Igen gyatra negyedév a Dell-től

Kiábrándító negyedéves adatot közölt a Dell a tegnapi nap folyamán, melynek következtében erőteljesen csökken az árfolyama a Nasdaq piacán.

A vállalat harmadik negyedéves nettó nyeresége 54 százalékkal 337 millió dollárra, azaz részvényenként 17 centre csökkent, 15 százalékkal 12,9 milliárd dollárra csökkenő értékesítés mellett. Az elemzői várakozások részvényenként 27 centes nyereséget vártak 13 milliárd dolláros értékesítés mellett.

 

A Dell ezzel a világpiacon leszorult a harmadik helyre a számítógépgyártók körében a Hewlett-Packard Co. és az Acer Inc. mögé, holott 2006 óta a második helyet birtokolta. A Dell-nél a visszaesést a lakossági PC piac visszaesésével magyarázzák, a vállalat azonban arra számít, hogy a vállalati PC vásárlások az elkövetkező hónapokban felélednek.

 

A Dell árfolyama a tegnapi napon 8,5 százalékkal 14,52 dollárra csökkent a késői kereskedésben, miután a Nasdaq piacán 19 százalékkal 15,87 dollárra zuhant. Az árfolyam egyébként az idei évben 55 százalékkal emelkedett. A bruttó nyereségráta 17,3 százalék lett, mely elmaradt a várakozásokban foglalt 18,6 százaléktól.

 

A cég 102 millió dollárt költött szerkezetátalakításra, ebbe beleértendő az október folyamán bezárásra kerülő észak-karolinai személyi számítógép összeszerelő üzem költsége is. A nyereséget csökkentette a memória és az LCD-képernyők árának alakulása is. Míg a konkurens Hewlett-Packard és Acer szállításai növekedtek a harmadik negyedévben, addig a Dell PC értékesítése 8,4 százalékkal esett, a második negyedévhez képest 17,1 százalékkal.

 

A Dell várakozásai alapján a negyedik negyedéves bevétele javulni fog a harmadik negyedéveséhez képest, bízva a lakossági vásárlások felfutásában az ünnepi vásárlási időszakot tekintve.

 

Mióta Michael Dell visszatért a vezérigazgatói székbe (2007. január) a Dell 10 akvizíciót, 10.000 fős leépítést hajtott végre, és a termelés 43 százalékát kiszervezte, mellyel éves szinten 4 milliárd dolláros megtakarítást ért el. Belépett az okostelefonok piacára Kínában és Brazíliában és tervei szerint a jövő évben az USA-ban is megjelenik.

 

A cél, hogy csökkentse a vállalat függőségét a PC értékesítésektől, mely most a bevételek 60 százalékát adják, és inkább a szolgáltatások értékesítésére kíván fókuszálni, mely magasabb profitrátával kecsegtet.

A One Macedonia, a 4iG Csoport leányvállalata 5G frekvenciapályázatot nyert Észak-Macedóniában

A One Macedonia, a 4iG Csoport telekommunikációs leányvállalata nyert Észak-Macedónia országos 5G frekvenciapályázatán, így lehetőséget kap arra, hogy létrehozza az ország első, teljes lefedettségű, önálló (5G SA) hálózatának alapjait. A beruházás keretében a régió egyik legfejlettebb és legbiztonságosabb „5G standalone” hálózata valósulhat meg az Ericssonnal kialakított stratégiai együttműködésre építve, összhangban az európai szabványokkal és értékekkel.
2026. 01. 15. 00:30
Megosztás:

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (EIF) új InvestEU-garanciamegállapodást írt alá, ezzel közel 890 millió eurónyi finanszírozás válhat elérhetővé a kis- és középvállalkozások számára a régióban, beleértve Magyarországot is 2027 végéig - közölte az UniCredit az MTI-nek küldött szerdai közleményében.
2026. 01. 14. 23:30
Megosztás:

A Versenyképes Járások Program segít élhetőbbé tenni a magyar vidéket

A Versenyképes Járások Program segít élhetőbbé tenni a vidéki kistelepüléseket - jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára szerdán a program támogatásával beszerzett eszközök és aszfaltburkolattal ellátott út átadásán Vámosgyörkön és Atkáron.
2026. 01. 14. 23:00
Megosztás:

ANYÁCSKA néven új nyomtatványt hozott létre a NAV

Azoknak az anyáknak, akik egyidejűleg több kedvezményre is jogosultak, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) létrehozta az ANYÁCSKA elnevezésű nyomtatványt - jelentette be a kultúráért és innovációért felelős miniszter a Facebookon szerdán.
2026. 01. 14. 22:30
Megosztás:

A 900 milliárd dolláros hazautalási piac megcélzása teszi ezt a januári időszak legjobb kriptoelőértékesítésévé

A hasznosságot kínáló (utility) tokenek jelenleg óriási népszerűségnek örvendenek a kriptovilágban. Mivel az intézményi érdeklődés csökken, a piaci likviditás pedig alacsony, a befektetők egyre inkább azokra a tokenekre összpontosítanak, amelyek folyamatos bevételi forrással és nagy növekedési potenciállal bíró célpiaccal rendelkeznek.
2026. 01. 14. 22:00
Megosztás:

Kinevezte az ukrán parlament az új védelmi minisztert

Mihajlo Fedorovot nevezte ki új védelmi miniszternek szerdán az ukrán parlament Denisz Smihal helyett, aki új tisztségeket kapott.
2026. 01. 14. 21:30
Megosztás:

Két tényező fékezte az eladók Otthon Start miatti túlárazását az ingatlanpiacon

A túlárazottság mértéke, és vevői részről a túlárazott ingatlanokhoz való viszony az Otthon Start tavalyi bejelentését követően jelentős mértékben megváltozott. A támogatott hitel miatt könnyebben elfogadták a túlárazásokat a vevők, mint korábban, de nem mindenhol, ráadásul voltak korlátai is.
2026. 01. 14. 21:00
Megosztás:

Ez a 4 kriptovaluta túlteljesíti az Ethereumot 2026-ban

Az Ethereum jelenleg egy döntési zónában helyezkedik el. Az árfolyam kulcsfontosságú támasz- és ellenállási szintek között mozog. A forgalom gyenge. A kereskedők egyértelmű kitörésre vagy letörésre várnak. Ez a konszolidáció másutt teremt lehetőséget.
2026. 01. 14. 20:00
Megosztás:

Történelmi csúcson zárt a BUX és az OTP is

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1788,47 pontos, 1,5 százalékos emelkedéssel 120 651,59 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
2026. 01. 14. 19:30
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint gyengébben áll heti és a havi kezdéséhez képest is.
2026. 01. 14. 19:00
Megosztás:

Sokan bukhatják az új energiatárolós támogatást, de vannak, akik duplán nyernek!

Várhatóan február 1-jén megnyílik a 100 milliárd forintos keretösszegű energiatároló pályázat, amely a szakértők szerint tökéletes mentőöv a bruttó elszámolásba kényszerülő családoknak. Miközben a 2,5 milliós vissza nem térítendő támogatás rendkívül vonzó, a műszaki tartalom hibás kiválasztása miatt tízezrek eshetnek el a program valódi előnyeitől.
2026. 01. 14. 18:30
Megosztás:

Az EU beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt

Brüsszel beterjesztette a 90 milliárd eurós közös hitelfelvételt Ukrajna és a háború finanszírozására. Az Európai Bizottság jogalkotási javaslatcsomagot fogadott el annak érdekében, hogy 2026-2027-ben is biztosított legyen Ukrajna folyamatos pénzügyi támogatása - közölte szerdán a brüsszeli testület.
2026. 01. 14. 18:00
Megosztás:

Csökkent tavaly az Audi globális kiszállítása

Az Audi több mint 1,6 millió járművet szállított ki ügyfeleinek világszerte tavaly, ami 2,9 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. A kiszállítások azonban szeptembertől kezdődően minden hónapban emelkedtek éves összevetésben - áll a cég honlapjára fölkerült közleményben.
2026. 01. 14. 17:30
Megosztás:

Újabb segítség a kukoricatermelőknek

Nyilvánosak a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) posztregisztrációs fajtakísérleteinek legújabb eredményei, amelyek objektív információkkal, adatokkal segítik a gazdálkodókat - tájékoztatott a három szervezet közös közleményben, amelyet szerdán juttattak el az MTI-hez.
2026. 01. 14. 17:00
Megosztás:

A NAV a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A kriptoeszköz-szolgáltatóknak 2026. január 1-jétől az úgynevezett Directive on Administrative Cooperation 8 - DAC8 uniós irányelv-módosítás életbe lépése előírja a kriptoeszköz-ügyletekre vonatkozó adatok gyűjtését és tagállamok közötti megosztását. Ezért a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján ad segítséget a kötelező adminisztráció teljesítéséhez - tudatta a NAV az MTI-vel szerdán.
2026. 01. 14. 16:30
Megosztás:

Megalakul a közmédia választási irodája

A közmédia a 2026. április 12-re kitűzött országgyűlési képviselő-választásra tekintettel megalakítja a Közmédia Választási Irodát. Az iroda feladata annak felügyelete, hogy a közmédia valamennyi médiatartalom-szolgáltatása a kampány és a választások ideje alatt is megfeleljen a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek és a Közszolgálati Kódex előírásainak - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel.
2026. 01. 14. 16:00
Megosztás:

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa decemberben - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
2026. 01. 14. 15:30
Megosztás:

A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz okoskedvezménnyel

A vártnál is többen élnek a MÁVPlusz alkalmazáson az okoskedvezménnyel, már az első egy hónapban több mint 850 ezer alkalommal választották az utasok ezt a lehetőséget, és ezzel mintegy 140 millió forintot spóroltak - írta Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója szerdán a közösségi oldalán.
2026. 01. 14. 15:00
Megosztás:

Új vezérigazgató a Continental Dohányipari Zrt. élé

2026. január 1-jén Magyari Zoltán eddigi vezérigazgató-helyettes vette át a Continental Dohányipari Zrt. irányítását Füzi Csabától, aki 2005 júniusa óta látta el a vállalat vezérigazgatói feladatait. Az új vezető az elődje által kijelölt irányt követve a kiszámítható fejlődést és a működési hatékonyság növelését tekinti elsődleges feladatának, alkalmazkodva az erősen szabályozott dohánypiaci környezet változásaihoz.
2026. 01. 14. 14:30
Megosztás:

Kína versenyfelügyeleti vizsgálatot indított a Trip.com ellen

A kínai piacfelügyeleti hatóság vizsgálatot indított a Trip.com Group Limited online utazási vállalat ellen a versenyjogi szabályok feltételezett megsértése miatt - közölte szerdán a kínai állami piacfelügyeleti hivatal (SAMR).
2026. 01. 14. 14:00
Megosztás: