Januártól jelentős adókedvezmények Romániában a cégeknek

Az elmúlt napokban olyan jó hírek jelentek meg a romániai sajtóban, amelyek a vállalkozási kedvet kifejezetten fellendíthetik, hisz minden cég, illetve cégvezető számára kiemelt kérdés a társasági adózás, az ÁFA, valamint az osztalékadó mértéke.

A többek között romániai cégalapítással és szaktanácsadással foglalkozó kftkreator.hu munkatársainak információi szerint a Román Parlament nemrégiben módosított 45 olyan törvénycikkelyt, amelyek a cégek adózását szabályozzák. A rendelkezések célja a romániai cégek és a romániai vállakozási kedv élénkítése volt. Természetesen ezen kedvezményeket mindenki igénybe veheti, aki Romániában vállalkozni szeretne, illetve céget alapít. 

 

Mikrovállalkozói adó 100,000 eurós számlahatárig
 
Külön üdvözlendő hír az, hogy az új rendelkezések értelmében 2016 január 1-jétől az első lépéseiket megtevő, úgynevezett mikrovállalkozások élete sokkal könnyebbé válik. A mikrovállalkozások eddigi 65,000 eurós bevételi plafonja immáron 100,000 euróra nő. Ilyen mértékű forgalom (számlázás) mellett a társasági adó a kiszámlázott összeg 3 százaléka. 
 
Abban az esetben, ha a cég árbevétele meghaladja a kiszámlázott 100,000 eurós összeghatárt, vagy ha a cég bevételének több mint 20 százaléka tanácsadói illetve szakértői díjakból származik, akkor a cég automatikusan profitadózóvá válik. Ez azt jelenti, hogy a cégnek ebben az esetben a költségek elszámolása utáni tiszta nyereség 16 százalékát kell befizetnie társasági adóként. Fontos még tudni azt, hogy az új adózási sáv kiszámítása abban a negyedévben kezdődik, amelyben a romániai cég átlépte a fentebb említett küszöböket. 
 
Azonban nem ez az egyetlen olyan rendelkezés, amely az induló cégeket segíteni hivatott, hisz további rendelkezések értelmében a cégek további kedvezményekben is részesülnek Romániában. Így a mikrovállalkozások esetében három különböző adósáv is létezik, 1-től 3 százalékos társasági adóval, az alkalmazottak számától függően. 
 
Így azon vállalkozások számára, amelyek legalább két alkalmazottal rendelkeznek a társasági adó mértéke csupán 1 százalék. A 2 százalékos adózást azok a cégek vehetik igénybe, amelyek egy alkalmazottal rendelkeznek, 3 százalékot pedig azoknak a cégeknek kell fizetniük, amelyek egyetlen alkalmazottal sem rendelkeznek - mondhatnánk azt is, egyetlen új munkahelyet sem teremtettek Romániában.  
 
A vállakozások flexibilitását segíti továbbá az a rendelkezés is, hogy az alkalmazottak számának változása esetén a cégnek csak az adott negyedévtől kezdődően kell a megváltozott adóterheket fizetnie. Az adózás nem változik akkor, ha a cég az adott időszakban alkalmazottait elbocsátja, de még ugyanebben az időszakban új alkalmazottakat vesz fel. Ebben az esetben csak az a megkötés, hogy a cégnek új alkalmazottaival minimum egy éves munkaszerződést kell kötnie. 
 
További könnyítés a romániai cégek számára az, hogy akár több részmunkaidős munkavállalót is foglalkoztathat, a kedvezmények ekkor is érvényesek. Ebben az esetben az egyedüli kikötés az, hogy a részmunkaidős alkalmazottak összesített munkaórája ki kell adjon egy teljes 8 órás munkaidőt. 
 
Jelen pillanatban a romániai cégeknek - mikrovállalkozásoknak 3 százalékos társasági adót kell fizetniük, az alkalmazottak számától függetlenül. 
 
Az ÁFA mértéke 24 százalékról 20 százalékra csökken
 
Emellett kifejezetten jó hír a romániai cégek számára az is, hogy 2016 január elsejétől az ÁFA mértéke is jelentősen csökken, az eddigi 24 százalékról 20 százalékra, sőt 2017 január elsejétől az ÁFA mértéke még 1 százalékkal csökken, 19 százalékra.  
 
Az újonnan (2016 Január 1-től) induló romániai cégek számára jó hír az, hogy nekik csupán annyi a dolguk, hogy már olyan számlázási szoftvereket szerezzenek be, amelyek az új, 20 százalékos ÁFA-kulccsal dolgoznak. A már meglévő cégek esetében szükséges az átállás és ők többmindenre kell figyeljenek, úgymint számlázási szoftverek, árlisták helyes beállítására vagy akár a promóciós kiadványok utánnyomására. Előzetes információk szerint a romániai  cégeknek erre körülbelül három hónap fog rendelkezésre állni. 
 
Harmadára csökken az osztalékadó is 
 
A romániai vállalkozók annak a fontos változásnak is örülhetnek, hogy az osztalék adója is jelentősen - harmadára csökken - az eddigi 16 százalékról 5 százalékra. Ezt a változást a román hatóságok eredetileg csak 2017-től vezették volna be, így elmondhatjuk, hogy a romániai vállalkozók itt mindenképpen nyertek egy évet.  
 
Romániai gazdasági szakemberek az új intézkedésektől a mikrovállalkozások megerősödését és a vállalkozói kedv élénkülését várják. 

 

Forrás: Kftkreator.hu

Tőzsdére mennek a kriptós óriások – Rekordévet zárt az iparág az IPO-k terén

2025 igazi áttörést hozott a kriptovaluta szektor számára a nyilvános részvénykibocsátások (IPO) világában. Az elmúlt év nemcsak az iparág magára találását jelezte, hanem egyértelművé tette: a kripto cégek komolyan versenyre kelnek a hagyományos pénzügyi szereplőkkel a tőkepiacokon. A Coinbase 2021-es tőzsdei debütálása után most több szereplő is sikerrel vette az IPO-akadályokat, miközben mások még csak készülnek a nagy lépésre. Nézzük, mi történt 2025-ben, és mire számíthatunk 2026-ban!
2025. 12. 28. 04:00
Megosztás:

Átalakul a digitális ökoszisztéma: az AI a keresés mellé lép, nem a helyére

A Similarweb – a világ egyik vezető digitális forgalomelemző vállalata – friss éves jelentése szerint a generatív mesterséges intelligencia egyetlen év alatt a digitális élet alaprétegévé vált. A K&H tapasztalatai is azt mutatják, hogy a globális trendek a banki ügyfelek elvárásait is formálják: egyre többen keresnek gyors, természetes és személyre szabott digitális támogatást a pénzügyeikben.
2025. 12. 28. 03:00
Megosztás:

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül

Donald Trump szerint Volodimir Zelenszkij nem rendelkezik semmivel az ő jóváhagyása nélkül - az amerikai elnök a többi között így foglalta össze várakozásait az ukrán elnökkel vasárnapra tervezett találkozóját megelőzően, a Politico hírportálnak pénteken adott interjúban.
2025. 12. 28. 01:00
Megosztás:

Január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között

Elkészült az első, "pincétől a padlásig" felújított szakasz, január 3-tól újra járnak a vonatok Vác és Diósjenő között - közölte a MÁV-csoport szombat délután az MTI-vel.
2025. 12. 28. 00:05
Megosztás:

A következő nagy altcoin a Shiba Inu és a Cardano után? Az elemzők a Digitapra fogadnak

A közelmúltban mind a Shiba Inu, mind a Cardano árfolyama esett. A 30 napos időkeretben mindkét altcoin kétszámjegyű visszaesést mutatott.
2025. 12. 27. 22:00
Megosztás:

A Digitap ($TAP) matematikai alapjai: Miért reális a 2026-os bikapiacra kitűzött 5,00 dolláros célár

A <a href="https://presale.digitap.app?&utm_campaign=dec&utm_content=pri&utm_medium=pr&utm_source=prof-pr&utm_term=2478a" target="_blank">Digitap ($TAP)</a> jelenlegi mutatói meggyőző értékelési képet festenek azok számára, akik hosszú távban gondolkodnak. A 0,0383 dolláros áron az élő „omni-bank” jelentős árengedménnyel forog, és potenciálisan elérheti az 5,00 dolláros szintet, ami 130-szoros szorzót jelent. Ez a szorzó ugyan magas, de reális, ha figyelembe vesszük a tokenomikát és a felhasználhatóságot.
2025. 12. 27. 20:00
Megosztás:

Brit szakszervezeti vezető: vissza kell lépni az EU vámuniójába

A brit országos szakszervezeti szövetség (Trades Union Congress, TUC) vezetője szerint a munkáspárti brit kormánynak nem szabad elzárkóznia attól, hogy Nagy-Britannia visszalépjen az Európai Unió vámuniójába.
2025. 12. 27. 19:00
Megosztás:

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat

Jövő év elejéig 101 új mentőkocsi áll szolgálatba az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) egységeinél, ezzel folyamatosan korszerűsödik a járműállomány - mondta a Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton, miután a pesthidegkúti mentőállomáson átadtak egy új járművet.
2025. 12. 27. 18:00
Megosztás:

Hankó Balázs: az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg

Az elmúlt évtizedek legjelentősebb kutatási előrelépése valósult meg azzal, hogy a Magyar Kutatási Hálózat a nemzetközi modellek és a kutatóhálózat vezetőinek javaslata alapján megújult - jelentette ki az innovációs és kulturális miniszter a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent, évösszegző interjújában.
2025. 12. 27. 17:00
Megosztás:

Veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége a Sajó völgyében a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) szombaton közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképe szerint.
2025. 12. 27. 16:00
Megosztás:

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai

Elérték a 300 millió forintot az Országos Jótékonysági Vadászat adományai - hangzott el az esemény központi ünnepségén, a kápolnásnyéki Halász-kastélyban szombaton.
2025. 12. 27. 15:00
Megosztás:

413 alkalommal volt szükség a tűzoltók beavatkozására karácsonykor

Karácsony három napja alatt 413 esetben kellett beavatkozniuk a tűzoltóknak: 116 helyen kellett tüzet oltani, 77 lakóépület gyulladt ki, 15 helyre vonultak ki, mert szén-monoxid keletkezett, 297 esetben pedig műszaki mentést végeztek. Beszámolójuk szerint idén kevesebb esethez riasztották a tűzoltókat mint tavaly karácsonykor, akkor ugyanis 632-szer avatkoztak be - közölte az MTI-vel szombaton az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
2025. 12. 27. 14:00
Megosztás:

Részleges leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Informatikai rendszerátállás miatt néhány órán át nem lehet majd útdíjegyenleget feltölteni, jegyet vásárolni, és nem mindenhol lehet majd e-matricát venni, előre kell gondoskodni azok megváltásáról - közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt az MTI-vel szombaton.
2025. 12. 27. 13:00
Megosztás:

Előre kell feltölteni a HU-GO-egyenleget! Részleges értékesítési leállás lesz az útdíjfizetésben újévkor

Előre kell majd megvenni az e-matricát és feltölteni a HU-GO egyenleget!
2025. 12. 27. 12:00
Megosztás:

Ötöslottó - 7 milliárd forint a tét, tudta?

7 milliárd forint a tét – mit is jelent valójában ekkora összeg? Pár nap és kiderül lesz-e gazdája az Ötöslottóval megnyerhető eddigi legnagyobb nyereménynek, azaz 7 milliárd forintnak.
2025. 12. 27. 11:00
Megosztás:

A két ünnep között jön a második nagy roham az áruházakban

A karácsonyt követő napokban az üzletek szinte az ünnepek előtti forgalmat bonyolítják, ilyenkor ugyanis tömegével cserélik ki az emberek az ajándékba kapott ruhákat, termékeket. Vevőkből is sok van ezekben a napokban, hiszen az üzletek is újabb akciókba kezdenek, hogy kisöpörjék meglévő árukészletüket. Nem véletlen, hogy a 0 százalékos THM-mel hirdetett áruhitel-ajánlatok is sokszor csak az év végig szólnak – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője.
2025. 12. 27. 10:00
Megosztás:

Németország korábbi oktatási minisztere az NKE-nek adományozza könyvtárát

Klaus von Dohnányi, Hamburg korábbi polgármestere, Németország korábbi oktatási minisztere, külügyi és gazdasági államtitkára a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek (NKE) ajándékozza könyvtárát.
2025. 12. 27. 09:00
Megosztás:

Nem szűnik meg, csak szabályozottabb lesz a BNPL

Szigorodnak a halasztott fizetés szabályai 2026. november 20-tól, amikor a fogyasztói hitelekről szóló törvény (Fhtv.) módosítása életbe lép.
2025. 12. 27. 08:00
Megosztás:

Vlagyimir Putyin: többszörösére nőtt az orosz fegyvergyártás a háború kezdete óta

Többszörösére nőtt a fegyverek és haditechnikai eszközök gyártása Oroszországban 2022 óta; csak a fegyver- és lőszerek beszállítása több mint 22-szeresére emelkedett - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az állami fegyverkezési programról pénteken Moszkvában megtarott tanácskozáson.
2025. 12. 27. 07:00
Megosztás:

Az amerikai Függetlenségi nyilatkozat elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszöntik a szegedi újévi koncerten

Az Amerikai Egyesült Államok függetlenségi nyilatkozata elfogadásának közelgő 250. évfordulóját köszönti január 5-i újévi koncertjén a Szegedi Szimfonikus Zenekar - közölte Gyüdi Sándor igazgató az MTI-vel.
2025. 12. 27. 06:00
Megosztás: