Hatékony támogatás a vállalkozásoknak az OTP Bank segítségével
„Legyen szó bérfizetési nehézségekről, beszállítói számlák kiegyenlítéséről, bérleti díjak rendezéséről, vagy támogatás-előfinanszírozásról, illetve valamilyen fejlesztésről, beruházásról, az OTP Bank számos pénzügyi megoldást kínál a vállalkozások számára, részben saját, részben az NHP Hajrá biztosította források segítségével. A program volumene és céljai alapján úgy gondoljuk, hogy komoly és hatékony segítséget jelenthet a kibővített NHP a hazai gazdaság, a magyar vállalkozások számára, segítve a visszaesés mérséklését és az újbóli fellendülés esélyének növelését. Az OTP Bank komoly szakmai és az állami támogatások folyósítása során szerzett tapasztalataira alapozva mindent megtesz annak érdekében, hogy a vállalkozások minél szélesebb köre mielőbb hozzájusson a forrásokhoz” – mondta Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese.
Az újonnan igényelhető, legfeljebb 2,5 százalékos kamattal kínált konstrukciók közül bármely vállalkozás fejlesztéseinek és beruházásainak – akár ingatlan-vásárlásának – finanszírozásához komoly segítséget nyújthat az OTP Invest Vállalkozásfejlesztési Hitel (NHP Hajrá), amellyel legfeljebb 250 millió forinthoz juthatnak a társaságok, maximum 20 éves futamidővel. Emellett a hitelintézet speciálisan a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásokra szabott Agrár Fejlesztési Hitelét is módosította a jegybanki program nyomán, így a hiteltermék új lehetőségekkel érhető el mind beruházásra, mind termőföld-vásárlásra. Előbbivel maximum 60 millió forint, utóbbival pedig legfeljebb 150 millió forint igényelhető, szintén akár 20 éves futamidőre. A vállalkozások készleteinek feltöltésére, alapanyagok beszerzésre, vagy más működési költségek fedezésére, az OTP Új Forrás Forgóeszközhitel (NHP Hajrá) kínál biztos pénzügyi hátteret, amelyet a belföldi gazdasági társaságok és az egyéni vállalkozók mellett akár őstermelők és családi gazdálkodók is igényelhetnek.
Mennyi esélyed van, hogy havi 1 millió Ft-ot keress? ITT kiszámolhatod!
A konstrukció keretében az igénylők 2,5 százalékos kamattal akár 100 millió forinthoz, lényegében szabadon felhasználható forráshoz is hozzájuthatnak 3 éves futamidővel. Mindemellett a felsorolt új konstrukciók a velük egyező céllal felvett hitelek kiváltására is felhasználhatók, tehát bármely vállalkozásnak érdemes lehet megvizsgálni, hogy milyen feltételekkel vette föl a korábbi hiteleit.A fenti lehetőségeken túl, az OTP Bank szakértői továbbra is dolgoznak azon, hogy a hitelintézet termékei és szolgáltatásai révén még több lehetőséget teremtsenek a gazdaság szereplőinek a kibontakozó válság hatásainak enyhítésére.
A közlemény nem teljes körű, nem minősül ajánlattételnek, célja kizárólag a figyelem felkeltése. Az egyes hitelkonstrukciók részletes feltételeiről az ismert csatornákon keresztül tájékozódhatnak, elsősorban a www.otpbank.hu oldalon. Az OTP Bank a jelen közleményben lévő termékek kondíciói módosításának jogát, valamint a hitelbírálat jogát fenntartja.