Ijesztő mélységből fordult vissza a BUX
A reggeli pánik ugyan csillapodott, azonban a befektetők továbbra is óvatosak maradtak, a hangulat továbbra sem jó. A nyitást követően az olasz államadóssággal kapcsolatos aggodalmak miatt több mint 400 pontot zuhanva 21.500 pont alatt is járt az index, nap közben azonban ledolgozta veszteségét és a hétfőihez hasonló szinten zárt.
Aggodalomra adott azonban okot a svájci frank erősödése, amely a forinttal szemben az újabb történelmi csúcsnak számító 233-as szint fölé erősödött délelőtt és később ugyan gyengült, de az árfolyam nem tudott tartósan megkapaszkodni a 230-as szint alatt. Látványos javulásra az üzletkötő a továbbra is meglévő befektetői aggodalmak miatt nem számít. Fontos szintekhez érkeztek a BÉT-en az árfolyamok, közöttük az OTP-é, amelyik megközelítette az 5.300 forintos támaszt, onnan pattant vissza.
A Mol 430 forinttal, 2,13 százalékkal 20.600 forintra erősödött, 4,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 68 forinttal, 1,22 százalékkal 5.495 forintra csökkent, forgalmuk 17,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,71 százalékkal 558 forintra esett, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 595 forinttal, 1,61 százalékkal 36.305 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 93,8 millió forintos forgalom mellett 110 forinttal, 0,59 százalékkal 18.395 forintra csökkentette értékét. A BUMIX 1.758,81 ponton zárt kedden, ez 10,35 pontos, 0,59 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva. (MTI)