indexek emelkedésében még közrejátszott a gyengülő dollár, és az a várakozás, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed gazdaságélénkítő állampapír vásárlásba kezd. Mindezek hatására visszatért a piacra a kockázatvállalási kedv.

 

A dollár gyengülésében szerepet játszott, hogy a Húszak (G20) a hét végi értekezletükön nem jutottak dűlőre a valutaárfolyamokkal vívott világkereskedelmi küzdelem szabályozásában. A fejlett országok felértékelést várnak a felzárkózóktól, de azok erre nem hajlandók, látván, hogy a japán pénzügyi vezetés leértékeli a jent, és a dollár is veszíteni fog értékéből, ha a Fed november elején megkezdi a mennyiségi enyhítés újabb fordulóját, ezt elemzők biztosra veszik.

 

A Goldman Sachs egy hétfői jelentése szerint a Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottságának (FOMC) november 3-án záródó kétnapos ülését követően jelentik be az állampapír-vásárlási programot. Az elmúlt időszakban számos találgatás látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a Fed mekkora összegért vásárolna állampapírokat. A Goldman szerint ez akár 2 ezer milliárd dollár is lehet.

 

Már a hétfői kereskedés idején hozták nyilvánosságra, hogy szeptemberben 10 százalékkal nőtt a forgalom a használtlakás-piacon. Ez jóval felülmúlta az elemzők által várt 5,3 százalékos növekedést. Vállalati eredmények is javítottak a befektetői hangulaton. A vártnál kedvezőbb negyedéves adatokat közölt az építőipari kiskereskedő Home Depot, és a dohányipari Lorillard.

 

A decemberi szállítású WTI olajfajta árfolyama 83 centtel 82,52 dollárra emelkedett hordónként, míg a decemberi szállítású arany jegyzése 13,80 dollárral 1.338,90 dollárra nőtt.

Üzembe helyezték az Alteo új villamosenergia-tárolóját Győrben

Üzembe helyezték az Alteo új, mintegy 100 megawattóra (MWh) kapacitású villamosenergia-tárolóját Győrben, amely az eddig átadott legnagyobb ipari energiatároló Magyarországon, a most átadott energiatároló a beépített magyar tárolói teljesítmény mintegy egyötödét adja - közölte a Alteo csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 26. 17:00
Megosztás:

Újabb rádióműsorok készülhetnek a médiatanács támogatásával

Megközelítőleg 90 millió forint támogatást szavazott meg rádióműsorok készítésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Emellett a hatóság a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt egy újabb ügyben fordult a luxemburgi társhatósághoz - közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága csütörtökön az MTI-vel.
2026. 02. 26. 16:30
Megosztás:

200 milliárd forinttal emelkedik a Demján Sándor Program EXIM-es konstrukcióinak keretösszege

Újabb 200 milliárd forinttal növeli a Kormány az EXIM Magyarország Demján Sándor Programban elérhető finanszírozási termékeinek keretösszegét, amely így összesen 900 milliárd forintra bővül. A keretemelés célja, hogy a hazai kis- és középvállalkozások kedvező feltételek mellett juthassanak fejlesztéseiket és működésüket támogató forrásokhoz a jelenlegi piaci környezetben is, ezzel erősítve versenyképességüket, valamint exportpiaci jelenlétüket.
2026. 02. 26. 16:00
Megosztás:

A csendes stabilcoin-forradalom: Tőkeátrendeződés a kriptopiacon

„A kriptó haldoklik!” – ez a szlogen az elmúlt hetekben többször is megjelent a közbeszédben. Valóban, ha kizárólag a legismertebb kriptovaluták árfolyamát nézzük, könnyen támadhat ilyen benyomásunk.
2026. 02. 26. 15:30
Megosztás:

Prémium SUV-ok előretörése: ennyit változott egy év alatt a német mezőny élvonala

Jelentős szerkezeti átrendeződés látható a német prémium márkák között a hazai használtautó piacon 2025 és 2026 januárját összehasonlítva. Míg egy évvel ezelőtt még a BMW 3-as sorozat vezette a toplistát 8 200 érdeklődéssel, addig 2026 januárjára a BMW X-sorozat került az élre 6 600 érdeklődéssel. A 3-as iránti kereslet egy év alatt közel 29%-kal csökkent, így a második helyre szorult vissza. A változás jól mutatja, hogy a prémium szegmensben a SUV-vonal végleg átvette a vezető szerepet a klasszikus szedánoktól.
2026. 02. 26. 15:00
Megosztás:

Az Erste Csoportnál folytatódott az erős növekedés a lakossági és vállalati üzletágban

Az Erste Csoport sikeres 2025-ös pénzügyi évre tekinthet vissza. A bankcsoport 3,5 milliárd eurós nettó eredményt ért el (2024: 3,1 milliárd euró). A növekedést elsősorban a lakossági és vállalati szegmens további bővülése alapozta meg, de egyszeri tételek is szerepet játszottak benne. A nettó eredmény kétharmadát a csoport Ausztrián kívüli leánybankjai adták. A CET1 ráta jelentősen, 19,3 százalékra emelkedett, stabil tőkehelyzetet biztosítva a lengyelországi akvizícióhoz.
2026. 02. 26. 14:30
Megosztás:

Kínálati fordulat jellemezheti a lakáspiacot 2026-ban

Kedvezőnek ígérkeznek a lakáspiac idei kilátásai Magyarországon: az építési engedélyek számának látványos növekedése és a fokozódó fejlesztői aktivitás a kínálat erősödését vetíti előre. Mindeközben a támogatott hitelkonstrukciók továbbra is segíthetik a vásárlókat, a lakásárak emelkedésének üteme pedig várhatóan mérséklődik a tavalyi szinthez képest – derül ki az MBH Jelzálogbank 2026-os lakáspiaci prognózisából.
2026. 02. 26. 14:00
Megosztás:

Március elejéig használható a Webes Ügysegéd az egyéni vállalkozók bejelentéseire

Február közepén élesedett a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportál (ÜPO) részeként az egyéni vállalkozók bejelentéseinek kezelésére szolgál, és ezeknél az ügyintézéseknél átveszi a Webes Ügysegéd szerepét, március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható, de ott ezután már nem lehet ilyen bejelentést indítani - hívta fel a figyelmet csütörtökön a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2026. 02. 26. 13:30
Megosztás:

2026-ot is lendületesen kezdte a hazai turizmus

2025-ben rekordévet zárt a hazai turizmus, a minden korábbinál nagyobb számú – 20 millió – vendég, minden korábbinál több, mintegy 47 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken. Az idei év is jól indult, januárban a vendégek száma 5,3 százalékkal, míg az általuk eltöltött éjszakáké 3,6 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest, ez kedvező kiindulási alap, hogy 2026-ban tovább nőjön a hazai turizmus. A kormány ezt olyan intézkedésekkel erősíti, mint a fix 2,5%-os kamatozású KTH Start-hitel, a KTH Start 2=3 akció, valamint az 5+1 pontból álló vendéglátóipari akcióterv.
2026. 02. 26. 13:00
Megosztás:

A WLFI új staking modellt és USD1-ösztönzőket vezetne be

A Trump család támogatását élvező kriptovállalkozás, a World Liberty Financial (WLFI) új javaslatot terjesztett elő, amely egyszerre reformálná a governance rendszert és pörgetné fel a saját stabilcoinja, az USD1 használatát. A terv középpontjában egy 180 napos staking alapú szavazási modell és célzott DeFi-ösztönzők állnak – mindezt egy olyan piacon, ahol továbbra is az USDC és az USDT dominál.
2026. 02. 26. 12:30
Megosztás:

Újból elérhető a lakossági távhőpályázat

Csütörtöktől újból elérhető a lakossági távhőpályázat - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM).
2026. 02. 26. 12:00
Megosztás:

A nettó keresetek jobban emelkednek mint a bruttók

Hónapok óta az látható, hogy a nettó keresetek nagyobb arányban növekednek, mint a bruttók - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2026. 02. 26. 11:30
Megosztás:

Átlépte az 1 billió dollárt az Aave hitelezése

Az RWA-piacok megnyitása új korszakot indíthat a DeFi-ben. Az Aave történelmi mérföldkőhöz érkezett: a protokoll kumulatív hitelezési volumene meghaladta az 1 billió dollárt, miközben elindult a Horizon nevű, intézményi szereplőkre szabott RWA-piac. A rekord nemcsak a decentralizált hitelezés (DeFi lending) iránti tartós keresletet mutatja, hanem azt is, hogy az on-chain hitelpiac egyre szorosabban kapcsolódik a hagyományos pénzügyi szektorhoz (TradFi).
2026. 02. 26. 11:00
Megosztás:

Két-három hét alatt Velencei-tónyi szennyvíz keletkezik Magyarországon

Űrhajókon is használt megoldással csökkentik 30–50 százalékkal a szennyvíztisztító telepek energiaigényét.
2026. 02. 26. 10:30
Megosztás:

Jelentősen erősödött a forint, nagyot estek a hazai hozamok, az ÁKK újabb 1,2 milliárd euró értékű devizaforrást vonhatott be zárt körben

Folytatódott az irány nélküli kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, a tízéves amerikai hozam maradt 4,05, a német 2,7% körül. A dollár kissé gyengült, az euró erősödött, így az EUR/USD 1,18-ig emelkedett.
2026. 02. 26. 10:00
Megosztás:

Visszatért az optimizmus az AI-jal kapcsolatban, meredeken emelkedett a NASDAQ

A Wall Street szerdán emelkedéssel zárt, folytatva a technológiai részvények vezette ralit, és kéthetes csúcsokat ért el, köszönhetően annak, hogy az AI-jal kapcsolatos aggodalmak háttérbe szorultak az új technológia lehetséges előnyeivel kapcsolatos, újjáéledő optimizmus miatt.
2026. 02. 26. 09:30
Megosztás:

Rekordon zártak a főbb európai indexek

Rekordmagasságba került a legtöbb vezető európai index, köztük a DAX (+0,8%), a CAC 40 (+0,5%), az FTSE 100 (+1,2%) és így a pán-európai Stoxx 600 is (+0,7%).
2026. 02. 26. 09:00
Megosztás:

Szolgálati lakások épülnek Balatonfüreden

Két épülettömbben 16 szolgálati lakás épül összesen mintegy másfél milliárd forintértékben. A lakóházak a tervek szerint jövő nyárra készülnek el - közölte szerdán, Balatonfüreden az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára.
2026. 02. 26. 08:30
Megosztás:

Ebben a városban megduplázzák a turisztikai adót!

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 08:00
Megosztás:

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, a EuroVelo 11 útvonal mentén - tájékoztatta a beruházásra létrejött konzorciumot vezető csongrádi önkormányzat az MTI-t.
2026. 02. 26. 07:30
Megosztás: