Hogyan rúgjunk ki 100.000 embert, hogy ne fájjon?

A román kormány nem tekinti "szentírásnak", hogy 100 ezer embert bocsássanak el a közszférában, a leépítéseket megpróbálják úgy végrehajtani, hogy nem töltik be új emberekkel a - például előnyugdíjazás révén - amúgy is távozók helyét, de elsősorban az új munkahelyek létrehozására akarják összpontosítani a figyelmet - fejtette ki a Gandul pénteki számában Mihai Seitan román munkaügyi miniszter. (MTI)

A bukaresti napilapnak azzal kapcsolatosan nyilatkozott a munkaügyi miniszter, hogy Sebastian Vladescu pénzügyminiszter az előző napon bejelentette: az idén mintegy 100 ezer állami alkalmazottat készülnek elbocsátani. Seitan a lapnak kifejtette: ez a becsült adat korántsem biztos még, nem lehet azt "szentírásnak" tekinteni, ráadásul a kormányzat azt sem határozhatja meg központilag, hogy hány emberrel csökkentsék a létszámot az egyes területekre, szakágazatokra, intézményekre lebontva.

 

Hangsúlyozta: a Nemzetközi Valutalappal (IMF) folytatott tavalyi tárgyalások során nem arról született megállapodás, hogy a munkaerőpiacot milyen mértékben kurtítsák, hanem az állami szféra személyi kiadásainak a csökkentésére helyezték a hangsúlyt. A román kormány számára ugyanis most a költségvetési kiadások megnyirbálása a legfontosabb feladat, ez is feltétele annak, hogy hozzájussanak az IMF-hitel következő, 1,5 milliárd dolláros részletéhez. A készenléti-hitel megállapodás keretében Románia azt vállalta, hogy a közalkalmazottak béralapját 4-5 év múlva a mostani 9 százalékról visszaszorítja a GDP kevesebb mint 6 százalékára.

 

A román parlament már ennek szellemében fogadta el tavaly ősszel a közalkalmazottak egységes bérezését szabályozó törvényt, ennek értelmében folyamatosan csökkentik a közalkalmazottak számát, amely 2015-ig a törvény elfogadásától számítva 326 ezer állás megszűnését jelenti. Az eddig napvilágot látott információk szerint a közlekedési tárca mintegy 10 ezer dolgozót készül elbocsátani, elsősorban a vasúti teher- és személyszállítás területéről. A fővárosi metrót működtető Metrorex vállalat nem küld utcára alkalmazottakat, tekintve, hogy komoly fejlesztési projekteket készül megvalósítani. A helyi közigazgatási intézményekben körülbelül 17 ezer embertől készülnek megválni. Ott először a dolgozó nyugdíjasokat és a gyermektelen alkalmazottakat küldik el, élnek az előnyugdíjaztatás eszközével is.

 

A belügyi tárca tervezete szerint a községi polgármesteri hivatalokból 9 ezer, a városiakból több mint 2 ezer, a megyei közigazgatási intézményekből pedig 5 ezernél is több alkalmazottnak kell távoznia. A hivatalokban dolgozó alkalmazottak számát a lakosság számával arányosan állapítanák meg. Várhatóan csökkenteni fogják az állam által alkalmazott szociális dolgozók számát is, a kormány ugyanis január 6-án háromezer alkalmazott elbocsátásáról döntött. Ugyanez a törvénycsomag irányozza elő 15 ezer tanügyi alkalmazott elbocsátását is. Az önkormányzati vezetők egyáltalán nem értenek egyet a helyhatósági szintű karcsúsítással. Klaus Johannis nagyszebeni polgármester ostobaságnak minősítette a pénzügyminisztérium kezdeményezését. Szerinte az semmibe veszi a szubszidiaritás és a helyi autonómia elvét.

 

Bogdan Hossu, a Cartel Alfa szakszervezet vezetője úgy fogalmazott: az elbocsátásról szóló törvénycsomagot olyan pénzügyi szakemberek készítették, akiknek fogalmuk sincs ezeknek a területeknek a működéséről. Romeo Neagu, a Helyi Önkormányzatok Szakszervezeti Szövetségének elnöke az egész törvénycsomagról szólva úgy vélekedett: szerinte legfeljebb ötvenezer fős leépítés lehet indokolt, de ez is csak úgy, ha a kormány gondoskodik az elbocsátottak szociális védelméről.

Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció több tömörülése

Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció három tömörülése - jelentették be szombati varsói nagygyűlésükön.
2025. 10. 25. 22:00
Megosztás:

Újabb szakszervezeti tüntető menet vonult végig Rómán

legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL Rómában szombaton újabb tüntetést tartott, amely a hároméves Meloni-kormány gazdaságpolitikája ellen demonstrált palesztinbarát csoportokkal, valamint a baloldali pártokkal közösen.
2025. 10. 25. 20:00
Megosztás:

Üzembe helyezte 2500. csomagautomatáját a GLS

Kiskörén helyezte üzembe 2500. csomagautomatáját a GLS, ezzel a cég már 740 településen, több mint 3500 átadóponttal biztosít rugalmas csomagkezelési megoldásokat - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 10. 25. 18:00
Megosztás:

Külföldi piacokon terjeszkedne az okoszebrák magyarországi fejlesztője

A Pearl Enterprises Kft. idén a tavalyihoz hasonlóan 100 új okoszebrát helyez működésbe, ezzel 400-ra emelkedik a járókelők és az autósok biztonságát javító gyalogosátkelőhelyek száma Magyarországon. A rendszer magyarországi kifejlesztője a hazai után a környező országok piacait is megcélozta - tájékoztatta az MTI-t a debreceni székhelyű társaság.
2025. 10. 25. 16:00
Megosztás:

Negyvenszeres az árkülönbség a legdrágább és a legolcsóbb panellakás között

A panellakások stabilan őrzik népszerűségüket a hazai lakáspiacon, az áraik széles skálán mozognak: az ingatlan.com aktuális kínálata alapján akadnak százmillió forint feletti ingatlanok, miközben a legolcsóbbak ára bőven 10 millió alatt marad.
2025. 10. 25. 14:00
Megosztás:

A Tether újabb nagy dobásra készül: jön a szabályozott USAT stablecoin 100 millió amerikai számára

A stablecoin piac domináns szereplője, a Tether, újabb mérföldkőhöz érkezett. A cég bejelentette, hogy decemberben elindítja az Egyesült Államokra szabott stablecoinját, az USAT-ot, amely szigorúan megfelel az amerikai szabályozásoknak. A cél? 100 millió amerikai felhasználó elérése – elsősorban a tartalomgyártók és a digitális gazdaság szereplői körében.
2025. 10. 25. 13:00
Megosztás:

Pump.fun felvásárolja a PadreAppot – új korszak kezdődik a multichain kereskedésben

Újabb jelentős felvásárlás rázta meg a kriptopiacot: a memecoin világából ismert Pump.fun megszerezte a PadreApp nevű kereskedési terminált, amely fejlett multichain elemzési eszközeivel tűnt ki. A lépés nem csupán a kereskedési infrastruktúra fejlesztését célozza, hanem hosszabb távon új szintre emelheti a platform pozícióját a decentralizált pénzügyek világában. A hírt a piac is azonnal pozitívan árazta be – de nem mindenki örül.
2025. 10. 25. 12:00
Megosztás:

Elvesztél az Otthon Start módosításai között? Segítünk képbe kerülni

Még két hónap sem telt el az Otthon Start Program indulása óta, máris több ponton változtak a feltételek, illetve kilátásban vannak újabb módosítások is. Az igénylők nincsenek egyszerű helyzetben, ha minden részlettel tisztába szeretnének kerülni és felkészülten szeretnének a bankba érkezni. Az alábbiakban a Bank360 szakértői segítenek eligazodni a küszöbön álló változásokkal kapcsolatban.
2025. 10. 25. 11:00
Megosztás:

Idén 70 ezer kötelező biztosítást cserélhetnek le az év végi kampányban szakértők szerint

A november elején kezdődő év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány még idén is több mint 750 ezer gépjárművet, köztük mintegy 400 ezer személygépkocsit érint; szakértők arra számítanak, hogy 70 ezer körül alakulhat a szerződésváltások száma.
2025. 10. 25. 10:00
Megosztás:

Felejtsd el Based Eggman-t és MegaETH-t: A Digitap ($TAP) a legjobb kripto, amit most érdemes megvenni – a $TAP tulajdonosai korai hozzáférést biztosítanak maguknak

A felhajtás kezd alábbhagyni a Based Eggman és a MegaETH körül, miközben az okos pénzek befektetői egyre inkább a <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=oct&utm_content=com&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=906a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> előértékesítését tartják a legésszerűbb lépésnek.
2025. 10. 25. 08:00
Megosztás:

Kína nemzeti emléknapot hoz létre Tajvan 1945-ös visszacsatolásának évfordulójára

Kína országos népi gyűlésének állandó bizottsága pénteken megszavazta, hogy október 25-ét Tajvan kínai fennhatóság alá visszatérésének emléknapjává nyilvánítsa - közölte a kínai állami média.
2025. 10. 25. 06:00
Megosztás:

Brit miniszterelnök: el kell távolítani a világpiacról az orosz olajat és földgázt

Keir Starmer brit miniszterelnök szerint megállapodás született az Ukrajna megsegítése érdekében cselekvésre kész országok koalíciójának pénteki londoni csúcstalálkozóján arról, hogy az országcsoport közös fellépéssel "eltávolítja a világpiacról" az orosz földgáz- és nyersolajexportot.
2025. 10. 25. 05:00
Megosztás:

Mostantól egy vármegyében sem lesz érvényben tűzgyújtási tilalom

Az utóbbi napok csapadékos időjárásának köszönhetően a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) - a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével - október 25-től feloldja a tűzgyújtási tilalmat Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében, így szombattól nem lesz tűzgyújtási tilalom érvényben az ország egyik vármegyéjében sem - közölte a Nébih a honlapján pénteken.
2025. 10. 25. 03:00
Megosztás:

Parlamenti döntés: jön a kötelező sorkatonaság

A horvát parlament elfogadta pénteken a védelmi törvény módosításait, amelyekkel visszaállítják a kötelező sorkatonai szolgálatot - jelentette a horvát sajtó.
2025. 10. 25. 02:00
Megosztás:

14.havi nyugdíj - Politikai ígéret vagy valós jövőkép a nyugdíjasoknak?

14. havi nyugdíj: politikai ígéret vagy fenntartható segítség?
2025. 10. 25. 01:00
Megosztás:

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás

Vasárnap kezdődik a téli időszámítás, az órákat hivatalosan hajnali háromról két órára állítják át. Az óraigazítás néhány belföldi és nemzetközi vonat, pár helyi és helyközi autóbusz, valamint kevés fővárosi éjszakai buszjárat menetrendjét is érinti.
2025. 10. 25. 00:05
Megosztás:

A BNB ára újabb alacsonyabb csúcsot ért el 1 091 dolláron – a Digitap ($TAP) több mint 5 000 felhasználót szerzett

A Binance Coin (BNB) nemrégiben került reflektorfénybe azáltal, hogy megjelent a Robinhood platformján – ez a lépés várhatóan erős árfolyammozgásokat idézett volna elő. Ehelyett azonban a BNB visszacsúszott – jelenleg 1 068 dollár környékén forog, jóval elmaradva a korábbi csúcsától.
2025. 10. 24. 23:00
Megosztás:

Megmozdult az XRP-bálna: Közel 500 millió dollárnyi token hagyta el a Ripple tárcáját

Egy nagyszabású XRP-tranzakció kavarta fel a kriptopiac állóvizét: a Ripple több mint 200 millió XRP-t mozgatott meg – mai árfolyamon közel 497 millió dollárnyi értékben. A transzfer egy ismeretlen tárcába irányult, és azonnal beindította a találgatásokat a piaci szereplők körében. Vajon mit jelenthet ez a lépés? Eladás, intézményi megállapodás, vagy valami sokkal nagyobb dolog előjele?
2025. 10. 24. 21:00
Megosztás:

Kreml: az orosz és az amerikai elnök nem zárja ki a találkozó lehetőségét

Nem zárja ki egy jövőbeni csúcstalálkozó lehetőségét Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök, ez következik nyilatkozataikból - jegyezte meg pénteken Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára.
2025. 10. 24. 20:00
Megosztás:

Szombaton tisztítják a Rákóczi hidat

A Rákóczi híd megtisztításával szombaton befejeződik a főváros szokásos őszi hídmosási programja - közölte a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
2025. 10. 24. 19:00
Megosztás: