Megdöbbentő! Három gazdasági tévhit, amellyel le kell számolni

Az első tévhit, amelyre a szerző, Morgan Housel felhívja a figyelmet az, hogy "Kínában készül a legtöbb dolog, amire az amerikaiak a pénzüket költik".

Ezzel szemben tény, hogy a személyes fogyasztási kiadások mindössze 2,7 százalékát fordítják kínai termékekre és szolgáltatásokra, miközben e kiadások 88,5 százaléka amerikai termékekre és szolgáltatásokra megy el.

A munkaügyi statisztikai hivatal 2010-es jelentése szerint egy átlagos amerikai jövedelmének 34 százalékát költi a lakhatásra, 13 százalékát élelmiszerekre, 11 százalékát biztosításokra, 7 százalékát egészségügyi ellátásra és 2 százalékát oktatásra. Ezek a kategóriák teszik ki a kiadások közel 70 százalékát, és szinte teljesen egészében amerikai termékekre és szolgáltatásokra fordítják őket.

Az amerikai mezőgazdasági minisztérium adatai szerint például az Egyesült Államokban elfogyasztott élelmiszereknek mindössze 7 százaléka származik importból. Ha magukat a fizikai javakat nézzük, a kínai eredetű behozatal csak töredéke az amerikai kiadásoknak. Az Egyesült Államokban megvásárolt nem tartós fogyasztási cikkek - mint például élelmiszer, ruházati cikkek és játékok - 6,4 százaléka érkezik Kínából, 76,2 százaléka pedig belföldi gyártmányú.

A tartós fogyasztási cikkek - például gépjárművek és bútorok - 12 százalékát készítik Kínában, 66,6 százalékát viszont Amerikában.

Mi táplálja mégis ezt a tévhitet?

Részint valószínűleg abból a benyomásból származik, hogy az amerikai feldolgozóipari bázis rohamosan zsugorodik. A sokak számára meglepő igazság azonban az, hogy a feldolgozóipari termelés valójában közel áll minden idők legmagasabb szintjéhez. Ami zuhant az utóbbi évtizedekben, az a foglalkoztatottság.

A technológia és az automatizálás lehetővé tette az amerikai gyártóknak, hogy többet termeljenek kevesebb dolgozóval. Például a U.S. Steel amerikai fémipari konszern Garyben működő gyára 1950-ben 6 millió tonna acélt állított elő 30 ezer munkavállalóval. Jelenleg 7,5 millió tonnát termel mindössze 5000 dolgozóval. A kibocsátás növekedett, a foglalkoztatottság csökkent.

Kettes számú tévhit: az Egyesült Államok Kínának tartozik a legtöbbel

A tény az, hogy az amerikai államadósság 7,6 százalékát birtokolja Kína. Az amerikai államadósság értéke tavaly novemberben 14,9 billió dollár volt, ennek 7,6 százaléka, azaz 1,13 billió dollár értékű amerikai állampapír volt kínai kézben.

A fennmaradó rész legnagyobb birtokosa azonban maga az amerikai szövetségi kormány, amely különböző állami alapok, például a társadalombiztosítási vagyonkezelő alap révén mintegy 4,4 billió dollár értékben birtokosa kincstári értékpapíroknak. A szövetségi jegybank szerepét betöltő Federal Reserve további 1,6 billió dollár tulajdonosa.

Az államadósság maradéka szövetségi államok és helyi önkormányzatok (700 milliárd dollár), hazai magánbefektetők (3,1 billió dollár) és a más, nem kínai külföldi befektetők (3,5 billió dollár) között oszlik meg.

Kínának valóban sokkal tartozik az Egyesült Államok. A külföldi hitelezők közül valóban Kína áll az első helyen 1,13 billió dollárral, majd Japán (1 billió dollár) és az Egyesült Királyság (429 milliárd dollár) következik, azaz Japán és az Egyesült Királyság együtt lekörözi Kínát.

"Hányszor hallotta már, hogy valaki azt mondja: túl sok pénzt kölcsönöztünk Japántól vagy az Egyesült Királyságtól? Én soha. De milyen gyakran hallani a 'Kína a mi bankárunk' álláspont valamiféle változatát? Túl gyakran, azt mondanám" - fogalmazott Housel.

A hármas számú tévhit az, hogy az Egyesült Államok kőolajimportjának nagyobb része a Közel-Keletről származik.

Ezzel szemben tény, hogy az Egyesült Államokban felhasznált kőolajnak mindössze 9,8 százaléka érkezik a Közel-Keletről. Az amerikai kormány energetikai tájékoztató hivatalának (EIA) adatai szerint az Egyesült Államok napi olajszükséglete 19,2 millió hordó. Ennek a 49 százalékát belföldön termelik ki, a többi importból származik. A behozatalnak kis részét teszi ki a közel-keleti olaj, s az utóbbi években csökkenő tendenciával.

Tavaly a Perzsa-öböl térségéből - Bahrein, Irán, Irak, Kuvait, Katar, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek - importált kőolaj a felhasznált mennyiség 9,8 százalékát tette ki, miközben 2001-ben ez az arány még 14,1 százalék volt. Az Egyesült Államok több mint kétszer annyi kőolajat vásárol Kanadától és Mexikótól, mint a Közel-Keletről. Ha ezt hozzáadjuk a belföldön kitermelt mennyiséghez, nyilvánvaló, hogy a felhasznált olaj túlnyomó része Észak-Amerikából származik.

"Nem szabad bagatellizálni az energiahelyzetünket. Az ország felerészt még mindig az importált olajtól függ. Ez baj. De kell-e a Közel-Keletnek akkora figyelmet kapnia, mint amekkorát kap, ha az olajfüggőségről beszélünk? Ami a biztonságot és a geopolitikai stabilitást illeti, talán. A mennyiséget tekintve, valószínűleg nem" - véli Morgan Housel.