Idén előbújtak a rejtőzködő választók a bokorból, de miként érintette ez az USÁ-t?
Az elnökválasztás évét jól jellemezte Peggy Noonan újságírónő egyik története a The Wall Street Journal című lapban. Noonan az amerikai újságírás egyik "nagyágyúja", valaha Ronald Reagan elnök egyik beszédírója volt, s jelenleg állandó rovata van a The Wall Street Journalnél. Története még szeptemberi, tehát az elnökválasztás előtti. Noonan Manhattanben találkozott az egyik barátjával, s amikor azt tudakolta tőle, hogy a novemberi elnökválasztáson hogyan dönt majd, a férfi így válaszolt: "pontosan tudom, it teszek. Egyike leszek annak a legalább negyvenmilliónyi amerikainak, aki tagadni fogja, hogy Donald Trumpra szavazott, de rá szavazok majd én is".
Az amerikai elnökválasztást a republikánus párti Donald Trump nyerte meg. Bár a választók által leadott voksok többsége a demokrata párti elnökjelölté, Hillary Clintoné lett, az elektori kollégium voksainak elsöprő többségét, Donald Trump nyerte meg. A bonyolult amerikai választási rendszerben ez utóbbi számít.
Hosszú és viharos választási év zárult ezzel. Januárban kezdődött az elnökjelöltek kiválasztásához vezető előválasztási folyamat: az egyes szövetségi államokban egymás után megtartott előválasztásokon és jelölőgyűléseken. Az első jelölőgyűlés hagyományosan az iowai, s ezt követte a New Hampshire államban megtartott előválasztás. Januárban több elnökjelölt versengett még, elsősorban a republikánus táborban, de akkor még Hillary Clintonnak is volt a pártján belül négy kihívója. A republikánus elnökjelöltségért tizenheten álltak csatasorba, köztük olyan ismert politikusok, mint Jeb Bush volt floridai kormányzó, a volt elnök George W. Bush öccse, és olyan, viszonylag ismeretlen volt kongresszusi képviselők, mint Rick Santorum pennsylvaniai politikus.
Februárban jónéhány republikánus jelölt-aspiráns visszalépett, és a márciusi, úgynevezett szuperkedden - amikor egyszerre öt fontos, nagy lélekszámú szövetségi államban voksoltak - már kirajzolódtak az erővonalak a két nagy pártban. Hillary Clinton mellett "csak" Bernie Sanders vermonti szenátor maradt versenyben, és mint később kiderült, nagyon erős versenytársa volt Clintonnak.
Májusra a Republikánus Párt Donald Trump pártja lett. Legalábbis a The New York Times ezt a cikket adta szerkesztőségi állásfoglalásának, és megszólaltatta Henry Olsen politikai elemzőt, aki azt mondta: a 150 éves Republikánus Párt öngyilkosságot követ el, ha Donald Trumpot választja meg elnökjelöltjéül.
Júliusban a két nagy párt megtartotta elnökjelölt-állító konvencióját: addigra az előválasztási eredmények alapján egyértelmű volt, hogy a republikánusok jelöltje csakis Donald Trump, a politikába kívülről érkező New York-i milliárdos vállalkozó, a demokratáké pedig Hillary Clinton volt first lady, New York volt szenátora, az Obama-kormány egykori külügyminisztere, az amerikai politika évtizedek óta állandó szereplője.
Július közepén az ohiói Cleveland városában tartott konvenciójukon a republikánusok Donald Trumpot, a rá következő héten a pennsylvaniai Philadelphiában a demokraták Hillary Clintont választották elnökjelöltjüknek.
Két másik párt is választott elnökjelöltet: a Zöld Párt Jill Stein orvosnőt, a párt vezetőjét, a Libertárius Párt pedig Gary Johnson volt kormányzót, sőt, "bejelentkezett" elnökjelöltnek egy magát független konzervatívnak valló volt CIA-alkalmazott, Evan McMullen is, ám egyikük sem tudott akkora támogatottságot szerezni, hogy részt veheseen az elnökjelöltek hagyományos három vitáján, amelyet az ősszel tartottak.
Szeptemberben és októberben Donald Trump és Hillary Clinton nyilvános tévévitákban mérkőzött meg egymással. November 8-án pedig Donald Trumpot - az előrejelzések és elemzések elsöprő többségének ellenére - az amerikaiak megválasztották az Egyesült Államok elnökének.
A voksolás előtt politológusok a voksolás előtt egyetértettek abban, hogy a mostani választás sorsdöntő lehet az Egyesült Államok jövője számára: ugyanis két, alapvetően eltérő világkép között kell választaniuk az amerikaiaknak. Ráadásul a felmérések szerint mindketten az ország történetének legnépszerűtlenebb elnökjelöltjei voltak. Clinton kritikusai a politikus szavahihetőségét kérdőjelezik meg, a Trumpot elutasítóknak pedig többnyire a jelölt személyével, jellemével van problémájuk.
A nemzetközi közösség megdöbbenéssel fogadta Trump győzelmének hírét, de számos külföldi ország kormánya hamar jelezte: együtt kíván működni a januárban hivatalba lépő új amerikai elnökkel.
Az Egyesült Államokban 2016-ban más is történt: januárban Barack Obama elnök meghirdette az elmúlt évtizedek legnagyobb programját a rákbetegség leküzdésére, júniusban a floridai Orlandó egyik melegklubjában egy 29 éves férfi lemészárolt negyvenkilenc embert, további ötvenhármat pedig megsebesített. Júliusban Louisianában, Minnesotában és a texasi Dallasban rendőrgyilkosságok voltak és a rendőri erőszak is áldozatokat szedett; az amerikai feketék radikalizálódtak, Texasban fegyveres fekete milíciák alakultak, s a média új polgárjogi harcok korának beköszöntét jósolta. Mindezek jelentősége azonban szinte eltörpült az amerikai történelem egyik legkülönösebb és legérdekesebb elnökválasztásának eseményeihez képest.
