Harapnak a befektetők az olajra és az aranyra
A februári szállítású WTI típusú kőolaj ára 83,88 dollárig is emelkedett hordónként a Globex elektronikus piacán, mely szinten utoljára 2008. októberében járt. Jelenleg az árfolyam 83,79 dollárnál tartózkodik, mely 1,2 százalékos erősödés.
Már a múlt héten is jelentős erősödést tudhatott maga mögött, összesítve 4,3 százalékkal emelkedett. A hétvégén nyilvánosságra kerülő adatok, mely szerint Kína olajimportja decemberben 55,9 százalékkal emelkedett, valamint az, hogy az exportja 17,7 százalékkal bővült éves szinten, mind az árfolyam további emelkedését indukálta.
Az olaj mellett rákaptak a befektetők az aranyra is, a határidős piacon az árfolyam közel 24 dollárral emelkedett az elektronikus kereskedésben, mely mértékű emelkedésre több mint egy hónapja nem volt példa. Jelenleg az árfolyam 19,40 dolláros emelkedés mellett 1157 dolláron tartózkodik.