Idegesek a piacok az amerikai foglalkoztatottsági adatok előtt
Csökkenésre készülnek az amerikai részvénypiacok is, legalábbis a határidős indexek ezt jelzik; A Dow futrues 15 ponttal 11.631 pontra, míg az S&P 500 futures 2,7 ponttal 1.267,50 pontra csökkent.
Azt, hogy végül miként nyitnak az amerikai piacok a közép-európai idő szerint - még az amerikai piacnyitás előtt - nyilvánosságra kerülő decemberi foglalkoztatottsági adatokon múlik. Szerdán tette közzé a decemberre vonatkozó adatait az ADP ügynökség, amely szerint a hónap folyamán a magánszektorban 297.000 állás létesült, amely messze meghaladta a várakozásokat és a novemberben mutatott 92.000 fős bővülést.
Az előzetes várakozások a ma publikálandó adatra vonatkozóan 180.000 fős bővülésre számítanak a foglalkoztatottságot illetően, amely magában foglalja a magán és az állami szektort is. A növekvő foglalkoztatottság jó hír lehet a piacok számára, mert azt jelezné, hogy az USA gazdaság a vártnál nagyobb ütemben áll helyre. Ugyanakkor jelzés érték lehet a Fed számára is, hogy megkezdheti a stimulus intézkedéseinek visszavonását, korábban, mint azt gondolták.
A kedvező foglalkoztatottsági adat a dollár további erősödését vonhatja maga után, az euró egyébként is a régióban meglévő szuverén adósságválság miatt így is nyomás alatt van. Az erősödő dollár pedig a nyersanyagárak csökkenését eredményezheti, amely visszaköszönhet az energetikai és a bányaipari vállalatok árfolyamában is.
A februári szállítású olaj ára 35 centtel 88,83 dollárra emelkedett a Nymex elektronikus kereskedésében a tegnapi 1,92 dolláros, 2 százalékos esés után.