IMF - Szó sincs spanyol vagy portugál segélycsomagról

(MTI) - A Nemzetközi Valutaalap (IMF) nem folytat tárgyalásokat egy Spanyolországnak vagy Portugáliának nyújtandó pénzügyi segélycsomagról - közölte hétfőn John Lipsky, az IMF főigazgató-helyettese.

A washingtoni székhelyű pénzintézet második embere azt mondta, hogy az IMF ugyan kapcsolatban van ezen az országok vezetésével, de "jelenleg nincsenek program szintű tárgyalások". Ugyanakkor kiemelte: az IMF-nek elegendő tartaléka van arra, hogy az esetlegesen rászoruló tagországoknak segítséget nyújtson.

 

Kifejtette, hogy a Valutaalap nem különített el összeget az új európai stabilizációs mechanizmusba, és szükség esetén, ha egy ország segítségért fordul hozzá, eseti alapon dönt a segélyezésről. Kifejtette: Spanyolországon és Portugálián kívül Írországban is szoros figyelemmel kísérik a pénzügyi helyzet alakulását.

 

Lipsky hangsúlyozta: az IMF nemcsak Görögország megsegítése céljából támogatja az Athénnak nyújtandó segélycsomagot, hanem azért is, hogy megelőzzék a válság továbbterjedését. Véleménye szerint a görög kormány programjának "nagy esélye van a sikerre".

 

A Valutaalap igazgatótanácsa vasárnap hagyta jóvá a három évre szóló 30 milliárd eurós görög készenléti hitelkeretet. Az összeg része annak a 110 milliárd eurós keretnek, amelyet az eurózóna országai és az IMF együtt biztosítanak a fizetésképtelenség határára jutott Görögországnak.

 

A mentőövért cserébe a görög kormány széles körű költségvetési megszorításokat helyezett kilátásba adósságproblémái megoldására. Az a félelem, hogy a görög válság más országokra is kiterjedhet, jelentős bizonytalanságokat keltett a nemzetközi pénzügyi piacokon, még New Yorkban is.

 

Amerikai elemzők szerint Portugália, Spanyolország és Írország lehet a következő néhány olyan ország, amely Görögország sorsára juthat, és nemzetközi segélycsomagra lehet majd szüksége. Az Egyesült Államokban republikánus politikusok egy csoportja ellenezte, hogy Washington támogatja Görögország megsegélyezését, és arra is felszólították a Fehér Házat, hogy ne támogasson egy esetleges spanyol segélycsomagot. Érvelésük szerint az Egyesült Államok, amely az IMF legnagyobb finanszírozója, nem teheti kockára egy IMF-csomaggal az amerikai adófizetők pénzét.

Putyin aláírta: jöhet a vagyon lefoglalása Oroszországban

Radikális fordulat az orosz kriptovaluta-politikában: az állam mostantól hivatalosan is lefoglalhatja a digitális eszközöket büntetőeljárások során. A döntés egyszerre jelent szigorítást, piacátrendezést és stratégiai kontrollt a szektor felett
2026. 02. 26. 02:00
Megosztás:

Súlyos árat fizet, aki bedől a „váratlan infarktus” mítoszának

A súlyos szív-érrendszeri katasztrófák több mint 99%-a előtt már évekkel korábban jelen van legalább egy mérhető kockázati tényező. A szakértők szerint a legnagyobb veszélyt a „jó lelet csapdája” és a folyamatos, 24/7 életmód-terhelés jelenti.
2026. 02. 26. 01:30
Megosztás:

Rezsistop 2026 - sok pénzed bánhatja, ha lemaradsz a határidőkről

Rezsistop 2026: ezekről a dátumokról lemaradsz, ha nem figyelsz – sok pénzbe kerülhet! A rezsistop körüli szabályok és határidők 2026 elején kulcsfontosságúak minden háztartás számára. Egyetlen elmulasztott nyilatkozat, egy figyelmen kívül hagyott dátum, és máris csúszhat a kedvezmény vagy a jóváírás. Hogy ez ne fordulhasson elő, összegyűjtöttük egy helyre a rezsistop legfontosabb mérföldköveit, közérthetően, időrendben.
2026. 02. 26. 01:00
Megosztás:

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft.

Zajteljesítménymérő rendszert fejlesztett a Responsio Mérnöki Tanácsadó Kft. a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) mintegy 200 millió forintos vissza nem térítendő támogatásával - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 00:30
Megosztás:

Megállapodott a kapacitástesztek feltételeiről a Mol és a Janaf

A Mol és a Janaf horvát kőolajvezeték-üzemeltető vállalat megállapodott arról, hogy független megfigyelők részvételével megkezdik az Adria kőolajvezeték hosszú távú kapacitástesztjeit - közölte a Mol szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 25. 23:30
Megosztás:

Modi a kereskedelem és a beruházások erősítését ígérte az izraeli parlamentben

A két ország közötti kereskedelem bővítéséről, befektetésekről, infrastrukturális fejlesztésekről beszélt, és támogatásáról biztosította Izraelt Narendra Modi indiai miniszterelnök a kneszetben szerdán elmondott beszédében, kétnapos izraeli látogatásának első napján.
2026. 02. 25. 23:00
Megosztás:

400 millió dolláros short-zárás: a Bitcoin visszakapaszkodott 69 ezer dollár fölé

Látványos fordulat rázta meg a kriptopiacot: a Bitcoin újra 69 000 dollár közelébe emelkedett, magával húzva az Ethereumot és a Solanát is. A shortosok (árfolyamesésre játszó kereskedők) súlyos veszteségeket szenvedtek el, miközben több százmillió dollárnyi pozíció likvidálódott egyetlen nap alatt.
2026. 02. 25. 22:30
Megosztás:

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztést hajt végre a Prologis Park Budapest–Sziget területén

A Prologis jelentős energiahatékonysági fejlesztésbe kezdett a Prologis Park Budapest-Sziget parkjában található 23 000 négyzetméteres raktár- és 1700 négyzetméteres irodaépületében. A projekt során nagy hatékonyságú hőszivattyúkat telepítenek, melynek célja a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csökkentése és a teljesítmény növelése. A raktárépületet a Prologis hosszú távú, nemzetközi, energetikai technológiákat szolgáltató partnere bérli.
2026. 02. 25. 22:00
Megosztás:

Csökkenő árbevétel mellett nőtt a Rába csoport adózott eredménye

A Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált jelentése szerint a csoport árbevétele 2025-ben 54,2 milliárd forint lett, ami 3,5 milliárd forinttal marad el az egy évvel korábbi szinttől. Adózott eredménye 2,87 milliárd forinttal 2,91 milliárd forintra nőtt - tudatta a győri székhelyű járműgyártó vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 02. 25. 21:30
Megosztás:

Stripe lecsaphat a PayPalra? 7%-ot ugrott a részvény a felvásárlási pletykákra

Korai egyeztetések, komoly piaci reakció: a Stripe állítólag vizsgálja a PayPal felvásárlásának lehetőségét. Bár hivatalos ajánlat még nincs, a hír önmagában elég volt ahhoz, hogy megmozgassa a fintech szektort.
2026. 02. 25. 21:00
Megosztás:

Új telepen jelent meg a madárinfluenza Csongrád-Csanád vármegyében

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Csongrád-Csanád vármegyében újabb helyszínen, egy zsombói pecsenyekacsa-telepen igazolta a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét, az érintett állományok felszámolása folyamatban van - tájékoztatta a hivatal kedden az MTI-t.
2026. 02. 25. 20:30
Megosztás:

Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul a Kisalföldön

Nagyszabású szélerőmű-fejlesztést indít a Green Energy Investhor Zrt. (GEI) a Kisalföldön, a Vadosfa térségében tervezett beruházás 70 korszerű szélturbinával összesen 499 megawatt (MW) új beépített kapacitást hoz létre, éves szinten így várhatóan 1200 gigawattóra (GWh) villamosenergia-termelést biztosít majd - közölte a társaság az MTI-vel szerdán.
2026. 02. 25. 20:00
Megosztás:

Már inkább görgetnek, mint lapoznak az akcióvadászok: digitális fordulat az akciós újságok piacán

Fordulóponthoz érkezett az akciós reklámújságok fogyasztása Magyarországon: először vált a digitális formátum a leggyakrabban használt tájékozódási móddá, megelőzve a hibrid és a kizárólag nyomtatott megoldásokat. Miközben a formátum átalakul, az akciós reklámújságok vásárlási döntésekre gyakorolt hatása változatlanul erős: a digitális csatornákon is ugyanúgy terveznek, döntenek, és spórolnak a fogyasztók, mint korábban. Azonban a gazdasági nehézségek hatása érezhető, kicsivel többet vitáztunk 2025-ben a pénz miatt, mint egy évvel korábban – derül ki a Shopfully Hungary országos reprezentatív kutatásából.
2026. 02. 25. 19:00
Megosztás:

A Meta 2026-ban stabilcoinokat integrálhat a Facebookra és az Instagramra – a Stripe lehet a kulcsszereplő

Újabb fordulat jöhet a közösségi média és a kriptoszektor kapcsolatában: a Meta 2026 második felében stablecoin-alapú kifizetéseket vezethet be platformjain. A rendszer mögött a Stripe infrastruktúrája állhat, immár amerikai szövetségi szabályozási keretek között.
2026. 02. 25. 18:30
Megosztás:

Márciustól vehető igénybe a minimálbéren foglalkoztatottak után járó kompenzációs támogatás

A kormány mindent megtesz a bérek, különösen a legkisebb keresetek emelése érdekében, ennek eredményeként idén januártól 11 százalékkal nőtt a minimálbér. A kormány a béremelés biztosítása és a munkahelyek védelme érdekében segíti azon munkáltatókat, akik minimálbéren foglalkoztatnak munkavállalókat. Ők márciustól munkavállalónként közel 50 ezer forint kompenzációs támogatást vehetnek igénybe minimálbér-emeléséből származó többletkiadásaik finanszírozására.
2026. 02. 25. 18:00
Megosztás:

A képzési kérdésekről volt szó az új KRESZ egyeztetésen

A gépjárművezető-képzéssel kapcsolatos kérdések kerültek sorra a közlekedési szabályok véleményezésére szolgáló workshop-sorozat szerdai eseményén. Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket - közölte az ÉKM az MTI-vel.
2026. 02. 25. 17:30
Megosztás:

Hogyan fektet be a Z generáció? – Új befektetési szokások a digitális korban

A pénzügyi piacok arculatát gyökeresen átírja a fiatal befektetők friss nemzedéke. A Z generáció egészen új szemlélettel áll a pénzhez és a kockázatokhoz, ráadásul sajátos módszereket alkalmaz a vagyonteremtésben. A CFA Institute kutatása (amely a 18 és 25 év közöttieket faggatta pénzügyeikről) megerősíti: ezek a fiatalok merőben eltérő befektetési stratégiákat követnek, mint bármely korábbi korosztály.
2026. 02. 25. 17:15
Megosztás:

Vitalik Buterin újabb ETH-eladása: piaci zaj vagy intő jel?

Az Ethereum társalapítójának friss tranzakciója ismét felkorbácsolta a kriptopiacot. Több millió dollárnyi ETH mozgott meg egy ismert tárcából – a befektetők pedig azonnal találgatni kezdtek: egyszerű technikai átcsoportosítás történt, vagy komolyabb üzenetet hordoz a lépés?
2026. 02. 25. 17:00
Megosztás:

Vigyázat, csalók élnek vissza a rendőrség nevével!

Ismeretlen csalók a "Magyar Országos Rendőrség" nevében küldenek elektronikus leveleket - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
2026. 02. 25. 16:00
Megosztás:

Intézményi roham a Bitcoinért: az árfolyam esik, az elfogadás szárnyal

Miközben a Bitcoin árfolyama jelentős korrekción ment keresztül, az intézményi és állami szereplők egyre nagyobb ütemben halmozzák fel a digitális eszközt. A rövid távú ármozgásokkal szemben a hosszú távú adaptáció tűnik az igazi történetnek.
2026. 02. 25. 15:30
Megosztás: