Hiába kapálózik a Sláger, jön az FM1

Az econet.hu Média és Vagyonkezelő Nyrt. tájékoztatása szerint a társaság kizárólagos tulajdonában álló EST Media Group Vagyonkezelő Kft. és az annak 100 százalékos érdekeltségében lévő radiocafé Tömegkommunikációs és Kulturális Szolgáltató Kft. által létrehozott FM1 Kommunikációs és Kulturális Zrt.az Országos Rádió és Televízió Testülettel (ORTT) 2009. november 4-én műsorszolgáltatási szerződést kötött az egyik analóg földfelszíni országos rádiós frekvencia vonatkozásában - olvasható a BÉT honlapján.

A szerződés értelmében az FM1 Zrt-nek a műsorszolgáltatási tevékenységét - az adást - 2009. november 19-én kell megkezdenie. Amint az a sajtóban is megjelent, az ORTT által az érintett frekvenciákra kiírt pályázat egyik vesztese – az FM1 által elnyert frekvencia előző üzemeltetője - keresetet nyújtott be az ORTT ellen a Fővárosi Bírósághoz. Ebben – egyebek mellett - kérte, hogy a bíróság ideiglenes intézkedéssel tiltsa el az ORTT-t az országos kereskedelmi frekvenciákra vonatkozó műsorszolgáltatási szerződések teljesítésétől. Érvelése szerint alapvetően az adásszünet volna az alkalmas eszköz arra, hogy ne érhesse őt kár abból, hogy a 12 éves műsorszolgáltatási jogosultsága 2009. november 18-án lejár és nem nyert az ORTT által – szerinte jogellenesen - kiírt pályázaton.

 

A Fővárosi Bíróság a tegnapi napon meghozott elsőfokú végzésével az ideiglenes intézkedés iránti kérelmet elutasította. Így nem vezetett eredményre a vesztes pályázó azon kísérlete, hogy jogi úton megakadályozza a 2009. november 19-i adáskezdést az országos földfelszíni kereskedelmi rádiós frekvenciákon és ily módon az állami költségvetés elessen a műsorszolgáltatási díjakból származó jelentős bevételektől. Amint az ismert, a pályázaton mindkét országos kereskedelmi rádiós frekvencia tekintetében a százalékosan és nominálisan is legjobb ajánlatot tevő pályázók, az ADVENIO Zrt. és az econet.hu Nyrt. érdekeltségében lévő FM1 Konzorcium nyertek az alábbiak szerint.


Ajánlott műsorszolgáltatási díjak:


Pályázók Műsorszolgáltatási díjajánlat a 2009-2016 évekre
(1-es jogosultság)
Advenio 9 594 216 000 Ft
Danubius 5 039 251 000 Ft
Juventus 4 609 000 000 Ft

 

Pályázók Műsorszolgáltatási díjajánlat a 2009-2016 évekre
(2-es jogosultság)
FM1 7 240 417 000 Ft
Danubius 5 039 251 000 Ft
Sláger 3 834 745 000 Ft


forrás: http://www.ortt.hu/hirek.php?hir_id=461

A SEC nyitása kevés volt: a kriptopiac még mindig a Kongresszusra vár

Hiába vált barátságosabbá az amerikai tőzsdefelügyelet hozzáállása 2025-ben, a kriptopiac reakciója meglepően visszafogott maradt. A háttérben azonban nem közöny, hanem egy sokkal mélyebb probléma húzódik: a befektetők tartós, törvényi szintű szabályozást akarnak – nem csupán egyetlen hatóság iránymutatását.
2026. 03. 22. 12:00
Megosztás:

A blockchain gaming halott – kemény üzenetet küldött a Solana vezetője

Lesújtó véleményt fogalmazott meg a kriptoipar egyik prominens szereplője: a Solana Foundation elnöke szerint a blockchain alapú játékok korszaka végleg lezárult. A kijelentés komoly hullámokat vetett a piacon, különösen azok körében, akik még mindig az úgynevezett GameFi szektor feltámadásában bíznak.
2026. 03. 22. 11:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 22. 10:00
Megosztás:

Még mindig nem kapkodnak a hitelkártyákért a magyarok

Bár az utolsó negyedévben emelkedett kissé, 2025. egészében közel 7 százalékkal – nagyjából 80 ezerrel – csökkent az itthon forgalomban lévő hitelkártyák száma – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A hitelkártyák iránti érdeklődés annak ellenére mozog alacsony szinten, hogy a vásárlásaik után akár évi több tízezer forint visszatérítést is szerezhetnek a kártyabirtokosok.
2026. 03. 22. 09:05
Megosztás:

Az Agrárminisztérium megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését

Az Agrárminisztérium a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) bevonásával megkezdte egy új állami eredettanúsító védjegy elkészítését - jelentette be az agrárminiszter szombaton Gelejen, az első Dél-Borsodi Agrárkiállítás és Vásár megnyitóján.
2026. 03. 22. 08:00
Megosztás:

Húsvéti programokkal várja a családokat a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum

Tojásdíszítő foglalkozásokkal, bemutatókkal, koncertekkel várja az érdeklődőket a zengővárkonyi Míves Tojás Múzeum virágvasárnap és húsvét hétfő között.
2026. 03. 22. 07:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 22. 06:00
Megosztás:

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t

Két évtizede nem látott áradások sújtják Hawaii-t, amelyek több ezer ember kitelepítését követelték szombaton.
2026. 03. 22. 05:00
Megosztás:

Lassuló elektromos átmenet, EU-átlag feletti eladások - ez volt a régiós autópiac 2025-ben

A nehezen kiszámítható gazdasági folyamatok ellenére a várakozásokat és a nyugati-európai növekedést is meghaladó gyorsulást mutatott 2025-ben a közép-kelet-európai régió autópiaca. A következő években a hibrid hajtásláncok, valamint a kínai márkák további térnyerése várható, hiszen céljuk a meghatározó globális jelenlét kiépítése és az elektrifikációs technológiai vezető szerep demonstrálása, amihez Európa az ugródeszka – derül ki az AutoWallis által harmadik alkalommal összeállított jelentésből. A közép-kelet-európai (CEE) régió meghatározó autókereskedelmi és integrált mobilitási szolgáltatójaként az AutoWallis 17 országban 30 márkával van jelen, így átfogó képpel rendelkezik a magyarországi és a környező országokban tapasztalható folyamatok és trendek kapcsán, amit a félévente megjelenő CEE Automotive Report kiadványában foglal össze.
2026. 03. 22. 04:00
Megosztás:

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás: