Hagyó Miklós jogi lépéseket tesz az FKF Zrt.-ügy miatt

(MTI) - Jogi lépéseket tesz Hagyó Miklós a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. vezérigazgatójának kiszivárgott tanúvallomásában foglaltak miatt. Az MSZP-s párttagságát felfüggesztett politikus az MTI-nek csütörtökön azt mondta: főpolgármester-helyettesként sem utasítási, sem döntési, sem pedig munkáltatói jogköre nem volt. Megismételte, hogy áll minden vizsgálat elé.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya szerdán közölte: hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomozást rendeltek el az FKF Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban. A Hír TV szerdai értesülése szerint az egyik közbeszerzésből 70 millió forintot juttatott vissza az előre kiválasztott nyertes cég a városházára. Az FKF vezérigazgatójának vallomása szerint Mesterházy Ernő és Hagyó Miklós mozgatta a szálakat itt is, csakúgy, mint a BKV esetében.

 

A Hír TV szerint Hagyó Miklós ajánlására kaphatott megrendelést a CEMI Kft. a FKF Zrt.-től. Bielek Péter, az FKF Zrt. vezérigazgatója a rendőrségen tett vallomásában közölte: Hagyó Miklóstól a főpolgármester-helyettes városházi irodájában kapott megrendelést a CEMI Kft. megbízására, a találkozón részt vett a tanácsadó cég vezetője is.

 

Hagyó Miklós az MTI-nek azt mondta: a főpolgármester-helyettesi tisztsége átadásakor, 2009 novemberében készült átadás-átvételi jegyzőkönyv, és a főpolgármester jelenlétében a cégvezetőkkel is áttekintették a folyamatban lévő ügyeket, de Demszky Gábor semmilyen említést nem tett az ügyről. Bielek Péter vezérigazgató - fűzte hozzá - sikerként könyvelte el, hogy a hírbe hozott tanácsadó cég, a CEMI Kft. tanácsainak eredményeként az FKF Zrt. évente kétmilliárd forintot takarít meg.

 

A vezérigazgató-helyettes, Tölgyesi Balázs kinevezéséről szólva Hagyó Miklós elismerte: valóban Bielek Péter mutatta be neki Tölgyesi Balázst, akivel 3-4 alkalommal, más FKF Zrt. vezető társaságában találkozott szakmai ügyekről beszélve, de nem tartott vele közvetlen kapcsolatot sem telefonon, sem személyesen. Mint mondta: ez majd nyomozás során is bebizonyosodik. Aláhúzta: Tölgyesi Balázs is úgy nyilatkozott, hogy kinevezéséhez neki semmi köze nem volt; Bielek Péter mutatta be neki Hagyó Miklóst, akinek a titkárságán találkoztak, és utána együtt mentek be az akkori főpolgármester-helyetteshez, ez azonban a kinevezését követő bemutatkozó beszélgetés volt.

 

Hagyó Miklós hangsúlyozta: főpolgármester-helyettesként sem utasítási, sem döntési, sem pedig munkáltatói jogkörrel nem rendelkezett. A vezérigazgatók munkáltatói jogkörét a gazdasági bizottság valamint az igazgató tanács gyakorolta - szögezte le azzal, hogy a fővárosi koalíciós megállapodás értelmében személyi kérdésekben Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettessel közösen nyújtották be az előterjesztéseket, és csak a frakcióegyeztetés után tárgyalhatta meg a bizottság és a kabinet azokat. "Minden híreszteléssel ellentétben, nekem egyedül nem állt módomban vezérigazgatók kinevezéséről illetve visszahívásokról dönteni" - fogalmazott.

 

Elmondta még: egyetért Demszky Gáborral abban, hogy Bielek Péter a sajtóban megjelent rendőrségi vallomásában foglaltak "rendkívül súlyos állítások". Hagyó Miklós idézett a főpolgármestertől, aki úgy nyilatkozott: Bielek Péterrel korrekt, bizalminak mondható viszonyt ápolt, számos esetben beszéltek az FKF Zrt. problémáiról, de a jelzett esetekről nem tett említést; nem jelezte, hogy bárki megkörnyékezte volna és jogszabályba ütközőt kért volna tőle.

 

Hagyó Miklós felidézte Szaniszló Sándor, az FKF Zrt. felügyelő bizottságának elnökének nyilatkozatát is, arról, hogy a felügyelő bizottság a cég beruházásairól folyamatosan beszámoltatta a menedzsmentet, és nem jeleztek soha semmilyen problémát, visszásságot. A volt főpolgármester-helyettes az MTI-nek azt is elmondta, hogy 2006 decemberében, amikor a közgyűlés főpolgármester-helyettesnek megválasztotta, "mindenre fel volt készülve", tudta: sok feladat vár a koalíciós városvezetésre, hogy "sok érdeket sértenek" majd, hiszen az európai uniós pályázatokhoz szükséges önrész miatt költséghatékony gazdálkodás volt a célkitűzés. Úgy vélekedett: a megkezdett munka eredménye volt a BKV Zrt.-nél elért évi 8 milliárd forintos, az FKF Zrt.-nél pedig az évi 2 milliárd forintos megtakarítás.

 

"Eltökélt és elkötelezett voltam és vagyok abban, hogy a képviselői eskümhöz híven a budapestiek érdekeit szolgáljam, ha vehemensen képviseltem is az érdekeket, akkor azt a fővárosiak érdekében tettem" - fogalmazott. Kifejtette: a magánszférában megtanulta, csak egy határozott vezető tudja motiválni és kiugró teljesítményekre ösztönözni munkatársait. Mint mondta, ehhez a következő eszközöket használta: egyeztetés, konzultáció, tájékozódás. "Egyéb jogköröm, sem döntési, sem utasítási nem volt" - fűzte hozzá.

 

Hagyó Miklós szerint a választások miatt lejárató kampány folyik az MSZP ellen, amely a "békávézás, hagyózás" után is Budapesten még az EP-választáshoz képest is jobb eredményt ért el. Furcsának nevezte, hogy az országgyűlési választások második fordulója előtti napokban szivárgott ki a FKF Zrt. vezérigazgatójának februári vallomása, és csak az után indult ismeretlen tettes ellen eljárás. Úgy fogalmazott: bízik a "független, objektív magyar igazságszolgáltatásban, és a fővárosiakban is, hogy nem ítélkeznek elhamarkodottan". "Én a magam részéről itt Budapesten állok minden vizsgálat elé" - szögezte le ismét.


Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 16. 18:00
Megosztás:

Tavaly tovább nőtt a cseh fegyverkivitel

Mintegy 115,4 milliárd korona (1846,4 milliárd forint) értékben szállítottak fegyvereket és hadiipari eszközöket tavaly külföldre a cseh cégek, ami éves szinten 23 százalékos növekedést jelent - közölte vasárnap a Novinky.cz cseh hírportál a védelmi tárca és a hadiipari cégek kimutatásaira hivatkozva.
2026. 08. 16. 17:00
Megosztás:

Több száz tűzoltó oltja az erdőtüzet Belgiumban

Továbbra is több száz tűzoltó és önkéntes oltja az erdőtüzet Belgiumban, a belga egységek munkájához számos ország ajánlott fel segítséget, eddig legkevesebb háromezer hektár természetvédelmi terület égett le - tájékoztatott a Le Soir című, angol nyelvű belga hírportál vasárnap.
2026. 08. 16. 16:00
Megosztás:

Franciaország délnyugati részén viharok és földcsuszamlások pusztítottak a kánikula végén

A tikkasztó hőmérsékletek mellett Franciaország délnyugati határvidékét jelentős károkat okozó, jégesővel kísért viharok és földcsuszamlások sújtották a hétvégén, elsősorban a Pireneusokban és Aveyron megyében.
2026. 08. 16. 15:05
Megosztás:

Banki engedély felé lépett a Trump-közeli World Liberty: új szintre kerülhet a USD1 stabilcoin

A Donald Trumphoz és családjához kötődő World Liberty Financial fontos szabályozási mérföldkőhöz érkezett az Egyesült Államokban. Az amerikai bankfelügyelet előzetes, feltételes jóváhagyást adott egy országos trust bank létrehozására, amelynek központi feladata a USD1 stabilcoin kibocsátása, visszaváltása és tartalékainak kezelése lenne. A döntés ugyanakkor még nem jelent teljes banki működési engedélyt – és éppen ez a részlet teszi igazán érdekessé a történetet.
2026. 08. 16. 14:00
Megosztás:

Szinte hihetetlen: 2026-ban kétszer is megdőlt a 2024-es legintenzívebb hőhullám rekordja Budapesten

A HungaroMet Budapestre elérhető adatsora alapján a modern mérések kezdete óta minden korábbinál intenzívebb volt mindkét idei extrém hőhullám – először egy 12 napos, majd egy 9 napos, de az előbbinél is intenzívebb hőhullámot kellett átvészelnünk idén nyáron. Szabó Péter (ELTE Meteorológiai Tanszék) rövid elemzésében két ábrával illusztrálja az egyre kiugróbb rekordmelegeket, melyek jelentős többlethalálozással is járnak.
2026. 08. 16. 13:00
Megosztás:

A barlangfürdő megnyitójával és állatkerti születésnappal is várják Miskolcon a látogatókat

Augusztus 20-án újra kinyit a Miskolctapolcai Barlangfürdő, emellett fényfesztivállal, repülőtéri programokkal, állatkerti születésnappal és éjszakai futóversennyel várják a látogatókat a borsodi vármegyeszékhelyen az ünnepi hosszú hétvégén.
2026. 08. 16. 12:00
Megosztás:

Mi fedez egy stabilcoint? Így ellenőrizheted a tartalékokat

A stabilcoinok egyik legfontosabb ígérete egyszerűen hangzik: egy dollár értékű token mögött egy dollárnyi fedezet áll. A valóság azonban ennél jóval összetettebb. Nem mindegy, hogy a kibocsátó készpénzt, amerikai állampapírt, aranyat, Bitcoint vagy más eszközt tart a tartalékban, ahogyan az sem, hogy ezt egy egyszeri attesztáció, teljes pénzügyi audit vagy blokkláncon működő proof of reserves rendszer igazolja. A Tether 2026-os első teljes auditja különösen aktuálissá tette a kérdést: hogyan lehet ellenőrizni, hogy egy stabilcoin mögött valóban ott van-e a megígért fedezet?
2026. 08. 16. 11:00
Megosztás:

Egészségipari konferenciát rendez a Szegedi Tudományegyetem

OneHealth Summit - Szeged címmel rendez az egészségipar legfontosabb tudományos és technológiai trendjeit bemutató konferenciát szeptember közepén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
2026. 08. 16. 09:00
Megosztás:

Súlyos problémákat tártak fel a szakfelügyeleti vizsgálatok a színháztörténeti múzeumban

Súlyos problémákat tártak fel azok a rendkívüli szakfelügyeleti vizsgálatok, amelyeket több szakmai jelzés alapján rendelt el az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézetben (OSZMI) a Kulturális Minisztérium - írta Facebook-oldalán Sári Zsolt közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár szombaton.
2026. 08. 16. 08:00
Megosztás:

A Solana-tartalékra építő cég 30,3 millió dollárt bukott – de nem a működés miatt

A Solana Company (HSDT) második negyedéves vesztesége 30,3 millió dollár lett, miközben a vállalat mindössze 2,5 millió dollár bevételt termelt. A veszteség döntő része azonban nem a működésből, hanem a Solana (SOL) árfolyamának esése miatt elszámolt értékvesztésből származott.
2026. 08. 16. 07:00
Megosztás:

Indul a párlatfőzés szezonja – ezekre a szabályokra érdemes figyelni

A gyümölcsök érésével megkezdődik a párlatfőzés időszaka is. Sokan saját maguk készítik el a párlatot, ehhez azonban nemcsak a megfelelő szaktudásra, hanem a szabályok ismeretére is szükség van. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.
2026. 08. 16. 06:00
Megosztás:

Fürdőzési tilalmat rendeltek el ezen a strandon

Tartós fürdőzési tilalmat rendelt el a Fejér Vármegyei Kormányhivatal a Velencei-tó rendkívül alacsony vízállása miatt a gárdonyi Tini Strandra idénre - közölte a Fejér vármegyei város a Facebook-oldalán.
2026. 08. 16. 05:00
Megosztás:

Paks - Magyar Péter: ütemezetten halad a fenékküszöb építése

Mindkét partról ütemezetten halad a fenékküszöb építése - közölte szombat este közösségi oldalán a miniszterelnök.
2026. 08. 16. 04:00
Megosztás:

Az MKIF a törvényes eljárást hangsúlyozza az M6-os autópálya ügyében

A hatályos jogszabályoknak és a Magyar Állammal kötött szerződésnek megfelelően, nyílt közbeszerzésen nyerte el az M6-os autópálya érintett szakaszának üzemeltetését a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zártkörűen Működő Részvénytársaság (MKIF Zrt.) - közölte a cég szombaton az MTI-vel.
2026. 08. 16. 03:00
Megosztás:

300.000 Ft-nál több készpénzt dugdosol otthon? Ebből bajod lesz!

Sokan érzik úgy, hogy a megtakarításuk ott van a legnagyobb biztonságban, ahol folyamatosan szemmel tarthatják: a szekrény mélyén, egy borítékban vagy éppen a matrac alatt. Néhány százezer forint otthoni tartása azonban már komoly kockázatokat rejthet.
2026. 08. 16. 02:00
Megosztás:

Hogyan kérhetem a nyugdíjam újraszámítását vagy az összeg felülvizsgálatát?

Előfordulhat, hogy valaki a nyugdíj megállapításáról szóló határozat kézhezvétele után úgy érzi: a folyósított összeg alacsonyabb annál, mint amire a munkával töltött évei és korábbi keresete alapján számított.
2026. 08. 16. 01:00
Megosztás:

Országszerte sok munkát adtak a szabadtéri tüzek a katasztrófavédelemnek

Szombat délután is több szabadtéri tűzhöz riasztották a katasztrófavédelem munkatársait országszerte.
2026. 08. 16. 00:05
Megosztás:

Több mint 200 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett június eleje óta

Eddig 209 tankönyvvé nyilvánítási kérelem érkezett a június elején közzétett nyilvános felhívás alapján kiválasztott kiegészítő kiadványokra, közülük 145 esetében az eljárás már sikeresen be is fejeződött - közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter szombaton a Facebook-oldalán.
2026. 08. 15. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 33. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 08. 15. 22:00
Megosztás: