Hogyan keressünk pénzt? Ismerni kell az IPO fogalmát...

Az Alibaba sikere után egyre nagyobb érdeklődés követi az elsődleges részvénykibocsátásokat. Ma már nem kell szakmabelinek lennünk ahhoz, hogy tisztában legyünk az IPO fogalmával (IPO = Initial Public Offering, magyarul: elsődleges részvénykibocsátás). Évről-évre nehezebb dolguk van azoknak a befektetőknek, akiknek célja kiválasztani azokat a vállalatokat, melyek versenytársaikat hátrahagyva kimagasló eredményeket tudnak elérni a tőzsdei parkettre lépést követően. Érthető okokból a kibocsátások többségét akkorra időzítik, amikor optimálisak a gazdasági mutatók, és kedvezőek a piaci körülmények. Nem csoda, hogy a gazdasági válságot követően 2008-ban az USA-ban csupán 31 vállalat döntött úgy, hogy tőzsdére lép. A 2013-as évben ez a szám meghétszereződött, melynek hátteréül szolgált a folyamatosan emelkedő és új indexcsúcsokat elérő tőzsde, az alacsony kamatok, valamint a megnövekedett kockázati tolerancia a befektetők részéről.

A Solar Capital megvizsgálta azokat a vállalatokat, amelyeknek 2014-ben volt az elsődleges részvénykibocsátásuk. Ezek közül az eddig elért hozamot tekintve a legsikeresebbek (a népszerű Alibaba csak viszonyítási alapként került be a listára):

 

 

A legjobban szereplő vállalatok listájából elsősorban az tűnhet ki, hogy az Alibaba-t kivéve, az első napi árfolyamjegyzések 8 és 30 dollár között voltak. A vizsgált időszakban a GoPro érte el a legmagasabb árfolyamot a bázis naphoz viszonyítva, azt 187%-al teljesítette felül az első kereskedési naptól számított harmadik hónapban. Figyelemre méltó az Atara Biotherapeutics árfolyama: Már 175%-os pluszban vannak azok a befektetők, akik kevesebb mint egy hónapja bizalmat szavaztak a vállalatnak.

 

Vállalatok, amelyek 2014 novemberében lépnek tőzsdére:

 


PRA Health Sciences (ticker: PRAH): A több mint 10 000 alkalmazottat foglalkoztató vállalatot 1982-ben alapították. A vállalat globális klinikai vizsgálatokat nyújt gyógyszerek fejlesztéséhez, különböző biotechnológiai és gyógyszeripari vállalatok számára. A 2014-es év első kilenc hónapjában az árbevétele elérte a 1100 millió dollárt. A részvények november 13-án, csütörtökön kerülnek bevezetésre 20.00 – 23.00020.00 – 23.000  dolláros árfolyamon a világ első elektronikus piacán (NASDAQ). Jelenleg több gyógyszergyártó cég is kísérletezik ebola elleni vakcina gyártásával, így nem kizárt egy szezonális kereslet a PRA Health Sciences iránt, mely komplex klinikai vizsgálatokat tud nyújtani az említett cégeknek.


NeuroDerm (ticker: NDRM): A NeuroDerm 4,5 millió részvénye viszonylag alacsony árfolyamon (13:00-16:00$), november 14-én kerül bevezetésre. A biotechnológiai vállalat elsősorban a központi idegrendszert és annak rendellenességeit vizsgálja, célja mérsékelni a súlyos stádiumban lévő Parkinson kór tüneteit. Sikeres önkénteseken végzett kísérleteket követően a vállalat számos gyógyszere már túljutott az első klinikai vizsgálati fázison, ahol a vizsgált vegyületek 90%-a megbukik, így már csak egy lépcső válassza el attól, hogy megelőzve versenytársait piacra dobhassa termékeit.

 

Virgin America (ticker: VA): Egyöntetűen a hét legvártabb IPO kibocsátása, melyre november 14-én kerül sor. A befektetőknek felkínált 13,3 millió részvény a NASDAQ-on kerül bevezetésre 21.00 – 24.0021.00 – 24.00  dolláros árfolyamon. A Virgin America-t az egyik legjobb légitársaságnak tartják (a repülés élményét tekintve), amely elsősorban San Francisco és Los Angeles közötti járatokat indít. A Virgin America-t 25%-ban birtokolja az a Virgin Group, melynek tulajdonosa Richard Branson brit milliárdos. Nehéz elképzelni, hogy ha a közeljövőben a Virgin Amerika pénzügyi gondokkal küszködne, azt ne segítené ki, a több vállalatot egybeölelő, nagy forrásokkal rendelkező Virgin Group. A papír kevésbé kockázatos a versenytársakénál, mivel az esetleges piaci nehézségeket a Virgin Group-nak köszönhetően könnyebben le tudja küzdeni. A jövőben akár az is elképzelhető, hogy néhány megoldást átültessenek az utasszállító űrrepülőgépek fejlesztését felölelő Virgin Galactic-ból a Virgin America-ba, ezzel hatalmas piaci előnyhöz juttatnák a vállalatot.

 

Paramount Group (ticker: PGRE): Az 1978-ban alapított New York-i székhelyű ingatlanpiacon tevékenykedő vállalat, a november 19-i elsődleges részvénykibocsátásnak köszönhetően 2,3 milliárd dollárral szeretné növelni összvagyonát. Az eladásra kínált 131 millió darab részvényét 16.00 és 19.00 dollár közötti árfolyamon kívánja értékesíteni a befektetők számára. A vállalat tulajdonát 12 irodaház képezi, amelyek Amerika négy nagyvárosában találhatóak. A Paramount Group éves bevétele meghaladta a 417 millió dollárt. Profiljuk az ingatlan bérbeadáson és kereskedésen kívül kiterjed a vagyonkezelésre, lízingre, és az akvizíciók finanszírozására. A vállalat azért lehet érdekes a befektetők számára, mert az ingatlanpiacon tevékenykedő vállalatokkal ellentétben, nem csupán egy piacon tevékenykedik, hanem jelen van a pénzügyi szektorban is. Több lábon áll, így nincs teljes mértékben kiszolgáltatva az ingatlanpiacnak.

 

Nem épp szerencsés dolog, ha valaki egy kalap alá véve próbálja jellemezni az elsődleges részvénykibocsátásokat, mivel azok mind vonzerejüket, mind pedig minőségüket tekintve igen nagy szórást mutatnak. Bármilyen törvényszerűséget is próbálunk felállítani, minden bizonnyal lesznek olyan esetek, amelyek kivételt képeznek. Egyetlen javaslatunk, hogy minden befektető körültekintően és fölöttébb figyelmesen járjon el az új kibocsátásokkal kapcsolatban. Vásárlás előtt mindenképp érdemes alapos vizsgálódásnak, és teszteknek alávetni a kiszemelt vállalatot.

 

Ebben nyújthat Önnek segítséget a Solar Capital. Munkatársainkkal azon dolgozunk, hogy ügyfeleinknek megadjunk minden szakmai segítséget, háttértámogatást és információt a helyes döntéshez. Ha felkeltettük érdeklődését, keresse meg szakértőnket az alábbi gomb lenyomásával.

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: