Idén 1000 milliárddal több adót szedett be a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "nem áll rosszul" az idei 10 500 milliárd forintos - az előző évinél 1000 milliárddal magasabb - bevételi terv teljesítésében; a végső szám a decemberi áfaadatoktól függ, amit a karácsonyi forgalom, és az általános forgalmi adó feltöltése befolyásol. A jövő évi bevételi előirányzat 10 901 milliárd forint, 369 milliárd forinttal magasabb az ideinél - mondta Varga Árpád az MTI-nek adott nyilatkozatában.

Arról, hogy milyen bizonytalansági tényezők vannak, a NAV elnökhelyettese elmondta: még nem tudni, hogy milyen mértékben sikerül teljesíteni az áfából év közben előírt plusz 95 milliárd forintos előirányzatot. Emellett vannak olyan adónemek, amelyek teljesülése a jogszabályváltozások miatt kétséges. Az utóbbiak között említette a játékadót, amelynek tervezésekor még a pénznyerő automatákkal kalkuláltak, azokat azonban év közben betiltották, a távszerencsejáték szabályozása pedig - ez pótolta volna a kieső bevételt - még hiányzik, ezért itt lehet egy kis elmaradás. Az evából befolyó adóbevételt sem látni még pontosan, azt, hogy a vállalkozások milyen árbevételt vallanak be, hiába nőtt meg ugyanis az alap, s választották a megemelt adókulcs mellett is sokan ezt az adónemet, a vártnál kevesebb adót fizettek be. A jövedéki adó bevételekről ugyanakkor már most tudni, hogy túlteljesülnek az adókulcs évközi emelése miatt - ismertette az elnökhelyettes.

 

Varga Árpád szerint a jövő év sem lesz könnyebb, hiszen a bevételi előirányzat - 10 901 milliárd forint - 369 milliárd forinttal magasabb az ideinél. Ebből 140-160 milliárd forintot az áfabeszedés hatékonyságának növelésével, a pénztárgépek adóhatósághoz való online bekötésével kell elérni. A bevételi többlet másik része a tervek szerint a jogszabályváltozások eredménye lesz. Az áfa hatékonyabb beszedéséhez hozzájárulhat, hogy január 1-jétől bevezetik a tételes áfa összesítő nyilatkozatot, igaz, hogy egyelőre csak 2 millió forint feletti számláknál, de ennek Varga Árpád szerint mindenképpen bevételnövelő hatása lesz. A pénztárgépek online bekötésétől 96 milliárd forintos plusz áfabevételt vár a kormányzat. Ennek bevezetését azonban januárról áprilisra halasztották, amivel három hónap kiesett. Hogy ez végül mennyire lesz sikeres, attól is függ, hogy milyen ütemben tudják lecserélni a vállalkozások a pénztárgépeket, s milyen plusz jogosítványokat kapnak a revizorok.

 

Hozzátette: kétségtelenül van néhány szolgáltató ágazat, ahol már az is növeli a bevételt, hogy a NAV látja a napi forgalmat. Az új pénztárgépek ugyanis ezután rögzítik azt is, ha egy billentyűt lenyomnak a klaviatúrán, így az adóhatóság látja, ha valaki beüti az adatokat, de azok nem kerülnek be a memóriába. Arra a kérdésre, vajon honnan lesz az új pénztárgépekre a vállalkozásoknak pénzük, elmondta: a nemzetgazdasági miniszter felhatalmazást kapott arra, hogy dolgozzon ki egy megoldást a gépcsere támogatására. Négyszázezer darab pénztárgéppel, s átlagosan százezer forintos árral számolva a gépcsere költsége 40-60 milliárd forint lehet a vállalkozói körben az elnökhelyettes szerint.

 

Az adóhatóság múlt évi tevékenységét ismertetve Varga Árpád elmondta: a NAV november végéig a tavalyihoz hasonló számú adó- és vámszakmai ellenőrzést végzett, a feltárt adókülönbözet ugyanakkor - a kiválasztási rendszer hatékonyságának köszönhetően - az előző évi 390 milliárdról 590 milliárd forintra nőtt. A feltárt fajlagos (egy ellenőrzésre jutó) adókülönbözet 25 százalékkal emelkedett.

 

A szerencsejáték területen az első 11 hónapban a tavalyi mintegy 15 ezerrel szemben több mint 16 ezer vizsgálatot végeztek, azt ellenőrizték, hogy a nyerőautomatákat valóban kivonták-e a forgalomból - tapasztalataik szerint igen. Más kérdés, hogy különböző számítógépes terminálokat próbálnak pénznyerő automataként üzemeltetni a törzsközönség számára, ezeket a rendőrséggel közösen igyekeznek "lefülelni".

A működő cégek adóhátraléka a novemberi adatok szerint a tavalyi mintegy 530 milliárdról közel 560 milliárd forintra emelkedett. A tartozók száma nőtt, egyre többen, egyre kisebb összeggel tartoznak, amit a végrehajtási kapacitás nehezen tud követni.

 

A teljes hátralékon belül a vámszakmai tartozás 50-ről 80 milliárd forintra emelkedett, mert a fémkereskedelemben a környezetvédelmi termékdíjnál bevezettek egy súlyos szankciót, ami nem teszi lehetővé a mérlegelést, a szabálytalanság nyomán kiszabott bírságokat ugyanakkor nem tudják miből beszedni, mert nem találni rá fedezetet a fémkereskedőknél. Az elindított végrehajtások száma (inkasszó, foglalás stb.) 11 százalékkal, 960 ezerre nőtt a tavalyi első 11 havi adatokhoz képest, a beszedett összeg pedig 3,6 százalékkal, 335 milliárd forintra.

 

Az idén november végéig 138 ezer fizetéskönnyítési kérelem érkezett az adhatósághoz, 180 milliárd forintra. Az áthúzódó ügyekkel együtt 130 ezer határozatot adott ki a NAV, a jóváhagyott, részben jóváhagyott és elutasított kérelmek aránya nagyjából azonos volt. A fizetési kérelmek száma csökkent az előző évhez képest, amit a magas bázissal magyarázott Varga Árpád. Mint elmondta, három évvel ezelőtt Észak-Magyarországon rendkívül megnőtt a kérelmek száma az árvíz és egyéb okok miatt, azóta azonban folyamatos csökkenés tapasztalható.

 

Jövőre a magánszemélyek és egyéni vállalkozók illetékmentesen adhatnak be fizetéskönnyítési kérelmet. A magánszemélyek kérelmeinek száma ezért várhatóan nőni fog, eddig ugyanis kis összegű tartozás esetén sokan inkább nem kockáztatták azt a háromezer forintot, amibe az eljárás került. A társaságoknál ugyan 10 ezer forintra emelkedik az illeték mértéke, de a kérelmek számára ennek várhatóan nem lesz hatása, mert nagyobb tartozásokról van szó, s ami legalább ennyire fontos: a kérelem benyújtásával időt nyernek, mert az elbírálásig szünetel a végrehajtás, ami első- és másodfokkal 60-90 napot is jelenthet - tette hozzá.A magánszemélyeknél a jövő évtől ugyancsak kedvező változás, hogy a személyijövedelemadó-bevallásban feltüntetett 150 ezer forint alatti adótartozást hat hónap alatt fizethetik meg, eddig 100 ezer forint alatti tartozásnál négyhavi részletfizetést engedélyezett a jogszabály.

 

Az elnökhelyettes az új kisvállalati adónemekkel kapcsolatban kiemelte, hogy ezek jelentősen csökkentik az érintettek adminisztrációs terheit. A kisadózók tételes adója (kata) hatálya alá eddig 30 786, a kisvállalati adó (kiva) alá pedig 4614 vállalkozás jelentkezett be, egyelőre kivárnak, ahogy történt az eva esetében is.

A jövő évi változások közül Varga Árpád kiemelte, hogy a pénzforgalmi számla nyitására kötelezettek 1,5 millió forint felett nem fizethetnek készpénzzel, ami a feketegazdaság visszaszorítását célozza. Azokat, akik ennél nagyobb összegű kifizetést teljesítenek, illetve fogadnak el készpénzben, a 1,5 millió forint feletti rész 20-20 százalékának megfelelő összegű bírsággal sújtják.

 

Ugyancsak a gazdaság fehérítését célozza a fordított áfa bevezetése a mezőgazdaságban, ami a gabonaágazatban már nyár óta érvényes, a sertés ágazatban pedig januárban lép életbe. Varga Árpád hangsúlyozta: a mezőgazdasági termékek forgalmán már látszik ennek hatása. A déli határokon megvizsgált két-három határátkelőhelyen a kamionforgalom a tavalyi első hét havi 1397-ről 417-re csökkent, a mezőgazdasági termékek áruokmány szerinti mennyisége és az áru mérlegelt mennyisége kevesebb mint harmadára mérséklődött. Látszik azonban az is, hogy újabban más termékekkel - például műtrágya, zúzott kő - próbálnak "ügyeskedni" az áfacsalók - tette hozzá.

 

Hasonló hatást várnak a 2 millió forint felett bevezetett tételes áfanyilatkozattól. Ennek eredményeként, ha a NAV látja, hogy valaki belekeveredett valamilyen kétes ügyletbe, akkor annak az összes partnerét látni és ellenőrizni fogja. Júliustól pedig mindenki látni fogja azt is, hogy róla a partnere mit jelentett. Ehhez 4,5 milliárd forintos informatikai fejlesztésre van szükség a NAV-nál (a pénztárgépek bekötésének igénye hasonló költséget jelent). A pénzforgalmi elszámolás bevezetése az áfában azt szolgálja, hogy senkinek ne kelljen befizetni az áfát, amíg nem kapja meg a pénzt, ami a vállalkozások likviditását javítja.

 

Jövőre gyorsul az adóhatósági ügyintézés, az adó- és együttes jövedelemigazolásokat nyolc helyett hat nap alatt ki kell adni, a minősített adózói adatbázisban szereplők pedig kérhetik, hogy fizetési kérelmüket 30 nap helyett 15 nap alatt bírálják el. Az elektronikusan számlázók adatait a "felhőben" őrzik, ezért nekik nem az iratőrzés helyét kell bejelenteniük, hanem a hozzáférést kell biztosítaniuk az adóhatóságnak az adatokhoz. A pénztárgépek üzemeltetőire ugyanez vonatkozik. A civil szervezetek egyablakos ügyintézését ugyanakkor 2014. július 1-jére halasztották el, mert a törvényszékeken az ehhez szükséges számítógépes háttér még nem épült ki.

 

A fokozott adóhatósági felügyelet terén az adózók számára kedvező, visszamenőleges szabály lép életbe: ha egy cégnél vezető tisztségviselő váltás volt, vagy új cégként bejelentkezett az adóhatósághoz, de önhibáján kívül nem töltötte ki határidőre a KOCKERD kérdőívet, és emiatt 2012-ben törölték, 2013. február 15-ig kérheti, hogy "élesszék" fel. Három, eddig a vámhatóságnál lévő adónem - a környezetvédelmi termékdíj, az energiaadó és a népegészségügyi termékadó - január 1-jétől felkerül az adó folyószámlára, az ellenőrzés is átkerül az adóhatósági részhez, és ezeket is ellenőrizni fogják az átfogó utólagos - áfa, társasági adó stb. - vizsgálatok során. Az egyes adókötelezettségek vizsgálatát, beleértve például az energiaitalok összetételére irányuló ellenőrzéseket a vámosok, pénzügyőrök és az adórevizorok is végzik majd.

 

A központosított ellenőrzések megmaradnak, de a KAIG-ról az illetékes igazgatóságokhoz kerülnek, s minden esetben a hivatal elnöke dönti el, hogy melyik igazgatóság vizsgálódik az adott esetben. Emellett létrejön az első olyan főigazgatóság, ahol együtt vannak az adósok és a vámosok. A Kiemelt Adózók Főigazgatóságán (KAIG) lesz egy kiemelt adózók adóigazgatása és egy kiemelt adózók vámigazgatósága.

A KAIG a mintegy 730, fővárosi és pest megyei adózóval foglalkozik, 290 jelenleg még ide tartozó vidéki cég azonban visszakerül azokhoz a megyékhez, amelyekhez korábban tartoztak.

 

A magánszemély adózók körében bevezetnek egy új intézményt is, az önellenőrzésre való felhívást. Ennek lényege: ha az adóhatóság azt állapítja meg, hogy a bevallás és az adatszolgáltatás között eltérés van, akkor az adózót felhívják arra, hogy végezzen önrevíziót, amire 30 napig van lehetősége, s csak akkor indul ellenőrzés, ha ezt elmulasztja. A végrehajtási területen is lesz változás, a jó adózók - akikre nem szabtak ki mulasztási bírságot - csupán erre való hivatkozással is kérhetik a végrehajtás felfüggesztését. Erre ugyan eddig is volt lehetőség, de a bírósághoz kellett fordulni, vagy arra hivatkozva lehetett ezt kérni az adóhatóságtól, hogy a határozatot meg fogják változtatni.

 

A katával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet Varga Árpád, hogy a bejelentés végrehajtható okirat lett, az új adónem alá bejelentkezőnek a NAV minden hónapban előírja a befizetendő összeget, s ha nem fizeti be, az egészségügyi hozzájáruláshoz hasonlóan automatikusan megy az inkasszó. Ezért figyelni kell arra, hogy aki már nem akar a kata szerint adózni, lépjen ki. (MTI)


Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás:

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt

A lakosság fele túlköltekezik a karácsonyi ünnepek alatt, az ajándéklistát a ruha, a parfüm és a gyerekjáték vezeti, a műfenyő messze a legnépszerűbb, a mesterséges intelligencia pedig már az ünnepi teendőkből is kiveszi a részét - derül ki a Cofidis országos reprezentatív felméréséből, amelyet csütörtökön az MTI-hez is eljuttattak.
2026. 11. 05. 20:00
Megosztás:

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.
2026. 11. 05. 19:30
Megosztás:

Streamingre és AI-ra is költ? Akár 48 ezer forintot téríthet vissza az MBH új számlacsomagja

Egy filmnézéshez használt streaming-előfizetés, a munkát segítő mesterségesintelligencia-alkalmazás és a mindennapi bankolás díjai külön-külön kisebb tételnek tűnhetnek, együtt azonban már érezhető havi kiadást jelenthetnek. Az MBH Bank új Tripla számlacsomag-családja ezeket az igényeket kapcsolja össze: meghatározott digitális előfizetések után visszatérítést, a bankoláshoz biztosítási védelmet, a havi csomagdíjból pedig feltételekhez kötött kedvezményt kínál. A választás előtt a lehetőségeket és a kedvezmények időtartamát is érdemes áttekinteni.
2026. 11. 05. 19:00
Megosztás:

Egyre nagyobb szeletet hasítanak a hazai reklámpiacból az óriásplatformok

A globális óriásplatformok növekvő médiapiaci súlya, valamint a hirdetési bevételek egyre jelentősebb külföldre áramlása komoly kihívás elé állítja a hazai szereplőket – mutat rá a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss Médiapiaci Jelentése. A kiadvány szerint a magyarok közösségimédia-aktivitása jelentősen meghaladja az európai átlagot, és arra is rávilágít, hogy már csaknem minden második televíziós háztartás előfizet valamilyen streamingszolgáltatásra.
2026. 11. 05. 18:30
Megosztás:

Informatikai hiba miatt Lezsák Sándor és mintegy 160 megfigyelt neve került nyilvánosságra

Informatikai hiba okozta, hogy Lezsák Sándor volt fideszes országgyűlési képviselő nevével együtt mintegy 160, nem ügynökként nyilvántartott, hanem megfigyelt személy neve is nyilvánosságra került a nyitottaktak.hu weboldalon szerdán. A hiba napvilágra kerülését követően Magyar Péter miniszterelnök és levéltár vezetője is bocsánatot kért, ellenzéki pártok viszont miniszterek lemondását követelték.
2026. 11. 05. 18:00
Megosztás: