Így döntött az Alkotmánybíróság a devizahiteles törvényről

Nem ütközik alaptörvénybe a devizahiteles banki kölcsönszerződéseket egyoldalúan módosító tisztességtelen kikötések következményeit meghatározó törvény, amely alapján az állam és a pénzintézetek közti ezzel kapcsolatos perek folynak - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden.

A Kúria jogegységi döntésén alapuló, a nyáron elfogadott törvény szerint vélelmezni kell a devizahiteles szerződések egyoldalú módosításainak - díj-, költség- és kamatemelésének - tisztességtelenségét és emiatti érvénytelenségét. A törvény ugyanakkor szigorú eljárási feltételekkel lehetővé tette a pénzügyi intézményeknek, hogy a törvényi vélelmet megdöntve bizonyítsák: mégis megfelelnek a törvényben támasztott szigorú tartalmi feltételeknek és tisztességesek, érvényesek egyoldalú szerződésmódosításaik.

 

A törvény egyes rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát három, első fokon eljáró, fővárosi törvényszéki bíró kezdeményezte. Az Ab a közleményben megjegyezte, hogy az ügyben lefolytatott alkotmánybírósági vizsgálatnak nem volt tárgya a deviza alapú hitelszerződésekben sem az árfolyamkockázat, sem pedig az árfolyamrés alkotmányossága.

 

Az Alkotmánybíróság az indítványok alapján elsősorban azt vizsgálta, hogy a törvény rendelkezései sértik-e a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát, továbbá, hogy a bírósági eljárások szabályai megfelelnek-e a tisztességes eljárás követelményeinek.

 

Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az egyoldalú szerződésmódosításoknak a kezdetektől fogva mindvégig korlátját képezte a jóhiszeműség és tisztességesség általános törvényi követelménye. A hitelpiaci törvény speciális felhatalmazó rendelkezése nem helyezte hatályon kívül és nem is függesztette fel a tisztességesség követelményét.

 

Az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességességének a konkrét feltételeivel kapcsolatos jogértelmezést ugyan utólag foglalták polgári kollégiumi véleménybe, kúriai jogegységi határozatba, majd végül törvénybe, de ezek a követelmények kezdettől fogva levezethetők voltak az általános háttér-jogszabályi rendelkezésekből - fogalmaz az AB.

 

A tisztességesség mércéje nem változott, pusztán a vizsgált törvényben rögzítésre került az, ami korábban is (a régi Ptk. és a bírói gyakorlat alapján) eleve követelmény volt. A régi (és az új) Ptk. rendelkezései, valamint a Kúria által kialakított elvek alapján a kérdéses szerződési kikötések tisztességességének a jogi megítélésén a támadott törvény nem változtatott, hanem csak annak meglevő helyes tartalmát rögzítette.

 

A tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggésben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a deviza- és forinthitelezésből eredő vitás kérdések nem csupán az érintett adósok problémái, hanem azok nemzetgazdasági és így össztársadalmi jelentőségűek.

 

Ebből kifolyólag nem oldhatók meg hatékonyan kizárólag a hagyományos, kétpólusú polgári perekben. A pénzügyi intézmények számára a keresetindításra adott 30 napos határidő nem tekinthető sem szükségtelen, sem aránytalan alapjog-korlátozásnak. Ez az idő elegendő volt arra, hogy a pénzügyi intézmények reálisan mérlegelhessék és elhatározhassák, hogy meg kívánják-e dönteni a tisztességtelenség törvényi vélelmét. A felkészüléshez a felperesek felhasználhatták a korábban ellenük indított perekben rendelkezésre álló érveket és bizonyítékokat is. Az eljárásban alkalmazott egyéb, szintén viszonylag rövid határidőkkel összefüggésben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy azok sem tekinthetők a felek által teljesíthetetlennek, vagy olyannak, melyek eleve kizárnák a megalapozott döntés meghozatalát. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezéseket teljes egészében elutasította.


A határozathoz Juhász Imre, Salamon László és Sulyok Tamás alkotmánybírók párhuzamos indoklást, Kiss László, Lévay Miklós, Paczolay Péter és Pokol Béla alkotmánybírók pedig különvéleményt csatoltak. Hangsúlyozzák: a jelen ügyben lefolytatott alkotmánybírósági vizsgálatnak nem volt tárgya a deviza alapú hitelszerződéseket illetően sem az árfolyamkockázat, sem pedig az árfolyamrés alkotmányossága. Ugyancsak nem volt tárgya a most meghozott határozatnak a Fővárosi Ítélőtábla által benyújtott bírói kezdeményezések, valamint az érintettek által benyújtott alkotmányjogi panaszok elbírálása. Ezekben a még folyamatban lévő ügyekben az Alkotmánybíróság folytatja a vizsgálatot, és hamarosan döntést fog hozni.

 

A szeptember 29-én indult másodfokú eljárásokban eddig 32 ítélet született a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalásain, mindegyikben helybenhagyták az elsőfokú ítéletet, az Erste Bank esetében részlegesen.

 

Egy pénzintézet még az elsőfokú eljárásban visszalépett, három pert - az OTP Bank és az OTP Jelzálogbank közös keresetét, az Eger és Vidéke Takarékszövetkezet, továbbá az OTP Ingatlanlízing magyar állam ellen indított perét - felfüggesztettek azért, mert a bíró már első fokon az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult. A másodfokon eljáró ítélőtábla négy bank esetében fordult az Ab-hez. A másodfokú perek a héten is folytatódnak. (MTI)

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: