Inga módjára lengenek ki a tőzsdék Dubai után

Betekintés a devizapiac, állampapírpiac főbb eseményeiről és a mai napon várható makrogazdasági adatokról. Elemző: Sörös Csaba, Takarékbank

Magyarország

 A forint árfolyama múlt hét csütörtök óta 268-ról 272-ig, majd péntek reggel 274-ig is emelkedett az euróval szemben. Mostanra 272.50-ig tértek vissza a jegyzések. Természetesen a magyar devizát is a dubai események ingatták meg, de miután a helyzet, az első sokkok utáni némi stabilizálódást mutat a forint mozgásai is csillapodnak. Lévén, hogy a közel-keleti probléma még mindig friss, és akár újabb negatív hírek is érkezhetnek, a nap későbbi részében és a hét első felében nem tudunk a 270-275 közötti sávnál szűkebbet valószínűsíteni az euró/forint vonatkozásában.

 

Nemzetközi 

Dubai problémái - melyek a múlt hét végén felkavarták a piacokat - ugyan még nem oldódtak meg, de ahogy arra számítani lehetett nem indítottak el lavinát. Dubai központi bankja extra likviditást biztosított a helyi kereskedelmi bankok számára, illetve Abu-Dhabi is a financiális segítségét ígérte a bajba jutott közel-keleti államnak. Két ingatlanfejlesztésekkel foglalkozó vállalatot a Dubai World-öt és a Nakheelt múlt hét csütörtökön átvette az állam miután, azok a fennálló összesen 59mrd dollárnyi tartozásuk, esedékes részletét nem tudták időben fizetni. Az Egyesült Arab Emirátusokból érkező segítségek mellett a főbb központi bankok és állami vezetők is igyekeztek megnyugtatni a piacokat emlékeztetve, hogy a tőkepiaci és a reálgazdasági felívelés nem egy monoton növekvő görbe lesz és ehhez hasonló (egyelőre) néhány napos sokkok nagyon is valószínűek. Elmondták, hogy az európai délkelet-ázsiai bankoknak mérsékelt a kitettségük az Emirátusokban, így a fizetési nehézségek nem fognak eszkalálódni az Arab öböl térségen kívülre. (Igaz, a régióban a legnagyobb kitettséggel rendelkező HSBC árfolyama meredeken zuhant pénteken.) A piaci bizonytalanságot jelző VIX index 20-ról 25-re pattant fel pénteken.

 

Tőzsdék 

A nyugat-európai tőzsdéken csütörtökön több mint 3 százalékos esés valósult meg, viszont pénteken már 1 százalékkal fentebb tudtak zárni a piacok, hétfőn reggel 0.6 százalékos mínuszban járnak. A tengerentúlon a piacok nem nyitottak ki csütörtökön hálaadás miatt, pénteken pedig 1.5-1.8 százalékos esés valósult meg a rövidített kereskedés során, a futures-ek jelenleg stagnálnak. Az ázsiai piacok csütörtökön és pénteken összesen 4-6 százalékkal estek hétfőn viszont már 2-3 százalékkal rallyztak. Tehát a világ főbb tőzsdéin nagyjából 2-3 százalékkal járunk jelenleg lentebb, mint a Dubai sokk beütése előtt. A részvénypiacok egy „egyensúlyi" (laposan növekvő) állapotából kimozdított inga mozgását követik, először mindkét irányban nagyot kilengenek (egyik napról a másikra), de a kilengések amplitúdója csökken. Az eltérő földrajzi régiókat nem egy időpontban érte a hatás, tehát így nem is mozognak együtt, de az előbbi inga jellegű folyamatokra lehet számítani mindenhol. Tehát Nyugat-Európa ma várhatóan esni fog, a Wall-Street pedig emelkedni, Ázsia holnap esni, amennyiben nem jön újabb sokk akár Dubaiból, akár máshonnan. A Dubai események az elkövetkező néhány napban mindenképpen jelentős piacbefolyásoló erővel fognak bírni, a helyzet javulása/romlása eladói/vételi nyomást fog eredményezni a börzéken.

 

Deviza

Az euró/dollár miután pénteken 1.49 alá is bejött, ma reggelre újra 1.5050 környékére emelkedett az ázsiai részvényárfolyam emelkedéseket látva, ehhez képest viszont a jen nem gyengült érdemben, miután a befektetők egyre kevésbé számítanak arra, hogy a japán központi bank beavatkozzon a deviza erősödésének megállítása érdekében. Így komoly jen gyengülésre nem lehet számítani. A zöld-hasú viszont várhatóan marad 1.50 fölött a nap későbbi részében is.

 

Egyéb makrogazdasági hírek: Magyarország

A várakozásoknak nagyrészt megfelelően a termelői árak változatlanok maradtak októberben, mind hó/hó, mind év/év alapon, miután szeptemberben még 3.4 százalékos éves növekedést mutattak. Az árak stagnálása elsősorban bázishatásoknak volt köszönhető, hiszen a forint árfolyama 2008 szeptemberében még átlagosan 240-250 között tartózkodott az euróval szemben, addig októberben már a jelenlegi 270 környéki szintekre pattant fel. Így az export értékesítések forintban kifejezett értéke nem nőtt úgy 2009 tízedik hónapjában, mint a kilencedikben. A belső értékesítések árai 2.7 százalékkal csökkentek év/év alapon - 0.5 százalékos hó/hó alapú csökkenés mellett - míg az export értékesítés árai 1.8 százalékos év/év alapú növekedést regisztráltak - 0.4 százalék hó/hó alapú emelkedés mellett. ( A fenti bázishatást jelezve szeptemberben az export értékesítések árai még 6.5 százalékos év/év alapú növekedést mutattak.) A közeljövőben nem zárhatjuk ki a termelői árindex negatív tartományba való fordulását, hiszen a nyersolajárak tavaly ilyenkor már 50 dollár alatt jártak a jelenlegi 70-80 dollár közötti szinthez képest és a forint is folyamatosan gyengült az idő előrehaladtával egy évvel ezelőtt. Így ezek a bázishatások szintén lefelé fogják nyomni a termelői árindexek.


Nem támogatja a médiatanács a reklámadó jövő évi bevezetését

Nem támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, hogy jövő januártól ismét bevezessék a reklámadót; a testület erről állásfoglalásban tájékoztatta az Országgyűlést. A közleményt az MTI-hez is eljuttatták.
2026. 11. 06. 06:00
Megosztás:

10–15 százalékkal estek idén a lakásárak Zuglóban, és még nincs vége

Visszafogottabbá vált az ingatlanpiac az idei évben: a kereslet jelentős mértékben szűkült, a kínálat növekszik, az árak 10-15 százalékkal ereszkedtek, miközben megjelentek a kőkemény alkuk. Az Otthon Start kifutásával ráadásul további lassulás várható, így az eladók még az eddigieknél is nehezebben találnak majd vevőt a lakásaikra, ha nem vetnek számot a realitásokkal.
2026. 11. 06. 05:30
Megosztás:

Több mint 100 millió forint a különbség Budapest legdrágább és egyik legolcsóbb kerületének átlagos ingatlanára között

A családi házak dominálják a vidéki ingatlanpiacot, a prémium kategóriában pedig a Balaton környéke és a nagyvárosi lokációk is kiemelt szerepet kapnak. Az OTP Ingatlanpont 2026 harmadik negyedéves tapasztalatai szerint a vásárlók egyre tudatosabban választanak: a vételár mellett az ingatlan állapota, mérete, elhelyezkedése és finanszírozhatósága is meghatározó szempont.
2026. 11. 06. 05:00
Megosztás:

Egy korábbi vezetője manipulált a társaság tőzsdén forgó részvényével

A jegybank 60 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre tiltott piaci manipulációt megvalósító tőkepiaci kereskedés miatt. Az érintett félrevezető, hamis jelzést adott a befektetőknek az adott időszakban a BÉT Xtenden forgó VERTIKAL részvény valós piaci megítéléséről, keresletéről-kínálatáról. A vizsgált időszakban számos kereskedési napon a teljes kereskedési volumen fele-egésze hozzá kötődött.
2026. 11. 06. 04:30
Megosztás:

Töretlen a külföldi használt autók népszerűsége

Októberben a DataHouse adatai szerint 14 195 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami közel 13 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 12 589-es értékét. A havi behozatal mértéke immár június óta korábban szinte elérhetetlennek tűnő 14 ezres szint felett mozog – egyetlen kivétel a hagyományosan gyengébbnek számító augusztus volt a maga szintén jelentős, 13 ezres darabszámával.
2026. 11. 06. 04:00
Megosztás:

Új kutatás: a gyorsabb energiaátmenet Magyarországnak is megéri

A 12 európai országban zajló Plan4Climate projekt új kutatása szerint a gyorsított energiaátmenet gazdasági, pénzügyi haszna hazánkban 2030-ra elérheti az évi 1379 milliárd, 2050-re pedig a 7913 milliárd forintot. Ez a 2021-es GDP 2,5, illetve 14,1 százalékának felel meg.
2026. 11. 06. 03:30
Megosztás:

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium

Emelkedő kockázati környezetben, kihívásokkal teli évet zár a magyar agrárium 2026-ban az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának szakértői szerint. A mezőgazdaságot sújtó nagyon erős aszály, a klímaváltozás kedvezőtlen hatásait tükröző gyenge terméseredmények, valamint a tej- és a sertéságazatban tapasztalható elhúzódó nehézségek mellett az év végére olyan tényezők is tovább rontották az ágazat helyzetértékelését, mint az energiaárak jelentős növekedése – derül ki a bank legfrissebb negyedéves elemzéséből, amely ugyanakkor arra is rávilágít, hogy a jelenlegi kedvezőtlen helyzetben is vannak jövedelmezően működő termékpályák, például a baromfi.
2026. 11. 06. 03:00
Megosztás:

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora

Lemondott Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora. A hírre reagálva Magyar Péter kormányfő azt írta, hogy lépésről lépésre halad a tisztítótűz a felsőoktatás területén is, Orbán Viktor volt miniszterelnök titkársága viszont a Tisza-kormány felsőoktatási rombolásának jelét látta a távozásban.
2026. 11. 06. 02:30
Megosztás:

Új kereskedési alkalmazást indított a Solana Labs: részvényekkel és kriptovalutákkal is lehet kereskedni

A Solana Labs új vállalkozása, a Leap elindította kereskedési alkalmazásának béta-verzióját, amely egyetlen platformon teszi lehetővé a tokenizált részvényekkel, tőzsdén kereskedett alapokkal (ETF-ekkel), nemesfémekkel, devizákkal és kriptovalutákkal történő kereskedést. Az alkalmazás egyelőre iPhone-on, korai hozzáféréssel érhető el, az androidos változat pedig később érkezik.
2026. 11. 06. 02:00
Megosztás:

Ha műanyag ablakod van, ezzel tudsz sok pénzt megspórolni

Hiába van műanyag ablak a lakásban, a fűtésre fordított pénz egy része így is kárba veszhet, ha a nyílászáró rosszul zár, elöregedett a tömítése, vagy nem megfelelően szellőztetünk.
2026. 11. 06. 01:30
Megosztás:

Ukrajna energiaellátásának biztosításához kért segítséget Zelenszkij

Ukrajna energiaellátásához kért "mielőbbi" segítséget Volodomir Zelenszkij ukrán elnök az iberoamerikai országok 30. csúcstalálkozóján csütörtökön Madridban.
2026. 11. 06. 01:00
Megosztás:

Varga Mihály: több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget sikerült elkerülni az MNB alapítványainál

Több mint 100 milliárd forintnyi veszteséget és több száz milliárd forintnyi fizetési kötelezettséget sikerült elkerülni a jegybanki alapítványoknál az új MNB-vezetés intézkedéseinek köszönhetően 2025 márciusa után - mondta Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az intézmény működésével kapcsolatos visszaéléseket feltáró országgyűlési vizsgálóbizottság csütörtöki budapesti ülésén.
2026. 11. 06. 00:30
Megosztás:

Pellegrini: az EU bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie

Az Európai Unió (EU) bővítésének továbbra is központi célnak kell lennie, mert stratégiai fontosságú a biztonság megteremtésében, de a tagjelölteknek mindig teljesíteniük kell a felvételi kritériumokat - jelentette ki Peter Pellegrini szlovák elnök csütörtökön a visegrádi négyek (V4) államfőinek trencséni találkozója utáni közös sajtótájékoztatón.
2026. 11. 06. 00:05
Megosztás:

Már a 2028-as amerikai elnökválasztás esélyeit latolgatják

Még tart a szavazatszámlálás az amerikai félidős választások után, de a sajtóban máris a 2028-as elnökválasztás lehetséges jelöltjei kerültek előtérbe. A Financial Times című brit lap csütörtöki elemzésében mindkét párt esélyeseit górcső alá vette.
2026. 11. 05. 23:30
Megosztás:

Letartóztatásban marad Matolcsy György volt jegybankelnök

Letartóztatásban marad Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke, miután a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta az elsőfokú nyomozási bírói döntést - tudatta a törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel közleményben csütörtökön.
2026. 11. 05. 23:00
Megosztás:

Az Európai Bizottság újabb 4,36 milliárd euró támogatást folyósított Ukrajnának

Az Európai Bizottság csütörtökön bejelentette, hogy 4,36 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós uniós támogatási hitelkeretből az ország költségvetési és védelmi szükségleteinek finanszírozására.
2026. 11. 05. 22:30
Megosztás:

Az év végéhez közeledve megnő az igény az alkalmi munkavállalók iránt

Az év végéhez közeledve a Black Friday, az adventi időszak és a karácsonyi vásárlási roham miatt a kereskedelemben, a logisztikában és a vendéglátásban megnő az igény az alkalmi, rövid távra bevonható munkavállalók iránt - közölte a Mind-Diák Szövetkezet csütörtökön az MTI-vel saját adatai alapján.
2026. 11. 05. 22:00
Megosztás:

Rekordbevétellel zárta a negyedévet az AMD – új lendületet kaphatnak a félvezetőgyártók?

Az AMD minden eddiginél magasabb negyedéves bevételt ért el, miközben a mesterséges intelligenciához kapcsolódó üzletága továbbra is kiemelkedő ütemben bővül. A vállalat eredményei felülmúlták a Wall Street várakozásait, a következő negyedévre vonatkozó előrejelzés pedig további gyorsulást vetít előre. A Magyarországon is jelen lévő globális befektetési alkalmazás, az XTB szakértői azt vizsgálták, milyen tényezők állnak az AMD növekedése mögött, hogyan alakulhat a verseny az Nvidiával, és milyen kilátásokkal számolhatnak a befektetők 2027-ben.
2026. 11. 05. 21:30
Megosztás:

Gyengült a forint csütörtök estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 11. 05. 21:00
Megosztás:

Fontos novemberi határidő közeleg a globális minimumadó kapcsán

A globális minimumadó szabályai alá tartozó multinacionális vállalatcsoportok magyar csoporttagjainak 2026. november 20-ig kell benyújtaniuk a 2025. üzleti évre vonatkozó elismert belföldi kiegészítőadó-előleg bevallást (QDMTT-előlegbevallás), ha naptári éves üzleti évet követnek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette a végleges bevallási nyomtatványt és annak kitöltési útmutatóját. A késedelmes vagy elmulasztott teljesítés magyar csoporttagonként akár 10 millió forintos bírságot is maga után vonhat.
2026. 11. 05. 20:30
Megosztás: