Ismét rally volt az európai tőzsdéken

A nyugat-európai értéktőzsdék pénteken föllendültek, megelőlegezve a második görög mentőprogram hétfőre tervezett euróövezeti jóváhagyását.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,56 százalékos előrelépéssel 1.082,89 ponton, több mint hathavi csúcson zárt, 8,14 százalékkal az év végi értéke fölött. Tavaly 10,72 százalékkal gyengült ez a mutató. A második görög mentőprogram most már bizonyosra vehető jóváhagyása felvillanyozta a befektetőket.

 

Főleg a bankrészvények javultak, átlagosan majdnem 2 százalékkal - ezzel az idén eddig összesen 15 százalékkal erősödtek -, nem törődve a Moody's hitelminősítő csütörtöki fenyegetésével, hogy várhatóan rontani fogja 114 pénzintézet különböző osztályzatait 16 európai országban. Táplálta a reményeket az is, hogy az amerikai gazdaság összetett konjunktúramutatója három és féléves csúcsot ért el januárban, a Conference Board gazdaságkutató intézet pénteken kiadott felmérése szerint.

 

 

Elemzők szerint ha sikerül kordában tartani a görög válságot, akkor nagy tartalékok mozgósíthatók a tőzsdéken, mivelhogy az árak még mindig alacsonyak: a STOXX Europe 600-as mutatóban lévő vállalatok egy részvényre jutó ár/nyereség aránya (P/E ratio) 10,6-szeres, miközben ez az arány az amerikai S&P 500-asban 12,6-szeres.

 

Igaz, az európai cégek egyelőre viszonylag gyengébben is teljesítenek: a mostani beszámolási szezonban eddig az európai vállalatok 49 százalékának eredménye maradt el az elemzői előrejelzésektől, a tengerentúlon ez az arány eddig 31 százalékos.

 

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 19,69 pontos, 0,33 százalékos emelkedéssel 5.905,07 ponton zárt. A frankfurti DAX-30 96,07 pontos, 1,42 százalékos többlettel 6.848,03 ponton végzett, 16,10 százalékkal az év végi értéke fölött.

 

Párizsban a CAC-40 46,37 ponttal, 1,37 százalékkal 3.439,62 pontra erősödött, ez 8,86 százalékkal jobb az év véginél. Varsóban a WIG20 1,75 százalékkal 2.359,89 pontra gyarapodott.

Az ABB és a Toyota együtt alakítják az e-mobilitás jövőjét

Az e-mobilitás Európa-szerte megváltoztatja az emberek közlekedési szokásait. Egyre több autós fontolgatja elektromos vagy plug-in hibrid jármű vásárlását, egyre több otthonban szerelnek fel töltőket, és egyre több vállalat gondolja át járműparkja üzemeltetését. Mivel a közlekedés a globális CO₂-kibocsátás közel egynegyedéért felelős, és ebből a személygépkocsik körülbelül 60 százalékot tesznek ki1, soha nem volt még ennyire nyilvánvaló a megbízható, biztonságos és mindennapi töltés iránti igény.
2025. 12. 04. 22:00
Megosztás:

Áttörés a Bitcoin sidechain infrastruktúrában: Partnerségre lépett a VerifiedX és a Blockdaemon

A Bitcoin ökoszisztéma újabb fontos mérföldkőhöz érkezett: a VerifiedX és a Blockdaemon stratégiai együttműködésre lépett, amely jelentős előrelépést hozhat a Bitcoin sidechain technológia fejlődésében. A cél egyértelmű: komplex blokklánc funkciókat egyszerűen és felhasználóbarát módon elérhetővé tenni a nagyközönség számára – olyan alkalmazásokon keresztül, mint a Switchblade Wallet és a Butterfly.
2025. 12. 04. 21:30
Megosztás:

A Cardano és a Solana veszélyzónába süllyed, miközben egy elemző 2000%-os kitörési ralira számít a Digitap kiemelkedő előértékesítési teljesítménye alapján

A piaci hangulat medvéssé vált, ahogy a főbb altcoinok meredek esésbe kezdtek. A Cardano árfolyama 0,40 dollár alá esett, míg a Solanáé 130 dollár alá csúszott.
2025. 12. 04. 21:00
Megosztás:

Magyarországon a cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket - közölte a Profession.hu csütörtökön az MTI-vel.
2025. 12. 04. 20:30
Megosztás:

A Mol megvásárolja az 5 naperőművel rendelkező Polsolar Kft.-t

A Mol csütörtökön szerződést kötött a Polsolar Kft. megvásárlására, amely 5 teljesen működőképes naperőművet birtokol Mezőcsát közelében, Kelet-Magyarországon; a naperőművek együttes kapacitása 304 megawatt peak (MWp), amellyel a társaság megnégyszerezi napenergia portfólióját - közölte a Mol Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 12. 04. 20:00
Megosztás:

Energiahatékonyság, digitalizáció, moduláris fordulat: az építőipar 2026-ban

Az építőipar 2025-ben gyakorlatilag padlóra került Magyarországon: az ÉVOSZ konjunktúrafelmérése* szerint az építőipari cégek 60 százaléka árbevétel csökkenéssel számol, 90 százaléka kedvezőtlennek látja a piaci helyzetet. A megrendeléshiány, a bizonytalan gazdasági környezet és a késedelmes fizetések sok vállalkozást az összeomlás szélére sodort. A Mapei trendelemzése szerint a mélyponton a felújítási boom és a támogatott hitelek jelenthetnek fordulatot az ágazatnak.
2025. 12. 04. 19:30
Megosztás:

Új vezető felel a közép-európai régióért az AstraZenecánál

Decembertől Julio Ordaz tölti be az AstraZenecánál a csehországi, szlovákiai és magyarországi működésért felelős regionális igazgatói pozíciót.
2025. 12. 04. 19:00
Megosztás:

A Polymarket visszatér Amerikába: a való világ eseményei mostantól kereskedhető valószínűségekké válnak

A Polymarket nagy visszatérése új korszakot nyit a kriptoalapú jóslópiacok számára: a platform friss amerikai alkalmazása már valós pénzzel zajló sportesemény-piacokat kínál, immár hivatalos szabályozói jóváhagyással. A kriptoszféra egyik legizgalmasabb területe most lép be a mainstream pénzügyi térbe – szigorúbb felügyelettel, mégis a blokklánc rugalmasságával.
2025. 12. 04. 18:30
Megosztás:

GLS csomagszállítási határidők és utolsó szállítási napok az ünnepek idején

A GLS Hungary idén is átfogó tervezéssel, optimalizált működéssel és kibővített szolgáltatásokkal támogatja az év végi megnövekedett csomagforgalom kezelését. A házhoz szállítás mellett a több mint 2600 GLS Automata és 1000 GLS CsomagPont kínálta rugalmas átvételi lehetőségek, valamint a megerősített ügyfélszolgálati kapacitás mind azt szolgálják, hogy a küldemények az ünnepi hajrában is minél gördülékenyebben jussanak el a címzettekhez. Az idén bevezetett GLS Automata Expressz pedig akár a másnap reggeli átvételt is lehetővé teszi a több mint 500 expressz jelölésű automatában.
2025. 12. 04. 18:00
Megosztás:

Az OECD Versenybizottságának egyik alelnöke lett a GVH elnöke

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD) Versenybizottságának 17 tagú Tanácsába választották a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
2025. 12. 04. 17:30
Megosztás:

8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld - hívta fel a figyelmet az adóhatáság csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2025. 12. 04. 17:00
Megosztás:

A Bitfinex szerint közel a Bitcoin fellélegzése: elindulhat a várva várt „relief rally”?

A Bitfinex friss elemzése szerint a Bitcoin elérhette a piaci mélypontot: az eladók kifáradása, az extrém tőkeáttétel leépülése és az on-chain jelek mind arra utalnak, hogy közeleghet a megkönnyebbülés-rali. A kriptopiacon egyre erősebb a remény a stabilizációra, miközben a BTC egy nap alatt 8%-ot pattant vissza.
2025. 12. 04. 16:30
Megosztás:

Elérte a tízmilliomodik rendelést a Kifli.hu

December első hetében elérte története tízmilliomodik rendelését a Kifli.hu. A közel hat évvel ezelőtt indult online üzletben ma már havonta több mint 300 ezer virtuális kosarat töltenek meg a vásárlók. A mintegy 732 ezer regisztrált vásárlóval rendelkező Kifli.hu szolgáltatása Budapesten és a fővárosi agglomeráción kívül Pest megye nagy részében, valamint jelentős vidéki városokban is elérhető, több, mint 700 futárjával elérve a hazai lakosság közel egyharmadát.
2025. 12. 04. 16:00
Megosztás:

Stabil tartományban maradt a K&H innovációs index

A hazai vállalkozások innovációs aktivitása továbbra is stabil szinten maradt: a K&H innovációs index 2025 második félévében 27 pontot ért el, ami lényegében megfelel az elmúlt három év eredményeinek. A főindex ezzel továbbra is a több éve megszokott, szűk tartományban mozog, miközben több területen is kedvező elmozdulások láthatók.
2025. 12. 04. 15:30
Megosztás:

Világszenzáció Várpalotáról: magyar kutatók mesterséges anyatej szerkezetet hoztak létre

Magyar kutatók várpalotai laborja forradalmi áttörést ért el: mesterséges anyatej-szerkezetet alkottak, amely a természetes anyatej különleges micelláit és liposzómáit utánozza, és előzetes vizsgálatok alapján a hatóanyagok felszívódását rendkívül hatékony módon képes támogatni. Az új technológia a jövőben nemcsak a táplálkozástudományban, hanem akár a gyógyszerhatóanyag-hordozás kutatásában is ígéretes lehetőségeket nyithat meg, akár a rákgyógyszerek jelenlegi formáját, sőt akár az öregedés lassítását is forradalmasíthatja. A jelenleg még szabadalmazás alatt álló eljárás világszenzációként hívja fel a figyelmet Magyarország fiatal kutatóinak innovációjára, amely a tudományos világ előtt új lehetőségeket nyit.
2025. 12. 04. 15:00
Megosztás:

Chainlink áttörés előtt? Kritikus támasz felett stabilizálódik, miközben rekordot dönt a Grayscale új LINK ETF-je

A Chainlink árfolyama továbbra is masszívan tartja magát a kulcsfontosságú 13 dolláros támasz felett, miközben a Grayscale újonnan indított LINK ETF-je már indulása óta több tízmillió dollárnyi befektetést vonzott. A technikai és fundamentális jelek együtt egyre erősebb hosszú távú növekedési potenciált rajzolnak a decentralizált oracle-hálózat köré.
2025. 12. 04. 14:30
Megosztás:

Digitális játéktrendek 2025-ben a Dudespin Online példáján

Az európai online szerencsejáték-piac az elmúlt években látványosan átalakult: a felhasználók egyre inkább mobilon, azonnali fizetésekkel és élő közvetítésekkel keresik a kikapcsolódási lehetőségeket.
2025. 12. 04. 13:47
Megosztás:

Így nő a minimálbér és a garantált bérminimum

Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
2025. 12. 04. 13:30
Megosztás:

HSBC újraírja a bankolás szabályait: elindult a tokenizált betétek globális korszaka

A világ egyik legnagyobb bankja meghúzta a váratlant: a tokenizált betétek nemcsak Hongkongban, hanem már Szingapúrban, az Egyesült Királyságban és Luxemburgban is elérhetők. Ez nem csupán technológiai fejlesztés – hanem új pénzügyi korszak kezdete, ahol a határokon átívelő utalások valós időben, éjjel-nappal lezajlanak.
2025. 12. 04. 13:00
Megosztás:

Októberben is többet vásároltak a magyar családok – 3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

A Kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni. Az erősödő lakossági fogyasztás a magyar gazdaság húzóereje. Több mint 2 éve nőnek a reálbérek, így folyamatosan bővül a kiskereskedelmi forgalom, miközben újabb és újabb rekordokat dönt a hazai turizmus. Októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene éves alapon 3,1 százalékkal nőtt.
2025. 12. 04. 12:30
Megosztás: