Hamarosan terítéken a magyar kohéziós pénzek esetleges felfüggesztésének kérdése

A tervek szerint hamarosan foglalkozik az Európai Bizottság azzal a kérdéssel, hogy a túlzott deficit miatti eljárás keretében javasolja-e az európai uniós tagországoknak, hogy ideiglenesen és részlegesen függesszék fel a Magyarországnak járó kohéziós támogatásokat. Ez lenne az első eset, ha ilyen megfontolás miatt függesztenék fel az uniós kötelezettségvállalásokat egy tagország számára.

Erről Karolina Kottova, a testület egyik szóvivője beszélt hétfőn Brüsszelben, az uniós végrehajtó testület szokásos napi sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva. További részleteket a szóvivő nem közölt, csupán arra emlékeztetett még, hogy a témában Olli Rehn pénzügyi és gazdasági felelős az illetékes. Az EU-tagországok pénzügyminiszterei az Európai Bizottság javaslatára a múlt hónapban döntöttek úgy, hogy a túlzott államháztartási deficit miatt Magyarország ellen régebben indított eljárás folytatódik.

 

Az akkor kiadott közlemény is utalt arra, hogy a következő lépések egyikeként - mivel euróövezeten kívüli országról van szó - Magyarország esetében a kohéziós alap kötelezettségvállalásainak felfüggesztése is felmerülhet. Korábbi tájékoztatás szerint egy ilyen intézkedés legkorábban a jövő évtől esedékes uniós támogatásokra vonatkozhatna, és csak azokra, amelyek esetében a támogatott beruházás még nem kezdődött el. Jövőre összesen mintegy 1,7 milliárd eurós támogatással számolhat Magyarország, de ebben a már elkezdett programokra jutó összeg is benne van. A kohéziós támogatások témájában az Európai Bizottság regionális fejlesztési kérdésekért felelős tagja, Johannes Hahn az illetékes.

 

A bizottság esetleges javaslatát az uniós pénzügyminiszteri tanácsnak is meg kell vitatnia, továbbá, a Külügyminisztérium januári tájékoztatása szerint ha ilyen értelmű bizottsági javaslat születik, akkor arról az Európai Tanács dönt, rendes eljárásban, minősített többséggel. A külügyi tárca kitért arra is: ha később a Tanács megállapítja, hogy az érintett tagállam megtette a szükséges kiigazító intézkedést, késedelem nélkül határoz az érintett kötelezettségvállalások felfüggesztésének megszüntetéséről. Nem a kohéziós támogatások felfüggesztése az egyetlen lehetőség az eljárás folytatására.

 

A bizottság és a pénzügyi tanács dönthet további információk kéréséről vagy ajánlások megfogalmazásáról is. Amikor a pénzügyminiszteri tanács januárban határozott az eljárás folytatásáról, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter jelezte, hogy a kormány minden szükséges döntést meghoz annak érdekében, hogy az államháztartás hiányát jövőre is az előírt, a bruttó hazai termékhez (GDP) képest 3 százalékban meghatározott határ alatt tartsa.

 

Túlzott deficit miatt huszonhét uniós tagállam közül huszonhárom ellen folyik eljárás az unióban. Ilyen okból még nem volt példa arra, hogy az EU felfüggesztette volna a kohéziós támogatásokat. Más okból ugyanakkor már tartottak vissza uniós kifizetéseket korábban. Bulgária például több százmillió eurós nagyságrendű összegtől esett el 2007-es csatlakozása után, elsősorban a korrupció elleni harc elégtelensége miatt. Rehn biztos a pénzügyi fegyelmet szigorító (az EU magyar elnöksége alatt kidolgozott), úgynevezett hatos jogszabálycsomag elfogadása után már többször említette, hogy a bizottság azonnal élni kíván mindazokkal az eszközökkel, amelyek a pénzügyi fegyelem betartatására rendelkezésére állnak.

 

Akkor ő is jelezte azt, hogy míg az euróövezeten belüli országoknál bírság vagy letét fizettetéséről lehet szó, a zónán kívüli tagállamok esetében az uniós támogatások felfüggesztése jöhet szóba. Pénzügyi szankciót az érvényes joganyag szerint a pénzügyminiszteri tanács akkor róhat ki, ha egy tagállam sorozatosan nem teljesíti az uniós ajánlásokban megfogalmazottakat. Ilyen fenyegetéssel az unió eddig még nem élt, ugyanakkor a nemzetközi gazdasági válság miatt több tagállam számára meghosszabbították az ajánlások teljesítésének határidejét.

 

Magyarország ellen a túlzott deficit miatti eljárás 2004 júliusa óta folyik, ez a legrégebben ilyen folyamatban levő eljárás egy tagállam ellen. A következő állam a sorban Nagy-Britannia, amely ellen 2008-ban indítottak hasonló eljárást. Amikor januárban Olli Rehn bejelentette, hogy a bizottság a procedúra további folytatását javasolja Magyarország ellen, azt is kijelentette: az eljárás "nem új, és nem kizárólag a jelenlegi kormány felelőssége". Több, különböző politikai színezetű kormány közös "termékéről" van szó - fogalmazott a finn biztos akkor. (MTI)


Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 13:00
Megosztás:

A TRON megelőzte az Ethereumot: új vezető az USDT piacán

Fordulat történt a legnagyobb stabilcoin körüli versenyben: a TRON 2026 harmadik negyedévében az átlagos USDT-állomány alapján megelőzte az Ethereumot. A hálózat átlagos stabilcoin-állománya 92,25 milliárd dollárra emelkedett, miközben az átutalások összértéke elérte a 2180 milliárd dollárt. A látványos forgalom mellett azonban a bevételek csökkentek, így a negyedév egyszerre szólt terjeszkedésről és olcsóbb hálózathasználatról.
2026. 11. 04. 12:30
Megosztás:

Itt a következmény: jövőre az átutalások 80 százaléka illetékmentessé válik

A forintban indított egyedi átutalások közel négyötöde illetékmentessé válik januártól. Az értékhatár 50 ezerről 150 ezer forintra emelése a lakossági tranzakciókat érinti, ezeknél pedig ennél is magasabb lesz ez az arány – számolta ki a BiztosDöntés.hu az elfogadásra váró törvényjavaslat hatását. A magánszemélyek ezzel a 150 ezer forint feletti utalásnál 450 forintot spórolnak. Miközben az egyedi forintátutalások közel 55 százaléka a háztartásokhoz köthető, ezek a forgalom teljes összegének csak mintegy 4 százalékát adják.
2026. 11. 04. 12:00
Megosztás:

A Triumph törökbálinti központját vásárolta meg a Gestor

A Gestor Csoport megvásárolta a Triumph International törökbálinti logisztikai és irodaközpontját, és hosszú távú, 10 éves bérleti szerződést kötött a vállalattal. A svájci fehérneműgyártó a mintegy 3300 négyzetméteres ingatlanban bérlőként folytatja működését.
2026. 11. 04. 11:30
Megosztás:

Milliárdos forgalom a stabilcoin-kártyákon: hová kerül a pénzünk?

Egy érintés a terminálnál, jóváhagyott fizetés a telefonon: a stabilcoin-kártyák használata hétköznapi élménynek tűnik. A háttérben azonban digitális dollárok, devizaváltások, fedezetek és pénzügyi közvetítők összetett rendszere dolgozik.
2026. 11. 04. 11:00
Megosztás:

Az erős makrogazdasági adatok tolták felfelé az amerikai hozamokat kedden

A munkaerőpiaci adatok és a kedvező gyártói megrendelések egyaránt az amerikai gazdaság erejét mutatták, ami a hozamok emelkedésének irányába hatott.
2026. 11. 04. 10:30
Megosztás:

Makrogazdasági szempontból csendes napon csúsztak lejjebb a nyugat-európai indexek

A hétfői emelkedést követően tegnap lefelé vették az irányt a vezető nyugat-európai indexek. A STOXX 600 0,6%-kal, a DAX és a CAC 40 0,4%-kal, az FTSE 100 1,1%-kal csökkent.
2026. 11. 04. 10:00
Megosztás:

Zcash az élen, PUMP a nyomában: öt kriptó, öt történet a rali mögött

Tíz százalék feletti ugrás, egymilliárd dollárt meghaladó forgalom, közelgő hálózati frissítés és bevételből finanszírozott tokenvásárlások: izgalmas mezőnyt hozott a kriptopiac nyerteseinek legfrissebb listája. A Zcash, a Pump.fun, a LayerZero, az SPX6900 és a Venice Token emelkedése azonban öt különböző történetet takar — és nem mindegyik mögött található friss, bizonyítható híresemény.
2026. 11. 04. 09:30
Megosztás:

Jelentős demokrata győzelem látszik a reggeli órákban

A félidős választási eredményekre várva kedden is vegyesen zártak az amerikai indexek. A Nasdaq Composite 0,8%-kal, az S&P 500 pedig 0,4%-kal emelkedett, miközben a Dow Jones 0,4%-kal gyengült.
2026. 11. 04. 09:00
Megosztás:

Trump kész együttműködni a demokratákkal

Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a keddi félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal - jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott keddi interjúja alapján.
2026. 11. 04. 08:30
Megosztás:

A pedagógusok szerint elmarad a béremelés mértéke a kampányban ígértektől

Emelkedik az oktatásra fordítandó összeg a jövő évi költségvetés tervezete szerint, de a nevelést-oktatást közvetlenül segítő dolgozók béremelésének mértéke elmarad attól, amit a választási kampányban ígért a Tisza Párt - nyilatkozta Gosztonyi Gábor, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke az MTI-nek.
2026. 11. 04. 07:30
Megosztás:

Ismét nő a madárinfluenza kockázata: kiemelten fontos a járványvédelem

A vadmadarak őszi vonulásával fokozódik a madárinfluenza baromfiállományokba történő behurcolásának kockázata, amit a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriumában egyre több pozitív vadmadár minta is jelez. A Nébih felhívja valamennyi baromfitartó figyelmét, hogy a járványvédelmi előírásokat az ország teljes területén szigorúan és következetesen be kell tartani, a magas kockázatúnak minősített járásokban pedig további szigorúbb intézkedések is érvényben vannak.
2026. 11. 04. 07:00
Megosztás:

Jövő augusztusban indulhat a termelés az új orosházi chipsgyárban

Jövő augusztusban a tervek szerint elindul a termelés az új orosházi chipsgyárban, az első évben 40 ezer tonna burgonya- és legfeljebb tízezer tonna kukoricachipset állítanak elő - nyilatkozta az MTI-nek a török Dogus Cay vállalkozás igazgatótanácsának tagja kedden Orosházán.
2026. 11. 04. 06:30
Megosztás:

Még több uniós támogatás érkezhetne Magyarországra

Hivatalba lépése óta a kormány rendkívül jelentős előrelépéseket tett hazánk társadalmi, gazdasági és környezeti állapotának javítása érdekében. A további előrelépést is megkönnyítené, ha Magyarország is támogatná az ETS2 bevezetését, amely a közlekedésre és az épületfűtésre is kiterjesztené a szén-dioxid-kibocsátás árazását. Erre hívta fel Magyar Péter miniszterelnök figyelmét öt hazai civil szervezet.
2026. 11. 04. 06:00
Megosztás:

December 24-e munkaszüneti nap lett - mi lesz az ünnepi forgalommal?

Nem kell attól tartani, hogy december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítása bármilyen kiesést okozna az ünnepi forgalomban - közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) kedden az MTI-vel arra reagálva, hogy már idén munkaszüneti nap lesz december 24., miután az Országgyűlés egyhangúlag támogatta a Tisza erről szóló törvényjavaslatát.
2026. 11. 04. 05:30
Megosztás:

Ki tartsa el a magyar nyugdíjasokat? Országos kutatási eredmények

A magyar felnőttek véleménye szerint az egyénnek éppúgy felelőssége, hogy gondoskodjon nyugdíjas éveiről, mint az államnak. Sokak szerint az idősek gyermekeire, unokáira is komoly feladat hárul, viszont csak kevesen számítanak arra, hogy saját utódaik anyagilag fogják segíteni őket. A Pénztárszövetség friss, országos kutatásából az is kiderül, hogy nőtt a nyugdíjcélú előtakarékoskodók aránya, viszont a magyarok fele továbbra is aggodalommal gondol időskori anyagi helyzetére.
2026. 11. 04. 05:00
Megosztás:

Az árrésstop várható kivezetése csak az első lépés: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat számára az áfacsökkentés is kulcskérdés

Az árrésstop várható kivezetése, a kiskereskedelmi különadó változása és a plázastop esetleges feloldása együttesen alakíthatja át a magyar élelmiszer-kiskereskedelmet. Ezek az intézkedések a hazai termelőkre és beszállítókra is hatással lesznek: bár az árrésstop megszüntetése hozzájárul a normál versenypiaci működéshez, a hazai tulajdonú üzletláncok további nehézségekkel szembesülhetnek. A DélKerTÉSZ szerint a hazai zöldség-gyümölcs ágazat versenyképességének erősítéséhez az áfacsökkentésre is szükség lenne.
2026. 11. 04. 04:30
Megosztás:

Az Otthon Start már lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik

Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.
2026. 11. 04. 04:00
Megosztás:

Nyakunkon a válság? Mit tegyünk az Unióban?

Az Európai Bizottság új iránymutatásokat mutatott be kedden, amelyek a testület közlése szerint rövid távon - legalább az első 72 órában -, de hosszú távon is segítenék a lakosság felkészülését válságokra és vészhelyzetekre.
2026. 11. 04. 03:30
Megosztás:

A kínai autómárkák leigázzák az európai piacokat

A kínai autómárkák 2019-ben még mindössze 0,1 százalékot képviseltek az európai új személyautók piacán, míg 2026-ban már 8 százalékos piaci részesedést értek el, ami hét év alatt nyolcvanszoros növekedést jelent.
2026. 11. 04. 03:00
Megosztás: