Hogyan készüljünk fel a történelem érettségire?

Ahogy tavaly, úgy idén is csak írásbeli történelem érettségire kerül sor. Vannak diákok, akik ezt a hírt örömmel fogadták, de akadtak olyanok is, akik tartanak tőle. Nem mindenki írásban erősebb, hiszen akadnak olyanok is, akik szóban jobban ki tudják magukat fejteni egy adott témában. Erre idén sajnos azonban nem lesz lehetőség.

Hogyan készüljünk fel a történelem érettségire?

De akkor hogyan készüljünk fel a történelem vizsgára? Ebből a cikkből minden kiderül! 

2021-es történelem érettségi

Idén ugyanúgy megrendezésre kerül a történelem érettségi és jó hír, hogy az írásbeli részén nem kívánnak változtatni. Ugyanazt a felépítést kapja, mint a korábbi évek feladatsorai. Éppen ezért, aki eddig rendszeresen készült és tanult rá, annak meg sem kottyan majd egy-egy esszé vagy egy igaz-hamis feladat.

Az előző évekhez hasonlóan ismét több kifejtős feladatot kell majd elkészíteni. Itt szóba jöhet például egy rövid és egy hosszabb változat is, de előfordulhat korszakokon átívelő és összehasonlító elemzés is. A tavalyi évben az alábbi témákra kellett jobban felkészülni a történelem érettségire:

- Hunyadi Mátyás külpolitikája

- A földrajzi felfedezések

- A 18. századi Magyarország népessége

- Az első ipari forradalom

- A kereszténység születése

- A második világháború előzményei

- I. Károly gazdasági reformjai

- Az 1956-os forradalom

Az érettségik értékelése

Az értékelésnél figyelembe veszik, hogy mennyire értettük meg a feladatot. Jól kell tudni elhelyezni térben és időben az adott korszakot, emellett pedig alkalmazni kell a szaknyelvet is. A források használata sok esetben kimarad, így érdemes azokat is használatba venni.

Utolsó pont pedig az eseményeket alakító tényezők feltárása, ahol szintén sok pontot lehet veszíteni, ha nem értelmezzük jól a feladatot.

Rubicon Történelem Érettségi Mesterkurzus

A Rubicon Mesterkurzus segít minden történelem érettségire készülő fiatalt. Segítségével kevesebb időt kell tölteni a tanulással, hiszen csak azt a tudást sajátítjuk el, amire ténylegesen szükség van. Elkerülhetőek a típushibák, amiket a legtöbb ember rendszeresen elkövet. Mindemellett hibátlan rövid és hosszú, illetve komplex esszékre is képesek lehetünk. A kurzus elvégzését követően magabiztosan ülhetünk be a történelem érettségire, hiszen egész eddig erre gyakoroltunk. 

A felkészítő tematikusan és online zajlik, ahol több mint 100 oktató kisfilmet tekinthetünk meg. Kézhez kapjuk az összes tétel előre kidolgozott vázlatát, amelyhez komplex lexikai gyűjteményt is biztosítanak a számunkra. Ebben évszámok, személynevek, topográfia és fogalmak is megtalálhatóak.

A kurzus során minden modul végén egy kérdéssorra kell választ adni, így folyamatosan ellenőrizhetjük, hogy hol is tartunk a felkészülésben. Kell ennél több a tanuláshoz?

Négyszáz forint osztalék kifizetésére tett javaslatot az Alteo

Az Alteo Nyrt. igazgatósága 200 forint alaposztalék mellett 200 forint rendkívüli osztalék kifizetését javasolja részvényenként a 2023-as év után az április 19-i közgyűlésen - tartalmazza a társaság éves közgyűlésére készült előterjesztés, amelyet pénteken tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 20:00
Megosztás:

Erősödött a héten a forint

Vegyesen alakult csütörtökön a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a forint árfolyama, amely a kereskedési szünnappal rövidített hetet erősödéssel fejezi be.
2024. 03. 28. 19:30
Megosztás:

Erős hónapot zártak a tőzsdék

Vegyes indexekkel fejezték be a csütörtöki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Márciust az indexek több-kevesebb nyereséggel zárták.
2024. 03. 28. 19:00
Megosztás:

Javult az amerikai fogyasztók hangulata

Javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban márciusban a Michigani Állami Egyetem havi rendszeres felmérése alapján.
2024. 03. 28. 18:30
Megosztás:

A Mol húzta a magyar tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 554,3 pontos, 0,86 százalékos emelkedéssel, 65 384,60 ponton zárt csütörtökön.
2024. 03. 28. 18:05
Megosztás:

Több mint harmadával nőtt az AKKO Invest árbevétele

Az AKKO Invest Nyrt. konszolidált árbevétele 35 százalékkal 38,2 milliárd forintra nőtt tavaly, míg EBITDA-ja 17 százalékkal 3 milliárd forintra emelkedett - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2024. 03. 28. 17:30
Megosztás:

Izmos negyedévet zárhatnak az amerikai tőzsdeindexek

Egyértelmű irány nélkül kezdték a kereskedést a hónap utolsó napján az amerikai tőzsdeindexek, a negyedévet viszont nagy nyereséggel fejezhetik be.
2024. 03. 28. 17:00
Megosztás:

Egy milliméteres szívbillentyű a kis páciens 7 milliméteres szívében – bemutatták az SZTE Foeto-Maternalis Centrumát

Az SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján bemutatták a 2024. március 1-jén megnyílt Foeto-Maternalis Centrumot (FMC), amely a várandósgondozásban nemzetközi szabványok szerint ígér egészen új minőségű ellátást. Az új szemléletű anya-magzat medicinán alapuló központ a világ csúcstechnológiáját jelentő ultrahangos vizsgálati berendezéssel, fejlett informatikai rendszerrel és jelentős szakmai konzultációs háttérrel kezdte meg működését.
2024. 03. 28. 16:30
Megosztás:

A több évtizede nem látott mértékű infláció tulajdonképpen a leggazdagabbakat tette még vagyonosabbá

Magyarországon legalább 500 millió forint vagyon kell ahhoz, hogy valaki bekerüljön a leggazdagabb egy százalékba – derült ki a Blochamps Capital pénzügyi tanácsadó cég összeállításából. Karagich István a cég ügyvezetője kiemelte: „elmondható, hogy a világon végig söpört infláció a leggazdagabbak vagyonát gyarapította elsősorban. Soha nem látott mértékben emelkedett a leggazdagabb egy százalék vagyona hazánkban is.”
2024. 03. 28. 16:00
Megosztás:

Akár 20-25 százalékos alkukkal is lehet most találkozni az ingatlanpiacon

Az elmúlt hónapokat 2023-hoz képest megnövekedett forgalom jellemezte a Velencei-tó környékének ingatlanpiacán is, melyet csak a jelentős túlárazottság fékez. Ezt próbálják kompenzálni a vevők az egyre nagyobb alkukkal.
2024. 03. 28. 15:30
Megosztás:

Miért olyan olcsó a Richter részvény? Mert drága!

Sokan jönnek azzal a kérdéssel, hogy „Miért olyan olcsó a Richter?”. Egyáltalán tényleg olcsó? S ha igen, akkor miért?
2024. 03. 28. 15:00
Megosztás:

BKK a bliccelők ellen: szép szóval is lehet?

Legfrissebb szabadtéri hirdetési kampányában a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) arra ösztönzi az utasokat, hogy a bliccelés helyett válasszák a jegy vagy bérlet megváltását. Wolf Gábor marketing szakértő szerint előremutató a kezdeményezés és az eredmények mérésével, valamint a kampány marketing üzenetének finomításával számottevően csökkenthető a nemfizető utasok száma.
2024. 03. 28. 14:30
Megosztás:

Marozsán Fábián tenisz meccse ma élőben nézhető - ki közvetíti?

Élőben közvetíti a MATCH4 Marozsán Fábián negyeddöntős meccsét: olimpiai bajnokkal csap össze Miamiban a szenzációsan menetelő magyar teniszező .
2024. 03. 28. 13:41
Megosztás:

Végre a személyi kölcsönöknél is beindult a kamatletörő verseny

Minden idők 4. legmagasabb havi összegét vették fel a családok személyi kölcsönből idén januárban. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője arra figyelmeztet, hogy a megugrott folyósítás lényegében az inflációnak köszönhető: több pénz kell a tervbe vett beruházás finanszírozására. A szakértő szerint tavasszal – ha a lakáshitelpiachoz képest késve is -, de még jobban beindulhat a kamatverseny a személyi hitelek piacán.
2024. 03. 28. 13:30
Megosztás:

Tervet meghaladó növekedés a Delta Technologiesnál a 2023-24-es üzleti év első felében

A Delta Technologies Nyrt. ma közzétett féléves gyorsjelentése szerint az üzleti év első felében 17,25 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el, ami 57,62 %-kal haladja meg az előző üzleti év azonos időszakában elért összeget. Ráadásul a célul kitűzött éves tervnek közel 60 százaléka teljesült az üzleti év első felében, igaz, szezonálisan általában is ez az első hat hónap az erősebb.
2024. 03. 28. 13:00
Megosztás:

Fagyállónak bizonyult a Velencei-tavi lakáspiac

Míg a Balaton partján az átlagosnál is súlyosabb volt a forgalom visszaesése tavaly, addig a közeli Velencei-tónál kifejezetten jól alakult az év; Lepsényi Kornél, az OTP Ingatlanpont velencei irodájának vezető értékesítési tanácsadójának elmondása szerint 2023-ban „rekordközeli” volt a bevételük. Főleg családi házakat tudtak eladni a 60-80 millió forintos ársávban. A 100 millió forint feletti ingatlanokra csekély volt a kereslet, de ha akadt valami kuriózum, például egy jól megépített nádfedeles ház, arra találtak vevőt. Jellemzően nem üdülőket, hanem állandó lakhatási lehetőségeket kerestek a vásárlók.
2024. 03. 28. 12:30
Megosztás:

Zöldenergiával működik az E.ON

Az E.ON Hungária Csoport stratégiájának alappillére a fenntarthatóság, ezért jelentősen csökkentette saját szén-dioxid kibocsátását. 2024. január 1-jétől az E.ON Hungária Csoport csaknem hetven ingatlana megújuló forrásból származó zöldenergiával működik. Az elmúlt év végén megkötött zöldenergia-szerződés lefedi az E.ON saját tulajdonú telephelyeit, üdülőit, egyes ügyfélszolgálati irodáit, és több bérelt ingatlanát is.
2024. 03. 28. 12:00
Megosztás:

MOL: részvény felminősítés és célármódosítás

Az Erste Tartásról Felhalmozásra minősítette fel a MOL részvényeket, a célárat pedig a korábbi 2.870 forintról 3.450 forintra emelte.
2024. 03. 28. 11:30
Megosztás:

345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredményt ért el 2023-ban az MBH Bank

Kiemelkedő pénzügyi eredményekkel zárta a 2023-as évet az MBH Bank: korrigált adózás előtti teljes átfogó eredménye 345,3 milliárd forint lett, amely 118,8%-kal magasabb a 2022-es eredményeknél. A Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett gyorsjelentés alapján az MBH Bank korrigált teljes átfogó jövedelemmel számított tőkearányos megtérülése 33,1%-ra nőtt, míg tőkemegfelelési mutatója 22,1%-ra emelkedett az időszak során. A társaság mérlegfőösszege a 2022. év végi értéket közel 500 milliárd forinttal meghaladva, mintegy 11 107 milliárd forintra nőtt. A bankcsoport már meglévő, több szegmensben piacvezető pozícióját az év során tovább erősítette sikeres akvizíciók révén, amelyek mind ügyfél-, mind betét- és hitelállomány tekintetében további növekedést hoztak.
2024. 03. 28. 11:00
Megosztás:

Következő generációs intercity villamos motorvonatok beszerzéséről szerződött a Stadler és a GYSEV

9+4 db intercity villamos motorvonat szállításáról kötött szerződést a Stadler és a GYSEV Zrt. A járműveket az üzemeltető vasúttársaság 2027-től a Sopron-Budapest, illetve a Szombathely-Budapest viszonylaton tervezi forgalomba állítani. Az új, kétáramnemű járművek nem csak Magyarországon, hanem Ausztriában is képesek lesznek a közlekedésre. Az ötrészes, korszerű szerelvények kocsiszekrényei a Stadler szolnoki üzemében, magyar szakemberek munkájával készülnek majd. A szerződés aláírásának vasúttörténelmi jelentősége is van, ugyanis új intercity motorvonatokat utoljára pontosan 30 éve szereztek be Magyarországon.
2024. 03. 28. 10:30
Megosztás: