Így reagáltak a londoni elemzők Matolcsy szavaira

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hamarosan esedékes vezetőváltás után sokféle gazdaságösztönző célú módszerhez folyamodhat, a lehetséges pénzügypolitikai irányváltásokkal kapcsolatos legrosszabb forgatókönyvek megvalósulása azonban valószínűtlen; erre utalt egyéb tényezők mellett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter legutóbbi nyilatkozata is - vélekedtek csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

A magyar államadósság-törlesztési kockázatra köthető piaci biztosítási csereügyletek (CDS) árfolyama ugyanakkor csütörtökön elszakadni látszott az egyéb magyar kockázati mutatóktól, főleg a jelentősen erősödő forintárfolyamtól. Az S&P Capital IQ globális piaci adatszolgáltató és elemzőcsoporthoz tartozó CMA londoni piacfigyelő cég szakelemzőinek kimutatása szerint a magyar szuverén CDS-árazások a csütörtöki londoni jegyzésben - tavaly november óta először - elérték a 300 bázispontos értéket, bár délutánra néhány bázisponttal e szint alá süllyedtek vissza.

 

A hónap első felében még 260 bázispont alatti magyar CDS-középárfolyamokat mértek Londonban az irányadó ötéves devizakötvény-lejáratra. A csütörtökre kialakult magyar CDS-árazás azt jelenti, hogy egységnyi, tízmillió euró névértékű ötéves magyar államkötvényre jelenleg 300 ezer euró körüli éves középárfolyamon kínálnak határidős törlesztéskockázat-biztosítási szerződéseket a londoni piacon, hozzávetőleg 40 ezer euróval drágábban, mint január elején.

 

Egy évvel ezelőtt, 2012 januárjában mindazonáltal 750 bázispont feletti magyar CDS-árfolyamrekordokat mértek Londonban, így a tizenkét hónappal ezelőtti szintnél most csaknem félmillió euróval alacsonyabb a magyar CDS-tranzakciók középárfolyama a londoni piacon. A CDS-árazás jelzi, hogy a piac mennyire ítéli kockázatosnak azt az adóst, amelynek kötelezettségeire az adott határidős törlesztésbiztosítási szerződések vonatkoznak.

 

Több nagy londoni befektetési és elemzőház egybehangzó véleménye szerint egyre inkább az MNB-elnöki poszton esedékessé váló személycsere kockázatai kerülnek a piaci figyelem középpontjába. A JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott elemzői legutóbbi helyzetértékelésükben úgy vélekedtek, hogy az MNB élén lezajló váltás a következő hónapok fő eseménykockázata a magyar gazdaságban.

 

Egy másik nagy bankcsoport, a Morgan Stanley londoni közgazdászai azonban befektetőknek összeállított, csütörtökön ismertetett új elemzésükben közölték: véleményük szerint az MNB rendelkezésére álló gazdaságélénkítő eszközök, amelyek a váltás után szóba jöhetnek, "nem is annyira unortodoxak", a legrosszabbnak számító módszereket pedig nem valószínű, hogy az MNB alkalmazni fogja.

 

A Morgan Stanley szakértői szerint a monetáris politika transzmissziós funkciója szempontjából Magyarországon nem ideális a helyzet, mert e funkció hatékony működéséhez nagyobb banki hitelezési hajlandóság, alacsonyabb devizaalapú hitelállomány, valamint a jegybanki kamatmódosításokra gyorsan reagáló, változó kamatozású forinthitelek magasabb arányára lenne szükség.

 

Az elemzők ezért több forgatókönyvet vázoltak fel. Ezek közül szerintük a legrosszabb változat az lenne, ha a kormány "valahogy kisajátítaná"  és a külső adósságok törlesztésére használná a devizatartalékokat. Úgy vélik azonban, hogy ez "jórészt hipotetikus és távoli" kockázat, mivel a kormány saját készpénztartaléka, valamint a várható devizakötvény-kibocsátás bőséges forrást nyújt az idén lejáró devizakötelezettségek törlesztésére.

 

A Morgan Stanley elemzői az aggasztó forgatókönyvek közé sorolták azt is, amely alapján az MNB a vezetőváltás után az elsődleges állampapírpiacon jelenne meg vásárlóként. Az euróövezeti jegybank és az Európai Bizottság nyilvánvalóan kifogást emelne a kormány közvetlen monetáris finanszírozása ellen, tekintettel azonban arra, hogy a hazai állampapír-piac jelenleg "nagyon jól működik", ez is inkább "hipotetikus természetű" kockázat, és Matolcsy György legutóbbi nyilatkozata is kizárta az ilyen eszközök alkalmazását - vélekedtek csütörtöki elemzésükben.

 

A ház elemzői a Wall Street Journal által a nemzetgazdasági miniszterrel készített interjúra utaltak. Matolcsy György az amerikai gazdasági szaklapnak egyebek mellett kijelentette, hogy a monetáris politika nem lehet a sokkterápia eszköze, és a jegybanknak semmiképpen sem szabad a bankóprés működtetésével finanszíroznia az államháztartás deficitjét.

 

Timothy Ash, a Standard Bank londoni befektetési részlegének felzárkózó piacokra szakosodott vezető közgazdásza az interjút kommentáló, befektetőknek összeállított csütörtöki elemzésében közölte: az ő olvasatában a nyilatkozat azt jelzi, hogy Matolcsy György szeretné az MNB-elnöki tisztséget, és a WSJ-interjú is az ennek érdekében folyó "pozicionálás" része. 

 

Ash szerint figyelemreméltó az is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök csak "az utolsó pillanatban" kívánja bejelenteni döntését az új MNB-elnök személyéről. A Standard Bank vezető londoni elemzőjének véleménye szerint ennek hátterében az állhat, hogy a kormányfő "nem akar csalódást okozni lojális nemzetgazdasági miniszterének", ezért valószínűleg időt próbál neki adni annak demonstrálására, hogy képes mérsékelni a kinevezésével szembeni ellenállást.

 

Timothy Ash közölte csütörtöki elemzésében, hogy várakozása szerint a jelölt megnevezéséig eltelő időben a magyar kormány a lehető leghamarabb a lehetséges legnagyobb értékű devizakötvény-kibocsátással igyekszik majd "megerősíteni a védműveket". (MTI)

 

Egy újabb évet csúszik a fellendülés

A második negyedévben az USA gazdasága a pozitív irányba korrigált. A gazdaság az évesített negyedéves adatok szerint 3,3 százalékkal nőtt az első negyedév 0,5 százalékos visszaesése után.
2025. 09. 10. 21:30
Megosztás:

A MEXC kriptotőzsde bemutatja: „Proof of Trust”

A MEXC kriptovaluta tőzsde új kampánya áttöri a bizalmi falat: megérkezett a „Proof of Trust”. A kriptovaluta-tőzsde új szintre emeli az átláthatóságot, a felhasználói védelmet és az iparági felelősségvállalást
2025. 09. 10. 21:00
Megosztás:

Nem csak előnyökkel jár a svédasztal: a Nébih az élelmiszerbiztonsági kockázatokra figyelmeztet

A svédasztalos, azaz szabadszedéses vagy önkiszolgáló menzarendszer alkalmazásakor az élelmiszerbiztonsági kockázatok kezelése, a megfelelő higiéniai körülmények biztosítása és az ételpazarlás megelőzése is kiemelt figyelmet kíván - tájékoztat a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai, MTI-nek küldött közleményében.
2025. 09. 10. 20:30
Megosztás:

A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő a júliusban várt 2,2 százalékról 2,4 százalékra javította az idei globális GDP-növekedésre vonatkozó előrejelzését, részben a vártnál kedvezőbb második negyedévi gazdasági adatokkal indokolva a döntést.
2025. 09. 10. 20:00
Megosztás:

Nemzetközi elismerésben részesült a BÉT a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért

Nemzetközi elismerésben részesült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a pénzügyi tudatosság fejlesztését szolgáló programokért - közölte a BÉT szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:30
Megosztás:

NAV: Hamarosan szigorodnak a számlaadat-szolgáltatás feltételei

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szeptember 15-ig adott határidőt a számlaadat-szolgáltatóknak, hogy alkalmazkodjanak a tavasszal meghirdetett új szabályokhoz - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.
2025. 09. 10. 19:00
Megosztás:

Egyhangúlag szavazott az alapkamatról a monetáris tanács augusztusban

Egyhangúlag szavazta meg az alapkamat szinten tartását a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa júliusban - olvasható a jegybank honlapján szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvben.
2025. 09. 10. 18:30
Megosztás:

Energiamegtakarítás, ami a pénztárcán is látszik

A tudatos pénzügyi döntések közé ma már nemcsak a megtakarítások vagy befektetések tartoznak, hanem az is, hogyan gazdálkodunk az otthonunk vagy vállalkozásunk energiafelhasználásával.
2025. 09. 10. 18:00
Megosztás:

Amikor a szervezet jelez – mit tehetünk ödéma esetén?

Az ödéma nem más, mint a szervezet egyes területein kialakuló folyadékfelhalmozódás. Ez a felesleges vízmennyiség a szövetek közé szivárog, így jön létre a jól ismert duzzanat. Megjelenhet helyileg – például csak a bokán vagy a kézen –, de akár az egész testet is érintheti. A folyadék „elbújhat” a bőr alatt, az izmok között, ízületek körül vagy akár mélyebb szövetekben is.
2025. 09. 10. 17:30
Megosztás:

A vártnál gyengébb eredmény ellenére száguld az Oracle árfolyama

Az Oracle tegnap tőzsdezárás után tette közzé pénzügyi évének első egyedéves jelentését.
2025. 09. 10. 17:00
Megosztás:

Megugrott a Bitcoin árfolyama a vártnál gyengébb inflációs adatok hatására

A PPI-csökkenés felfelé húzta a kriptót, de a bikák még nem dőlhetnek hátra. A hét közepén közzétett, vártnál gyengébb amerikai termelői inflációs adatok hatására megugrottak a kriptovaluták árfolyamai. A Bitcoin 113 000 dollár fölé kapaszkodott, de a szakértők szerint a bikapiacnak még koránt sincs vége. A holnapi nap kulcsfontosságú lesz: jön a fogyasztói inflációs jelentés, ami akár új irányba is mozdíthatja a piacot.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Szeptemberi vihar a kriptopiacon: újra lecsap a volatilitás, de az intézmények már készülnek

2025 szeptembere nem hazudtolta meg a múltat: ismét megérkezett a kriptopiaci ingadozás, amely idén a tokenzárásokkal és az intézményi aktivitás fokozódásával karöltve borzolja a kedélyeket. A Bitcoin és más vezető kriptovaluták értéke hullámvasúton mozog, miközben a befektetők és cégek minden eddiginél jobban fókuszálnak az eszközök védelmére és a stratégiai alkalmazkodásra.
2025. 09. 10. 16:30
Megosztás:

Az XRP emelkedésére számítanak, a FleetMining felhőbányászati megoldása pedig alacsony belépési küszöbbel és stabil hozamokkal kínál új modellt.

A Bloomberg elemzői szerint 95% az esély arra, hogy jóváhagyják a Ripple (XRP) ETF-et, és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) várhatóan októberben hozza meg döntését. Bár a stabilcoin-piac gyors növekedést mutat, az XRP valódi eszközökön (real-world assets – RWA) alapuló alkalmazása elmarad versenytársaitól, jelenleg csupán 2%-os arányt képvisel.
2025. 09. 10. 16:00
Megosztás:

Csoda történt az amerikai tőzsdén!

Tegnap egy újabb csodának lehettünk szemtanúi. Az után, hogy a napokban mind a három vezető index új történelmi csúcsra emelkedett, de nem folytatta azt, a Nasdaq azért megint új csúcsot ütött. Vagyis a „kétes hírű őszt” azért mégis úgy kezdtük, hogy maradt a pozitív tónus.
2025. 09. 10. 15:30
Megosztás:

Mesterséges intelligenciára építenek a telekommunikációs cégek

A telekommunikációs szektor világszerte élen jár a mesterséges intelligencia (MI) használatában. A legfőbb prioritásnak azonban a költség- és profitszerkezet javítását tartják az ágazatban – derül ki abból a felmérésből, amelyet a stuttgarti központú Horváth csoport – és azon belül annak magyarországi tagja, az IFUA Horváth – készített.
2025. 09. 10. 15:00
Megosztás:

Buborékok és befektetések - miért éri meg közelebbről megismerni a spanyol pezsgők világát?

A pénzügyekben sokszor a hosszú távú értékek számítanak. Ez igaz az italokra is. Egy jól választott pezsgő nemcsak egy este hangulatát emelheti, hanem maradandó élményt is adhat. A spanyol buborékos italok közül a brut cava az, amely újra és újra képes bizonyítani, hogy a minőség elérhető áron is megvalósulhat.
2025. 09. 10. 14:30
Megosztás:

6,2 milliárd dollárnyi stabilcoin áramlott a Binance-re – fordulóponthoz érkezett a kriptopiac?

2025. szeptember 8-án a Binance történetének egyik legnagyobb tőkebeáramlása zajlott le: 6,2 milliárd dollárnyi stablecoin érkezett az ismert kriptotőzsdére. A lépés mindössze napokkal előzte meg a Fed újabb kamatdöntését, így sokak szerint nem véletlen az időzítés. Vajon mit jelez ez a példátlan volumen? Új bikapiac van kialakulóban, vagy inkább óvatos pozícióépítés tanúi vagyunk?
2025. 09. 10. 14:00
Megosztás:

A BlackRock Bitcoin és Ethereum eladásban van - tudnak valamit?

A BlackRock újra elad: közel 300 millió dollárnyi BTC-t és ETH-t mozdítottak meg – jön az árzuhanás?
2025. 09. 10. 13:00
Megosztás:

Új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD

Galgahévíz közelében mintegy 2400 méter mélyen új kőolajlelőhelyet talált a Mol és az O&GD. A Galgahévíz-4 elnevezésű kút körülbelül napi 1000 hordó kőolaj termelésére képes, amit a százhalombattai Dunai Finomítóban dolgoznak fel - jelentette be szerdai közleményében az olajipari társaság.
2025. 09. 10. 12:30
Megosztás:

Megugrott a személyi kölcsönök piaca – már 15 millió forint is lehet maximális hitelkeretet

A korábbi 10 millió forint helyett akár 15 millió forintos személyi kölcsön is elérhető a K&H-nál a megfelelő jövedelemmel rendelkezők számára. A 15 milliós maximális összeg kivételes, mivel egyelőre kevés banknál érhető el ekkora összeg. A lépés érthető, hiszen a személyi kölcsön piaca jelentős növekedést mutat, a jegybanki adatok szerint az első félévben több mint 40 százalékos volt a bővülés ebben a szegmensben. A megemelt igényelhető hitelösszeget részben az is magyarázza, hogy a 3%-os lakáshitelt felvevők valószínűleg átalakítják, felújítják a megvásárolt ingatlant, amelyhez személyi kölcsönre is szükségük lehet.
2025. 09. 10. 12:00
Megosztás: