Hatalmas munkaerőhiány keletkezhet a pénzügyi szektorban

A koronavírus-járvány hatására tudatosabbak lettek az emberek, keresik a befektetési lehetőségeket és nő a megtakarítási hajlam. Az ügyfelek egyre inkább igénylik a minőségi szolgáltatásokat, de erre a pénzügyi szektor egyrészt nem volt felkészülve, másrészt a munkavállalók közül sokan nehéz helyzetbe kerültek az utóbbi hónapokban és nehezen tudnak elhelyezkedni, ami munkaerőhiányt eredményezhet. Cser Roland közgazdász, HR specialista szerint ugyan a biztosítási piac növekedésnek indult, a bankoknak is komplex szolgáltatásokat kell nyújtaniuk a jövőben.

Hatalmas munkaerőhiány keletkezhet a pénzügyi szektorban

Március elején mindenkit váratlanul ért a koronavírus-járvány kirobbanása, és az emberek a saját bőrükön tapasztalhatták meg, hogy pillanatok alatt képes egy külső tényező is szétrombolni az életüket. A szakember elmondta, jelenleg különösen kritikus az állás nélkül maradt középkorúak helyzete, akik hátránnyal indulnak a fiatalabbakkal szemben. Ennek oka többek közt, hogy kevés munkáltató kínál a sokéves tapasztalatukkal arányos fizetést.

A biztosítási piacon ugyanakkor ma is keresik a megfelelő munkatársakat: a munkaerőpiacon ma nagyon fontos hívószó a stabilitás, a többség hosszú távon gondolkozik és az állandóságot keresi, amit a biztosítói szakmában meg tudnak adni.

„Sok olyan ember került bizonytalan helyzetbe, aki korábban a vállalati értékesítésben dolgozott. Azok sem feltétlenül tudnak a saját szakmájukban elhelyezkedni, akik megfelelő tudással rendelkeznek. A pénzügyi piacnak óriási hiánya fog keletkezni hamarosan munkaerőből, amit mihamarabb ki kell egyenlíteni, hiszen a kereslet a másik oldalon rohamosan nő” – magyarázta.

Szerinte mára a biztosítói szakma is egyre szegmentáltabb. Ez azt jelenti, hogy akárcsak a jogászok, a biztosítási tanácsadók is különböző területekre specializálódnak, más-más témakörben rendelkeznek szaktudással. Éppen ezért a jelentkezőknél előny a már meglévő kapcsolati tőke: a cél, hogy ebből idővel saját klientúra épüljön ki, hiszen a legtöbb ügyfél a cégekhez mára személyes ajánlás útján érkezik. A sok negatívum mellett ugyanakkor pozitív hatása is volt az elmúlt időszaknak, hiszen a pénzügyi tudatosság hirtelen felértékelődött a hétköznapokban.

Cser Roland arról beszélt, a szektor rendkívül gyorsan és hatékonyan reagált a kihívásokra a technológiai vívmányoknak köszönhetően, így pedig megnyugtató visszajelzéseket tudtak adni ügyfeleiknek a kialakult helyzetről. A szakember úgy véli, az online kapcsolattartást várhatóan meg is őrzi a szakma a későbbiekre.

„A járványra reagálva a magyarok is elkezdtek felkészültebben, érettebben, tudatosabban gondolkozni, mert látták, hogy egy rajtuk kívülálló hatás is milyen katasztrofális következményekkel járhat a saját életükre. Ezáltal megnőtt a piacnak a jelentősége, az értékesítési számok emelkedtek, és várhatóan ez a tendencia folytatódni is fog” – magyarázta.

A pénzügyi szakértő azt javasolja mindenkinek, hogy diverzifikálják a befektetéseiket a devizaárfolyamok tekintetében. Mint mondta, a forint vélhetően egy hosszú gyengülési folyamat előtt áll, és a következő hónapokban gyengülni fog. Azt tanácsolja: aki eddig forintban takarított meg, kezdjen el euró alapú megtakarításon is gondolkozni, ezáltal ki tudja egyenlíteni a kockázatot. A vírus hatásaként említette, hogy alacsony kamatkörnyezet van a banki szektorban, de mivel nekik is profitot kell termelni, egyre inkább a komplex piaci szolgáltatások jelenthetik számukra is a megoldást. Erre láthatóan nem megfelelően voltak felkészülve, pedig van igény a minőségi szolgáltatásokra Magyarországon is.

„A banki szektornak is szüksége van védelmi csomagok kiajánlására, a tudás alapú értékesítésre és a tudatosságra való nevelésre. Jelenleg sajnos nem ez a fő álláspont, ebben a tekintetben pedig a magyar pénzügyi szegmens elmarad Európa többi részétől” – zárta szavait Cser Roland.

Hamis aranylapokkal bukott le egy győri banda

Hamis aranylapokkal bukott le egy győri banda; 216 millió forintnyi lehet a kár - közölte a Rendészeti Államtitkárság csütörtökön a Facebook-oldalán.
2026. 02. 05. 09:30
Megosztás:

AMD: a növekedési sztori él, de a piac többet várt

Az AMD a tegnapi zárás után publikálta negyedéves eredményeit. A chipgyártó részvényeinek idei felülteljesítése után a befektetők magasra tették a lécet, amelyet csak részben sikerült megugrani. A lezárt negyedév eredményei minden téren felülmúlták a várakozásokat, azonban a kínai értékesítések kilátásaival kapcsolatos bizonytalanságok továbbra is nyomást gyakorolhatnak a megítélésre. A menedzsment bevételi és eredményvárakozásai ugyan a konszenzust meghaladták, ám nem érték el a piac optimistább forgatókönyveit. Ennek következtében, a kedvező eredményszámok ellenére, a befektetők reakciója visszafogottnak bizonyult, és a vállalat részvényei mintegy 7%-ot estek a zárás utáni kereskedésben.
2026. 02. 05. 09:00
Megosztás:

Hány forint most egy euró? Meg fogsz lepődni!

Vegyesen mozgott a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.l.
2026. 02. 05. 08:30
Megosztás:

Erősíti kapcsolatát a Magyar Posta és a Temu

Szándéknyilatkozatot írt alá a Magyar Posta és a Temu online piactér üzleti kapcsolataik erősítésére és a közös fejlesztési lehetőségek feltérképezésére, a két társaság célja a Temun keresztül értékesítést végző magyar e-kereskedők, valamint a magyar lakosság magasabb szintű kiszolgálása - közölte a Magyar Posta az MTI-vel szerdán.
2026. 02. 05. 08:00
Megosztás:

Rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására a BBC világszolgálata

Hagyományos hullámhosszokon fogható rádióadásokat indított az iráni lakosság tájékoztatására szerdán a BBC világszolgálata (BBC World Service), miután az elmúlt hetek kormányellenes tiltakozó megmozdulásai nyomán a teheráni rezsim leállította az internetszolgáltatást az országban.
2026. 02. 05. 07:30
Megosztás:

Január végén az Otthon Start programban folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret

Öt hónapos az Otthon Start program, amelyben január végével a folyósított hitelszerződések száma meghaladta a 22 ezret, és minden második hitelszerződést fiatal házaspárok kötötték - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdai szerencsi sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 05. 07:00
Megosztás:

A Hyundai mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában

A dél-koreai Hyundai járműgyártó mintegy 265 ezer autó gyártását tervezi az idén csehországi gyárában, Nosovicében, a teljes gyártás hozzávetőlegesen 50 százalékát a villamosított modellek teszik ki - tájékoztatta a Hyundai Motor Manufacturing Czech (HMMC) közleményben az MTI-t szerdán, abból az alkalomból, hogy a gyárban elkészült az ötmilliomodik jármű.
2026. 02. 05. 06:30
Megosztás:

Horvátországban 187 ezer daganatos beteg él, ekkora a túlélési arány

Horvátországban 187 ezer olyan ember él, akinél élete során daganatos megbetegedést diagnosztizáltak. Az ötéves túlélési arány az elmúlt időszakban 54 százalékról 59 százalékra emelkedett - derült ki a Horvát Rákregiszter legfrissebb adataiból, amelyeket szerdán, a rák elleni küzdelem világnapja alkalmából mutattak be.
2026. 02. 05. 05:30
Megosztás:

Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem és az AstraZeneca

Stratégiai partnerséget kötött a Debreceni Egyetem (DE) és az AstraZeneca biotechnológiai vállalat: a szerdán aláírt megállapodás célja többek között a betegségek korai felismerésének támogatása, a megfelelő diagnosztikai útvonalak erősítése, valamint a sikeresebb betegútmenedzsment olyan, Magyarországon is népbetegségnek számító területeken, mint a daganatos, a szív- és érrendszeri vagy a krónikus légzőszervi megbetegedések - tájékoztatta a DE sajtóközpontja az MTI-t.
2026. 02. 05. 05:00
Megosztás:

Enyhén gyorsult az infláció Horvátországban

Januárban enyhén gyorsult az infláció Horvátországban: az éves fogyasztóiár-index 3,4 százalékot tett ki, ami nem tér el jelentősen a 2026-ra vonatkozó előrejelzésektől - jelentette ki szerdán Tomislav Coric horvát pénzügyminiszter.
2026. 02. 05. 04:30
Megosztás:

A háztartások alkalmazkodóképességére mutat rá a fizetőképességi index nem várt növekedése

Az Intrum Fizetőképességi Index (IFI) 12,8 pontra emelkedett 2025 utolsó negyedévében. A megelőző negyedévhez képest, amikor még 9,3 ponton állt a mutató, ez 37%-os növekedést jelent. Az előző év azonos időszakához képest pedig 24%-os az emelkedés. A meglepetésszerű javulás arra utal, hogy a háztartások pénzügyi helyzete a vártnál rugalmasabban alakult a tavalyi évben.
2026. 02. 05. 04:00
Megosztás:

Három elemzőház követi mostantól a Shopper Park Plust

A 2025 év végi tőkeemelést követően a Shopper Park Plus teljes piaci kapitalizációja 290 millió euró körüli a január 29-i záróár alapján, ezzel bekerült a Budapesti Értéktőzsde 10 legnagyobb piaci kapitalizációjú vállalata közé.
2026. 02. 05. 03:30
Megosztás:

Elvetették a kormány elleni bizalmatlansági indítványt Csehországban

Elbukott a parlamentben a cseh ellenzék bizalmatlansági indítványa az Andrej Babis miniszterelnök vezette hárompárti koalíciós kormány ellen.
2026. 02. 05. 03:00
Megosztás:

Irodapiaci helyzetkép: csökkenő üresedés és élénkülő kereslet

Ecsődi Miklós (Director, Head of Occupier Services) kiemelte, csökkenő üresedés és élénkülő kereslet jellemezte az irodapiacot 2025-ben.
2026. 02. 05. 02:30
Megosztás:

Ennyit pénzt keresne Kiara Lord, a Nagy Ő szereplője eredeti szakmájával

A Nagy Ő aktuális szereplője, Kiara Lord korábban a felnőttfilmes iparban tevékenykedett, ám sokan nem tudják róla, hogy felsőoktatási tanulmányokat is folytatott, valamint ápolói képesítést is megszerzett. Az egykori pornószínésznő jelentős kórházi gyakorlattal bír, Budapest szinte minden egészségügyi intézményében megfordult.
2026. 02. 05. 02:00
Megosztás:

Használt autót vettem, mennyi a gépjármű adó 2026-ban és mikor kell azt megfizetni?

Használt autó vásárlása 2026-ban is izgalmas pillanat: új szabadság, új lehetőségek, talán egy régóta vágyott modell kerül végre a garázsba. De amint aláírod az adásvételi szerződést, sokak fejében felmerül egy nagyon is gyakorlati kérdés: Mikor kell fizetnem a gépjárműadót, és hogyan számolják ki?
2026. 02. 05. 01:00
Megosztás:

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját

A román kormány egy évvel meghosszabbítja a földgáz árplafonját - jelentette be Ilie Bolojan román miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján.
2026. 02. 04. 23:30
Megosztás:

Kína továbbra is kész az együttműködés erősítésére az Egyesült Államokkal

Hszi Csin-ping kínai elnök nagyon fontosnak nevezte a kétoldalú kapcsolatokat Donald Trump amerikai elnökkel szerdán telefonon folytatott beszélgetésükben, és kijelentette, hogy e kapcsolat stabilitása és a kézzelfogható eredmények megsokszorozása érdekében továbbra is kész az együttműködés erősítésére.
2026. 02. 04. 23:00
Megosztás:

Kiskereskedelem: jól jöhet a reáljövedelem emelkedése és a turizmus

Csörgő Anita (Director, Head of Retail) piaci áttekintésében arra mutatott rá, hogy a reáljövedelmek növekedése és a külföldi turizmus bővülése kedvező hatással van a kiskereskedelmi forgalomra.
2026. 02. 04. 22:30
Megosztás:

Ipari ingatlanpiac: a bérbeadások közel fele az év utolsó negyedében valósult meg

2025 utolsó negyedéve koronázta meg a tavalyi évet. Kiemelkedően erős bérleti aktivitás volt tapasztalható ekkor, az éves nettó bérbeadás 45%-a ebben az időszakban realizálódott – hívta fel a figyelmet Beck Tamás (Director, Head of Industrial).
2026. 02. 04. 22:00
Megosztás: