Írország - a jegybankelnök szerint újra kéne gondolni a költségvetést
Elemzők szerint az idei évi költségvetési deficit GDP arányosan közel 25 százalék lesz, ebbe beleértendő a bankmentésre fordított egyszeri kiadások is, mindez pedig messze felülmúlja a 2014-ig teljesítésre váró 3 százalékos hiánycélt, amiben Dublin megegyezett Brüsszellel.
Az ír központi bank kormányzója, Patrick Honohan szerint ugyanakkor a deficit közel lehet a 2014-ig vállalt célhoz, ha a gazdaság az eredetileg tervezett úton fog haladni. Azonban hozzátette, hogy a reálgazdaság és a hitelezési költségek messze vannak attól a szinttől, ami kívánatos lenne. Éppen emiatt számos költségvetési tétel kifejezett átdolgozására lesz szükség az elkövetkezendő években ahhoz, hogy az adósság dinamikája meggyőzően konvergens legyen.
A költségvetés és a bankmentő csomag körüli kérdések Írországot az elmúlt napokban ismét a befektetők figyelmének középpontjába helyezte, sokan attól tartanak, hogy a Görögország után Írország lesz a következő euróövezeti állam, amely megmentésre szorulhat.
A múlt hét végén mind az ír pénzügyminiszter, mind az IMF és az EU határozottan cáfolta azon pletykákat, amely szerint az ország az IMF-hez fordulna segítségért. Ennek ellenére az ír CDS-felár rekord magasra szökött, az ír és a német kötvények közötti hozamkülönbség pedig az euró bevezetése óta nem látott szintre emelkedett.
Az S&P hitelminősítő szerint az Anglo Irish bank konszolidációjának költságe elérheti a 35 milliárd eurót is. Írország edig közel 23 milliárd eurót pumpált már az államosított bankba, azonban a jegybank kormányzója szerint egyes elemzői becslések túlzóak lehetnek.