Gyengült a gazdasági aktivitás az euróövezetben

Januárban a vártnál nagyobb mértékben csökkent az euróövezet gazdasági aktivitása londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet beszerzésimenedzserek körében végzett felmérésének előzetes adatai alapján.

A teljesítménycsökkenés elsősorban a szolgáltatóipari szektort sújtotta, ahol tovább romlott a teljesítmény a decemberihez képest, a feldolgozóipari viszont továbbra is teljesítménynövekedést mutat, bár a decemberinél kevésbé dinamikusat. Összességében az euróövezeti gazdasági teljesítmény csökkent januárban a decemberihez képest.
   
A feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) előzetes értéke 54,7 pontra csökkent januárban a decemberi 55,2 pontról a várt 54,5 pont helyett. A szolgáltatóipari BMI a decemberi 46,4 pontról januárban 45,0 pontra csökkent, kevésbé a várt 44,5 pontnál.
   
A feldolgozóipari és szolgáltatóipari adatok összesítésével képzett kompozit BMI értéke a várt 47,6 pont helyett 47,5 pontra csökkent januárban a decemberi 49,1 pontról.
   
A BMI 50 pont feletti értéke a vizsgált gazdasági ágazat teljesítményének növekedését, 50 pont alatti értéke pedig zsugorodását jelzi.
   
A szolgáltatóiparban januárban már az ötödik egymást követő hónapba csökkent a teljesítmény, mégpedig tavaly május óta a legnagyobb mértékben. A feldolgozóiparban viszont már a hetedik egymást követő hónapban növekedett januárban a teljesítmény, igaz, ezen belül a legkisebb mértékben. Az összesített teljesítmény pedig a kompozit index tanúsága alapján a harmadik egymást követő hónapban volt 50 pont alatt januárban.
   
"A szigorodó járványvédelmi korlátozások miatt egyre inkább elkerülhetetlennek tűnik a dupla visszaeséses gazdasági recesszió bekövetkezése az euróövezetben" - foglalta össze a felmérés megállapításait Chris Williamson, az IHS Markit vezető közgazdásza. Kiemelte, hogy a termelési teljesítmény fokozódó mértékben gyengül a szolgáltatóipari szektor romló üzleti kondíciói miatt és a szolgáltatóiparban is a leggyengébbnek bizonyult a teljesítmény növekedésének mértéke immár a hetedik hónapja tartó javulása során.
   
"Az egyetlen biztató jel az, hogy a lassulás mértéke nem annyira kiélezett, mint a tavaszi válság idején volt" - mondta, kiemelve, hogy ez elsősorban a feldolgozóipar ellenállóképességének és az exportkereslet növekedésének tulajdonítható annak köszönhetően, hogy a korlátozó intézkedések kevésbé gátolták a termelési folyamatokat.
   
Az IHS Markit szerint az euróövezetben az első negyedévben igen gyenge gazdasági teljesítményre lehet számítani, de a második negyedévben a tömeges oltások terjedésével a növekedés már jelentősebb lendületre tehet szert.

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: