Ingyenes képzéseket tart az IPOSZ a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről

Nemzetközi együttműködésben ingyenes képzéseket tart az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről a magyar kis és középvállalkozásoknak.

Ingyenes képzéseket tart az IPOSZ a mesterséges intelligenciáról és a vállalkozói készségekről

Németh László, az IPOSZ elnöke elmondta, a szövetség az európai kkv-k versenyképességét szem előtt tartó Hansa Parlament Erasmus+ projektéhez csatlakozott, a több országra kiterjedő együttműködés célja, hogy a résztvevő vállalkozások korszerű tudáshoz jussanak. A vállalkozások ingyen vehetnek részt a képezésekben, és jutnak hozzá a több ország tapasztalatai alapján összeállított tananyaghoz.

A projekt keretében az IPOSZ két kiemelt témára fókuszál, az egyik a mesterséges intelligencia gyakorlati alkalmazása a vállalkozások mindennapjaiban, a másik pedig a vállalkozói készségek, az innovációs gondolkodás és a fenntartható működés erősítése. A tananyagokat a nemzetközi partnerekkel közösen állították össze, így a résztvevők több ország szakmai tapasztalatait is megismerhetik - fejtette ki az IPOSZ elnöke.

Kiemelte, a mesterséges intelligencia témájában az IPOSZ saját képzési modult fejlesztett ki, rövidfilmekkel és gyakorlati példákkal segíti a technológia megértését és alkalmazását. Az IPOSZ képzései három magyarországi helyszínen – Szegeden, Budapesten és Nyugat-Magyarország egyik városában – indulnak még az év vége előtt.

A tervek szerint a személyes megjelenésen kívül az érdeklődők online is bekapcsolódhatnak a képzésekbe, valamint a hozzájuthatnak a digitális tananyaghoz. A vállalkozói készségek fejlesztése témában már korábban is voltak képzések, a jövőben ezeket a programokat szeretnék folytatni, és a külföldi partnerektől átvett jó gyakorlatokat beépíteni az eddigi oktatásba.

A képzések elsősorban az ipartestületi tagjoknak szól, de a szervezet nyitott minden érdeklődő kkv felé. A programok elérhetőségét a szövetség honlapján és közösségi médiás felületein is közzéteszik, bárki jelentkezhet, aki fejlesztené vállalkozását és nyitott az új technológiákra. Abban bíznak, hogy az ingyenes és gyakorlatorientált képzések segítenek a magyar vállalkozóknak abban, hogy versenyképesebbé váljanak, és hatékonyabban használják ki a digitális eszközök, különösen a mesterséges intelligencia nyújtotta lehetőségeket - mondta Németh László.

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire

A Webes Ügysegéd vasárnap éjfélig használható az egyéni vállalkozók bejelentéseire - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményben az MTI-vel.
2026. 03. 01. 13:00
Megosztás:

Így teljesített a BUX a héten

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 0,64 százalékot emelkedve 126 534,75 ponton fejezte be a hetet.
2026. 03. 01. 11:00
Megosztás:

Bitmine és Strategy: 15,9 milliárd dolláros lebegő veszteség rázza meg az intézményi kriptopiacot

Az intézményi kriptovaluta-treasury stratégiák árnyoldala került reflektorfénybe. A legfrissebb piaci adatok szerint két meghatározó digitális eszközöket felhalmozó vállalat, a Bitmine és a Strategy összesen 15,9 milliárd dollárnyi nem realizált (unrealized) veszteséget görget maga előtt. Bár ezek a tételek egyelőre csak könyvelési (mark-to-market) veszteségek, a számok jól mutatják, milyen kockázatokkal járhat az agresszív kriptofelhalmozás egy volatilis piacon.
2026. 03. 01. 10:00
Megosztás:

Tőkepiaci csúcsteljesítmények az idei BÉT Legek díjátadón

Több mint 25 éves hagyományra tekint vissza a Budapesti Értéktőzsde által szervezett BÉT Legek díjátadó, amely mostanra a hazai tőkepiac egyik legfontosabb eseményévé vált. Az idei gálán a BÉT 18 kategóriában ismerte el a piaci szereplők 2025-ös teljesítményét, díjazva a kiemelkedő eredményeket és a tőkepiac fejlődéséért tett lépéseiket. Az eseményt Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke nyitotta meg, hangsúlyozva a magyar tőkepiac stabilitásának és versenyképességének jelentőségét.
2026. 03. 01. 09:00
Megosztás:

Tovább élesedik a verseny: újabb bank csökkentett kamatot az Otthon Startnál

Márciustól újabb banknál érhető el 3 százalék alatti kamat mellett az Otthon Start hitel. A MagNet Bank ajánlatában tavasztól már 2,80 százalékos kamatszint szerepel. A Bankmonitor szakértői ennek apropóján összeszedték, hogy hol milyen kamat mellett lehet igényelni a kérdéses támogatott hitelt.
2026. 03. 01. 08:00
Megosztás:

4,2 milliárd dollárnyi USDT befagyasztva – szigorít a Tether a kriptobűnözés ellen

Három év alatt összesen 4,2 milliárd dollár értékű USDT került feketelistára a Tether döntése nyomán. A világ legnagyobb stabilcoin-kibocsátójának lépései jól jelzik: a kriptoeszközökhöz kapcsolódó bűncselekmények és a szankciós kockázatok miatt a szabályozói nyomás érezhetően fokozódik. A befagyasztás ugyanakkor nem egyenlő vagyonelkobzással – és önmagában nem bizonyít bűnösséget sem.
2026. 03. 01. 07:00
Megosztás:

Proof of Work vs. „Proof of War”: Bitcoin biztonság kontra fiat pénzrendszer

A Bitcoin energiaalapú biztonsági modellje és a fiat pénzek politikavezérelt működése közötti különbség újra a szakmai viták középpontjába került. A „proof of work” és a „proof of war” kifejezések éles retorikai ellentétet rajzolnak fel a digitális, decentralizált pénz és az államilag kibocsátott valuta között – miközben az energiaárak, az infláció és a monetáris politika aktuális kérdései tovább fűtik a diskurzust.
2026. 03. 01. 06:00
Megosztás:

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás: