Így alakult a BÉT forgalma a héten

Növekvő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX történelmi csúcson, 45 760,15 ponton fejezte be a kereskedést pénteken, 1552,65 ponttal, 3,51 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.

Így alakult a BÉT forgalma a héten

A részvénypiac heti forgalma meghaladta a 77,5 milliárd forintot az előző heti 63 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével emelkedtek, az OTP ismét új történelmi csúcsot ért el.
   
88+Az Equilor Befektetési Zrt. MTI-nek küldött heti összefoglalójában kiemelte, hogy a BUX-index új történelmi csúcsra emelkedett, amelyet a pozitív nemzetközi befektetői hangulat is segített. Pozitív irányba mozdította a részvénypiacokat a brit parlamenti választás eredménye, valamint az amerikai-kínai kereskedelmi vitát részben rendező  megegyezésről érkező hírek.
   
Számos vállalati hír érkezett a héten a vezető magyar papírokkal kapcsolatban.    

A Mol zöld utat kapott a rijekai finomítójának átalakítására az INA-tól. A beruházás teljes összege előreláthatólag 600 millió dollár körül lesz, és tartalmazza a maradékfeldolgozó üzem megépítését, a meglévő üzemek felújítását és egy új kikötő megépítését, ami lehetővé teszi a petrolkoksz zárt térben történő tárolását. A maradékfeldolgozó üzemnek köszönhetően nő a finomítóban előállított, nyereségesen értékesíthető motorüzemanyagok aránya. Az új üzem építési munkálatai hamarosan elkezdődnek és várhatóan 2023-ra fejeződnek be.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
A JP Morgan 17 000 forintról 17 500 forintra emelte az OTP Bankra vonatkozó 12 havi célárfolyamát, a bankház ajánlása továbbra is felülsúlyozás.
   
Újabb tendereken nyert a 4iG, a vállalatot két közbeszerzési eljárásban is győztesként hirdették ki, összesen 2 milliárd forintos szerződéses összeg erejéig. A két szerződés értelmében a 4iG 1,46 milliárd forint értékben szállít és telepít egészségügyi szolgáltatáshoz használatos szoftvereket, továbbá 566 millió forint értékben hálózati  eszközöket is szállít állami megrendelőknek.
   
A héten az is kiderült, hogy mégsem veszi meg a 4iG a T-Systemst a Magyar Telekomtól. A 4iG kezdeményezésére megszakadtak a T-Systems felvásárlásával kapcsolatos tárgyalások és az átvilágítási folyamat.
   
Az Est Media megkapta a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyását a Delta Systems megvásárlására. Szerdán a tranzakciót lezárták, miután a Delta Group Holding megkapta a 2,35 milliárd forintos vételárat, melynek finanszírozására az Est Media zártkörű alaptőke-emelés keretében 125 millió darab "A" sorozatú törzsrészvényt bocsát ki a Deltagroup részére. A tranzakciót követően az Est Media cégneve Delta Technologies Nyrt.-re módosul.
   
Az OTP 4,7 százalékkal erősödött a héten, pénteki záróára 15 600 forint volt, heti forgalma meghaladta a 44,3 milliárd forintot.
   
A Richter árfolyama 6,52 százalékkal emelkedett, pénteken a papír 6210 forinton fejezte be a kereskedés, heti forgalma több mint 13,89 milliárd forint volt.
   
A Magyar Telekom árfolyama a héten 0,68 százalékkal csökkent a héten,  pénteken 437 forinton zárt, heti forgalma mintegy 1,3 milliárd forintot tett ki.
   
A Mol 1,18 százalékkal erősödött, pénteki záróra 2906 forint volt, heti forgalma 8,3 forint volt.
   
A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 3842,56 ponton zárt pénteken, az előző héthez képest 65,77 ponttal, 1,68 százalékkal alacsonyabban.

Hozzászólások

Nem zavarja a jegybankot a gyenge forint

Változatlanok a monetáris kondíciók. Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem változtak a kamatszintek, az alapkamat 0,9 százalékon, a betéti kamatszint -0,05 százalékon maradt.
2020. 01. 28. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak kedden a New York-i tőzsde irányadó indexei az előző nap erős veszteségei után, a befektetők figyelme a vállalati gyorsjelentésekre összpontosul.
2020. 01. 28. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tőzsdére lép a Pensum Group HR-szolgáltató

A humánerőforrás-szolgáltatásokkal, közöttük a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó, magyar tulajdonú Pensum Group részvényeivel hamarosan elindulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) - közölte a cég az MTI-vel kedden.
2020. 01. 28. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságot kapott a Hungarikum biztosításközvetítő csoport

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 21 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft.-re, illetve az AGENTA-Consulting Kft.-re, egyebek mellett ügyfél-tájékoztatási, panaszkezelési, adatszolgáltatási, valamint az ügynökök regisztrációjára és nyilvántartására vonatkozó, rendszerszintű kockázatot nem jelentő szabálytalanságok miatt.
2020. 01. 28. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vegyük a Magyar Telekom részvényét!

Bár a hagyományos hang alapú bevételek nyomás alatt állnak, ezeket képes kompenzálni az adat (mobiladat, szélessávú internet, SMS) és TV bevételek növekedése. Az IT szegmens számára pedig továbbra is elsősorban az állami beruházások jelenthetnek megrendelést - olvashatjuk az Erste Befektetési Zrt. elemzői anyagában.
2020. 01. 28. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedéssel értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2020. 01. 28. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassulásra készülnek az építőanyag-kereskedők

A Mapei tudásmegosztás programjának keretében a hét végén Budapesten került megrendezésre az Évindító Kereskedő Konferencia. A szakmai rendezvényen több mint száz építőanyag-kereskedés vezetője vett részt.
2020. 01. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Magyar Telekom 350 millió forintos bírságot kapott, ez azonban csökkenthető a fogyasztóknak nyújtott kompenzációval

A GVH megállapította, hogy a Magyar Telekom megtévesztette a fogyasztókat maximális sebességű hálózatot ígérő állításával „Most generáció” kampányában. A hatóság több lépcsőben, feltételekkel határozta meg a bírságot, amelynek egy részét nem kell majd megfizetnie, ha vállalásainak megfelelően kompenzálja előfizetőit.
2020. 01. 28. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még gyorsul a koronavírus terjedése

Tegnap estére már 4.500 körüli megbetegedést jelentettek és több mint 100-an haltak bele a betegségbe.
2020. 01. 28. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kétszer annyi autót igényeltek a nagycsaládosok, mint várták

Az előzetes várakozásokhoz képest kétszer annyian igényeltek személygépkocsit a nagycsaládosok autóvásárlási programjában - mondta Gablini Gábor, a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének (Gémosz) elnöke kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. 01. 28. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új eszköz a HR-esek kezében

Mára már szinte közhelynek számít kijelenteni, hogy a cégeknek nem elég pénzzel motiválni a munkavállalókat. Nincsen HR-menedzser, aki ne tudná, hogy a hosszú távú megtartóerő minden cégnél az elégedettség – ez pedig nem mindig mérhető pénzben! Hozzájárulnak a munkahely által biztosított extra szolgáltatások is. Ilyen lehet például a munkáltató által végzett autómosás, ami Magyarországon is egyre elterjedtebb.
2020. 01. 28. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kimásztak mély veszteségeikből a tőzsdék

Felfelé korrigáltak a keddi nyitáskor az előző napi mély veszteségeikből a főbb európai értékpapírpiacok.
2020. 01. 28. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén erősödik a forint

A hétfőn elért gyenge szintnél kissé erősebb árfolyamon állapodott meg kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizapiacon.
2020. 01. 28. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma korrigálhatnak a tőzsdék

Az előző napi mély veszteségek mérsékelt pozitív korrekciójával kezdhetik a keddi tőzsdei kereskedést a főbb európai piacok.
2020. 01. 28. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

50 milliárd forinttal csökken a forintlikviditást nyújtó devizaswap-állomány

A teljes lejáró állománynál 50 milliárd forinttal kisebb összegben fogadott el ajánlatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfői forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen (devizacsere-tender), az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás így 50 milliárd forinttal, 2185 milliárd forintra csökken.
2020. 01. 28. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A gödi Samsung gyár megvizsgáltatja Kínából érkező alkalmazottjait

A gödi Samsung gyár a koronavírus terjedése miatt munkába állás előtt karanténba helyezi és orvosi vizsgálat alá vonja Kínából érkező alkalmazottjait, bár a céget érintően semmilyen járványügyi intézkedés nincs - közölte a Pest megyei város polgármestere hétfőn Facebook-oldalán.
2020. 01. 28. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Befektetők figyelmébe - Mit okozhat a piacokon a koronavírus?

Alapvetően nem várunk más lefolyást, mint a SARS esetében, azaz néhány hónap alatt véget érhet a járvány. A korábbi tapasztalat azt mutatta, hogy pl. a SARS járványnak csak limitált hatása volt a piacokra, sőt a járvány végére magasabban álltak az árfolyamok, mint a járvány kezdetén. A jelenlegi árfolyamesést inkább korrekciónak tekintjük, a jelentős korábbi áremelkedések és a relatíve magas árazások miatt. A járványt inkább csak katalizátornak tartjuk ebben a folyamatban. (Persze nem zárható ki, hogy nem sikerül megállítani a járványt, de ennek kis valószínűséget adunk.)
2020. 01. 28. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ingatlant adtunk el, új ingatlant vettünk, mennyi a fizetendő illeték ebben az esetben?

Mennyi adót/illetéket kell fizetnie annak az ingatlan vásárlónak, aki egy másik ingatlant értékesített és abból vásárolja meg a lakást, házat? Mi az illeték számításának alapja és mekkora annak a mértéke lakástulajdonok cseréje esetén? Mik az un. cserepótló ingatlan vásárlás szabályai 2020-ban (is)? Hány éven belül eladott lakás vételárát számíthatjuk be egy új ingatlan vásárlásakor az illeték-alap csökkentésének érdekében?
2020. 01. 28. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Érezhetően lassul a fővárosi újlakás-piac

Tavaly összesen 5800 új, kétlakásosnál nagyobb társasházi lakás talált gazdára Budapesten, ami csaknem harmadával kevesebb, mint a 2018-as forgalom. A tranzakciók száma nagyjából azonos volt az év első és második felében, tehát a beruházók látványos akciói ellenére sem teljesültek az év végi forgalommal kapcsolatos várakozások, melyek szerint a december 31-éig hatályos 5%-os áfa miatt látványos hajrával búcsúzhatunk a 2019-es évtől. Feltételezhetően az idéntől már 27%-os áfával számítandó projektek esetében lehettek kiugró eredmények, ám ez az összforgalomban nem mutatkozott meg.
2020. 01. 28. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Három világhírű rockzenekar is fellép az idei VOLT fesztiválon

Három világhírű rockzenekar, a My Chemical Romance, a Bring Me The Horizon és az Offspring is koncertet ad az idei Telekom VOLT Fesztiválon Sopronban. Ezzel teljes lett a fesztivál nagyszínpadának programja - közölték a szervezők hétfőn az MTI-vel.
2020. 01. 28. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások: