Külföldi piacokon terjeszkedne az okoszebrák magyarországi fejlesztője
Szűcs Alfréd, a Pearl Enterprises Kft. közlekedésbiztonsági üzletága, a Solarway értékesítési vezetője elmondta, tavaly elsőként Romániában jelentek meg a saját fejlesztésű SafeCross okoszebrával. Németországban, Szlovákiában és Ausztriában is keresik a disztribúciós partnereket, a tárgyalások előrehaladott állapotban vannak - tette hozzá.
A társaság bevételének nagyobb hányada ipari napelemes rendszerek telepítéséből, üzemeltetéséből származik, a vállalat célja, hogy az export aránya az árbevétel közel 50 százalékára emelkedjen.
Ismertetése szerint az okoszebrák működési elve, hogy az átkelőnél az út két oldalán érzékelőket helyeznek el, az útburkolatba pedig nagy fényerejű LED prizmákat, amelyek villogó fénnyel figyelmeztetik az autósokat a gyalogosok áthaladására. A felmérések is bizonyítják, hogy ezzel jelentősen javul a járművezetők "megállási hajlandósága is" és így csökkenthetők a balesetek is - jegyezte meg.
A Pearl Enterprises főbb partnerei a helyi önkormányzatok, de egyre több megkeresés érkezik cégektől, az elmúlt évben 25 vállalat telephelyén telepítettek okoszebrát - jelezte az értékesítési vezető. A kistelepülések uniós és hazai pályázati forrásokból, a Magyar falu program vagy a Versenyképes járások program pályázatain keresztül is finanszírozhatják az okoszebrák telepítését.
Az engedélyeztetés, a hagyományos gyalogátkelőhelyekhez hasonlóan időigényes folyamat, a hatósági eljárás 1-3 hónapig tarthat, a rendszer üzembe helyezése azonban egy nap - ismertette.
A kiépítés költsége bruttó 4-4,8 millió forint körül van, de ez akár csökkenthető a beszállítók kiváltásával. Szűcs Alfréd elmondta, hogy a vállalatnál zajló fejlesztések egyik célja, hogy a technológiához szükséges minden eszközt és szoftveres megoldást teljes egészében házon belülről biztosítsanak.
A Pearl Enterprises közlekedésbiztonsági divíziója új tevékenységekkel és termékekkel is bővítette portfólióját, mint a vasúti járműjelző rendszer, aminek tesztelése jelenleg is zajlik - ismertette.
Elmondta, a társaság évente az árbevétel mintegy 5 százalékát fordítja fejlesztésre, céljuk, hogy folyamatos innovációval mindig a legkorszerűbb rendszereket használják.
Az okos gyalogosátkelő megvalósítása pályázati pénzek és támogatások nélkül saját forrásból történt.
Elmondta, hogy jövőre is folytatódik a Generali Biztonságért Alapítvánnyal az együttműködés, a megállapodás értelmében a biztosító évente 20 millió forinttal támogatja a településeket okoszebrák telepítésében.
A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Pearl Enterprises Kft. árbevétele 2024-ben 3,804 milliárd forintra emelkedett az előző évi 2,711 milliárdról. Az adózott eredmény ugyanebben az időszakban 569,984 millió forintról 607,090 millió forintra nőtt.